Táncra kelt szenvedély: 17.fejezet

Sziasztok!!

Szörnyen sajnálom, hogy eddig nem adtam hírt magamról, de egyáltalán nem volt időm blogolni. Egyre jobban szaporodnak a tanulnivalóim, meg közeledik a vizsga és nem marad időm írni. Ezért úgy döntöttem, hogy egy fejezetbe lezárom a történetet, mert hogy ezután egyáltalán nem lesz időm írni. Szóval ez az utolsó fejezet!!! Köszönöm azoknak akik eddig végig kísérték a történetemet. Remélem a sok kihagyás ellenére még valaki elfogja olvasni az utolsó fejezetet. 



Jó olvasást!



Puszi: Wiky

 

/Kristen szemszög/

"A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon."

Egy hét. Ennyi idő telt el az elrablásom óta. Azóta szinte ki sem mozdulok a házból csak kísérettel. Sajnos Robnak haza kellett utazni a vizsgák miatt így én is bele merültem a tanulásba. Annyira hiányzik, hogy már szinte fáj. Kín szenvedés volt az elmúlt 10 hónap nélküle. A barátaim nélkül nem bírtam volna ki ép ésszel. Ezt figyelembe véve csodálatos volt a múlt hétvége, mikor eljött hozzám habár nem pont ilyennek képzeltem el viszontlátást. Segített átvészelni azt a három napot és vigasztalt a rémálmaim után. Nehéz volt a búcsúzás, de közel sem annyira mint tíz hónappal ezelőtt, mert most tudom, hogy csak két hétre kell elválnunk. Megígérte, hogy a gyakorlati vizsgámra visszaért, amit a nagy közönség előtt kell előadnunk. A lányokkal és Tommal bele vetettük magunkat a munkába és ez legalább elterelte a figyelmem a hiányérzetről és a rablásról. Azóta is csak az jár a fejemben, hogy ki tehette ezt meg velem. Tudtommal nincsenek ellenségeim Alice-en kívül, de ez az elrablósdi nem az ő stílusa. Ráadásul állítólag a városból is elköltöztek a szüleivel szóval végképp nincs gyanúsítottam. Próbáltam elfeledkezni erről és a rendőrségre hagyni a nyomozást, de eddig semmi nyomra nem bukkantak.



Gondolatmenetemből egy kopogás hozott vissza a valóságba.

• Szabad! - kiáltottam ki miközben elraktam a jegyzett füzetemet amibe a vizsga koreográfiámat terveztem meg. Tarolni akartam, mivel több híres producer is jelen lesz és minden vágyam, hogy egyszer megmutathassam egy zenés, táncos filmben/színdarabban a tehetségemet. Az ajtón Bella dugta be a fejét. Tommal most visszaköltöztek a nyomozás lezárásáig. Nem tudnám elviselni ha miattam bajuk esne.

• Szia Kris! Zavarok? - kérdezte mosolyogva.
• Dehogyis. Mi járatban? - érdeklődtem.
• A lányokkal beszéltük, hogy el kellene menni vásárolni. Mit szólsz?? - tért a lényegre. - Úgyis közelebb az év végi ballagási bankettünk meg a közös nyaralásunk. - vigyorgott, mint a tejbetök. A többiekkel New Yorkba készülünk, mert mindannyian meg lettünk hívva Rob nővérének az esküvőjére. Utána pedig mind a nyolcan elmegyünk egy "világkörüli" útra hogy ki pihenjük az elmúlt egy év minden fáradalmát.

• Persze mehetünk csak felhívom Robot és átöltözöm. - válaszoltam.
• Oké, lent várunk. - azzal kilibbent az ajtón, én pedig a kezembe vettem a mobilomat és tárcsáztam szerelmem számát. Egy csörgés után fel is vette.
• Szia édesem! - hallottam meg bársonyosan mély hangját és éreztem hogy mosolyog. Erre nekem is akaratlanul is mosolyra görbült a szám.
• Szia! Hogy vagy? Mi újság? - kérdeztem.
• Jól vagyok csak nagyon hiányzol. De már csak egy hét és újra ott vagyok. - mondta.
• Igen, alig várom. Csak azért hívtalak, hogy sok sikert kívánjak holnapra. - mondtam neki, mivel neki egy héttel hamarabb kezdődnek a vizsgái vagyis holnaptól.
• Köszönöm.És te mit tervezel mára? - érdeklődött mire elkezdtem kuncogni, mert előre sejtettem, hogy milyen fejet fog vágni a telefon túl oldalán ha meghallja a mai napra tervezett programomat.
• Vásárlást. - jelentettem ki nevetve.
• Jézusom! - nyögött egyet a telefonba mire hangosan felnevettem.
• Belláék szervezkedtek mondván, hogy a bankettra és a nyaralásra is kell ruha.
• Szegény Tom! - kuncogott ő is barátja szenvedésére gondolva. Ezután még beszélgettünk pár percet majd letettük a telefont én pedig bevonultam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, elkészítettem egy egyszerű sminket, a hajamat meg lófarokba kötöttem, majd elindultam kiválasztani a ruhámat. Egy egyszerű fehér csőnadrágot vettem fel, barna nyitott szandállal és egy denevérnyakú barna felsővel.

