10. fejezet

Íme megszületett a következő fejezet is. :D Reméljük elnyeri a tetszéseteket. Mivel eléggé kemény hetünk volt, nehezen sikerült összehoznunk ezért jó lenne néhány hozzászólás biztatásként :D Köszönjük az előző fejezethez kapott pipákat illetve komikat. Nagyon jól esett nekünk, hogy ennyien írtatok. A fejezet végén ki fog derülni valami, ami a későbbiekben hatással lesz a szereplőkre, majd meglátjátok.. :)

Jó olvasást mindenkinek!

Puszi: Netty & Wiky

„A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege.”

Rob

Már csak pár milliméter választott el minket, amikor Kristen hirtelen magához rántott. Fel sem fogtam, hogy mi történik, majd egyszer csak megéreztem az ajkait az enyémen. Mintha a mennyországba kerültem volna. Csókja lágy és vad volt egyszerre, szinte beleborzongtam. Nyelvemmel végig simítottam az alsó majd a felső ajkán, majd utat törtem magamnak és nyelvünk vad táncba kezdett. Soha nem éreztem még ilyet. A csókja olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint még soha senki. Azt kívántam, hogy ez a pillanat örökké tartson. Ajkainak íze szinte megbolondított, elvette az eszem. Mintha hirtelen egy másik dimenzióba kerültem volna, ahol rajtunk kívül más nem létezik.

Ennek a pillanatnak az ajtó nyitódása vetett véget és gyorsan szétrebbentünk, majd zavartan néztünk körbe.

-         Jaj, bocsánat! Ne is zavartassátok magatokat. - mosolygott ránk Ashley. Ugyanis ő nyitott be. - Ne haragudjatok, hogy köhmm….. Megzavartalak titeket.. - majd amilyen gyorsan jött, el is ment, de azért még az ajtóból visszaszólt. - Folytassátok nyugodtan.

Ahogy kilépett az ajtón ismét kínos csönd vett körül minket. Ezt végül Kris törte meg.

-         Mit keresel itt?- kérdezte.

-         Te hívtál. - magyaráztam értetlenkedve.

-         Én nem hívtalak.

-         Dehogy nem. Ashley mondta….. Ashley! - szólaltunk meg egyszerre és egymásra mosolyogtunk.

-         Figyelj! Ne haragudj az előbbiért. - szólalt meg ismét. - Nem tudom, hogy mi ütött belém.

-         Semmi baj, én sem gondolkodtam. - magyarázkodtam én is. - Akkor azt hiszem, hogy megyek. Szia

Majd az ajtóból még visszafordultam.

-         Mikor tudunk találkozni? – kérdeztem.

-         Ma sajnos soká végzek, de holnap délután mindenképpen ráérek. - válaszolta.

-         Remek, akkor még hívlak.

Gyorsan kihátráltam, és ahogy csak tudtam kisiettem az épületből. Még most is érzem a az ajkai ízét a számon. Alig hiszem el, hogy megtörtént. Életem legszebb pillanata volt. Viszont a szeméből nem tudtam kiolvasni semmit. Reménykedek, hogy ő nem bánta meg, de szerintem ő is akarta. Feltétlenül találkoznom kell még vele és beszélnünk kell erről a dologról. Nem hagyhatom csak úgy annyiban. El fogom vinni a régi, kedvenc helyünkre. Remélem, holnap már tényleg ráér.

Már az úton száguldottam, mikor gondolataimból a telefonom csörgése rángatott ki. Tom hívott.

-         Hello haver!- hallottam meg a hangját.

-         Szia!

-         Tudod, hogy szombaton már itt az esküvő és most beszéltem Kellannal a legénybúcsúról.

-         És mire jutottatok? – érdeklődtem.

-         Még semmire. Gondoltuk, hogy holnap délelőtt összeülhetnénk valahol megbeszélni a részleteket.

-         Oké, én benne vagyok. Holnap már nem lesz sok dolgom. Jacksont beavattátok?

-         Dehogyis. Meglepetés lesz.

-         Értem, Akkor majd hívlak, hogy hol üljünk össze. Most sietnem kell.

-         Oké, szia!

-         Szia!

Letettem a telefont és folytattam az utat a munkahelyemig. Rengeteg mindent kell még elintéznem, hogy a holnapi napom teljesen szabad legyen. Pár perc múlva már a cég folyosóin sétáltam. Mikor benyitottam apámat láttam meg.

