8. fejezet

Nagyon szépen köszönjük a komikat dorityika-nak, orsy-nak, nóci-nak és rosella-nak . Ez a fejezet picit rövidebb lett, de reméljük tetszeni fog és igyekszünk minél hamarabb hozni a következőt. A pipákért is nagyon hálásak vagyunk, és el sem hiszitek mennyire örülünk, hogy egy hét alatt 10 rendszeres olvasóval gazdagodtunk. Köszönjük nektek :D.

Jó olvasást!

Puszi: Wiky & Netty

Rob

„Mindennek van határa, még annak is, hányféleképpen lehet összetörni egy ember szívét.”

Nagyon rosszul esik, ha az embert hideg vízzel leöntik. Én most egy egész hideg zuhanyt kaptam. A szavak eljutottak a tudatomig, de az eszem nem akarta elhinni, megérteni őket. Biztos rosszul hallottam, nem mondhatta azt, hogy ő lefe... lefeküdt Kellannal. A látvány viszont pont az ellenkezőjéről tanúskodott, a szeméből már potyogtak a könnyek. Ezer gondolat kavargott a fejemben, de egy mindennél erősebb volt: elmenni innen minél előbb. Nem tudtam és nem is akartam ehhez semmit hozzászólni. Jack is tudott róla és ki tudja még ki. Lehet, hogy csak én szembesültem vele most. Ha egy ember bizalommal fordul valaki iránt, szerelemmel és csalódik az illetőben, talán soha nem tud majd teljes bizalommal fordulni más felé. Bármilyen új barát vagy szerelem lép be az életébe mindig gyanakvó marad. Én úgy látszik szörnyű emberismerő vagyok, mert már nem az első csalódás ér. Dühösen keltem fel a fotelből, majd szó nélkül indultam az ajtó felé. Éreztem, hogy Kris ezt nem fogja annyiban hagyni, de nem hat meg a sírásával.

-  Rob, Rob! Várj kérlek! Ne menj el! Beszéljük meg. - Állt elém és próbált megállítani. Már ömlött a könny a szeméből. - Sajnálom. Csak a pia miatt történt. Kérlek! Én nem akartam, hogy mástól tudd meg. Én magam mondtam el.

-  Meg is dicsérjelek miatta?- mondtam színtelen hangon. - Végre Kris őszinte volt és megtette azt, ami másoknál alapvető dolog. Gratulálok!

-  Rob, kérlek! Ne csináld ezt.

Nem akartam ránézni. Csak eltoltam magam elől és céltudatosan haladtam az ajtó felé. De ott megint elzárta az utam.

-      Nem hagyom, hogy így elmenj. Meg kell beszélnünk.

Tudtam, hogy amit mondani készülök, teljesen padlóra küldi, de nem érdekel. Dühös voltam és tudtam, hogy ez kell ahhoz, hogy elengedjen.

-      Nincs miről beszélnem egy kurvával! - vágtam hozzá kíméletlenül.

Megállt a mozdulat közben és még a sírást is abba hagyta. Könnyedén eltudtam tolni az útból és szó nélkül hagytam ott. Mint egy dúvad trappoltam végig a szálloda folyosóján, majd meg sem álltam a kocsimig. Nem egy gyorshajtási szabályt szegtem meg. Haza érve szinte feltépve a hűtő ajtaját vettem magamhoz egy sört majd süllyedtem el az önsajnálatban.

Három nap múlva.

Hétvége van és a szobám ablakából nézem, ahogy szakad kint az eső. Még az idő is a hangulatomat tükrözi. Azóta se beszéltem se Jacksonnal, se Krissel, se Kellannal de még Tommal se. A telefonom állandóan csörög, de sose veszem fel. A munkán kívül pedig sehol se voltam. Most kezdődik a hétvége, úgyhogy ki se kell mozdulnom. Dühös vagyok. Idejön Kristen és felforgatja az egész életemet. Most az ital a legjobb barátom. A telefon ismét vad csörgésbe kezdett. Megnéztem, hogy most ki próbálkozik, de nagy meglepetésemre anya hívott.