 Még gyorsan felkaptam egy fehér kistáskát és már szaladtam is le a lépcsőn, ahol mindenki, de legfőképp Tom már türelmetlenül vártak.

• Na végre!! - sóhajtott fel Tom. - Hogy ti nők meddig tudtok készülődni. - sóhajtott színpadiasan. - Na ha mindenki itt van akár indulhatunk is. - sürgetett minket.
• Attól még nem fog hamarabb véget érni a szenvedéset, hogy hamarabb indulunk. - cukkolta őt Bella, majd egy puszit nyomott Tom durcás arcára. Ugyanis köztudott, hogy Tom, mint általában az összes férfi gyűlöli a vásárlást. Elképzelni sem tudom, hogy mivel vette rá Bella, hogy eljöjjön velünk.
• Mivel vetted rá? - kérdeztem Bellát suttogva, hogy az érintett ne hallja meg.
• Az legyen az én titkom. - kacsintott rejtélyesen. Ebből már sejtettem, hogy mivel győzte meg kedvesét.

Ezután a kis közjáték után beszálltunk a kocsiba és már száguldoztunk is a pláza felé. Odaérve megrohamoztuk a butikokat, Tom pedig olyan arckifejezéssel, mint aki citromba harapott, követett minket.
Rengeteget nevettünk aznap és még ennél is többet vásároltunk. Mindannyian gazdagabbak lettünk legalább három fürdőruhával, kétszer ennyi cipővel, jó pár koktél ruhával és még ennél is több szoknyával, nadrágokkal, felsőkkel és kiegészítőkkel. Pár óra elteltével, jól lakottan pakoltunk be az autóba és indultunk hazafelé, hogy folytassuk a felkészülést a vizsgáinkra.



Lassan vánszorgott a következő egy hét. Szinte ki se mozdultunk a szobáinkból csak az étkezések alkalmával. Megállás nélkül tanultunk. Robbal mindennap beszéltünk és tartottuk egymásban a lelket. El sem hiszem, hogy hamarosan újra itt lesz velem. Nagyon hiányzik, de ezután már nem válunk el többet egymástól. Sajnos a temetőbe se tudtam kijárni a támadás óta, de a bátyám Cameron mindig ment helyettem egy szál friss virággal. Tudom, hogy sokan betegesnek tartanának amiatt, hogy a meg sem született kisbabám sírjához járok, de nem érdekel. Ő is ugyanúgy élt csak éppen a pocakomban. Rengeteget gondolok arra, hogy mi lett volna ha nem így alakulnak a dolgok. Tudom, hogy fiatal voltam/vagyok, de akkor is megszültem volna őt. Számtalanszor eszembe jut, de próbálom túltenni magam rajta. És ebben nagy segítségemre vannak a barátaim és Rob. Szerencsére csak néha fogott el a szomorúság és többnyire sikerült a tanulásra összpontosítanom. Ennek eredményeképp az írásbelik remekül sikerültek és alig vártam a szombatot, hogy végre újra láthassam kedvesemet.



A vizsga hete iszonyat gyorsan telt el és már csak azon kaptam magam, hogy szombat délután van és hamarosan a színpadon előadhatom az önálló produkciómat amire már hónapok óta készülök. Rob még nem ért ide, mert késik a gépe, de remélhetőleg mire én következek már az első sorban fenntartott helyén fog ülni alig egy karnyújtásnyira tőlem. Kizökkentettem magam a gondolataim forgatagából és inkább elmentem lezuhanyozni. Zuhanyzás után elkészítettem a frizurám vagyis enyhe hullámokat varázsoltam amúgy egyenes tincseimből és a frufrumat feltűztem. Enyhe kissé csillogó sminket készítettem majd egy felkaptam a táskám a fellépő ruhámmal és már indultam is, hogy a lányokkal elinduljunk a vizsga helyszínére.



