Oldalak

2012. május 25., péntek

16. fejezet


Meg is hoztuk a következő fejezetet :D! Köszönjük az előzőhöz érkezett komikat és pipákat! Ismét összegyűlt a 6 komment, amiért nem lehetünk elég hálásak. Reméljük ide is sokan írtok nekünk :D! A fejezetről csak annyit, hogy picit gonosz a vége...na jó nagyon xd...
Az esetleges hibákért elnézést kérünk.
Jó olvasást kívánunk!
Puszi: Wiky & Netty



Rob

„ A múlton túllépni a legnagyobb próba. A jelenben helyesen élni minden ember dolga. A jövővel szembenézni a sorsunk hajnala.”

A vér is meghűlt az ereimben, mikor meghallottam a számomra oly jól ismert hangot. A kezem ökölbe szorult és csak egy gondolat kavargott a fejemben. Ez nem lehet igaz…
Észrevettem, hogy mellettem Kristen is ledermed és nyugtatólag megszorította a kezem. Az érintése meglepően gyorsan elmulasztotta a bennem lévő dühöt. Legalább is látszólag. Ezt nem hiszem el, hogy volt pofája idejönni. A szüleimnek el kellett volna mondanom az igazat, akkor nem fogadták volna ilyen kedvesen. Végig néztem rajta… semmit sem változott. Az arcán felvillant az a bizonyos gúnyos mosoly, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt.

-       Rob! Nem is üdvözölsz? - kérdezte ártatlan hangon.

-       De. - mondtam morogva - Szia!

-       Ennyi?- kérdezte tetetett szomorúsággal.

-       Ennyi. – feleltem és a figyelmemmel ismét Kristent tüntettem ki.

-       Na de Rob! Ne legyél ilyen udvariatlan. - mondta anya megrovóan, de nem reagáltam rá.

-       Ó Kris, de jó újra látni. - fordult Kris felé és gyorsan megölelte. Kris vissza se ölelte csak hamar elhúzódott.

-       Hello!- fogadta nyersen Nina köszöntését.

-       Na gyerekek hol is tartottunk?- kérdezte apám megszakítva a kínos csendet.

-       Ott hogy Rob szeretett volna mondani valamit. - vigyorgott rám cinkosan Vicky.

-       Igen, tehát akkor Rob? - Fordultak felém. Erre Krisre néztem, rámosolyogtam és ismét megfogtam a kezét, majd folytattam. - Krissel úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt. - mondtam ki vigyorogva és szerelmemre néztem.

Még most is furcsa volt így gondolni rá, de hihetetlenül jó érzéssel töltött el. Végig néztem a családomon és megkönnyebbülésemre csak örömöt láttam a szemükben. A lányok azonnal a nyakunkba ugrottak, míg a szüleim kicsivel csendesebben gratuláltak. Ezután továbbra is az ajtóban álló Ninára néztem, aki gúnyosan elmosolyodott, mintha azt üzenné, hogy ,,örülj amíg csak lehet”. Majd hirtelen elfordította a fejét és úgy tett mintha rosszul esne neki a dolog. Ekkor láttam meg anyát aki őt nézte. - Hát persze, most sajnáltatja magát. - vontam le a következtetésem.

-       Akkor átmegyünk az étkezőbe? Az asztalon a vacsora. - szakította meg a kínos csendet anya. Mindig is szíve csücske volt Nina, ahogy látom most is megtartotta ezt a szép szokását.

-       Persze mehetünk! – álltunk fel mindannyian és átsétáltunk a másik helyiségbe, míg anya hozott egy plusz terítéket Ninának.

Kristen kezét végig fogtam és szinte éreztem magamon Nina perzselő tekintetét.
Leültünk az asztalhoz és csendben kezdtünk neki az étkezésnek. Nagyon kínosnak éreztem a helyzetet és végtelenül dühös voltam, hogy Krisnek ezt át kell élnie. Első adandó alkalommal bocsánatot kell tőle kérnem, bár az már a helyzeten nem javít.
Egyszer csak Lizzy törte meg a csendet.

-       Meddig maradsz a városban Nina?

-       Még nem tudom, de elég sokáig. - mondta, miközben kihívóan nézett rám. Ezt Kris is észre vette, mert éreztem, hogy ledermed és a keze ökölbe szorul.

-       És te Kris? - nézett Nina kedvesemre ártatlanul.

-       A hétvégén vissza kell mennem Párizsba néhány fotózásra és az öcsémnek fellépése lesz, de amilyen gyorsan csak tudok visszarepülök. – mondta majd birtoklóan átölelt és egy puszit nyomott az arcomra. Büszkén húztam magamhoz közel és remélem, hogy Nina kihallotta a mondandóból a célzást, hogy nem terveztünk hosszú időre elszakadni.

-       Tényleg hogy van Cameron? - kérdezte anya.

-       Nagyon jól. Színészi pályára készül. - válaszolta Kristen, majd anya Ninának felé fordította a figyelmét.

-       Merre jártál Nina ez alatt az egy év alatt? - faggatta most anya Ninát.

-       Utazgattam, meg fotózásokra és bemutatókra jártam. Meg persze próbáltam felejteni. - hajtotta le a fejét tetetett szomorúsággal.

-       Jaj drágám! – ölelte át anya a vállát és szúrósan nézett rám. - Tulajdonképpen miért is szakítottatok? Rob soha nem említette.

-       Közös megállapodás volt. - mondta a színtiszta hazugságot.

-       Értem. Pedig szépek voltatok együtt. – Komolyan nem értem anyát! Tényleg nem veszi észre, hogy ezeket nem Kris előtt kéne mondania?

-       Az lehet anya, de én már felejtettem és Krissel kezdek új életet.

-       Tudom fiam és örülök is nektek, de nem értem, hogy miért lett vége olyan hirtelen. – nem igaz, hogy nem fejezi be!

-       Az nem fontos, inkább hanyagoljuk a témát, mert ha nem tűnt volna fel Kris is itt van. – mondtam most már dühösen.

-       Ne haragudj Kristen. - nézett anya Krisre bűnbánóan.

-       Semmi baj Clare. - válaszolta az említett.

Ezt követően csendben folytattuk a vacsorát és hétköznapi dolgokról beszélgettünk. Vacsora után átmentünk a nappaliba és megittunk egy pohár bort.
Nina végtelenül idegesített. Szinte mindig a közelemben ült le és pofátlanul méregetett. Még van bőr a képén. Krist is idegesítette, de ő próbált engem nyugtatni, amiért nem lehetek elég hálás neki. Éjfél körül lehetett, mikor Kris megszólalt.

