7. fejezet

Ahogy ígértük itt is a 7. fejezet. Ez az eddig leghosszabb, de nem volt időnk átnézni, így lehetnek benne hibák. Holnap majd felkerül a kijavított is. Nagyon köszönjük ismét a komikat és a pipákat. Ide is várjuk a véleményeket :)! 

Jó olvasást!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

Néha nem lehet tudni, mit miért csinál az ember. Sokszor érezzük úgy, hogy mindig mindent elrontunk.  Hát most én is így érzem. Hiszek abban, hogy az életben minden okkal történik, hogy mindenben van valami sorsszerű. Persze a legtöbb esetben, csak később jön rá az ember, hogy minek mi volt az oka, az értelme. Néha nehéz megtalálni a történések értelmét, de ha megvan akkor segíthet az embernek megérteni a dolgokat. Eddig valahogy sikerül magam tartani ehhez, de ennek sehogy se találom az értelmét és nem is hiszem, hogy valaha sikerülni fog. Senkinek nem kívánom azt az érzést, amit most érzek. Nem kéne, hogy bűntudatom legyen. Szabad, felnőtt emberek vagyunk, de mégis tudom, hogy ez hiba volt. Nem szabad senkinek megtudnia. Se Nikkinek, se Robnak, se senkinek. Itt van (vagy most már csak volt) a lehetőség, hogy egy új oldalamat mutassam meg. Ezt nem hagyom veszni. A reggel nekem nagyon kínos volt, de meglepő módon Kellanon ezt nem vettem észre. Remélem ez később is így lesz, nem bírnám ki, ha emiatt a botlás miatt, feszült lenne köztünk a levegő. Mindent félretéve nagyon kedvelem, persze csak mint egy barátot. Mondjuk őt úgy ismertem meg, hogy mindent dolgot könnyen és lazán tud kezelni. Irigyelem is miatta, én erre nem vagyok sajnos képes.

-         Ne emészd magad Kris! – mondta Kellan miközben indulni készült – Ne kombináld túl a dolgokat! Megtörtént, jó volt, szép volt, ennyi volt. Nem tartozunk senkinek elszámolással.

-         Én nem is… - próbáltam volna tagadni a nyílván valót, de Kellan erre csak kérdőn felvonta a szemöldökét – Na jó, de akkor is kérlek ne mondd el senkinek! Nagyon szépen kérlek! Maradjon a mi titkunk. Értsd meg nem veled van a bajom, csak egyszerűen…

-         Rob. – mondta egy megértő mosollyal – Nyugi, a mi kis mocskos titkunk marad. 

Búcsúzásképpen megölelt, miközben a fülembe súgott valamit:

-         Tudom, hogy jó voltam. Ha már nem bírod nélkülem nyugodtan hívj.

-         Bolond! – bokszoltam a vállába, mire elkezdett nevetni.

-         Szia Kris!

-         Szia!

Miután elment, becsuktam az ajtót és a hátammal neki dőltem. Magamra maradtam a gondolataimmal. Mesterien tudok belekeveredni mindenben. Nem is én lennék, ha simán mennének a dolgok.  Ha ez kiderül, akkor végleg elvesztem a jó hírem Robnál. Azon kéne igyekeznem, hogy meggyőzzem, hogy él bennem a régi lány erre… Csak imádkozni tudok azért, hogy ez ne derüljön ki. Senkinek nem mondom el, még a lányoknak sem. Semmi titkunk nincs egymás előtt, de minél kevesebben tudnak róla annál jobb. És ott van még Kellan is. Igaz most sikerült érett felnőttként kezelni a dolgokat, de nem tudom, hogy ez sikerülni fog-e később is. Nagyon bízom benne. Nem sokáig sajnálhattam magam, mert valaki kopogott az ajtón. Félve nyitottam ki az ajtót, ahol Ashleyvel találtam szemben magam.