-         Apa! Hogy kerülsz ide? – érdeklődtem.

-         Ó, szia Rob! Erre jártam és gondoltam benézek.

-         Értem. Volt egy kis dolgom, azért nem voltam itt. Anyáék?

-         Szervezkednek. Csütörtök estére meg akarják hívni Kristent vacsorára veled együtt. És tudod milyenek. Az utolsó morzsáig mindent megszerveznek.

-         Mikor akarnak szólni?

-         Fogalmam sincs. Csak gondoltam felkészítelek.

-         Köszi. – mosolyogtam rá.

-         Hogy haladnak az építkezésen?

-         Remekül halad minden. Körülbelül két hét múlva kimegyek megint megnézni őket.

-         Rendben. És te hogy vagy? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.

-         Minden oké apa. – mondtam miközben mindketten helyet foglaltunk az irodámban.

-         A lányokat rég nem láttam ilyen izgatottnak. Legutóbb akkor készültek ennyire mikor Ninát hoztad bemutatni. – Felkaptam a fejem a névre. Persze ő sem tud a részletektől, így nem tudhatja, hogy nem szívesen hallom ez a nevet. –Tudod édesanyád titkon talán reménykedett, hogy ő lesz a befutó, de sajnos nem így alakult. De semmi nincs veszve, csak készülj fel, hogy lehet többről fog szólni ez a vacsora.

-         Rendben. – nevettem fel –Értettem a célzást.

-         Na akkor megyek, tudod az idő pénz. – nevetett fel, miközben az ajtó felé sétált.

-         Oké, további jó munkát!

-         Szia!

Ahogy kilépett az ajtón szinte azonnal beletemetkeztem a munkába. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje dolgozhattam, de eléggé későre járt mikor befejeztem. Ezután összeszedtem magam és elindultam haza. Már vacsoráztam mikor eszembe jutott valami. Gondolkodtam egy darabig, hogy mikor hagytam ott Krist. Azóta már kezdett sötétedni, tehát már valószínűleg nem zavarom, ha felhívom. Kezembe vettem a telefonom és beütöttem a számát. Többször készültem megnyomni a hívógombot, de mindig meghátráltam. Komolyan mintha az első randevúmra készülnék. Nagy nehezen sikerült megnyomnom a gombot. Szinte rögtön felvette.

-         Hallo? – hallottam meg csodaszép hangját.

-         Szia Kris. Rob vagyok. Nem zavarlak?- szóltam bele én is.

-         Ugyan dehogy. – válaszolta.

-         Ennek örülök. – mosolyogtam magamban.– Hogy telt a napod? – érdeklődtem.

-         Remekül. Ashley-vel jól elvoltunk. És neked? Sok dolgod volt?

-         Köszönöm, nekem is jól, bár eléggé hosszú napom volt. Azért is hívtalak ilyen későn, mert csak most értem haza. Holnap akkor ráérsz? –nyögtem ki végül– Ismerek egy nagyszerű éttermet. Volna kedved eljönni velem vacsorázni

-         Persze, szívesen. – mondta mire megkönnyebbültem.

-         Úgy jó, ha 7-re érted megyek?

-         Tökéletes. Holnap akkor 7-re várlak. Jó éjt. Szia.

-         Szép álmokat.- köszöntem el én is és kinyomtam a telefont.

A telefon után gyermeki izgalom lett úrrá rajtam. Ma direkt úgy intéztem a dolgokat, hogy még csak be se kelljen mennem az irodába. Belegondolva, lehet nem volt épp a legjobb döntés. Akkor legalább elfoglaltam volna magam valamivel, így viszont olyan messzinek tűnik még a holnap este. A Le Gavroche -ba akarom elvinni Krist. Voltunk már ott még régen a családjainkkal, de már felújították. Nem annyira elegáns hely, hogy annyira ki kelljen öltözni, de nagyon finoman főznek. Igazán hangulatos kis hely.

Hamarosan pedig már az igazak álmát aludtam nem is sejtve hogy mi fog történni a következő napokban.

-         Sziasztok! - köszöntöttem őket.

Mikor megláttad ők is köszöntek. Tom végig kaján vigyorral az arcán méregetett.

-         Na és terveztetek már valamit? - szólaltam meg ismét.

-         Még nem. Téged vártunk. - válaszolt Tom.

-         Mit szólnátok, ha elvinnénk egy sztriptíz bárba? - poénkodott Kellan.

