Ismét egy-két érdekesség :D

Sziasztok! Sokat írtunk már a helyszínekről és íme pár kép, hogy mi hogyan képzeltük el őket. Továbbá gondolom ti is észrevettétek, hogy néha nem frissül a dátum, nem jelzi ki a frissítéseket más blogokon. Esetleg valaki nem tudja, hogy ez mitől lehet? A chatbe írjatok ha van ötletetek. Köszönjük előre is.

Netty & Wiky

Rob szüleinek a háza

A nappali

Az étkező

Kristen szállodai szobája

11. fejezet

Nagyon szépen köszönjük ez előző fejezethez érkezett pipákat és komikat. Eddig mindig egy héten két fejezetet hoztunk, de most csak mára tudtuk befejezni, de egy hosszú fejezetet hoztunk nektek. Reméljük tetszeni fog és leírjátok a véleményeiteket. Elsősorban nektek írjuk, így kíváncsiak vagyunk az észrevételeitekre. 

Jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

,,Ha megismersz valakit, aki segít elfelejteni a múltat, akkor ő lesz a jövőd."

Másnap reggel már nyoma se volt a tegnapi viharnak. A nap hétágra sütött és egy felhő sem volt az égen. Mikor felkeltem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, de egy pillanat múlva már beazonosítottam Rob szobáját. Boldog mosoly kúszott az arcomra, ahogy eszembe jutott a tegnap esti vacsora, a séta és a beszélgetés…már megint jól benne vagyok. Csak gratulálni tudok magamnak, mesterien tudok ilyen helyzetekbe kerülni. Nina…ha találkozunk, vele úgyis odajön köszönni, tehát Rob rögtön rájön, hogy ismerjük egymást. De ha meg elmondom, hogy jóba vagyunk, legalábbis párszor már találkoztunk akkor meg magam alatt vágom a fát. Így is próbál megszabadulni az emlékétől erre én meg bejelenteném, hogy amúgy ismerem azt a lányt, aki összetörte a szíved és valószínűleg együtt is fogunk dolgozni. Az ő helyében mondjuk én is elkerülnék mindenkit, akinek csak egy kis köze is van ahhoz a nőhöz. Hát remek lehetőségeim vannak. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha egyenlőre nem szólok, majd megpróbálom valahogy kideríteni, hogy itt lesz-e egyáltalán. A telefon csörögni kezdett mire gyorsan kipattantam az ágyból. A táskámat feltúrtam gyorsan érte, mert szerintem Rob még alszik. Mire megtaláltam már abbahagyta a csörgést. Ashley hívott. Nem akartam nagy hangzavart csapni, így halkan kiosontam a konyhába telefonálni. Rob ahogy gondoltam még édesen aludt. Amint kiértem gyorsan visszahívtam barátnőmet.

-         Szia. Miért hívtál? – szóltam bele halkan.

-         Szia. Hát te miért suttogsz?- mondta hangosan.

-         Sss… majd elmondom.

-         Hol vagy te? Tán nem…? – lelkesült fel.

-         Majd elmondom!

-         Jó-jó megértettem. Csak azért hívtalak, mert hiába kopogtattam nálad, de Caroline nemsoká itt van, mert kész a ruhája és gondoltam téged is érdekel.

-         Persze, hogy érdekel. 20 perc és ott vagyok.

Gyorsan elköszöntünk, és egy újabb dilemmával kerültem szembe. Felkeltsem Robot, hogy elmegyek, vagy csak írjak neki egy kis üzenetet? Végül úgy döntöttem nem keltem fel. Olyan békésen aludt, nem lett volna szívem hozzá. Visszaöltöztem a tegnapi ruhámban és írtam neki egy rövidke üzenetet.

 „El kell mennem, de nem akartalak felkelteni. Köszönöm a tegnap estét, fantasztikusan éreztem magam. Majd hívlak.