-         Jó reggelt csipkerózsika! Tudod hány óra van? Majdnem 1, úgyhogy mit szólsz egy ebédhez?

-         Persze mehetünk. – mondtam miközben mosolyt erőltettem az arcomra. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy valami baj van.

Lementünk az étteremben és egy ideig csendben fogyasztottuk az ebédet, amikor barátnőm megszólalt.

-         Hova tűntetek el tegnap Kellannal? – kérdezte, mire én majd nem kiköptem a számban lévő falatot – Ott kerestünk titeket. Legalább szólhattatok volna, hogy elmentek.

-         Öö… az én hibám. Annyit ittam, hogy nagyon rosszul voltam. Alig álltam a lábamon, aztán csak Kellan volt a közelben. Megkértem, hogy hozzon haza, aztán gondolom látta, hogy milyen rosszul néztem ki, így elfelejtett ő is szólni.

Ash egy darabig gyanúsan méregetett, de én úgy csináltam, mint aki ezt észre sem veszi és ettem tovább. Ashley mindig átlátott rajtam, sose tudtam hitelesen hazudni, de persze a kényszer nagyúr. Úgy néz ki most sikerült ugyanis ő is folytatta az evést. Ha rájött volna, nem hagyta volna szó nélkül. Legalábbis eddig sose tette. Majd Kellannal egyeztetnem kell a történetet. Csak nehogy késő legyen, és valakinek mást meséljen…istenem.

A nap további része eseménytelenül telt. Ash is még másnapos volt, így csak mindenki felment a saját szobájába pihenni. Össze kell szednem magam. Holnap már a munka is kezdődik. Lesz egy fotózás az egyik újságnak.

Másnap elég nyúzottan keltem. Nem is csodálom amilyen rosszul aludtam. Nehezen jött álom a szememre. A fürdőben próbáltam valami elfogadható állapotba hozni magam, majd felöltöztem és indulás előtt még gyorsan átszaladtam Ashleyhez köszönni. Kérdeztem, hogy elkísér-e, de ma Tommal van megbeszélve egy randevú, amihez jó szórakozást kívántam. A stúdióba taxival mentem és mire odaértem már elég nagy volt a nyüzsgés. Rögtön a sminkeshez és a fodrászhoz küldtek, akiknek most elég nagy munkát jelentettem. Persze ezt nem is hagyták szó nélkül, de igyekeztem nem foglalkozni a zsörtölődésükkel. Azért ki tettek magukért, már nyoma se volt a reggeli kinézetemnek. Egyszerű smink volt rajtam és ruhának is csak egy fekete rövidnadrágot illetve egy zebramintás felsőt kaptam. A kezdés előtt még váltottam pár szót a fotóssal. Elmondta, hogy milyen képeket szeretne. Sokszor nagyon elvont képek készülnek, de ez most egy egyszerű fotózás lesz. Itt most portréfotók készülnek. Alapvető különbség, hogy itt a fényekkel, a háttérrel azt akarják elérni, hogy a kép minél kifejezőbb legyen, és hogy a képeken modell személyisége is tükröződjön valamelyest. Ezzel szemben a modellfotón nem a modell a fontos, hanem a ruha. Arra törekednek, hogy a ruháról minél jobb képek készüljenek. Lényegében azt akarják, hogy az emberek meg akarják venni az adott ruhát, azok a képek reklámanyagként szolgálnak. Most egy egyszínű háttér elé kellett állnom, majd hol magamtól, hol pedig a fotós utasításait követve pózolnom.

Nem voltam formában és ez látszott is, de azért készült pár igazán jó kép. A fotóssal végül két kép mellett döntöttünk, majd elküldött átöltözni.  Ezzel együtt tartottunk egy rövid szünetet is. Az öltőzőben meglepetten tapasztaltam, hogy már 2 nem fogadott hívásom is volt, de a számot nem ismertem fel. Nem kellett sokat agyalnom rajta, mert a telefonom ismét vad csörgésbe kezdett.