-       Szia kisfiam!

-       Szia anya! Hogy vagytok?

-       Köszönöm, mi jól vagyunk. Az a kérdés te hogy vagy? Jackson és a többiek tőlem kérdezték, hogy mi van veled. Az állításuk szerint három napig nem is beszéltél senkivel, sőt ki se mozdultál a lakásból.

-       Hidd el, jól vagyok anya.

-       Nekem nem úgy tűnik. Hallom a hangodon. - faggatózott tovább.

-       Egyelőre nem akarok róla beszélni.

-       Jól van. De ugye tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz? Úgy gondolom, ideje lenne kimozdulnod és meglátogatnod minket. Gyere át hozzánk a hétvégére, a szobád még meg van.

-       Oké anya! Rendbe szedem magam és indulok.

Elköszöntünk, majd ismét a gondolataimba mélyedtem. Három nap után se tudom elhinni ezt az egészet. Miért pont velem történik ez? Folyton ez jár a fejemben. Nem akarok ezzel foglalkozni, de a gondolataim újra és újra visszakanyarodnak a témához. Elegem van ebből, próbálok felejteni csak nem olyan egyszerű. A családommal töltöm a hétvégét és igyekszem kiűzni a fejemből Krist. Pár nap után végre megborotválkoztam, fogat mostam és tiszta ruhát vettem fel. Néhány dolgot összepakoltam és tíz perc múlva már úton voltam. Kocsival szerencsére húsz perc alatt odaértem. Kikászálódtam az autóból és még mielőtt megáztam volna, besiettem a házba. Épp hogy levettem a vizes kabátot nővéreim Vicky és Lizzy ugrott a nyakamba.

-       Rob! De jó hogy jöttél, már hiányoltunk. - mondta Vicky.

-       Úgy tudjuk ismét magadba roskadtál. Ki vele ki bántott meg? Majd mi elintézzük. - szólalt meg Lizzy is.

-       Nyugi lányok. Minden oké.

-       Ha te mondod. Anya és apa még nem értek haza, de bármelyik pillanatban megérkezhetnek.

Nem sokáig beszélgettünk, míg ismét kinyílt az ajtó és a szüleim léptek be. Üdvözöltük egymást, majd felvittem a táskámat a régi szobámba. Olyan jó érzés itthon lenni. A szobámban minden úgy volt, ahogy ott hagytam. Leszámítva a kupit. Kipakoltam és lementem a konyhába a többiekhez ebédelni. Ebéd közben végig a nővéreim csacsogását hallgattuk a közös terveikről. Ezen a héten épp egy rendezvényszervező irodát akarnak nyitni. Komolynak tűnik, de a következő héten úgy is mást találnak ki. Imádom őket hallgatni. Mindig olyan lelkesek, és annyira bele tudják élni magukat a dolgokba. Csak sajnos nem tart sokáig az elhatározásuk, de hátha egyszer tényleg belevágnak valamibe.

Miután befejeztük az evést a nappaliba folytattuk tovább a beszélgetést apával, míg a anyáék elpakoltak. Apával is megvolt a közös témánk. Az üzlet. Általában amikor hazajövök ez szokott a fő téma lenni nálunk. Ez a hátrány, ha az ember a családi vállalkozásnál dolgozik. Beszámoltam neki a mostani munkáinkról és a tervekről. Érdeklődve hallgatott és ellátott egy két jó tanáccsal. Sose mondja ki konkrétan a tanácsát, hanem mindig mesél egy esetet, ami vele is megtörtént. Rájött, hogy elég makacs vagyok és mióta volt a veszekedésünk erről az egész munka dologról, nem nagyon próbál irányítani. De örülök, mert úgy látom, hogy nagyon örül a sikereimnek. Késő délután fáradságra hivatkozva felmentem a szobámba. Nem tudom mennyi idő múlva, valaki kopogtatott az ajtón. Egy szabad után pedig anya lépett be.