Odaérve elfoglaltuk az öltözőnket és lassan magunkra öltöttük a fellépőruháinkat. Az én produkcióm klasszikus balett és a rumba keveréke. Sokan úgy vélik, hogy hülyén mutat partner nélkül rumbát vagy bármi más társas táncot táncolni, de arra senki nem gondol, hogy igenis megoldható. Tehát a ruhámat úgy terveztem meg, hogy a balett alaplépéseket megtudjam csinálni és a rumbát is. Egy félvállas aranyszínű, csillogó anyagból készült ruhát terveztem magamnak, amit egy kedves varró ismerősöm készített el a terveim alapján. A ruha mellrészén keresztbe fut végig elől hátul egy bonyolult minta arany és ezüst színű anyagból, a meglévő ujja pedig hosszú és kissé rojtos. Összegezve ez az eddigi legszebb fellépő ruhám amihez a szokásos tánccipőmet vettem fel.

Miután elkészültem odasétáltam a színpad mellé ugyanis én voltam az utolsó szóval onnan nyugodtan végig nézhettem mindenki produkcióját, habár leginkább csak Belláé, Nikkié és Ashleyé érdekel mivel egyikünk se látta a másikét, hogy meglepetés legyen.



A vizsga pedig pillanatokon belül kezdetét vette. A műsorszámok meglehetősen gyorsan haladtak, de sajnos Robot még sehol sem láttam pedig már csak egy személy volt előttem. Az előttem lévő produkció gyorsan eltelt majd mire észbe kaptam már a színpadon álltam a kezdő állásba. Félszemmel felpillantottam az első sorra és hirtelen összeakadt a tekintetem egy nagyon ismerős szempárral akinek a gazdája azonnal rám mosolygott. Rob. Hát mégiscsak ideért. Visszamosolyogtam, majd meghallottam a zenét és táncra perdültem. A zene átjárta minden porcikámat. Pörögtem, forogtam, billegtem ide-oda. Iszonyat jó érzés volt hogy egy teljesen saját produkciót adhatok elő és minden pillanatát kiélveztem. Nem csak magam miatt, a vizsga miatt hanem Rob miatt is táncoltam. Ha lehet ilyet mondani neki "küldtem" ezt a táncot. A tánc végeztével a vég pozícióban állva kicsit fáradtan, de mosolyogva pillantottam Robra. Visszamosolygott, majd abban a percben a mosoly helyét átvette a rémület, majd szinte fel sem fogtam mi történik. Csak azt láttam, hogy Rob felpattan, majd egy test nekem csapódik és hirtelen hátra esek, neki egy díszletnek majd teljesen elsötétült a világ.



Mindenhol sötétség vesz körül. Mindenem zsibbadt, nem tudok mozogni. Teljesen lebénultam. Fogalmam sincs hol lehetek. Teljes a sötétség, de mintha mellettem valakik beszélgetnének, de fogalmam sincs kik. Míg ezen töprengek újra lefelé húz a sötétség.



Csip...Csip...Csip... Hallok egy furcsa csipogó hangot. Szörnyen nehéznek érzem a végtagjaimat. Lassan nyitottam ki a szemem és egy hófehér szobában találtam magam. Annyi időt töltöttem el ilyen helyen, hogy azonnal megismerem. Kórházban vagyok. De mi történt? - gondolkodtam, majd hirtelen eszembe jutottak a vizsgán történtek. Próbáltam volna megmozdítani a kezem, de mintha satuba fogták volna. Lenéztem oldalra és egy barna, bozontos hajkupacot pillantottam meg. Azonnal felismertem ki lehet az. Robert. Próbáltam óvatosan megmozdítani a kezem, hogy ne ébresszem fel, de úgy látszik sikertelenül. Rögtön felkapta a fejét, majd mielőtt megszólalhattam volna megéreztem ajkaimon az övét. Egy szenvedélyes, de mégis lágy csókkal fojtotta belém a szót. Pár perc után a levegőhiány miatt kellett elszakadnunk egymástól. A homlokát az enyémnek döntötte és úgy kezdett el beszélni.

• Hála az égnek magadhoz tértél. - mondta megkönnyebbülten.
• Mi... Mi történt? - kérdeztem rekedten a szomjúságtól. Mielőtt azonban válaszolt volna megitatott és utána válaszolt.
• A produkciód végén leszakadt egy tartógerenda és majdnem agyonütött. Még időben észre vettem és ellöktelek. Azt hittem, hogy nem érek oda időben. - hunyta le fájdalmasan a szemét. Pár pillanat múlva fojtatta. - Viszont ahogy ellöktelek beverted a fejed és agyrázkódásod lett. Majdnem két napig aludtál. Szörnyen aggódtam. - fejezte be és megpuszilta a kezem.
• Te jól vagy? - kérdeztem vissza aggódva.
• Ráesett a gerenda széle a lábamra, de csak kificamodott a bokám. Pár hétig sántikálni fogok, de rendbe jövök.
• Hála az égnek! - sóhajtottam fel.
• Megyek szólok az orvosnak. - nyomott egy csókot a számra és kibicegett a szobából.