További szép napot! Puszi Kris”

A tegnap kapott ruhát és a kis üzenetet a kanapé melletti kis asztalra tettem, majd csendben elhagytam a lakását. A szállodában gyorsan felfrissítettem magam és már mentem is át Ashley-hez. Persze a 20 perc már régen eltelt, de szerencsére megvártak. Caroline-on láttam, hogy nem igazán tudja, hogy is köszönjön, de én őt is két puszival köszöntöttem. Amíg ő bevonult a szomszéd szobába felvenni a ruhát, addig én váltottam pár szót Ashley-vel.

-         Na ki vele hol voltál? – kezdte rögtön.

-         Robnál…- láttam, hogy Ash szeme felcsillan – de nem történt semmi olyan, amire te gondolsz! – tettem hozzá gyorsan.

-         Na mind egy. Azért mondj el mindent részletesen!

Elmeséltem neki a vacsorát, azt hogy a vihar miatt nem jöttem haza és az esti beszélgetést. Persze a bizalmas dolgokat kihagyva. Végig levakarhatatlan volt a vigyor az arcomon, amit Ash sem bírt megállni mosolygás nélkül.

-         Kész vagyok! – lépett ki Caroline már a ruhájában – Ashley ez a ruha egyszerűen meseszép! – mondta és látszott rajta, hogy szinte a fellegekben jár.

-         Gyönyörűen nézel ki! – dicsértem meg én is.

Caroline ruhája

Ash tényleg remek munkát végzett. A ruha úgy állt rajta, mintha csak rá öntötték volna. Különösen tetszett a ruha egyszerűsége. Egyszerű, de nagyszerű a megfelelő kifejezés rá. A derekán lévő fekete díszítés meg adott neki egy kis egyediséget. Ashley még egy órán át igazgatta a ruhát, mert mivel már csak a mai nappal együtt 3 van az esküvőig nincs idő még egy próbára.

-         Lányok ugye akkor jöttök holnap a leánybúcsúmra? Ugyan semmi részletet nem tudok, de a barátnőimtől annyit megtudtam, hogy hova megyünk. –magyarázta majd leírta nekünk a címet.

-         Persze ott leszünk és köszönjük a meghívást.

-         Remek. Jó buli lesz!

Amint elment Ash ismét elkezdett faggatni.

-         És történ még valami? – leült a kanapéra, én pedig mellé helyezkedtem.

-         Tudod ki a Nina Dobrev? – eszem ágában se volt neki elmondani, amit Rob nekem bizalmasan elmesélt, de ki kell kérnem a tanácsát.

-         Nina Dobrev…ismerős a neve. Hol találkozhattam már vele?

-         Nem biztos, hogy emlékszel rá, de biztos, hogy találkoztatok már. Pontosan én se emlékszem, de szerintem még a közös képünket is láttad.

-         Nem tudom. Ha látnám, biztos felismerném. De miért kérdezed?

-         Mondjuk úgy, hogy Robbal nem épp kedves ismerősök, de lehet ő is itt lesz jövő héten. Nem tudom, szóljak-e Robnak hogy ismerem, mert azért elég kellemetlen lenne, ha ott derül ki, de nem biztos, hogy örülne neki, ha megtudná.

-         Őszintén nem igazán értem, hogy ez miért ekkora probléma, de szerintem várj még akkor vele. Elég lesz akkor elmondani, ha itt lesz. Bár szerintem, ha ott derül ki se lesz semmi, nem olyan nagydolog ez. Ha nem kedvelik egymást, akkor túl lesznek a bájcsevejen aztán ennyi. – Ha csak ennyiről lenne szó…

-         Na mind egy majd lesz valahogy. Inkább azon agyaljunk, hogy mit adunk Caroline-nak, mert illik valamit vinni a leánybúcsúra.

-         Bízd csak ide. – mondta egy huncut mosollyal – Majd telefonálok egyet.

Ezen csak nevetni tudtam. Barátnőmből kiindulva úgy érzem Caroline el kezdhet félni.

Az délután eseménytelenül telt. Robbal még aznap este ígéretemhez híven beszéltem telefonon és majdnem egy órán át telefonáltunk. Lényeges dolog nem került szóba, de mégis egyszer sem fogytunk ki a témából. Már épp elköszöntünk volna, amikor olyat hozott szóba, amire nem is számítottam.