-         Hello. Itt Kristen Stewart. – szóltam bele a telefonba.

-         Kris na végre! – hallottam meg Kellan ideges hangját – Miért nem lehet felvenni az a rohadt telefont?!

-         Nyugodj már meg! Tudod egyesek dolgozni is szoktak! – válaszoltam már én is idegesen – Mi ilyen fontos?

-         Kris mondd, hogy te szedsz fogamzás gátlót…

-         Úristen! Te ezen idegeskedsz? Persze, hogy szedek. Nyugi, ilyet nem kockáztatok.

-         El sem hiszed mennyire megnyugodtam. Nem lennék még kész az apaságra.

-         Én sem terveztem még családot elhiheted. De hogy jutott ez most eszedbe? Elmondtad valakinek? – kérdeztem pánikolva, de a vonal túlsó végén néma csönd volt – Kellan! Kinek?

-         Nem direkt volt. Egyszerűen elszóltam magam, de nyugi Jackson tudja tartani a száját.

-         Jackson?! Hát remek. – az idegességem a tető fokára hágott.

-         Tényleg nagyon sajnálom, de még mindig nem értem miért kell ennyire nagy dobra verni. Rob nem kérheti számon rajtad.

-         Nem kérheti. –mondtam halkan – de elég, ha újra elfordul tőlem. Így is örülök, hogy egyáltalán normális a viszonyunk.

-         Ugyan már! Ettől ne félj. Ha meg megtudja, akkor majd beszélek vele. Nyugodj meg!

-         Rendben. Megpróbálok. Szia.

-         Szia.

Letelt a szünetem, így kénytelen voltam visszamenni. A fotózás másik részében már egy fehér ruhát kellett viselnem. Az idegesség miatt már alig tudtam koncentrálni. A fotós is észrevette és nem egyszer kérdezett rá, hogy jól vagyok-e, van-e valami baj. Azért sikerült egy két jó képet csinálni, de ez így nem mehet tovább. A munkám miatt jöttem ide elsősorban így össze kell szednem magam. A végén megkaptam a heti programot is. Végül is nem volt zsúfolt. Holnap után kell bejönnöm ruhapróbára, utána két nap múlva ismét, mert lefotóznak azokban a ruhákban, amiket majd viselni fogok a kifutón. Jövő héten pedig megbeszélések lesznek, illetve a koreográfiát tisztázzuk. Fáradt voltam a nap végére és egy cseppet sem lettem nyugodtabb. De a java még csak ezután jött, ugyanis a szobám ajtaja előtt Jack várt rám. Már nem tudtam mi hiányzott.

-         Hello! – köszönt.

-         Hello. Ha kioktatni jöttél, akkor most túl fáradt vagyok hozzá.

-         Csak beszélni szeretnék veled.

Kinyitottam az ajtót és szélesre tártam, hogy Jack bemehessen.

-         Ülj le nyugodtan! – mondtam miközben lepakoltam a cuccokat – Kész egy kávét?

-         Az jól esne, köszönöm.

Lefőztem a kávét, majd én kimentem hozzá az erkélyre.

-         Kellan elmondta, hogy mi történt köztetek. Ne haragudj rá, véletlen volt.

-         Nem rá haragszok, hanem magamra.

-         Én nem azért jöttem, hogy fejmosást tartsak. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor hallottam, de megtörtént és változtatni már nem lehet rajta.

-         Köszönöm. – néztem rá hálásan – Akkor miért jöttél?

-         Másról lenne szó. Ez személyes és hidd el, nem akarok beleavatkozni, de úgy érzem, most erről beszélnünk kell. Kérlek ne szólj közbe, még ha úgy érzed, hogy nem is igaz, amit mondok. Csak hallgass végig kérlek. Nem ismerlek rég óra, viszont látom, hogy Rob fontos neked és ez fordítva is igaz.