Pár  perc múlva egy orvos lépett a szobámba. Felismertem, hogy ő kezelte egy évvel ezelőtt is. Elvégzett néhány reflex vizsgálatot, belevilágított a szemembe és feltett néhány kérdést, hogy megbizonyosodjon nem károsodott-e az agyam. Ezután közölte, hogy még egy napra bent tartanak megfigyelésre, de holnap délelőtt távozhatok. A dokit követték a barátaim, akik már alig várták, hogy láthassanak. Egész délután bent voltak Robbal együtt. Este viszont már haza küldtem őket, hogy pihenjenek és megkértem őket, hogy vigyék magukkal Robot is, hogy pihenni tudjon. Alig hogy elmentek egy ápolónő lépett a szobámba egy rendőrrel és a bátyámmal.

• Szia hugi! Jobban érzed magad? - adott egy puszit a homlokomra.
• Igen, sokkal jobban.
• Akkor nem bánnád ha a nyomozó feltenne néhány kérdést?
• Nem, dehogy.
• Üdvözlöm kisasszony. Harper hadnagy vagyok. - mutatkozott be, majd az ágyam mellé húzott egy széket és leült rá. - Ön ismeri Alice Sharp-ot és Michael Blacket?
• Alice évfolyamtársam volt a táncakadémián amíg tavaly szeptemberben el nem költöztek. Michael... Ő, nos gyerekkorunkban állandóan együtt lógtunk, de mikor meghalt egy közös nagyon jó barátnőnk és engem felvettek az akadémiára nagyon összevesztünk. Árulónak nevezett, amiért mégis jelentkeztem pedig tudta hogy Jessica kért meg rá a halálos ágyán, hogy mindkettőnk álmát váltsam valóra. - meséltem a régi történetet. - Utána sokáig nem beszélt velem, de olyanokat mondott mindig ha összefutottunk, hogy ezt még megbánom. Ekkor ő már 16 éves volt én meg 14. Egyszer mikor hazafelé tartottam megtámadott és majdnem... majdnem megerőszakolt. - nyögtem ki miközben könnybe lábadt a szemem. - Szerencsére Cameron, időbe jött értem és megakadályozta. Akkor is csak azt kiabálta, hogy még megbánom ezt, majd elszaladt és azóta nem is láttam. Nem jelentettem fel, mert csak elakartam felejteni a történteket. - fejeztem be. - De miért kérdezi? - tettem fel a kérdésemet kicsit félve.
• Nos, a tartógerendát, ami majdnem magára esett: azt szándékosan rongálták meg. Szerencsére a biztonsági felvételen jól kivehető, hogy egy lány volt az. A technikus fel is ismerte. Miss Sharp volt az. - jelentette ki, mire teljesen elsápadtam. - Azonnal elmentünk hozzájuk, ugyanis kiderült, hogy visszaköltözött a szülei nélkül. Bevallotta, hogy Mr Black fenyegette és kényszerítette, hogy tegye tönkre magát, mert tudta, hogy Miss Sharp és ön nem kedvelik egymást. Megmondta Mr Black címét és betörtünk hozzá. Még időben odaértünk ugyanis épp indulni készült a repülőjegy szerint épp a  Karibi-szigetekre. A házkutatásnál több fényképet is találtunk magáról. Valószínű, hogy állandóan szemmel tartotta és a múltkori elrablás mögött is ő állt. - fejezte be a nyomozó.
• Ez hihetetlen. - ráztam meg könnyes szemmel a fejem. Alig akarom elhinni, hogy az a srác akivel együtt nőttünk fel így az életemre törne. - Köszönöm, hogy elmondta nyomozó, de ha nem bánják lefeküdnék. Szörnyen fáradt vagyok. - mondtam azzal megköszönte, hogy fogadtam, majd a bátyámmal együtt távozott. A nővérke még adott egy nyugtatót majd nyugodt, álomtalan álomba merültem.

A baleset óta eltelt egy hónap. Szerencsére Rob lába is teljesen rendbe jött és épp a kicsomagolással bajlódtunk. Alig egy órája érkeztünk meg New Yorkba Rob nővérének az esküvőjére. Mindannyian Robék házában kaptunk szállást erre az egy hétre. Innen fogunk tovább indulni a "világkörüli" utunkra. Még élénken él bennem az a délelőtt, mikor elmeséltem a többieknek életem egy sötétebb korszakát. A nyomozó távozását követő délelőtt volt. Mindannyian megdöbbentek, de mellettem álltak főleg Rob. Nagyon megértőek voltak és próbálták elterelni a figyelmem. Ami sikerült is. Gondolataimból az ajtó nyitódása rángatott ki.