-      Nem zavarok? – kérdezte egy mosoly kíséretében.

-      Dehogy, te sosem zavarsz. – viszonoztam a mosolyát.

-      Mi a baj? Olyan szótlan voltál ma. Mintha gondolatban egész máshol jártál volna.

-      Nincs semmi baj anya. Csak kimerített ez a hét. - próbáltam letagadni.

-       Robert! Az édesanyád vagyok, jól ismerlek. Tudom, hogy valami bánt.

-       Nyugi anya, minden oké.

-       De...

-       Nem akarok róla beszélni. - szakítottam félbe.

Odajött és leült mellém az ágyra.

-       A munkahelyen van valami baj vagy összevesztél valakivel? - érdeklődött tovább.

-       A munkahelyen minden rendben. De igen, összevesztem valakivel. Ismét csalódnom kellett. - Mondtam, hátha akkor abba hagyja. Tévedtem.

-       Mi történt? Kibe csalódtál?

Most erre mit mondjak? Nem akarom elmondani. Semmiképpen se. Főleg hogy ő is ismeri Krist és Kellant is. Nem avathatom be. Ki kell találnom valamit.

-      Egy lányban. – adtam egy elég általános, de mégis igaz választ.

-       Jaj Rob! Sajnálom. Elhiszem, hogy nagyon megviselt az, hogy szakítottatok Ninával. Én is nagyon sajnáltalak titeket, de ti így éreztétek jónak. De most már akkor próbáld elfelejteni. Lehet, hogy még most mindenkiben őt keresed, és ezért csalódsz, de ez el fog múlni. – Anya semmit nem tud a szakítás okáról, de jobb is. Néha még érzem, hogy reménykedik abban, hogy újra összejövünk, de erre semmi esély.

-       Nem megy olyan könnyen. Ő volt életem szerelme.

-       Elhiszem drágám. De minden okkal történik. Lehet, hogy ez kellett ahhoz, hogy megtaláld azt aki tényleg a te párod lesz. És ezek szerint nem Nina volta az.

-       Akkor is szerettem. Ő volt a mindenem.

-       Tudom kisfiam, de én hiszek a sorsban. Ennek kellett megtörténnie ahhoz, hogy végre megtaláld majd azt a bizonyos nagy őt.

-       Nem akarok még egyszer csalódni.

-       Nem fogsz. Senki sem egyforma. Mindenki más és más. Ismerkedj, keress új kapcsolatokat és hidd el köztük lesz a nagy ő is.

-       Próbálom megfogadni a tanácsod anya, csak nehéz. -  Hogy felejthetném el azt, akit feleségül akartam venni. Megkérni a kezét, de miután megtudtam róla mindent, mérgemben a gyűrűt egyszerűen eldobtam. Megráztam a fejem és anyára néztem. -  Mindegy, hagyjuk, felejtsük el. Ne is beszéljünk róla, inkább gyerünk le a többiekhez. Szeretném már megkóstolni a finom almás pitédet. - mosolyogtam rá.

Szorosan megölelt majd válaszolt.

-       Rendben, gyerünk. - nevetett rám és együtt sétáltunk le a nappaliba.

Szerencsére sikerült egy darabig elterelnem a figyelmét azzal, hogy Nináról beszéltünk, de biztos lesz még folytatás. Aznap már nem gondoltam Krisre és Kellanra, csak a családomra koncentráltam. Sokáig ébren voltunk és jókat nevettünk, beszélgettünk, mint régen.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki lerántja rólam a takarót, míg más valaki szétrántja a függönyt és a napfény bevilágítja a szobát. Morgolódva nyitottam ki a szemem és nővéreim vigyorgó arcával találtam szembe magam.

-          Jó reggelt hétalvó! Mindjárt tíz óra! Ideje lenne felkelni. - mondta Lizzy.