-       Azt hiszem, most már megyek. - állt fel. - Eléggé elfáradtam és holnap hosszú napunk lesz a csajokkal. - nézett Vickyre és Lizzyre és ők csak helyeslően bólogattak. - Isteni volt a vacsora Clare. Köszönök mindent! - mondta a szüleimnek és mindenkit megölelt elköszönés képpen.

-       Igazán nincs mit Kris. - válaszolt anya mosolyogva.

-       Visszaviszlek a szállodába. - álltam fel én is.

-       Én is megyek most már. - szólalt meg Nina is.

-       Rob miért nem viszed haza őt is? Ne menjen egyedül. Késő van. - mondta anya.

-       Egyedül is haza tud menni vagy hív egy taxit. Én csak Krist viszem és vele maradok éjszakára. - hadartam el kicsit feszülten és még mielőtt bárki reagálhatott volna kivezettem Krist a házból, beszálltunk az autóba és elindultunk a hotelba.

Hallottam még anya méltatlankodását, de nem érdekel. Az a nő mindent megérdemel. Majd anyáéktól bocsánatot kérek, de nem akartam egy perccel se többet vele egy légtérben tartózkodni. Egész úton egy szó sem esett köztünk, mert mindketten próbáltunk megnyugodni és feldolgozni az estét. Bő fél óra múlva már a szoba ajtajában álltunk.

-       Akkor tényleg itt maradsz éjszakára? - kérdezte Kristen.

-       Hát ha szeretnéd?- néztem rá szemtelenül.

-       Ez hülye kérdés volt. - mondta, majd hirtelen magához rántott egy szenvedélyes csókra. Nyelvünk vad táncot járt, miközben beljebb mentünk a szobába és a fürdő felé araszoltunk.

Csodálatos éjszakát töltöttünk el együtt ismét és végül egymás karjaiba aludtunk el. Vagyis inkább ő. Én még sokáig néztem, ahogy alszik. Nagyszerű érzés volt a karjaim közt tartani azt a nőt, akit szeretek. Mert igen most már bevallom magamnak, hogy szeretem. Csak remélni tudom, hogy ő is így érez. Adok neki egy kis időt, hogy letisztázza az érzéseit. Egy dolog azonban biztos: nem hagyom, hogy Nina elválasszon minket egymástól. Sok megpróbáltatás ért már minket, de ha rajtam múlik, akkor ennek vége. Mindent megteszek, hogy a jövőben elkerüljük az ilyen helyzeteket. Sokáig néztem és gyönyörködtem benne, de végül a fáradság győzedelmeskedett és én is álomba merültem.
Másnap reggel lágy cirógatásra ébredtem. Egy csodaszép, mosolygós szempárral néztem farkas szemet és a tulajdonosa egy lehengerlő csókkal ajándékozott meg.

-       Jó reggelt! - köszöntött miután ajkaink elváltak egymástól.

-       Neked is. - mosolyogtam rá - Mennyi az idő?

-       Fél tíz elmúlt. - válaszolta - Délután egy óráig a tiéd vagyok., viszont utána a csajokkal megyek vásárolni. Elrabolnak egész délutánra.

-       Valahogy majd csak túlélem. - néztem rá szomorúan és közelebb húztam magamhoz.

-       Jaj Rob! Megígértem nekik… - nézett rám bűnbánóan.

-       Nyugi! Nem haragszom!- mondtam nevetve és magam alá gördítettem.

-       Tehát csak tetetetted, hogy harag…- kezdte, de egy forró csókkal elhallgattattam. Miután abba hagytuk ismét megszólalt. - Te aztán tudod, hogyan kell kibékíteni egy nőt. - nézett rám kacéran.

-       És még nem láttál semmit. - vigyorogtam rá kajánul.

-       Kezdjek félni?

-       Inkább rettegj! - nevettem rá és ismét lecsaptam édes ajkaira. Vadul téptük egymás ajkát és a nyelvünk is vad táncba kezdett.

Az egész délelőttöt az ágyban töltöttük, csak egymással voltunk elfoglalva. Még a telefonjainkat is kikapcsoltuk és az ajtóra is kitettük a „Ne zavarj!” táblát. Sajnos viszont nem élvezhettük egész nap egymás társaságát. Jó pár óra múlva arra eszméltünk, hogy valaki eszeveszetten veri az ajtót és kiabál.

-       Azonnal gyertek ki! Kris felemelt kézzel add át nekünk Robertet! - hallottuk meg a hang tulajdonosát.

-       Kellan! - szólaltunk meg egyszerre és a fejünkre húztuk a takarót. Komolyan mondom, már én szégyellem magam miattuk. Nem is akarom tudni, hogy mit gondolnak róluk a szálloda többi lakója!

-       Gyerünk! Kifelé!- hallottuk meg Nikki hangját is - Kris! A ruhák nem várhatnak.

-       Jaj, hagyd őket!- szólalt meg Kellan. - Had turbékoljanak még egy kicsit, de azért védekezzetek! - ezt már fennhangon kiabálta be a szobába.

-       Úristen! Még kihívják ránk a biztonságiakat! Ideje lenne tényleg kimászni innen. - szólalt meg Kristen.

-       Igen, igazad van! Mindjárt megyünk, és a bejáratnál találkozunk. - kiabáltam ki, majd ismét kedvesemre néztem. - Ma este nálam alszol?

-       Hát ha nem zavarok!- nézett rám.

-       Te? Sose! – mondtam határozottan és rámosolyogtam.

-       Akkor hét és nyolc között ott leszek. – felelte egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében.

-       Rendben. - mondtam, majd megcsókoltam - Na akkor kezdjünk el készülődni!

Gyorsan lezuhanyoztunk és felöltöztünk. Sokszor nem bírtam magammal és akár csak egy rövid csók miatt is akadályoztam az öltözködésben, de nagy nehezen sikerült elkészülnünk és végre beengedtük Kellanékat.
                                                                                
-       Ti még éltek?- nézett ránk csodálkozva Kellan - Azt hittem, hogy halálig szeretkeztek. - ajándékozott meg minket egy kaján mosollyal.

-       Hangosabban nem lehetne? Az emeleten még nem hallják. - mondtam már bosszúsan.

-       Ha szeretnéd. - vigyorgott ránk, majd kiáltani akart, de Tom befogta a száját, amin jót mosolyogtunk. Majd meg kell köszönnöm neki!

-       Na akkor indulhatunk Kris? Még el kell menni Lizzyékért. – kérdezte Ashley.

-       Persze csak elköszönök Robtól. – mondta majd felém fordult. A többiek ezen jót kuncogtak, de én ismét minden figyelmem neki szenteltem.

-       Este várlak! – mondtam neki és kapott egy búcsúcsókot, ami eléggé hosszúra sikerült, mert már a többiek a torkukat köszörülték.