• Szia Kris! Jöhetünk készülődni? - kukkantott be Nikki, aki ezalatt az egy hónap alatt összejött Jacksonnal. Nagyon meglepődtünk, de örültünk a boldogságuknak.
• Persze, gyertek. - szóltam ki, ugyanis már csak másfél óra volt hátra Lizzy esküvőjéig.
• Akkor készülődésre fel. - rontott be Ashley és bele vetettük magunkat a munkába. Mindannyian lezuhanyoztunk, majd neki láttunk egymás haját, és sminkjét elkészíteni. Hamarosan már mindannyian csodáltuk magunkat a tükörben. Bella egy csodaszép lila estélyit választott ami tökéletesen kiemelte alakját. Felül teljesen rásimult, a derekától pedig picit bűvülni kezdett és a szoknya részét pedig kicsit rétegesre csinálták.

Nikki ruhája egy kicsit merész, de pont neki való. Testhez simuló tört fehér színű, a dekoltázsa v kivágású és egyik oldalt combközépig fel volt hasítva. Maga a ruha tele volt apró gyöngyökkel és kövekkel.

Ashley ruhája egyszerű selyemből készült kék estélyi. Pánt nélküli, a mell alatt néhány apró, csillogó kő kapott helyet és egyik oldalt a ruha kicsit fel lett hasítva. Tökéletesen ölelte körül vékony alakját.

Az én ruhám a többiekkel ellentétben kicsit feltűnőbb volt. Egy krém színű ruhát választottam ami "sellő" fazonú volt. Körülbelül a térdemtől kezdett rétegesen bővülni. A dekoltázsa v kivágású volt, fél pántos és a hátamat teljesen szabadon hagyta. Fényes flitterekkel, kövekkel, gyöngyökkel díszítettek. Csodálatos volt.

Miután megcsodáltuk magunkat elindultunk a ránk várakozó limuzinra. A srácok már ott voltak a helyszínen és ők küldték vissza értünk a limot. Az út viszonylag rövid volt és mire odaértünk a srácok már öltönyben várakoztak ránk a bejáratnál. Meg kell hagyni remekül festettek. Mikor odaértünk csak ámultak rajtunk. Rob lépett előre hozzám először.

• Gyönyörű vagy! - suttogta az ajkaimra hajolva majd megajándékozott egy gyengéd csókkal.
• Köszönöm! Te is remekül festesz. - mosolyodtam el, majd belekaroltam és odavezetett a helyünkre.

Épp hogy leültünk, meghallottuk a nászindulót, majd megjelent a bejáratnál Lizzy az édesapja oldalán.

• A szertartás után bemutatlak a szüleimnek és a nagyszüleimnek. - suttogta szerelmem a fülembe, majd ismét elhallgattunk és a szertartásra figyeltünk. Csodaszép volt az egész esküvő és Lizzy csak úgy ragyogott a boldogságtól. Miután vége lett mindenki átvonult a estély helyszínére, Rob és Lizzy szüleinek a hatalmas udvarára. Nagyon szépen volt berendezve. Az este folyamán végre megismerhettem Rob családját és a közeli ismerősöket is. Fantasztikusan meglett szervezve minden. A vacsora után a legtöbben megrohamozták a táncparkettet. Többek közt mi is Robbal. Eltáncoltunk egy angolkeringőt és a végén észrevettük, hogy mindenki ámulva figyel minket. A köszöntők után legnagyobb meglepetésemre Rob állt fel mellettem. Meglepődtem, mert ő már mondott tósztot. Azonban nem a nővére felé fordult hanem felém.

• Kristen Stewart! Mindennél jobban szeretlek és szeretném összekötni veled az életem. Megtisztelnél azzal, hogy feleségül jössz hozzám? - térdelt le elém. Annyira megdöbbentem, hogy először szóhoz se jutottam, csak könnybe lábadt szemem. Majd mikor felfogtam, hogy még a válaszomat várja megszólaltam.
• Igen! - suttogtam és a nyakába ugrottam. Felkapott és megpörgetett, miközben mindenki minket tapsolt.
• Szeretlek! - mondta.
• Én is szeretlek! - válaszoltam és egy ígéretekkel teli csókot kaptam tőle, mibe teljesen beleremegtek a lábaim.

A leánykérést követően a napok teljesen összefolytak annyira boldog voltam. Már csak akkor kaptam észbe, mikor elindultunk az utazásunkra. Végig buliztuk és táncoltuk a nyarat. Hosszú idő után ez volt életem legboldogabb nyara. A hazaérkezésünk után Robbal összeköltöztünk az én lakásomba és a többiek is ott laktak külön-külön házba nem messze tőlünk a párjaikkal ugyanis a nyáron Ashley és Kellan is összeköltöztek.
A csajokkal valóra váltottuk legnagyobb álmunkat és nyitottunk egy tánctermet, ahol fiatalokat oktattunk a tánc minden fortélyára. A srácok is olykor olykor csatlakoztak, de leginkább már színdarabokban léptek fel és gyakornokként jelentkeztek a táncakadémiára. Összefoglalva mindannyian megkaptuk amit akartunk és boldogan éltük az életünket így két és félévvel a sok bonyodalom után. Most már csak azon gondolkodom, hogy mondhatnám meg Robnak, hogy gyermekünk lesz?? - gondoltam magamban mosolyogva és a további boldog életünkre gondoltam.