-         Még csak az kéne. - szólt közbe Tom - Caroline letépné a fejem. Olyan kéne amiben nem szerepelnek csajok.

-         Akkor vigyük el a törzshelyünkre. - vetettem közbe - Kibéreljük, hogy csak mi legyünk ott. Iszogatunk, dumálunk, esetleg bekapcsoljuk a zenegépet, meg hasonlók. Persze az ajándékot se felejtsük el megvenni. Kellan itt beindíthatod a perverz fantáziád. - kacsintottam rá mire belőle kitört a nevetés.

-         Nem is rossz. - mondta Tom - Majd beszélek a tulajjal. Ajándékot mikor vegyünk?

-         Holnap délelőtt jobb lenne, mert ma programom van este és még haza kell mennem.

-         Csak nem Kris... - kezdte Tom, de én oldalba vágtam.

-         Fogd be! - Súgtam oda. Már csak az kéne, hogy Kellan is megtudja, hogy mi történt Kristen és köztem. Így is Tomot Ash biztos beavatta.

Csak lenne már este…

Kristen

Néztem, ahogy Rob az ajtó felé megy, azonban az ajtóban megtorpant. Visszafordult és megajándékozott a kedvenc mosolyával.

-         Mikor tudunk találkozni? – kérdezte.

-         Ma sajnos soká végzek, de holnap délután mindenképpen ráérek.

-         Remek, akkor még hívlak.

Elmotyogtam egy halk sziát, majd amint becsukódott az ajót lerogytam a tükör előtti székre. Ezer gondolat cikázott a fejemben, de mind a csók körül. Olyan jó volt, ahogy puha ajkait az enyémeken éreztem. Bárcsak még….úristen miket gondolok. Fejezd be Kristen! Megint ábrándozol, de annak nem lesz jó vége. Azt se tudom mi volt ez az egész. Mi van, ha csak hirtelen felindulásból csókolt meg? Amúgy is hajlamos vagyok többet képzelni a dolgokba. Ajj…miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie?! Felpattantam és járkálni kezdtem az öltözőben. De találkozni akar, tehát nem bánta meg, de az is lehet, hogy csak barátilag akar találkozni. De akkor miért csókolt meg? Na jó, mondjuk engem se kellett félteni, de akkor is. Mindig ügyelt rá, hogy ne bántson meg másokat, lehet ez is csak egy ilyen találka lesz. Biztos nem akar megsérteni és csak simán lerázni, hanem egy ,,beszéljük meg a dolgokat” találka mellett kitér rá, hogy felejtsük el, ami itt történt. De nem! Hát ő maga mondta, hogy fontos vagyok neki, bár azt nem tette hozzá, hogy ezt mégis hogy kéne értenem. Fontos lehetek neki úgy is, mint régi barát. Nem tudtam tovább agyalni, mert valaki kopogtatott.

-         Szabad. –mondtam, mire Ash dugta be a fejét az ajtón és kémlelt körbe – Gyere nyugodtan! Már elment.

-         Sajnálom, hogy csak úgy rátok törtem, ha tudtam volna, akkor inkább még kint vártam volna. Most már mindig kopogni fogok, csak egyszerűen eszembe se jutott, hogy nem kéne csak úgy berontani. – látszott, hogy bántja a dolog és mintha dühös is lenne magára, pedig semmi oka rá. Ennek így kellett történnie.

-         Semmi baj már megtörtént. Meg amúgy is lehet jobb hogy így alakult.

-         Ha te mondod… - mondta, de látszott rajta, hogy nem ért velem egyet, de nem fűzött hozzá többet.

Nem firtattam én se tovább a dolgot, de nem is volt rá sok időm, ugyanis menni kellett. Most hosszúra nyúlt a fotózás, de ezen a héten már ez lesz az utolsó. Majd kicsattantam a boldogságtól, így remekül sikerültek a képek és ez már némileg javítottam az eddigi teljesítményemen. Most minden lányról készítenek fotót abban a ruhában, amit majd a kifutón fog viselni. Átadtam a helyem a következő lánynak, majd Ashley-vel elmentünk egy közeli kávézóba, mert a próba csak akkor kezdődik, ha minden lány végzett. Rengeteg időm van még. Azóta nem hozta szóba az imént történteket, de érzem, hogy nem úszom meg ennyivel. Lényegtelen témákról beszélgettünk, még a kávékat vártuk, de nem bírtam tovább magammal.