-          Jaj, hagyjatok már! Vasárnap van. - majd mérgesen a fejemre húztam a takarót.

-          Ne nyafogj, nem vagy már kis gyerek. - szólalt meg Vick is.

-          Különben is ma ebédre meghívtak minket Tom szülei. - világosítottak fel. - És még reggelizned is kéne meg rendbe szedni magad.

-          Miért nem mondtátok tegnap?

-          Mert nem rég hívták fel anyát. - kaptam meg a választ.

-          Oké, öt perc és lenn vagyok.

Ahogy ezt kimondtam már ki is mentek a szobámból, hogy fel tudjak öltözni. Közben folyton járt az agyam. Négy nap után szembesülnöm kell Tommal és Jackkel mivel valószínű, hogy ott lesznek ők is ebédnél. Kíváncsi vagyok mikor tudták meg ezt az egészet, de biztos vagyok benne, hogy én tudtam meg utoljára. Elegem van már ebből. A barátaim is titkolóztak előttem. Kellan meg egy darabig ne is kerüljön a szemem elé. Szép lassan, komótosan felöltöztem és elvégeztem a reggeli teendőimet majd elindultam az étkezőbe reggelizni. Az asztalnál már mindenki ott ült.

-          Jó reggelt Rob! - üdvözöltek a szüleim is.

-          Sziasztok!

-          Remélem óvatosan keltettek fel a drágalátos nővéreid. - kérdezte anya.

-          Hát persze, mert ők az óvatosságukról híresek. - morgolódtam.

-          Ugyan már, ne haragudj ránk, de szép szóval nem bírtunk felkelteni. - nézett rám bűnbánóan Lizzy.

-          Nem haragszok, de legközelebb lehetne finomabban is. - kértem őket, mire egymásra vigyorogtak és egyszerre bólintottak.

-          A kedvenced van reggelire. - mondta anya. - Palacsinta baracklekvárral.

-          Köszönöm anya. Isteni, imádom.

Megreggeliztünk majd a lányok unszolására elvittem őket az autómmal az egyik ajándék boltba, mondván, ha már meghívtak nem illik üres kézzel beállítani. Jobban szerették a kocsimat, mint én. Jókat nevettünk együtt, ők mindig jókedvre tudnak deríteni. Egy óra múlva haza mentünk anyáékért és elindultunk Tomékhoz. Pontban délre oda is értünk. Az ajtóban üdvözöltek minket, majd a jó időre való tekintettel a kertbe indultunk megebédelni. A szüleink rég nem beszéltek úgy, hogy nagyon belemerültek valamibe. A lányok Caroline-nal beszélgettek mikor leültünk az asztalhoz.

-          Tom és Jack is hamarosan itt lesz. - fordult hozzám Caroline. - Csak Jacket elkísérte az esküvői öltönyért, mert nem lett jó és rá kellett igazítani. Merre jártál Rob? Sokszor kerestek. - nézett rám érdeklődve.

-          Sok munkám volt, tegnap meg anyáéknál voltam. - válaszoltam.

Pont ebben a pillanatban érkeztek meg a fiúk. Mindketten döbbenten néztek rám, mikor megláttak. Köszöntek mindenkinek majd Tom leült mellém.

-          Rob! Kösz, hogy válaszoltál a hívásaimra. Hol voltál és miért nem vetted fel a telefont? Mi történt?- záporoztak Tomból a kérdések.

-          Jack esetleg nem mondott semmit?- kérdeztem és közben végig az említett arcát néztem szúrós szemmel mire bűnbánóan lesütötte a szemét.

-          Nem mondott semmit, pedig biztos voltam benne, hogy ő meg Kellan tudnak valamit, mert elég furcsán viselkedtek.

-          Ha nem tudod, akkor majd ebéd után beszélünk. - ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést és folytattuk tovább az ebédet.