-         Majd nem elfelejtettem mondani, de anyáék meg szeretnének hívni téged holnap egy ebédre. Eredetileg egy vacsorát terveztek, de mivel gondolom ti is mentek a lányokkal valamerre inkább az ebéd mellett döntöttek. Ők akartak felhívni, de inkább én szerettelek volna meghívni. Volna kedved eljönni? – ez a kérdés nagyon meglepett, de jól is esett. Főleg azért, mert ő hívott meg.

-         Persze ezer örömmel. – feleltem őszintén.

-         Remek, anyáék is odáig lesznek. Úgy jó, ha holnap elmegyek érted? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-         Köszönöm, de nem kell. Délelőtt még dolgom van, és szerintem a stúdióból megyek rögtön.– feleltem.

-         Akkor fél 12 körül várunk. Jó éjt! Szép álmokat.

-         Neked is. Szia.

Amint letettem a telefont, elterültem az ágyon. Olyan hihetetlen. Egy hónappal korábban nem hittem volna, hogy Robékhoz megyek ebédelni, sőt azt sem hittem, hogy valaha még találkozni fogunk. Érdekes dolgokat hoz az élet az egyszer biztos. Csak most már az a kérdés, hogy innen hogyan tovább. Na mind egy, próbálok csak a holnapra gondolni. A jövőn még ráérek aggódni. Feltápászkodtam az ágyról és elintéztem az esti teendőimet. Nem hittem volna, hogy ilyen fáradt vagyok, de amint lefeküdtem el is aludtam.

Robert

Reggel napsütésre és madárcsicsergésre ébredtem. Megdöbbentő látvány volt a tegnapi vihar után. Körül néztem és hirtelen eszembe jutottak a tegnap este történtek, de semmilyen mocorgást nem hallottam. A kanapé melletti kisasztalon megláttam az összehajtogatott ruháim, illetve a tetején egy kis cetlit. A hezembe vettem és Kris írását azonnal megismertem.

„El kell mennem, de nem akartalak felkelteni. Köszönöm a tegnap estét, fantasztikusan éreztem magam. Majd hívlak.

További szép napot! Puszi Kris”

Szóval már elment – állapítottam meg magamban. Ez a tény kissé elszomorított, de biztos dolga volt. Kisétáltam a konyhába a reggeli kávémért, de közben végig ő járt az eszemben. A tegnapi este nagyszerű volt, hosszú idő után most tudtam először elengedni magam, de egy valami szöget ütött a fejembe. Azt mondta, hogy nincs lehetősége komoly kapcsolatot kiépíteni. Valahol igazat adok neki, de talán sikerülhetne. Fura, hogy ezt pont én mondom, amikor nekünk régen se sikerült, de talán majd most. Úristen miket beszélek. Nekünk? Szóba se jött ilyen. Meg amúgy is, még ha tényleg lenne is köztünk valami, milyen kapcsolat lenne az. Nem tudom ő, hogy bírná, de én sehogy. Elég volt egyszer csalódni, nemhogy akár hetekig azt se tudni lényegében mit csinál. A munkánk meg két külön helyhez köt minket. Na jó…jobb ha befejezem. Olyan dolgon agyalok, ami maximum a képzeletemben létezik. Nem tudom, hogy alakul még a hátralévő idő, de megpróbálok nem erre gondolni a maradék 2 hétben. Majd alakulnak a dolgok. Először is itt az esküvő, na meg előtte a legénybúcsú. Mintha csak a gondolataimat hallották volna csörögni kezdett a telefonom és a kijelzőn Kellan neve villogott.

-         Jó reggelt! – szóltam bele először.

-         Neked is! Itt vagyunk a közelbe. Ha van időd, felmennénk hozzád mert már tényleg véglegesíteni kéne a dolgokat a péntekkel kapcsolatban.

-         Persze, gyertek csak.

-         Oké, öt perc és ott vagyunk!