-       Jó vásárlást csajok! – mondta Kellan és mi is beszálltunk a kocsiba, de mi az ellenkező irányba indultunk.

-       Hova is megyünk?- érdeklődtem.

-       Csak beülünk ebédelni valahova míg te elmesélsz mindent. – válaszolta Tom.

-       Jacksonékkal beszéltetek? – kérdeztem.

-       Igen, remekül érzik magukat a friss házasok.

-       Na itt is vagyunk. – mondta Kellan és már indultunk is be az étterembe.

Leültünk egy asztalhoz és leadtuk a rendelést. Rögtön nekem estek, hogy mindent tudni szeretnének. El is meséltem mindent. A Ninás ügy miatt teljesen kiakadtak. Beszámoltam arról is, hogy viselkedett és egészen biztos vagyok benne, hogy sántikál valamiben. Ezzel ők is egyet értettek és azt mondták, majd figyelni fogják. Egész délután a srácokkal voltam, de többször is Kris felé kalandoztak a gondolataim. Próbáltam felhívni, de a fiúk elkobozták a telefonom, mondván, hogy ez egy pasis délután. Közben estére egy terv körvonalazódott a fejemben. Mikor a fiúktól megszabadultam gyorsan elkezdtem mindent elrendezni.  Beszereztem pár illatos gyertyát és rendeltem egy finom vacsorát. Tudtam, hogy ha az én főzési tudásomat mutatnám meg abból nem hogy étel nem lenne, de a konyhám is bánná. Alig bírtam már magammal, de próbáltam nem percenként hívogatni Krist. Pont készlettem, mikor csöngettek. Kris érkezett meg. Egy forró csókkal köszöntöttem és hagytam, hogy beljebb jöjjön, azonban amikor meglátta a díszítést megtorpant az ajtóban. Nagyon meglepődött azon, amit látott, de ezt felváltotta a határtalan boldogság, hogy ezt mind miatta csináltam. Ismét egy édes csókkal ajándékozott meg, majd mikor nagy nehezen sikerült elválnunk leültünk elfogyasztani a vacsorát. Közben nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, miközben felidéztük az együtt töltött gyermekkorunk néhány feledhetetlen emlékét. Az étkezés végeztével leültünk a kanéra és töltöttem magunknak pezsgőt. Igazán különlegesre akartam ezt az estét, hiszen mégis csak ez az utolsó itt töltött éjszakája. A kanapén szorosan magamhoz húztam és csendben iszogattuk a pezsgőt. Élveztük a pillanatot. Éreztem utánozhatatlan illatát, ami újra és újra elbódított. Soha nem éreztem még ekkora vágyat senki iránt. Még Nina iránt se. Mintha neki is hasonló gondolatok kavarogtak volna a fejében, rám elemelte gyönyörű szemeit. És ekkor nekem végem volt. Hirtelen felindulásból ágy mellé letettem a más üres poharamat, bár lehet a dobtam jobb kifejezés lenne, majd Krist még közelebb húztam magamhoz és ajkaimat az övére nyomtam. Az elején meglepődött, de utána készségesen viszonozta a szenvedélyes csókomat. Ő velem ellentétben óvatosan a kanapé melletti szekrényre rakta le a poharát és ő is hevesen kezdett el csókolni. Végig dőltünk a heverőn, de nem számoltunk azzal, hogy túl kicsi lesz kettőnknek és legurultunk a szőnyegre. Kristen édes nevetése betöltötte az egész szobát és én közbe fordítottam a helyzetünkön, így nem ő feküdt a szőnyegen. Kristen ismét egy csókért hajolt felém és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Óvatosan levettem a felsőjét és kezemmel bebarangoltam a felsőtestét, elidézve csodálatos melleinél.  Éreztem, hogy az érintésemre megremeg, majd ő is szépen lassan lehúzta a pólómat és csókkal hintette be a felszabadult területeket. Hamarosan már mindketten meztelenül kényeztettük egymást. Hihetetlenül jó érzés volt, ahogy a karjaim közt feküdt. Hosszú, romantikus estét terveztem, de annyira megbabonázott, hogy nem tudtam türtőztetni magam. Egy határozott mozdulattal magamévá tettem, mire jól esően felnyögött és készségesen fogadott magába. Először szépen lassan mozogtunk, majd egyszerre vesztettük el a fejünket és váltottunk egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra. Pár lökés után egyszerre értünk fel a csúcsra. Kris fáradtan omlott a karjaimban, így felemelve bevittem a hálószobába. Szorosan magamhoz vontam, betakartam magunkat és hamarosan egymást ölelve merültünk álomba.
Egyszerűen remekül sikerült az este, de nem tudtam felhőtlenül örülni, ugyanis eljött az indulásuk napja. Délelőtt Krist hazavittem és hagytam, hogy összecsomagoljon, amíg én próbáltam felkészíteni magam az elválásra. Készültem neki még múlthéten valamivel, amit majd a reptéren akarok oda adni neki és csak remélni tudom, hogy tetszeni is fog.
Szombat késő délután már a reptéren voltunk és búcsúzkodtunk.

-       Amint haza érek hívlak. – mondta Kristen.

-       Rendben. De minden nap hívjuk egymást! – válaszoltam – Vigyázz magadra! - motyogtam a hajába mikor átöleltem.

-       Mennünk kell. – mondta Kris, mikor meghallotta a hangos bemondót. Szeme csillogott, de most nem a boldogságtól. Szorosan kapaszkodott ő is belém, de tudtam, hogy el kell engednem. Ajkaimat finoman az övére nyomtam és egy édes csókot váltva, kiengedtem a karjaim közül.

-       Várj! - fogtam meg a kezét mikor már indult volna el – Ez a tiéd!- adtam a kezébe egy borítékot.

-       Mi ez?- kérdezte döbbenten.

-       Csak egy kis meglepetés, de csak a repülőn nézheted meg.

-       Jaj Rob! Nem kellett volna, de nagyon szépen köszönöm! – válaszolta és nyomott a számra még egy búcsú csókót és elindult a bejárat felé.

Csatlakozott a lányokhoz és én néztem távolodó alakját. Annyira rossz előérzetem van, mintha nem lenne szabad most elengednem. Még csak nem is mondtam ki, hogy sz…szeretem, de lehet ő még nem készült fel rá. Magam se értem, hogy érezhetem ilyen rövid idő után ilyen tisztán, de hiába is tagadnám magam előtt. Nagyon remélem, hogy hamar viszont láthatom, mert már most nagyon hiányzik. pedig alig pár perce ment el. Ekkor még nem is sejtettem, hogy nem kellett volna elengednem...