-         Nem hisz.. – szóltam volna közbe, de nem hagyta.

-         Elhiszem, hogy az este csak egy botlás volt, de szerintem nem kéne eltitkolnod előle. Ha tényleg komolyan gondolod, hogy ki akarod érdemelni a bizalmát, akkor az őszinteség többet ér. Lehet kissé kiakad és dühös lesz, de később többre fogja értékelni, hogy elmondtad. Gondolj bele, ha mástól tudná meg. Annál rosszabb szerintem nem lenne. Én nem fogom elmondani, de egy titok nem marad örökre titok. Egyszer minden kiderül. Visszatérve az előzőhöz. Látom, amit látok Kris. Nem mondhatjátok, hogy úgy viszonyultok egymáshoz, mint én Ashley-hez vagy Nikkihez. Ez annál több. Csak egyet kérek, ha erre te is rá jössz erre, akkor ne törd össze a szívét. Ha úgy érzed, nem akarsz komolyabbat, akkor inkább ne menj bele. Neki már egy komoly kapcsolatra van szüksége. Nem érdemel meg még egy csalódást. És félre ne értsd, nem ellened vagyok inkább értetek.

-         Nem igazán tudom, erre most mit mondhatnék. – feleltem zavartan – Még egy csalódást? Mert kiben csalódott már?

-         Hosszú történet és nem az én dolgom elmesélni. Csak kérlek, gondolkozz el azon amit mondtam. Sose késő helyre hozni a hibáinkat, de a ti esetekben sokat számít az idő. Egy hónapig vagytok itt. Használd ki.

Jackson elköszönt és magamra hagyott a gondolataimmal. Használjam ki! Könnyű azt mondani…

Kellan

Verőfényes napsütésre ébredtem ami elég megdöbbentő volt az év ezen szakaszában. Kikászálódtam azt ágyból és első utam a konyhába vezetett. Szükségem van a reggeli kávémra. Leültem az asztalhoz és elmerültem a gondolataimban. Még mindig a Kristennel töltött éjszaka járt a fejemben. El sem hiszem, hogy lefeküdtem vele. Rögtön a Jacksonnal kötött fogadás jutott az eszembe. Úgy az orra alá dörgöltem volna, de megígértem Krisnek, hogy tartom a számat. Nem értem miért kell titkolni. Felnőtt emberek vagyunk, de ha már megígértem megpróbálom ahhoz tartani magam. Azért jó volt. Erre a gondolatra széles vigyor kúszott az arcomra. Ekkor szöget ütött a fejemben valami. Te jó ég! A védekezésre nem is gondoltam. Mi van ha Kris sem védekezett? Remélem szed valami gyógyszert. Nem akarok még apa lenni. Kezdtem egyre jobban idegeskedni.

A teljes idegösszeomlástól az ajtócsengő hangja mentett meg.

Az ajtóban Jackson ált.

-         Szia Kellan! - szólalt meg először.

-         Hello! Gyere be. - hívtam be a lakásba.

-         Nem beszéltünk már lassan két napja és gondoltam megnézlek. Esetleg holnap eljöhetnél velem ruhapróbára.

-         Persze elmegyek. Na és félsz már az esküvőtől? Tudod vége lesz az agglegény életnek.

-         Nem egyáltalán nem félek. – mondta nevetve- Jaj jut eszembe, el ne felejtsem mondani, hogy kitaláltam a fogadás tétjét. -tért a lényegre.

-         Ne legyél biztos a győzelmedben....-  Mekkora egy barom vagyok. Gratulálok Kellan sikerült az első adandó alkalommal elcseszned. - Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. - próbáltam menteni a helyzetet.

-         Ezt már nem magyarázod ki. - vigyorgott rám.

-         Mind egy. Nem lényeg.