-         Azért szép volt a mai akciód! – kezdtem mosolyogva.

-         Fogalmam sincs, miről beszélsz. – tettette az ártatlant, majd beleivott az időközben kihozott tejeskávéba.

-         Ugyan már véletlenül hívtad fel Robot és hívtad meg az én nevemben. – nevettem el a mondat végét.

-         Na jó igazad van…tényleg jó húzás volt. – nevetett velem ő is – amúgy meg, ha nem segítenék nektek, csak elpazarolnátok ezt a hónapot.

-         Mert mire kéne felhasználnunk? – kérdeztem, miközben én is beleittam az éltető kávéba.

-         Ezt még kérdezed? Ismerkedésre, vagy újra ismerkedésre. A lényeget tekintve mind egy. Romantikus vacsorákra, sétákra, vad szeretke…

-         Jó,jó! Értem, nem kell ennyire beleélned magad! – állítottam le, mert azért ezt nem itt kéne megbeszélni. – Egyébként kis kerítőnő, először a te házad táján kéne rendet rakni. Ahogy látom még mindig nem haladtatok előre.

-         Az nem ugyan az.

-         Nem? Mert mi a különbség?

-         Az, hogy mi legalább, ahogy mondtam kihasználjuk az együtt tölthető időt, ellenben ti csak…szerencsétlenkedtek. De legalább jó volt a csók?

-         Nem… - mondtam komoly arccal, mire Ash majdnem félrenyelt – hanem fantasztikus.

-         Na mesélj! Eddig nem volt alkalmunk, de most minden részletet tudni akarok!

Elmeséltem neki a csóktól kezdve egészen addig, hogy holnap találkozni fogunk. Persze ettől majdnem kiugrott a bőréből, amin én csak jót mosolyogtam. A beszélgetés további része róla és Tomról szólt. Örülök, hogy jól megvannak, de hamar elszalad az egy hónap és még mindig nem beszélték meg, hogy mi legyen azután. Sokáig úgyse tudják halogatni. Hamar elszaladt az idő, így kénytelenek voltunk visszamenni a stúdióba, ahol a nap további részét töltöttük. Fárasztó volt. Átbeszéltük a programot, elkezdtük betanulni a koreográfiákat és már 7 óra volt mire visszaértem a szállodába. Este beszéltem még Nikkivel is, amire az utóbbi napokban nem volt alkalmam. Szerencsére nála is minden rendben és vasárnap vagy hétfőn jön is utánunk. Sajnos az esküvőről már lemarad, de legalább az utolsó két hetet itt tölti velünk.

A holnapi nap eseménytelenül telt. Délelőtt elmentünk Ashley-vel vásárolni, délben pedig beültünk egy hangulatos kis helyre ebédelni. Délután viszont már a telefonom felett ültem és vártam Rob hívását. Tudom, hogy gyerekes, de percenként a kijelzőt néztem. Már éppen feladtam, mikor este végre csörögni kezdett. Én, mint egy őrült kaptam érte és vettem fel rögtön.

-         Hallo? – szóltam bele, mint egy tini, aki első randijára készül. Muszáj visszavennem a lendületből, míg rájön, hogy egész délután rá vártam.

-         Szia Kris. Rob vagyok. Nem zavarlak?

-         Ugyan dehogy.

-         Ennek örülök. –hallottam a hangján, hogy mosolyog és ez az én arcomra is mosolyt csalt – Hogy telt a napod?

-         Remekül. Ashley-vel jól elvoltunk. És neked? Sok dolgod volt? – kérdeztem, miközben már tűkön ültem, de kénytelen vagyok kivárni, míg ő hozza fel. Ajj..

-         Köszönöm, nekem is jól, bár eléggé hosszú napom volt. Azért is hívtalak ilyen későn, mert csak most értem haza. Holnap akkor ráérsz? – na végre – Ismerek egy nagyszerű éttermet. Volna kedved eljönni velem vacsorázni?

-         Persze, szívesen. – nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne kezdjek el ugrálni örömömben.

-         Úgy jó, ha 7-re érted megye?

-         Tökéletes. Holnap akkor 7-re várlak. Jó éjt. Szia.

-         Szép álmokat.

Amint letettük a telefont elkezdtem ugrálni. Nem ismerek magamra. Tuti megőrültem, mikor csináltam én ilyet?! Nagy nehezen lenyugodtam, de elaludni csak nagyon nehezen sikerült.