Ashley

Ez az egy hónap varázslatosan telt. Rengeteg időt töltöttem Tommal, remekül szórakoztunk. Jobban megismertük egymást és egyre biztosabb lettem abban, hogy át tudjuk hidalni a távolságot. Sajnos a Londonban töltött időnk túl gyorsan eltelt és azon kaptam magam, hogy már a reptéren búcsúzkodunk. Kellanéktól már tegnap elköszöntünk, így csak Rob és Tom kísért minket ki. Annyi minden történt velünk ebben az egy hónapban, hogy még visszaemlékezni is nehéz…Nina, John, Kris és Rob kapcsolata, na és természetesen a miénk.

-       Minden nap hívlak! – jelentette ki Tom, miközben a karjai közt tartott.

-       Én is amilyen sűrűn csak tudlak kereslek, és amilyen hamar csak tudunk találkozunk. Csak aztán rám ne unj! – mondtam neki nevetve és egy csókot nyomtam az ajkaira.

-       Soha! Én is amilyen hamar tudok, majd megyek utánad, nekem jövő héten már több időm lesz. – Felelte mosolyogva. Istenem de imádom!

-       Azt hiszem ideje indulnom. – mondtam szomorúan és láttam, hogy már Robék is búcsúzkodnak, illetve meghallottam a hangosbemondót is.

-       Rendben, de előtte szeretnék adni valamit. – kezdte és a zsebéből elővett egy kis ajándékdobozt, amiben egy gyönyörű szív alakú medál volt egy nyakláncon.

-       Ó Tom! Ez csodálatos! Köszönöm! – mondtam és búcsúzóul egy szenvedélyes csókkal ajándékoztam meg.

-       Vigyázz magadra!

-       Te is! – feletem


Már épp indulni készültem, amikor még egyszer visszahúzott és megölelt. Szorosan öleltem vissza, amikor meghallottam, hogy valamit a fülembe suttog.

-         Szeretlek!

Hirtelen még a lélegzetem is elakadt, de tiszta szívből viszonoztam a vallomását. Ez volt az első alaklom, hogy kimondta, de ezzel még nehezebbé tette az elválást. Egy utolsó csók után kénytelenek voltunk tényleg elszakadni. Mielőtt beszálltunk volna még egyszer hátra néztem és integettem nekik, majd követve a lányokat és is felszálltam a repülőre.


Kristen

Mikor felszálltunk a repülőre szinte a könnyeimmel küszködtem. Amikor ide jöttem egy hónapja álmodni se mertem volna, hogy velem ilyen dolgok fognak történni. Én sem értem, hogy vagyok képes ilyen rövid idő után ennyire kötődni valakihez, de még alig pár perce szakadtunk el és máris hiányzik. Mi lesz akkor 2 hét múlva? Fogalmam sincs! Igaz megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk, de az mégse olyan. Ráadásul van egy nagyobb bajom is…Nina. Nem tetszik nekem, hogy Rob körül legyeskedik és félek. Igaz próbálok teljes mértékben megbízni Robban, de Ninában nem tudok és félek, hogy most majd minden lehetőséget kihasznál, hogy közelebb kerüljön hozzá. Ezeket a rossz gondolatokat igyekeztem elűzni, majd a figyelmemet a Robtól kapott borítékra irányítottam. Izgatottan nyitottam ki. Féltem, hogy esetleg sokat költött rám és emiatt kellemetlenül is éreztem magam, hiszem én nem készültem semmivel. Mikor kinyitottam még a lélegzetem is elállt. A boríték egy gyönyörű rajzot rejtett…rólam. Tudtam, hogy Rob az építészet miatt szépen rajzol, de nem hittem volna, hogy ennyire. Mondjuk mindig is tehetsége volt hozzá, de ez egyszerűen gyönyörű. Megfordítottam a lapot és megakadt a tekintetem egy íráson.



,,Ott kezdődik, hogy ránézel. Egy pillanat elég ahhoz, hogy úgy gondolt, hogy aranyos. Egy újabb pillantás elég ahhoz, hogy úgy érezd bejön. Egy perc elég ahhoz, hogy elkezd győzködni magad, hogy ez nem olyan… ez más, nem úgy érzel. Míg győzködöd magad, elkezdesz álmodozni róla. Míg álmodozol, teljesen belefeledkezel és onnantól kezdve mindegy, hogy hol, hogyan látod, mindig érezni fogod a pillangókat a gyomrodban…”

Ez volt az a pillanat, amikor még nem bírtam tovább és utat engedtem a könnyeimnek. Hogy lehetek ilyen szerencsés? Hülyeség ha attól félek, hogy valamivel ezért fizetnem kell? Mert igen is félek, hogy valami tönkreteszi ezt, akár Nina akár más, de az biztos, hogy ha rajtam múlik, nem engedem, hogy bármi is szétválasszon minket.
A repülőút hosszú és fárasztó volt és én szinte végig a rajzban gyönyörködtem. Mikor végre megérkeztünk első utunk haza vezetett. A lányok is fáradtak voltak, így ők is siettek haza. Hazaérve gyorsan ledobáltam a cuccaimat, majd rögtön hívtam is Robot.  Nagyon jó volt hallani a hangját és egy órán át beszélgettünk, de utána már alig álltam a lábamon, így rögtön mentem lefeküdni. Nehezen sikerült elaludnom nélküle, de végül a fáradság győzött.
Másnap délelőtt volt öcsém fellépése. Úgy beszéltük meg anyáékkal, hogy ott találkozunk, így én a saját kocsimmal mentem. A város nagy részében dugó volt, így nagyon lassan haladtam. Egyre idegesebb lettem, hogy el fogok késni, így amikor csak tudtam gyorsabban haladtam. Az egyik lámpánál nagyon elkalandoztam ismét. Nem tudom Rob mit csinálhat most. Egyáltalán gondol rám? Vagy ő jobban viseli, mint engem? Annyira elmerültem, hogy csak részben figyeltem az útra. A lámpa zöldre váltott és indítottam a kocsit, azonban nem vettem észre, hogy másik oldalról az egyik kocsi még elindult, mikor már a lámpa piros lett. Egyszer csak hangos dudálásra lettem figyelmes, majd egy hatalmas csattanást éreztem. Éreztem, hogy belém jött a kocsival, viszont utána a sötétség ragadott magával…


Rob

Szombat óta már majdnem egy teljes hét telt el. Mindennap beszéltünk telefonon többször is és mondta, hogy hamarosan visszajön, de addig még rengeteg dolga van. Szerencsére Ninával nem találkoztam ez idő alatt pedig állítólag a szüleimnél mindennapos vendég volt az utóbbi egy hétben. Ezen a napon furcsa érzéssel keltem. Egésznap rossz előérzet kerített hatalmába, de próbáltam nem foglalkozni vele és csak a munkára koncentrálni.