VÉGE!!!

Táncra kelt szenvedély: 16.fejezet

Sziasztok!

Kicsit késve, de Sikerekben Gazdag Boldog Újévet Kívánok minden kedves olvasómnak ezzel a fejezettel!

Sajnálom, hogy csak most hoztam, de nem nagyon volt időm leülni a gép elé és írni, de azért végre megszületett habár kicsit rövidebb lett, mint a többi. :D Ígérem a következő hosszabb lesz ennél. Ezután a fejezet után már csak négy lesz és véget ér a történet.:)

Remélem tetszeni fog! :)

Jó olvasást! 

Puszi: Wiky

u.i.: Légyszi komizzatok!!

/Robert szemszög/

"A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre!"

Tíz hónap. Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk. Pocsék volt számomra ez az időszak. Számtalanszor beszéltünk telefonon és e-maileztünk, de az még sem volt ugyanolyan. Nem érinthettem, nem csókolhattam. Valahol mélyen éreztem, hogy jogosan tette ezt velem, de szörnyen hiányzott. Amióta haza jöttünk bele vetettem magam a tanulásba és még szórakozni is csak nagy nehezen lehetett elrángatni. Még mindig emlékszem arra az estére, amikor megkért, hogy ne találkozzunk egészen a vizsgák végéig.

„Az utolsó mondata után döbbenten álltam és alig jutottam szóhoz.

• Ezt nem gondolhatod komolyan. – mondtam hitetlenkedve.
• De nagyon is komolyan beszélek. – felelt. – Figyelj, szeretlek még mindig, de nagyon megbántottál azzal, hogy nem bíztál bennem. Így jóvá tudod tenni a dolgot.
• Egy év nagyon hosszú idő. – estem teljesen kétségbe. – Szeretlek. Ez nem elég?? – kérdeztem.
• Ebben az esetben nekem már nem. A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy megadni neked, mindazok után amit történt. – hajtotta le a fejét.
• Rendben. – egyeztem bele egy nagy sóhaj kíséretében. Bármit megtennék érte. – Meg fogom mutatni, hogy bízhatsz bennem és én is bízni fogok benned. Szeretlek! – suttogtam és a két kezem közé fogtam az arcát.
• Én is szeretlek! – válaszolta és ajkaink egy lágy, ígéretekkel teli csókban egyesültek.”

Rá két napra pedig a srácokkal visszarepültünk New Yorkba. A srácok kicsit meglepődtek a dolgokon és legnagyobb meglepetésemre Kristennel értettek egyet.

Tom nem jött ugyan vissza velünk, de azért meglátogatott minket karácsonykor és velünk is szilveszterezett. Magamban reménykedtem hátha megjelenik vele Kristen, de sajnos csalódnom kellett. Drága nővérem tartotta bennem a lelket és miattam még az esküvőjüket is elhalasztották pár hónappal csak hogy Kristennel együtt jelenhessek meg rajta. Kedves volt tőle.

A suliba is próbáltam a legjobbat kihozni magamból. Sajnos akadtak olyanok is akik hiába tudták, hogy barátnőm van bepróbálkoztak, de sose hoztak kísértésbe. Szerencsére Alice-el se találkoztam azóta, de az a hír járja, hogy ott hagyta az iskolát. Ezen már meg sem lepődtem.

Gondolataimból a telefon csörgése rángatott ki. A kijelzőn Kristen neve villogott. Gondolkodás nélkül fel is vettem.