A másnapi állapotomat úgy tudnám leírni, hogy az ideges enyhe kifejezés volt rám. Ashley-t egész délután már a ruhaválasztással szekáltam. Össze is vesztünk miatta. Ő egy eléggé kihívó ruhát akart rám erőszakolni, de én valamennyivel visszafogottabban akartam felöltözni. Végül sok vita után egy csinos fekete és virágmintás ruha mellett döntöttünk. Nem tudom elegáns helyre megyünk-e de ebben ki is öltöztem, meg nem is. Tehát elméletbe mindenhova jó lesz. Hozzá egy egyszerű fekete magassarkút választottam és bízva a jó időben csak egy könnyű kis kabátot vettem fel. A hajammal nem bíbelődtünk sokat, csak Ash laza hullámokat varázsolt bele, majd felkerült egy egyszerű smink is. Mire 7 óra lett már teljes harci díszben vártam Robot és bizakodtam, hogy ez az este tökéletes lesz.

Robert

Volt még négy órám mire Krisért kell mennem. Otthon csak lézengtem a lakásba, nem tudtam mit kezdeni magammal. Az idő mintha csigalassúsággal telt volna, mire végre elérkezett az idő. Felvettem egy laza ruhát, beszálltam az autómba és elindultam a szállodába. Kicsit tartottam a mai estétől főleg a tegnapi incidens után. Hamar odaértem és kértem a portást, hogy szóljon neki. Pár perc múlva már meg is jelent az ajtóban. Hirtelen szóhoz se jutottam annyira gyönyörű volt. Egy egyszerű fekete, de mégis elegáns ruhát viselt. Egyszerűen káprázatos volt. Majd észbe kapva oda mentem hozzá.

-         Szia Kris! Bámulatosan nézel ki. - bókoltam neki.

-         Szia!- köszönt ő is. - És köszönöm. Te is remekül festesz.

-         Akkor indulhatunk?

-         Persze. - válaszolta, majd úriember módjára kinyitottam előtte az ajtót.

-         Köszönöm!- mondta.

-         Ó, igazán nincs mit. A londoniak már csak ilyen udvariasak. - poénkodtam, miután már én is az autóban ültem.

-         És hová megyünk?- érdeklődött.

-         Legyen meglepetés. - kacsintottam rá.

-         Útközben nem beszélgettünk csak London éjszakai fényeit csodáltuk. Mikor odaértünk és kiszálltunk Kris rögtön felismerte, hogy hova hoztam.

-         Te jó ég! Milyen régen is voltam már itt.

-         Akármilyen hihetetlen én is rég voltam itt.  Felújították, állítólag gyönyörű lett. Akár be is mehetnénk. - javasoltam, mosolyogva az arckifejezésén.

-         Bementünk és azonnal az asztalunkhoz kísértek minket és felvették a rendelésünket.

-         És hogy telt a mai napod?- kérdezte.

-         Unalmasan. – válaszoltam - Mára nem maradt munkám így inkább csak unatkoztam meg persze Jack legénybúcsúját terveztük a srácokkal.

-         Értem. Mi is gondolkoztunk, hogy meglepjük Carolinet. Már én is találkoztam vele és igen szimpatikusnak találtam. Jack igen jól választott.

-         Ebben egyetértünk.

-         És mikorra terveztétek?- faggatózott tovább - Majd mondom Ashleynek, hogy aznap este mi is vigyük el valahova Carolinet.

-         Péntek estére. De nem leszünk sokáig. Jacksonnak ki kell pihennie magát.

-         Így van! Nem lenne jó, ha elaludna az oltárnál. - mondta mire felnevettünk.

-         És te mit csináltál ma?- kérdeztem most én őt.

-         Azt, amit te. Unatkoztam, de már nagyon vártam az estét- mondta kicsit szégyenlősen, ami mosolyt csalt az arcomra - Ashleyvel beszélgettem, de neki még dolga volt a menyasszonyi ruhával.

Lényegtelen dolgokról beszélgettünk egész idő alatt miközben felszolgálták a vacsorát, de minél többet meg akartam tudni rólam, így szinte a legapróbb dologra is rákérdeztem. Felidéztünk néhány gyerekkori emléket és sokat nevettünk a régi szép emlékeken. Most ahogy sokat beszélgettünk rá kellett jönnöm, hogy ő nem olyan, mint a többi modell, vagyis inkább, mint Nina. Egész idő alatt élveztem a társaságát és láttam rajta, hogy ő is jól érzi magát. Miután elfogyasztottuk a desszertet is javasoltam, hogy menjünk el sétálni.