Egészen estig az irodában voltam, mikor Tom és Kellan állítottak be, hogy kiszabadítsanak a papír halmazból.

-       Gyere menjünk igyunk meg egy sört. – javasolta Kellan.

-       Rendben csak gyorsan elpakolom ezeket. – mutattam az lőttem tornyosuló papír kupacra.

-       Oké. – válaszolták. Ekkor azonban megint előjött a rossz előérzetem,de megint nem tudtam hova tenni.

Már indulásra készen voltunk mikor megcsörrent a telefonom. Fogalmam sincs ki kereshet ilyenkor, de gyorsan felvettem, de az idegességem csak még erősebb lett.

-         Igen?- szóltam bele, de amint meghallottam a vonal másik oldalán lévő hangot és a mondanivalóját elsápadtam, a telefon kiesett a kezemből és egy nagy csattanással ért földet….


2012. május 18., péntek

15. fejezet

Köszönjük az előző fejezethez érkezett kommenteket dorityika, Nóci, Szancsu, Orsy, SaDorka89 és Sz. nevű olvasóinknak. A pipákért is nagyon hálásak vagyunk. Szeretnénk, ha ide is sokan írnátok, mert mi is ebből tudjuk, hogy tetszik-e nektek a történet :D. Még nincs kijavítva ez a rész, így az esetleges hibákért elnézést kérünk. A fejezetnek a vége picit gonosz lesz xd...
Jó olvasást kívánunk hozzá!
Puszi: Wiky & Netty



Kristen

,,Két csinos nő közül az egyik mindig ideges a másiktól, de az talán még gyakoribb, hogy kölcsönösen utálják egymást."


Robert hamarosan követte a tekintetemet és éreztem, hogy ő is lefagy. A szemem gyorsan elkaptam Nináékról és Robhoz fordultam. Az arca fájdalmas grimaszba torzult. A többiek nem nagyon figyelték az eseményeket, mert nagyon lekötötte őket az imént történtek megtárgyalása.

-         Gyere menjünk ki! Most jobb, ha elmegyünk innen. – Kezdtem el kifelé húzni. Most rajtam volt a sor, hogy lenyugtassam.

Nem szólt semmit csak hagyta, hogy magam után húzzam. Nem igazán tudtam, hogy hova is akarom vinni, de azt semmi képpen se akartam, hogy most Nina miatt összevesszünk, így muszáj megbeszélni a dolgokat. Nikki azért amikor mentünk kifele felfigyelt ránk és megkérdezte, hogy hova megyünk, de én csak annyit mondtam, hogy haza. Végül is kint a kocsiknál kötöttünk ki, de ott megtorpant ezzel engem is visszarántva.

-         Nem muszáj miattam hazamennünk, csak picit…meglepett, hogy láttam egy régi ismerőst…- mondta, de én pontosan tudtam, hogy kiről van szó.

-         De nyugodtan elmehetünk, megértem ha zavar Nina, engem is John.

-         Nina? Honnan…? – kérdezte értetlenül.

-         Ismerem őt, azaz csak dolgoztunk régen együtt. – vallottam be az igazat, de ő nem reagált, így folytattam – Nem akartam eltitkolni, csak nem tartottam annyira lényeges dolognak, hogy ezen összevesszünk. – ferdítettem el egy kicsit az igazságot, ugyanis pontosan tudtam, hogy ez lényeges dolog.

-         Azt is tudtad, hogy itt lesz? – kérdezte semleges, szinte síri hangon.

-         Biztosra nem, mert ide nem kötelező eljönni, de igen, tudtam, hogy itt van és, hogy elég nagy eséllyel ide is eljön. – vallottam be, majd lehajtottam a fejem.

Vártam és csak vártam a reakciójára. Arra, hogy leszidjon, hogy elmondja, hogy csalódott benne, vagy hogy semmi baj és megbocsájt. Ő ehelyett egy kérdést tett fel.

-         Miért nem mondtad el?

-         Egyrészt nem akartam felszakítani a régi sebeidet, másrészt viszont önző módon nem akartam, hogy Nina bekavarjon, bezavarjon…a … kapcsolatunkban. – mondtam még mindig lehajtott fejjel.

Elgondolkozott, majd ismét megszólalt.

-         Csak még egy kérdésem lenne. Tőlem hallottál először a történtekről?

-         Persze! – kaptam rá a tekintetem – Az, hogy együtt dolgoztunk nem azt jelenti, hogy ilyenekbe be is avat és mielőtt felmerül benned a gyanú, amit nekem bizalmasan elmeséltél természetesen nem mondtam el senkinek.

-         Ezt nem is feltételeztem.

-         Nagyon haragszol? – bújtam oda hozzá és a szívemről hatalmas kő esett le, hogy ő is magához húzott.

-         Nem…igazad van, én se akarom, hogy akár csak egyszer is összevesszünk Nina miatt, csak máskor kérlek, mondd el rögtön az ilyeneket, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket.

-         Rendben, ezt megígérhetem!

Szorosan magához húzott és egy vérpezsdítő csókban részesített. Ha nem tartott volna jó szorosan, biztos, hogy nem tudok megállni a saját lábaimon. Karjaimat nyaka köré fonva viszonoztam hevesen a csókját. Egy idő után azonban kénytelenek voltunk elszakadni egymástól, de nagy örömre egy percre sem volt hajlandó távolabb engedni magától.

-         Visszamenjünk?

-         Szerintem menjünk haza. A többiek meglesznek nélkülünk. – mondtam.

Összekulcsolta az ujjainkat, majd elindultunk a kocsija felé. Udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót, majd ő is elfoglalta a helyét. Az úton kellemesen elbeszélgettünk, ám észrevettem, hogy sem az ő háza, sem a hotel felé sem erre kell menni.

-         Hova megyünk? – adtam hangot az értetlenségemnek.

-         Elviszlek egy számomra kedves helyre. – mondta, majd rám mosolygott.

-         Hova pontosan? – kérdeztem izgatottan.

-         Majd meglátod! – mosolygott rám csibészesen, mivel tudja, hogy milyen kíváncsi természet vagyok.

Hiába faggattam nem mondta el, hogy hova is megyünk, viszont nagyon jót mulatott a kíváncsiságomon. Vigasztalás képpen összekulcsolta ismét az ujjainkat és az út további részét csendben tettük meg. Lassan viszont elhagytuk London határát és nemsokára Rob egy kis mellékútra kanyarodott le.

-         Ide jöttünk? – kérdeztem, amikor már a kocsit is leállította.

-         Nem egészen. Még egy kicsit sétálni kell, de nincs messze. – felelte.