-         Na miről van szó? Csak sikerült valakit összeszedned? Ki az? Ott volt a bulin? – dőltek belőle a kérdések. Nem lesz baj belőle, ha elmondom neki. De Kris ki fog nyírni. Ő tudja úgyis tudja tartani a száját…nem lesz belőle baj. Majd beszélek Kristennel

-         Hát, szóval... ne mond el senkinek. - kértem eléggé idegesen. – Nem szabadna erről tudnod oké?! Hát igen ismered…Kristen az. A buli után lefeküdtem Kristennel.

Pár percig néma csönd volt, majd Jack hirtelen kitört.

-         Mi?! Mégis hogy gondoltad? - Kérdezte emelt hangon, ami eléggé meglepett. Most neki mi baja van? - Arra nem is gondoltatok, hogy Rob megtudja? Mit fog akkor gondolni vagy érezni? Lehetett volna egy kis eszed. Tisztában vagy az érzéseivel, ráadásul még a vak is látja, hogy odáig van Krisért, még ha ő nyíltan még nem ismeri be. Épp hogy kibékültek.

-         Oké, nyugodj már meg. - szólaltam meg. - Az alkohol váltotta ki ezt belőlünk. - magyarázkodtam. - Kristen meg fog ölni.

-         Ó ne aggódj, hozzá is lesz egy-két keresetlen szavam. Robnak pedig ti fogjátok elmondani. - folytatta.

-         Ezt ugye nem gondolod komolyan? Te mondtad, hogy nem szabad megtudnia!

-         De nagyon is komolyan gondoltam. Ha már megtörtént csak rosszabb lesz ha titkolóztok. Most viszont megyek.

Ezzel köszönés nélkül távozott.

-         Hát ez remek. - motyogtam magamban.

Leültem a kanapéra és a gondolataim ismét visszakanyarodtak a gyerek témához. Fel kell hívnom Krist. Meg kell tudnom, hogy szed e valamilyen fogamzásgátlót. Kézbe vettem a telefont, kikerestem a számát. Pár csörgés után viszont megszólalt a hangposta. Ezt eljátszottam még egyszer, de semmi válasz. Próbáltam megnyugodni. Annyi esze csak van, hogy a modell karriere érdekében szedjen valamit.

Ismét a kezembe vettem a telefont és újra tárcsáztam a számát. Nagy megkönnyebbülésemre rögtön felvette.

-         Hello. Itt Kristen Stewart. – szólt bele a telefonba.

-         Kris na végre! – szóltam bele idegesen – Miért nem lehet felvenni az a rohadt telefont?!

-         Nyugodj már meg! Tudod egyesek dolgozni is szoktak! – válaszolta idegesen – Mi ilyen fontos?

-         Kris mondd, hogy te szedsz fogamzás gátlót…

-         Úristen! Te ezen idegeskedsz? Persze, hogy szedek. Nyugi, ilyet nem kockáztatok. – Hála az égnek! Egy gonddal kevesebb.

-         El sem hiszed mennyire megnyugodtam. Nem lennék még kész az apaságra.

-         Én sem terveztem még családot elhiheted. De hogy jutott ez most eszedbe? Elmondtad valakinek? – kérdezte, de én nem mertem válaszolni – Kellan! Kinek?

-         Nem direkt volt. Egyszerűen elszóltam magam, de nyugi Jackson tudja tartani a száját.

-         Jackson?! Hát remek. – emelte fel a hangját.

-         Tényleg nagyon sajnálom, de még mindig nem értem miért kell ennyire nagy dobra verni. Rob nem kérheti számon rajtad. – Meg úgyis egyszer kiderült volna. Tettem hozzá gondolatban.

-         Nem kérheti. –mondtam halkan – de elég, ha újra elfordul tőlem. Így is örülök, hogy egyáltalán normális a viszonyunk.

-         Ugyan már! Ettől ne félj. Ha meg megtudja, akkor majd beszélek vele. Nyugodj meg!

-         Rendben. Megpróbálok. Szia.

-         Szia.