-         Mit szólnál egy sétához?

-         Én benne vagyok, de mi lesz a kocsival?- kérdezte.

-         Itt maradhat éjszakára. Ez biztonságos környék, nem lesz baj vele. Ezzel gyorsan odaszóltam az őrnek, hogy holnap jövök az autómért.

-         Ez gyors volt. - mondta mosolyogva.

-         Régen voltam már itt, de még emlékeznek rám. - nevettem fel.

-         Akkor merre menjünk?

-         Hyde Park?- kérdeztem.

-         Benne vagyok.

A park még mindig gyönyörű volt. Semmit nem változott azóta, hogy legutoljára itt jártam. Különlegessé tette a Serpentine tó. Általában a szerelmes párok ide jártak romantikázni és most is láttunk pár boldog párt. A királyok parkjának is nevezik, de meg is értem. Minden turista kedvenc látnivalója. Főleg éjszaka a legszebb a világítás és a fények játéka miatt. Séta közben végig a munkájáról kérdeztem. Ahogy hallgattam rádöbbentem, hogy teljesen más a felfogása, mint a többieknek. Például nem szokott fogyókúrázni csak edzeni és nem szeretne kórosan lefogyni. Meglepett, amikor mondta, hogy ő nem a pénzért, persze az sem elhanyagolható, hanem azért csinálja, mert szereti. Sokban hasonló képpen gondolkodunk. Fantasztikusan éreztem magam és remélem ő is. Épp a parkból jöttünk ki, mikor nagyot dörrent az ég.

-         Azt hiszem esni fog. - szólalt meg.

-         Valószínű. Akkor ideje menni. - ahogy ezt kimondtam eleredt az eső, mintha dézsából öntenék. - Gyere!- mondtam neki és a kezénél fogva húzni kezdtem.

-         Hova viszel?

-         Felmegyünk a lakásomra. Az közelebb van, és remélhetőleg nem ázunk meg annyira. - magyaráztam.

Kézen fogva szaladtunk a szakadó esőben. Kris levette a magassarkúját, mert abba képtelenség futni. Szerencsére tényleg elég közel voltunk hozzám, így hamar odaértünk. Igaz már így is szakadt rólunk a víz.

Kristen

Már folyt rólunk a víz mire Rob lakásához értünk.  A belvárosban volt egy kis panel lakása. Amikor beértünk a lépcsőházba alig tudtuk visszatartani a nevetésünket, a többi lakó nagyon örülhetett nekünk, de nem érdekelt, mert rég nevettem ilyen jót. Rob lakása a 4. emeleten volt. Ő udvariasan felajánlotta a liftet, de én hősiesen a lépcsőt választottam. Na igen…kínos, hogy 4 emelet után már szinte úgy kifáradtam, mint aki egy maratont futott le. Amint bejutottunk a lakásába, elment, hogy keressen nekem is valami száraz ruhát, amit felvehetek.  A lakása tipikus agglegénylakás. Látom nem számított vendégre, mert egy kisebb káosz uralkodott. Sose volt az a nagy rendmániás, így ez a látvány cseppet sem lepett meg. Amíg ő keresgélt én vettem a bátorságot és szétnéztem a lakásában. Lényegében a konyha elég kicsi volt, de hacsak a főzési tudása nem fejlődött, akkor még ez is túl nagy. A nappali nagyon tetszett. Egyszerű, de nagyszerű. Mindennek megvolt a maga funkciója és nagyon otthonos volt. Ebből a helyiségből nyílt egy ajtó, amin nem kellett sokat agyalnom, hogy kitaláljam melyik az. A hálószoba…Az ajtaja résnyire nyitva volt, gondolom Rob éppen átöltözik. Képek hada rohamozott meg, amik ellen, ha akartam volna se tudtam volna mit csinálni. Hatalmas erőfeszítésembe telt, hogy ne menjek be. Az agyam olyan képeket vetített nekem, amivel egyáltalán nem segített a helyzetemen…szép lassan elindulok a szoba felé, majd mikor belépek ő ott áll nekem háttal. Kidolgozott felsőtestén minden izom jól kivehető, ahogy éppen veszi fel a felsőt. Szép lassan mögé sétálok és karjaimmal átölelem hátulról. Rögtön megfordul, majd ő is a karjaiba zár. Először gyönyörű szemeiben, majd csak néztem hívogató ajkait, amik egyre közeledtek felém. Vadul téptük egymás ajkát, ahogy egyre hátráltunk a hatalmas franciaágy felé…

-         Kris. Krisen! Hahó! – hirtelen éreztem, hogy legyez valaki a kezével előttem – Minden oké? Itt szólongatlak.