Amikor kiszálltunk megfogta a kezem és elkezdett gyengéden húzni valamerre. Egy kis ösvényen haladtunk, majd tényleg nem olyan soká egy kis tisztásra értünk ki. Ősz lévén már a tisztás eléggé kihalt volt, viszont a látvány gyönyörű volt. Messziről lehetett látni a város fényeit és szerencsénkre a csillagos ég is tisztán látszott. Annyira megnyugtató volt az egész hely. Egyszerű, de mégis káprázatos. Teljes mértékben Robhoz illő.

-         Ez tényleg nagyon szép! – adtam hangot a gondolataimnak.

-         Tudom, hogy most ez a hely nem olyan nagy dolog, főleg, hogy már virágok sincsenek , de a kilátás gyönyörű. Mindig ide jövök, ha csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni és gondolkozni. Még akkor találtam rá, amikor… mind egy hagyjuk. – hagyta félbe a mondatot.

-         Amikor? – kérdeztem rá.

-         Amikor még … Nina miatt voltam kiborulva.  – Mondta ki nagy nehezen.

Rámosolyogtam, amivel azt is akartam neki sugallni, hogy nekem nyugodtan mesélhet azokról az időkről is. Persze nem mondom, hogy szívesen hallom Nina nevét, de az is az élete része volt, így természetesen érdekel. Rob mögém sétált majd hátulról átkarolt, én pedig a fejemet a mellkasának döntöttem. Gyönyörű volt a csillagos ég. Egy ideig csak csendben gyönyörködtünk a látványban és a gondolatainkba mélyedtünk, amikor egy dolog eszembe jutott.

-         Miért hoztál most el engem ide? – kérdeztem halkan, de így is meghallotta.

-         Szerettelek volna egy olyan helyre elvinni itt Londonban, amit te sem ismersz és egy hét múlva, ha rövid időre is, de el kell válnunk. Ha újra Párizsba leszel és ha hiányzok, feltéve ha hiányozni fogok…

-         Bolond! – nevettem fel – Persze hogy hiányozni fogsz!

-         Szóval, ha hiányzok – folytatta, de hallottam a hangján hogy mosolyog – akkor tudj egy helyre gondolni, ami csak a miénk.

Azt hiszem még levegőt is elfelejtettem venni. Egyszerűen annyira hihetetlen, hogy ennyi minden megváltozott az életemben. Eddig még sokszor magányosnak éreztem magam, most viszont itt vagyok valakivel, aki melegséggel tölti el a szívem, főleg amikor ilyeneket mondd. Megfordultam a karjai között, hogy a szemébe nézhessek. Gyönyörű tekintete ismét rabul ejtett, akárcsak a féloldalas mosolya, amit szintén annyira imádok.

-         Köszönöm. – suttogtam, majd gyengéd csókot leheltem ajkaira.

Azaz csak egy gyengéd csóknak indult, de ahogy én ős sem tervezett elengedni. Gyengéden szívogattuk egymás ajkait, majd nyelve végignyalta alsó majd felső ajkamat, miután már nyelvünk is bekapcsolódott és érzéki táncba kezdtek. Vadul téptük egymás ajkát, ám sajnos ennek a pillanatnak is vége szakadt, ugyan is kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. Elég késő lehetett már, amikor elindultunk hazafelé. Rob visszavitt a szállodába, de nagyon nehezen búcsúztunk el egymástól, de végül a sokadik búcsúcsók után sikerült elszakadnunk. A szobámban boldog mosollyal az arcomon merültem el az álmok tengerében.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki éppen rázogatva próbál felkelteni. Morgolódva fordultam a másik oldalamra, de az a bizonyos személy nem adta fel ilyen könnyen és egy rántással lehúzta rólam a takarót.

-         Kristen! Kelj már fel! Már így is átaludtad a fél napot! – hallottam meg Nikki sopánkodását –Meg már a telefonod is pittyegett!

Ez az utolsó mondat hatott és szinte őrült módjára ugrottam ki az ágyból és indultam a telefonom keresésére.

-         Na tessék! Rögtön ezzel kellett volna kezdenem! De előre szólok, ma csajos napot tartunk. Mondd meg a hercegednek is, hogy estig foglalt vagy! – folytatta Nikki.

Nagy nehezen megtaláltam a telefonomat is, és majd kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam, hogy sms jött Robtól. Visszahuppantam az ágyba miközben olvastam.

,, Jó reggelt szépségem! Remélem jól aludtál és ma tudunk találkozni.
Csók Rob.

Hatalmas mosoly terült szét az arcomon ettől a rövid üzenettől is. Nem is értem magam. Sosem voltam az a gyorsan szerelembe eső típus, de most hiába tagadom magam előtt, hogy úgy néz ki, fülig szerelmes vagyok. Még szélesebb lett a mosolyom e gondolat hatására.

-         Na jól tippeltem? – kérdezte Nikki mosolyogva – Bocsi Kris, de délelőtt akkor is csajos program lesz! – mondta ellentmondást nem tűrően.

Tudomásul véve, hogy ezelől úgyse menekülhetek, írtam vissza Robnak. Megírtam neki, hogy délután a lányok programot szerveztek, de megígértem, hogy mikor végeztünk rögtön hívom és találkozunk. Csak tartanánk már ott…

-         És mit is akarunk csinálni? – kérdeztem Nikkit.

-         Elmegyünk vásárolni, beülünk egy kávézóba, mondjunk nekem is megmutattok pár dolgot.

-         Tényleg, te még szinte sehol sem voltál Londonban! – Esett le. Olyan természetes lett már, hogy Londonban vagyunk, hogy nem is jutott eszembe, hogy azért Nikkinek is illene megmutatni a várost.

-         Látom még tényleg fáradt vagy. – mondta nevetve – Na szóval készülődj, mert reggeli után indulunk. Robhoz meg mehetsz estefelé is. Amit akartok csinálni, azt akkor is lehet! – folytatta perverz vigyorral, mire hozzávágtam egy párnát.

-         Hiába tagadod! – alig tudta kimondani a nevetéstől.

-         Ki tagadja? - feleltem.

A nevetésünktől zengett az egész szoba, de Nikki egy idő után a fürdőbe parancsolt készülődni. Nem vittem túlzásba. Gyorsan megmosdottam, a hajamat gyorsan befontam és felkentem némi sminket. Ruhának egy egyszerű lenge szoknyát és egy hozzá illő felsőt választottam, és a szetthez egy-két kiegészítőt is feltettem. Mire végeztem, Nikki már az ajtóban toporgott, az idő közben megérkező Ashley-vel.

-         Na induljunk! Már így is elvesztegettük a délelőtt nagy részét! – mondta panaszosan Ash.