• Szia szépségem! – köszöntöttem.
• Szia! – hallottam meg mosolygós hangját, de éreztem, hogy valami nincs rendben, mert megremegett a hangja. Mindig kihallottam a hangjából ha mosolygott, de most már volt a helyzet.
• Minden rendben? – kérdeztem feszülten. – Olyan furcsa a hangod. – mikor legközelebb megszólalt még jobban megijedtem ugyanis elkezdett sírni és még jobban remegett a hangja.
• Nem, semmi sincs rendben. Kérlek gyere el hozzám. – kérlelt. Kezdtem kétségbeesni.
• Mi történt Kristen?? Megijesztesz.
• Csak kérlek ha tudsz gyere el. Szükségem van rád. És nem érdekel, hogy nem telt le az egy év. Már bizonyítottál. – mondta, de még mindig ijedt és zaklatott volt a hangja.
• A következő géppel indulok. De mégis mi történt? – faggattam, de nem adott választ.
• Én... én... nem tudom telefonon elmondani. Gyere, kérlek. – suttogta úgy hogy alig hallottam.
• Megyek csomagolok. Mielőtt felszállok hívlak, hogy mikor érek oda. Szeretlek! – mondtam neki a legőszintébben.
• Én is téged. – mondta elhaló hangon, majd kinyomtam a telefont és rohantam a szobámba csomagolni. Közben próbáltam hívni Tomot, de nem vette fel se pedig a lányok. Egyre jobban kezdtem kétségbeesni. Miután összecsomagoltam felhívtam a nővéremet és Kellanékat, hogy szóljak elutazok. Épp, hogy megemlítettem nekik már közölték is, hogy velem tartanak, a nővérem is megijedt és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra.

Bő egy óra múlva már a reptéren vártam a srácokat, akik épp a szüleiknél voltak, de amint hívtam őket már kérés nélkül indultak. Nem sokkal utánam már ők is megérkeztek és azonnal faggatni kezdtek.

• Mi történt? – kérdezte Kellan, miközben Jack Tomot próbálta felhívni.
• Kris hívott több mint egy órája. Nem érdekli, hogy nem telt le az egy év, mert szüksége van rám. De olyan kétségbeesett volt a hangja és hallottam, hogy sír. – avattam be kétségbeesetten.
• Minden rendben lesz. – tette a kezét a vállamra. Ekkor ért oda Jack.
• Sikerült elérned Tomot? – kérdeztem.
• Igen. – bólintott, de nem tetszett az arckifejezése. – Attól tartok, hogy jó volt a megérzésed. Baj van.
• Micsoda? Válaszolj már az istenért! – kiabáltam a végén, mire páran felénk fordultak.
• Rob! Nyugi! – szólt rám Kellan.
• Oké, bocsi csak ideges vagyok. – néztem Jackre bűnbánóan.
• Semmi gond. – bólintott megértően. – Tom azt mondta, hogy Krist elrabolták. – mondta, mire teljesen lefagytam. – Fél órája találtak rá egy elhagyatott házban a város szélén. Valószínű eldugta a telefonját így nem vettél el tőle és akkor hívhatott fel mikor magára hagyták és sikerült lenyomozni a telefonját.
• Ó, te jó ég! – hajtottam a fejem a kezembe. – De jól van?? – kérdeztem egy idő után.
• Igen, fizikailag rendben van.
• Hála az égnek. – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Ekkor azonban a hangos bemondóban felszólítottak mindenkit, hogy az utasok megkezdhetik a beszállást.

Ezek után nem is beszélgettünk. Mindannyian a gondolatainkba merültünk egészen a leszállásig. Kinek juthatott eszébe elrabolni Krist?? Ez az egy kérdés kavargott a fejemben, de mégis megkönnyebbülés futott végig rajtam, ahogy arra gondoltam, hogy semmi baja nem esett.

Ahogy földet értünk elsőként szálltunk ki a géppből és már rohantunk is átvenni a csomagjainkat.

Amíg Kellannal felpakoltunk, addig Jack odaszólt Tomnak, hogy egy félóra múlva érkezünk.

A reptérről kilépve fogtunk egy taxit és már úton is voltunk. Bő egy fél óra múlva már Kristenék háza előtt szálltunk ki a taxiból. Ekkor már sejtettem, hogy lesznek még számunkra megpróbáltatások.

/Kristen szemszög/

"Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?"

Sötétség. Dermesztő hideg van. Szinte a csontomig hatol. Érzem. Félek, rettegek. Elfojtott beszélgetést hallok kintről, de nem ismerős egyik hang sem. Próbálok megmozdulni, de le vagyok kötözve. Nem tudok mozogni és nem csak a kötelek, de a félelem is megbénít. Próbálok kiáltani, de a számat is beragasztották. Halvány fénycsík tör utat magának a egyetlen apró ablakon. Egy kis szobába vagyok, ahol dobozokon kívül semmi más nincs bent. A hideg padlón fekszem teljesen átfagyva. Hirtelen kinyílik az ajtó és belép egy nagy darab férfi. Automatikusan elkezdek kapálózni, próbálnék menekülni, de semmit nem érek vele. Egyre csak közeledik és közeledik. Mikor odaér lekapja a számról a ragasztószalagot mire egy sikítás szakad ki a torkomon. Érzem, hogy elkezdi rázni a karom, de nem tudom abbahagyni. Félek. Ekkor egy ismerős hangot hallok meg magam mellől.