Hirtelen körbe néztem, de nagy sajnálatomra a nappaliban találtam magam. Úristen, milyen élénk a fantáziám. Rob most biztos kész őrültnek néz. Remélem nem pirultam el, mert az rögtön elárult volna.

-         Persze minden rendben….csak kicsit elgondolkoztam. Mit is mondtál? – mondtam zavartan.

-         Csak annyit, hogy csak egy melegítőt meg egy pólómat tudok adni. Majd kiterítjük a ruhádat, hogy hamar megszáradjon. – mondta miközben átadta nekem az említett ruhadarabokat.

-         Jó lesz. Hova mehetek?

-         Tessék? – kérdezte értetlenül.

-         Mármint átöltözni. – egészítettem ki mosolyogva.

-         Mehetsz nyugodtan a fürdőszobába. Addig én főzök egy forró teát.

A fürdőben megmostam hidegvízzel az arcomat, hogy lenyugodjak. Komolyan mondom, nem hittem volna, hogy egyszer nekem kell majd ennyire visszafognom magam. Gyorsan ledobáltam a vizes ruháimat és felvettem amit Rob adott. A pólóból csak úgy áradt az utánozhatatlan illata. Na tessék, nem elég nehéz már így is…

Mire visszaértem a megígért teával várt. Kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén.

-         Olyan otthonos a lakásod. Teljesen ilyet képzeltem el hozzád. – mondtam őszintén.

-         Na igen. Főleg amilyen rendetlenség van most. – nézett körbe.

-         Ugyan már, nem számítottál vendégre.

-         De egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. – rám emelte gyönyörű szemeit és egy végtelen pillanatig összekapcsolódott a tekintetünk.

Hirtelen az ég hatalmasat dörgött és villámlott is mire én kissé ijedten kaptam fel a fejem. Gyűlölöm a vihart. Még az esővel nincs bajom, de a villámlástól mindig is féltem.

-         Félsz a vihartól?

-         Hát mondhatjuk úgy is. Ki nem állhatom a villámlást.

-         Nem sok esélye van már, hogy ez este el fog állni, így meg semmiképpen sem engedlek haza. Majd én alszom a kanapén, te meg aludhatsz az ágyban.

-         Ugyan már erre semmi szükség.

-         Erről nem nyitok vitát. – mosolygott rám.

-         De akkor én alszok a kanapén. Nem túrlak ki a helyedről.

-         Szó sem lehet róla. Tökéletes nekem itt is.

-         Biztos?

-         Biztos

-         Akkor köszönöm. – Tényleg hálás voltam neki, bele se gondoltam még, hogy egyáltalán majd hogy jutok innen haza. Bár lehet titkon reménykedtem, hogy erre nem is kerül sor.

-         Mi szólnál hozzá, ha megnéznénk valami filmet?

-         Jó ötlet. Választhatok én?

-         Persze. – nevetett – Csak azért valami olyat, ami mindkettőnket érdekel.

-         Értem a célzást. – nevettem én is – Akkor legyen valami vígjáték.

Oda mentem a szekrényéhez, ahol sorakoztak a filmek. Kerestem valami olyat, ami tényleg mindkettőnknek tetszhet, majd átadtam neki és berakta a lejátszóba. Az elején még néztük is, de utána inkább már csak háttérzaj volt. Elkezdtünk beszélgetni az elmúlt 5 évről. Elmesélte, hogy ismerkedtek meg Kellanékkal, milyen volt az egyetem, Lizzy-ékkel mi történt az elmúlt évek alatt. Ő is szorgosan kérdezett tőlem, amikor is egy érdekes témához jutottunk el.

-         És ez idő alatt volt komoly kapcsolatod? Eddig nem meséltél róla, de hihetetlennek tartom, hogy egy ilyen szép nő egyedülálló legyen. – Erre nem számítottam, bár logikus kérdés, de a bók az mosolyt csalt az arcomra.