A vásárlásunkat úgy tudnám jellemezni, hogy berobbantunk a boltokba. Nem tudom, hány üzletet jártunk végig, de a végén már alig éreztem a lábamat. Nem sajnáltuk most a pénzt, mondván, hogy ha már itt vagyunk, használjuk ki. Nagy szatyrokkal végül egy kávézóban ültünk le és pihentünk egy kicsit. Viccesen meg is jegyeztem Nikkinek, hogy szép kis városnézés volt mondhatom, de ő csak letudta annyival, hogy majd Ash körbevezeti, amikor én már elmentem Robhoz. Na erre kíváncsi leszek…
Már esteledett, amikor elköszöntem a lányoktól, hogy mehessek Robhoz. Előtte azonban még visszamentem a szállodába, hogy gyorsan felfrissítsem magam. Írtam egy üzenetet Robnak, hogy megyek és nem soká már az ajtaja előtt vártam, hogy beengedjen.

Robert

Egész nap alig bírtam magammal. Szinte 10 percenként néztem délután a mobilomat, hogy jött-e üzenet tőle, de csak a fiúk zaklattak egy esti sörözéssel. Este viszont majd kiugrottam a bőrömből, mikor végre megérkezett a várva várt sms. Gyorsan még rendbe szedtem magam, és végszóra meg is hallottam a csengőszót. Az ajtóhoz siettem, ahol vettem egy nagy levegőt, hogy kissé lenyugodjak. Komolyan mondom, nem ismerek magamra, tényleg, mint egy szerelmes tini. Amint kinyílt az ajtó, Kris varázslatos mosolyával találtam szemben magam.

-         Szia!

-         Szia szépségem! – viszonoztam a köszönését hasonlóan széles mosollyal.

Meg sem várva a válaszát húztam magamhoz közel és tapasztottam ajkaimat az övére. Édesen becézgettük egymás ajkait.

-         Szépségem? Szóval szép vagyok? – kérdezte incselkedve miután elválltunk egymástól.

-         A legszebb! – válaszoltam őszintén.

-         Na persze… - megforgatta a szemét - …de azért köszönöm.

Félreálltam az útból, hogy bejöhessen. Udvariasan lesegítettem a kabátját, majd míg felakasztottam ő bement a nappaliba. Miután megbizonyosodtam, hogy nem kér se inni, se enni én is mellé telepedtem a kanapén. Azonban én még ezt a távolságot is sokalltam, így az ölembe húztam, amit ő nevetve tűrt és karjait a nyakam köré tekerte.

-         Hogy telt a napod? – kérdeztem érdeklődve.

-         Nagyon jól telt, de a végére már elfáradtam. A lányokkal elmentünk vásárolni, meg beültünk egy helyre kávézni és jól elbeszélgettük az időt. Persze úgy volt, hogy városnézésre indulunk, de a lányokból kiindulva sejthettem volna, hogy a város melyik részére kíváncsiak. – mesélte, amit én is mosolyogva hallgattam – És neked?

-         Nekem is jól telt, már alig vártam, hogy gyere. – vallottam be, amiért a számra adott egy rövid csókot – A fiúk hívogattak délután,mert el akartak menni valamerre, de mondtam, hogy nekem most jobb programom van.

-         Miattam nem kellett volna lemondanod! Ha lett volna kedved hozzá nem sértődtem volna meg, te is megértetted a mai programom a lányokkal. – Láttam rajta, hogy tényleg sajnálja, hogy miatta nem mehettem. Pedig erről szó sincs!

-         Ugyan már! Alig vártam, hogy találkozzunk, egy egyszerű sörözést bármikor be lehet pótolni! – nyugtattam meg.

-         Biztos?

-         Biztos! – mondtam határozottan, hogy minden kétségét elűzzem.

-         Szóval akkor egész este az enyém vagy! És mit terveztél mára? – a szeme szinte felragyogott, miközben ezt kérdezte és egyik lábát átvetette a derekam másik oldalára, és teljesen hozzám bújt – Nézzünk tv-t? Hallgassunk zenét? Nézegessünk képeket? – kínzott miközben arca egyre jobban közeledett az enyém felé – Vagy te mire gondoltál? – suttogta már egészen közel.

Válasz helyett ajkaink ismét egymásra tapadtak. Kezével a hajamba túrt, mikor nyelvein is bekapcsolódtak és szenvedélyes táncba kezdtek. Kezeimmel végig simítottam gerince vonalán, amitől éreztem, hogy megborzongott. Nem bírtam megállni és belemosolyogtam a csókunkba, de a mosoly hamar eltűnt az arcomról, amikor egyik keze besiklott a pólóm alá. Fenekénél fogva kissé megemeltem és hanyatt döntöttem a kanapén, majd felé másztam vigyázva, hogy ne nehezedjek rá. Az este további részét csak egymásnak szenteltük és ki tudja hányszor sikerült örömet okoznunk egymásnak…

Nina

Újra itt vagyok! Újra Londonban. Utoljára egy éve voltam itt és láss csodát csak visszasodort ide az élet. Nem mondom régen nem épp kellemes dolog miatt mentem el, de hát ez van. Az élet ilyen, és aki nem meri élni az nem is él igazán. De most itt a lehetőség, hogy mindent újra kezdjek. Hiába alakultak jól a dolgaim, tudom mi kell nekem és bármit bevetek azért, hogy meg is szerezzem. Nem mondom, hogy megbántam, amit tettem, de ez maradjon az én titkom. Elég lesz eljátszanom a lelkiismeretes kislányt és újra mindenki tárt karokkal fogad. Egy hete vagyok itt, de eddig lekötött a munka, most viszont már semmi sem akadályoz meg abban, hogy neki is lássak a tervemnek.

-         Szia drága! – szakított ki gondolataim közül John, az ügynököm – Örülök, hogy itt vagy.

-         Szia John! Ilyen bulit ki se hagynék, hisz ismersz. – mondtam, miközben két puszival köszöntünk.

-         Helyes! Mindjárt be is mutatlak pár fontos embernek, csak előtte még picit lenyugodok. – mondta és tényleg látszott rajta, hogy kicsit ideges.

-         Mert mi történt? – Kérdeztem értetlenül, miközben beleittam a pezsgőmbe. Persze ez csak udvarias kérdés volt. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy az ő bajait hallgassam, de mivel ajánlatos jóba lenni bizonyos személyekkel, magamra erőltettem egy aggódó tekintetet.

-         Csak felmérgeltek. Találkoztam az egyik régi ügyfelemmel, és ő minden féle hülyeséggel megvádolt. – húzta le egyszerre az összes pezsgőjét.

-         A volt ügyfeled? Ki az? – kérdeztem kíváncsian.