• Kristen. Édesem ébredj!! – hallottam meg a szerelmem aggódó hangját. Ahogy tudatosult bennem, hogy az ágyamban fekszem és Rob van mellettem, lassan kinyitottam a szemem és belenéztem aggódó, fájdalommal teli szürkés szemeibe.
• Robert! – suttogtam, majd szorosan hozzábújtam. Úgy ölelt magához, mint egy fuldokló a mentőövet. Ahogy magához szorított kitört belőlem a zokogás. Türelmesen nyugtatgatott és simogattam a hátam, puszilgatta a fejem búbját mire nagy nehezen lenyugodtam. Egyszerre tört ki belőlem az elmúlt tíz hónap gyötrelme és az elrablás. Amíg nem ölelt magához nem tudtam felfogni, hogy ennyire hiányzott.
• Jól vagy? – kérdezte lágyan mire bólintottam és kicsit eltolt magától, hogy szemügyre vegyen. – Ezer halált haltam amíg ideértem. – suttogta és ismét magához szorított.
• Jól vagyok. – mondtam immár határozottabban. – A többiek? – kérdeztem.
• Lent vannak a nyomozóval és a szüleiddel. Sajnos nem sikerült elkapni a tetteseket. – mondta. – Nem láttad esetleg az arcukat?
• Nem. Símaszkot viseltek. Menjünk le. – kértem és kikeltem az ágyból. Kézen fogva sétáltunk le a többiekhez. Anya amint meglátott odarohant és szinte megfojtott annyira ölelt magához.
• Anya, jól vagyok! – mondtam neki.
• Miss Stewart! Feltehetek pár kérdést? – kérdezte a nyomozó.
• Persze! – válaszoltam, majd Robbal leültünk a kanapéra, majd magához ölelt. Hozzábújva válaszolgattam a kérdésekre. Bő fél óra múlva ment el, majd anya megjelent egy-egy pohár nyugtató teával.
• Anya, szeretném ha megismernétek a barátomat. Anya, Apa Ő itt Robert! – fogtam meg szerelmem kezét. – A szülinapomkor nem volt alkalmam bemutatni, mert nem voltatok itthon.
• Örülök, hogy megismerhetem önöket! – szólalt meg Rob tisztelettudóan.
• Mi is, habár jobb lett volna ha nem ilyen körülmények között találkozunk. – mondta apa, habár kicsit ellenszenves tekintettel méregette kedvesemet, mert még élénken élt az emlékezetébe, hogy milyen állapotba kerültem miatta.
• A felügyelő most hívott, hogy állandóan egy rendőr autó figyeli majd a házat meg egy testőrt küld, aki éjjel-nappal figyelni fog titeket. – jött vissza anya telefonnal a kezében. – Szívem, nekünk lassan menni kell, mert reggel korán lesz egy tárgyalásunk. – mondta nekem anya.
• Rendben, persze menjetek csak nyugodtan. – mondtam megértően és kikísértem őket. Az ajtóban még apa felém fordult.
• Ahogy látom nagyon szeretitek egymást ezzel a Robert gyerekkel. – kezdte.
• Igen. Mindent sikerült tisztáznunk. Kibékültünk. – mondtam mosolyogva.
• Egy jó pontot adok neki, hogy azonnal repülőre szállt és idejött hozzád. – kacsintott rám anya és egy puszi után már el is mentek. Amint bezártam az ajtót mentem is vissza a többiekhez. Rob ölébe helyezkedve kezdtünk ismét beszélgetni.
• Mégis hogy kaphattak el? – kérdezte Kellan.
• A szomszéd utcába mentem el vásárolni és csak arra emlékszem, hogy egy vatta darabot szorítanak az arcomhoz, majd már csak egy sötét helyiségben tértem magamhoz. Hideg volt és fáztam. – borzongtam meg mire Rob karjai még szorosabban öleltek.
• Szerintem inkább beszéljünk másról. – javasolta Nikki, majd a közelgő táncversenyről kezdtünk beszélgetni.

Hallgattam, ahogy a terveinkről beszélgetnek, de annyira kimerült voltam, hogy félóra múlva elbóbiskoltam Rob ölében. Nem tudom meddig feküdhettem így, mikor éreztem, hogy valaki felemel. Riadtan nyitottam ki a szemem, de azonnal megnyugodtam, mikor rájöttem, hogy Rob visz fel a szobámba. Felérve óvatosan lefektetett az ágyra, majd távolodott el, mikor megszólaltam.

• Kérlek ne hagyj itt. – kérleltem álmos hangon.
• Nem hagylak, csak leveszem a ruhám. – mosolyodott el. Pár pillanat múlva éreztem, hogy befekszik mellém és szorosan átölel. Megnyugodva bújtam még közelebb hozzá, mellkasára hajtva a fejem és szívverését hallgatva átléptem az álmok birodalmába.