Az ebéd viszonylag jó hangulatban telt. Főleg a közelgő esküvőről volt szó. Mire befejeztük az ebédet az időjárás ellenünk volt, mert szinte rögtön beborult az ég. Bementünk a házba, de a srácokkal mi kint maradtunk a teraszon.

-          Akkor megtudhatnám, hogy miről van szó?- szólalt meg először Tom.

-          Szóval akkor Jack tényleg nem mesélte?

-          Nem mondtam neki semmit. Ez a te dolgot. Ha szeretnéd, elmondod ha nem akkor nem.

-          Oké, akkor essünk túl rajta. - kezdtem bele. - Mikor legutoljára bulizni voltunk, emlékszel, hogy Kristen és Kellan hirtelen eltűnt. Mint kiderült aznap este lefeküdtek egymással. - mondtam ki érzelemmentes hangon. Tom pedig döbbenten nézett rám.

-          Micsoda? Ezt nem hiszem el. Ez valami vicc?

-          Bárcsak az lenne…

-          Akkor ezért viselkedtél úgy ahogy. - vonta le a következtetést. - Összevesztél Krissel?

-          Igen. - válaszoltam - Erről viszont nem akarok többet beszélni se hallani.

-          Előbb utóbb viszont Kellannak is beszélned kell erről. - mondta Jack. - Hidd el ő is megbánta. Ramatyul érzi magát.

-          Nem érdekel. És nem fogok erről beszélni vele. - szólaltam meg – Ne várja, hogy ezt csak úgy elfelejtem.

-          Azért gondolkozz el ezen. - javasolta Jack.

-          Ashley nem is mesélt nekem erről. - tűnődött Tom. - Lehet hogy nem tudja? Mindegy én nem említem meg neki, majd ha akarja elmondja.

-          Szerintem Kris nem mondta el neki. - válaszolt Jackson.

-          Hagyjuk már ezt a témát. - fakadtam ki. - Elegem volt már ebből.

-          Rob, Kris már nem egyszer keresett. Hamarosan úgy is megtalál, és beszélnetek kell.

-          Nincs miről beszélnem vele. Amit akartam már elmondtam neki és ezzel lezárom ezt a témát. - mondtam majd bementem a nappaliba a többiekhez, a srácok meg követtek.

Próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, de mindig elkalandoztam. Visszaemlékeztem milyenek voltunk Krisel fiatalabb korunkban. Elválaszthatatlanok. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltozik minden. Most már bemerem magamnak vallani, akkor tényleg szerelmes voltam Kristenbe. Azóta ez már sehol sincs. Legalábbis azt hiszem. Nagyon haragszok rá, de talán elvetettem a sulykot mikor lekurváztam. Inkább a beszélgetésre koncentráltam, mielőtt bűntudatot ébresztenék saját magamban. Egy óra múlva már úgy éreztem nem bírom tovább, egyedül kell lennem egy kicsit.

-          Azt hiszem, én most megyek. - álltam fel. - Tom, haza tudod majd anyáékat vinni? Nekem még fel kell készülnöm egy holnapi megbeszélésre.

-          Persze, haza viszem őket.

-          Rendben, akkor megyek. Köszönöm a vendéglátást. - ezzel elköszöntem mindenkitől, anyát pedig megöleltem.

Beszálltam és elindultam a szüleim házába a cuccomért. Amilyen sebességgel mentem pár perc alatt oda is értem. Sietnem kell, mert ahogy elnézem hamarosan esni fog. Ennyit a jó időről. Bementem és gyorsan összekapkodtam a dolgaimat. Épp a konyhába ittam valamit mikor csöngetést hallottam. Ekkor vettem észre, hogy véletlenül belülről zártam be az ajtót. Biztos Tom hozta anyáékat, habár ahhoz még elég korán van mivel én is még nem rég jöttem el. Odamentem és kinyitottam az ajtót.

-          Ilyen hamar haza jöttetek. Bocsi csak véletlenül bezár......- ahogy felnéztem bennem rekedt a mondat másik fele.

Az ajtóban ugyanis Kristen állt.