-         Akár mennyire is hihetetlennek tartod nem volt igazán említésre méltó kapcsolatom. Azaz volt egy, ami hosszabb ideig tartott, de a többi inkább csak futó volt. – Mondtam el az igazat. Ez az egyik hátránya a mostani életemnek. A komolyabb párkapcsolat ki van zárva, legalábbis nagyon kicsi az esély rá, hogy nem teszi tönkre a távolság.

-         Ez hogy lehet? Fiatal és gyönyörű vagy.

-         Én nem mellesleg állandóan úton vagyok. Ez a legfőbb ok. Semmi értelme egy olyan kapcsolatnak, ahol többet vagyunk külön, mint együtt. De tényleg gondolj bele, mekkora bizalom kell ahhoz. Nem tudod, hogy kivel van, mit csinál. Telefonba bárki bármit mondhat.

-         Bizalom nélkül meg… nem ér semmit. – mondtuk ki a végét egyszerre. Láttam, hogy elkezd gondolkozni a hallottakon és akkor eszembe jutott valami.

-         Lehet egy kérdésem? Nem muszáj válaszolnod rá.

-         Persze nyugodtan. – emelte rám ismét a tekintetét.

-         Múltkor a veszekedésünk alatt azt mondtad, hogy nem akarsz csalódni újra. Újra? Ezt hogy értetted? - láttam, hogy az arcán egy fájdalmas grimasz jelenik meg, így tudtam, hogy kényes témát érintettem, ezért gyorsan hozzá is tettem – Tényleg nem muszáj válaszolnod.

-         Azért mondtam, hogy újra… - kezdett bele – mert már ért egy nagy csalódás. Volt egy hosszú kapcsolatom. Úgy indult, ahogy minden kapcsolatnak kell, nagy szerelem és így tovább. Hát igen… csak mint később kiderült ez csak az én részemről volt így.

Vártam még egy picit, de nem folytatta. Nagy dilemma volt, hogy faggassam-e vagy hagyjam annyiban a dolgot. Láttam, hogy rosszul érinti, de most hogy kezd egy picit megnyílni nem hagyhatjuk itt abba.

-         Szóval hazudott…

-         Méghozzá nem is kicsit. Mindent megadtam neki. Bármit, amit csak kért. – végig maga elé nézett miközben mesélt, mintha újra lejátszaná magában a történteket – Tudod, ha szerelmes az ember, akkor ez természetes. Mit tagadjam a pénz nem volt akadály. Ez lett a vesztem. Egyik este rajta kaptam valaki mással. – itt tartott egy kis szünetet – Azt hiszem, nem lehet szavakba önteni, amit akkor éreztem. Talán ezért is érhető, hogy nem könnyű már nálam valakinek kiérdemelni a bizalmat – nézett rám újra – és ez nem azért van, mert nem akarok megbízni valakiben, hanem egyszerűen meg nem tudok. Lassabban nyílok meg másoknak és talán még nálad azért is megy ilyen könnyen, mert téged már nagyon régóta ismerlek.

-         És azóta nem is volt más?

-         Nem. De talán már eljutottam arra a szintre, hogy már valamennyire túl vagyok a dolgon.

Hirtelen ötlettől vezérelve odamásztam hozzá és megöleltem. Egy részről azért, mert szerintem, ha szomorú az ember az ölelés még a szavaknál is többet ér, másrészről viszont hálás voltam, hogy ezt elmesélte nekem. Éreztem, hogy ő is szorosan viszonozza az ölelésemet, majd kis idő múlva elengedtük egymást.

-         Köszönöm. –mondta egy hálás mosoly kíséretében, amit én viszonoztam. – Na de menjünk aludni. Biztos te is fáradt vagy már.

Igazi házigazdaként viselkedett. Megágyazott magának is, amíg én lefeküdtem az ágyba. Még bűntudatom volt, hogy kitúrtam innen, de tudtam, hogy kár ellenkezni vele. Mielőtt ő is lefeküdt, még benézett hozzám.

-         Jó éjt Kristen!

-         Jó éjt! – már épp ment volna ki, amikor utána szóltam – Rob! És azóta mi van vele?

-         Mármint Ninával?

-         Nina? – szóval így hívják.

-         Igen Nina…Nina Dobrev. Nem tudom pontosan, de ha jól hallottam, akkor boldogan éli a világát. – mondta, majd kiment.

Nina Dobrev. Ez a név zakatolt a fejemben. Nina? Az a Nina akivel már több közös munkám is volt? Akivel még közös képeink is készültek? De… az azt jelenti, hogy…ő is itt lesz a divathéten…

Kris ruhája