Hatalmas kő esett le a szívemről miután letettük a telefont. Egy probléma kipipálva, most jön a másik. Rob! Remélem nem lesz nagyon mérges. Majd kimagyarázom, de a legfontosabb dolog megoldva.

Rob

A bulin alig tudtam magamról lerázni Cindy-t. Egész este tapadt rám. Aztán mire nagy nehezen sikerült Kristen meg Kellan eltűnt, azaz elmentek valahová. Azóta folyamatosan Kris jár a fejembe. Számtalanszor próbáltam elérni, de sajnos nem jött össze. Ashley szerint ma már ő is dolgozik és emiatt eléggé elfoglalt és ő se találkozott vele csak reggel, pedig egy szállodában laknak. Ash azt mondta, hogy Kris rosszul érezte magát és Kellan haza hozta. De azért csak fel szeretném hívni, hogy tudjam nincs semmi komolyabb baja. Remélem hamarosan lesz egy kis szabadideje is. Nem rég találkoztunk pár év után először és jó lenne még vele beszélgetni. Alig volt rá alkalmunk.

Vége lett egy megbeszélésemnek és már az irodámban néztem át a terveket, amikor kinyílt az ajtó. Meglepetésemre Jackson lépett be.

-         Szia! - köszöntem. - Hogy kerülsz ide?

-         Szia Rob! - szólalt meg ő is. - Csak arra gondoltam lenne e kedved elkísérni kiválasztani az esküvői öltönyömet?- kérdezte, de láttam rajta, hogy valami miatt eléggé ideges.

-         Persze. De történt valami Jack? Feszültnek látszol.

-         Semmi, semmi. Hagyjuk!

-         Látom, hogy van valami.

-         Figyelj, Krist kell kérdezned. – válaszolt – Majd ők is megértik, hogy ez az ő érdekük. – motyogta a végén.

Ez eléggé megdöbbentett. Miről kéne tudnom? Nem értem.

-         Miért? Történt vele valami?

-         Mondtam, kérdezd őt! Tőle jöttem, már visszaért a szállodába. Most már eltudod érni.

-         Rendben! Ha itt végeztem elmegyek hozzá.

-         Oké, holnap akkor ráérsz eljönni velem?

-         Persze, elmegyek. Találkozzunk az irodámban reggel tízkor.

-         Tízre itt leszek. Most megyek, te meg beszélj Krissel.

-         Munka után az első utam hozzá vezet.

-         Oké, akkor megyek. Szia!

-         Szia Jack!

Miután elment, még sokáig gondolkodtam azon, amit mondott, de inkább próbáltam a feladataimra koncentrálni. Ami elég nehezen ment. Miről lehet szó? Két óra múlva már Kris szobájának ajtaján kopogtattam. Pár pillanat múlva kissé megviselten nyitott ajtót.

-         Ó szia Rob! Gyere be! - szólalt meg, de mintha idegesnek tűnt volna.

-         Szia Kristen! – köszöntem két puszival.

-         Ne haragudj, csak nemrég értem haza...- magyarázkodott kissé megviselt kinézete miatt.

-         Ugyan már, semmi gond.

-         És minek köszönhetem a látogatásod? – feltűnően kerülte a szemkontaktust.

-         Két napja nem beszéltünk és gondoltam megleplek. - válaszoltam.

-         El voltam foglalva fotózással,de én is terveztem, hogy elmegyek hozzád beszélgetni.

-         Megelőztelek. - mosolyogtam rá.

-         Kérsz valamit inni?

-         Nem, köszönöm.

-         Akkor üljünk le. – kezdte vészjóslóan - Szeretnék valamit elmondani, de kérlek, ha lehetne visszacsinálnám és csak az egyik ballépésem volt a sok közül.

-         Most értenem kéne? Miről van szó?- kérdeztem.

-         Nem is tudom hol kezdjem. - húzta az időt

-         Talán az elején.

-          Lefeküdtem Kellannal...