-         Kristen…Kristen Stewart. – hallottam meg a jól ismert nevet

-         Kristen? Ő is itt van? – Kérdeztem kissé sürgetve. Legalább vannak itt ismerősök, hátha tud nekem segíteni szerezni egy két megbízást. Azt hiszem már meg is van, kivel kell jóba lennem. Ő már jó ideje van a szakmában, ismert a neve. Nála jobb kapaszkodót keresve se találnék.

-         Persze, ott vannak! – bökött a kezével balra a tömegbe – Azzal a bájgúnárral meg a kis pereputtyal. –tette hozzá John idegesen.

A szeme viszont megakadt egy személyen…Tomon. De ha Tom itt van, akkor ő is itt van. Rob! Ez az Nina! Látod a kisujjadat sem kell mozdítanod és minden az öledbe hullik! – nevettem fel magamban. Minden tökéletesen alakul.

-         Bájgúnár? Kire gondolsz? – kezdtem el faggatni újra.

-         Egy ilyen magas, sötétszőkés hajú gyerek. A pasija vagy ki.

Nem figyeltem John további bosszankodására. Ez biztos Rob! De várjunk csak...Kristen pasija?! Hmm…ez picit megbonyolítja a helyzetet. Hát úgy néz ki, le kell mondanom Kristen segítségéről, de ennyit megér. Muszáj most már elkezdeni a dolgokat, már így is rossz irányba haladnak a történések. A kezembe kell vennem az irányítást. Sajnálom Kristen…de visszajöttem! Jobb lesz ha szépen visszamész Párizsba, mert Rob az enyém! – gondoltam, miközben a kis társaságot néztem és arcomra hatalmas mosoly kúszott.

Kristen

A napok szinte csak úgy repültek. A másnap reggel fantasztikusan indult, főleg mert Rob mellett ébredhettem fel. A reggeli csók picit hosszúra sikeredett, de utána hatalmas mosoly terült szép az arcomon. Az egész délelőttöt együtt töltöttük. Közösen megreggeliztünk, majd elmentünk sétálni a városba, végül pedig beültünk egy étterembe ebédelni. Bátran állítom, hogy életem legjobb délelőttje volt. Délután csak nem hagyták békén a fiúk Robot, így leegyeztettük, hogy a lányokkal kiegészülve este elnézünk valamerre. Persze Nikkiéket se kellett kétszer hívni. Az este szintén remekül sikerült, de mi Robbal csak nagyon keveset ittunk. Nem állt szándékunkban lerészegedni, de Kellannék helyettünk is ittak. Már majdnem reggel volt, mikor úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni, de Kellant már alig állt a lábán, így Tomék vállalták, hogy hazaviszik. Rob pedig engem és Nikkiéket vitt vissza a szállodához. Amikor viszont mentem volna fel a szobámba a lányok után, Rob még visszahúzott egy pillanatra. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem holnap elmenni a szüleihez vacsorázni, mivel ez az utolsó hetem itt és még szeretnének velem találkozni. Ez a gesztus nagyon jól esett több okból is. Örültem, hogy ismét Robbal lehetek, meg Lizzyéket is láthatom, de ugyan akkor szintén jó érzés volt, hogy a családja is ilyen kedvesen fogad ennyi év után is. Persze igennel válaszoltam, de egy kérdés azért felmerült bennem. Rob szülei még nem is tudják, hogy mi együtt vagyunk és ezt Robnak is felvetettem. Ő mosolyogva csak annyit válaszolt, hogy itt a remek alkalom, hogy megtudják. Ezt követően és egy édes búcsúcsók után én is felmentem a szobámba, de nagyon sokáig nem sikerült elaludnom. Az egész napon gondolkoztam illetve a holnapi vacsorán. Valahogy rossz előérzetem támadt, de nem tudtam megmagyarázni, így végül ráfogtam az izgalomra. Ekkor még nem is sejtettem, hogy igen is oka volt a megérzésnek.

Másnap este Rob jött értem és vitt el a szüleihez. Egész utat végig beszélgettük és végig fogta a kezem, ami különösen jól érzéssel töltött el. Amikor megérkeztünk Clare kedvesen fogadott minket.

-         Jaj drágáim! De örülök, hogy megjöttetek! Gyertek beljebb. – állt félre az ajtóból.

Beérve engem és Robot is egy nagy öleléssel köszöntött, majd őt Richard és Lizzyék váltották. A lakásban már a vacsora isteni illata érződött, de először Clare még a nappaliba irányított minket, ahol mind helyet foglaltunk.

-         Örülök, hogy ismét eljöttél hozzánk Kristen! – mondta mosollyal az arcán Richard.

-         Én köszönöm a meghívást! – köszöntem meg a kedvességüket.

-         És hogy vagy? Milyen volt a divathét? – kérdezte lelkesen Vick, de Lizzy is hevesen bólogatott jelezve, hogy ő is hallani akarja.

-         Nagyon jól vagyok és remekül telt. Kissé fárasztó volt, de minden remekül alakult… - Folytattam volna tovább is, de éreztem, hogy Rob összekulcsolta a kezeinket. Abbahagyva a mesélést rá kaptam a tekintetemet, majd a családjára. Clare tekintete a kezünkre siklott, majd a kezdeti döbbenet után hatalmas mosoly terül szét az arcán.

-         Ez az, amire gondolok? – kérdezte izgatottan.

-         Igen anya! – válaszolt Rob – Kristen és én egy….

Mielőtt kimondhatta volna a házat a csengő hangja töltötte be. Értetlenül nézett Rob a szüleire, akár csak én őrá. Nem tudtam, hogy várunk még valakit, de ahogy körbe néztem mást is meglepett a hírtelen látogató.

-         Egy pillanat! Csak megnézem, hogy ki az. – állt fel Clare, hogy ajtót nyisson.

Hamarosan hangok szűrődtek be nappaliból, mi pedig érdeklődve a vártuk a vendéget.

-         Remélem nem zavarok. Bocsánat a késői látogatásért, de nem rég érkeztem meg a városba és szerettem volna köszönni Önöknek. – hallottam meg egy túlságosan is ismerős hangot.

-         Ugyan drágám dehogy zavarsz! Örülük, hogy itt vagy! Remélem vacsorára is itt maradsz velünk. – hallottam meg Clare hangját is.

-         Persze ezer örömmel, de csak ha nem okozok gondot.

Rob keze ökölbe szorult, végszóra pedig megjelent az ajtóban is a kellemetlen látogató. Rá nem jellemző egyszerű öltözetben, bájvigyorral az arcán, ártatlan, bűnbánó szemekkel nem más jelent meg, mint Nina. Lehet, hogy magára erőltette a bájos kislány szerepet, de én láttam a gúnyos mosolyát, ami semmi jót sem tartogat…