Elköszöntünk, majd gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet. Épp felöltöztem, mikor csöngettek.

-         Gyertek be! Nyitva van. – kiáltottam ki nekik.

Hallottam az ajtó nyitódását, majd mire kiértem már mind elhelyezkedtek a kanapén.

-         Tegnap lefoglaltam a helyet, ahogy megbeszéltük. Már csak a részleteket kell megbeszélni. – kezdte Tom.

-         Nagyszerű. - válaszoltam. – Akkor irány ajándékokat venni.

-         Gyerünk. - szólt Kellan is. - Van már egy-két ötletem. - vigyorgott ránk - Azt mondtátok, hogy perverz dolog is lehet.

-         De csak módjával. - hűtötte le Tom.

Hamarosan már a plázát jártuk. Sok helyre benéztünk, de nem találtunk még semmi érdekes, vicces dolgot. Elhaladtunk egy ékszerbolt mellett és észrevettem egy csodaszép nyakláncot, amin egy orchidea medál volt. Rögtön egy személy jutott az eszembe. Ez Kristen kedvenc virága. Nem gondolkodtam sokáig, megvettem a láncot, ami immár a zsebem mélyén lapult. Remélem tetszeni fog neki…

Már a fél központot bejártunk mire elérkeztünk egy szex shophoz. Ekkor Kellan perverz vigyorral az arcán ránk nézett.

-         Na bemegyünk?- kérdezte.

-         Gyerünk. - válaszoltunk. Na ebből mi fog kisülni.

Bementünk és egy fiatal eladó jött oda segíteni.

-         Köszönjük, de még csak nézelődünk. - hárítottam el udvariasan a segítségét.

Kellan rögtön belevetette magát a válogatásba.

-         Mit szóltok ehhez? – mutatott fel egy korbácsot.

-         Ne is álmodj róla. Nem fog ilyet használni a húgommal. - morogta Tom.

-         Nehogy összevesszetek. – akadályoztam meg egy vitát.

-         Aj olyan maradi vagy! Na mind egy akkor keressünk mást. – folytatta Kellan.

-         Keressünk egy olyan valamit, amit Jack használhat. – javasoltam.

Pár perc keresés után hirtelen felkiáltott.

-         Meg van! – emelte magasra szerzeményét. Egy férfi tanga volt a kezében.

-         Te jó ég!- tört ki belőlünk a nevetés Tommal. – Ettől Jackson padlót fog!

Egy ajándék kilőve. Hossza keresgélés után még vettünk egy fekete szőrmés bilincset, Tom kérésére egy köteg óvszert, mert nem szeretné, ha túl hamar nagybácsi lenne. Végül Kellan rábeszélt minket egy guminőre is. Mondjuk tőle nem is számítottunk másra, még így is örülhetünk, hogy ennyivel beérte, azaz inkább Jack örülhet.

-         Ezzel is megvagyunk. – mondta Tom, mikor már a parkolóba mentünk.

-         Akkor mi is a következő lépés?- érdeklődtem.

-         Majd holnap délelőtt bemegyünk, és elő készítsük a terepet.

-         Jacksont hogy csaljuk el? - kérdezte Kellan.

-         Bízzátok rám!- mondtam. – Majd elmegyek ma hozzá és kitalálok valamit.

-         Oké, de ma nálunk lesz Caroline-nal. - világosított fel Tom.

-         Akkor veled elmegyek most hozzátok. Ott van már?

-         Valószínűleg igen. Kihasználják a mai napot, mert anya holnaptól eltiltotta őket egymástól. - vigyorgott Tom.

-         Szerintem induljunk. Kellan jössz?

-         Persze, gyerünk. Majd segítek kitalálni valamit.

Fél óra múlva már Tomék háza előtt álltunk. Bementünk és rögtön megláttuk a többieket a nappaliban.

-         Sziasztok! - köszöntünk.

-         Gyertek beljebb. - mondta Caroline. - Mi járatban?

-         Jacksonhoz jöttünk. – kezdetem bele. – Csak meg akartuk kérdezni, hogy holnap ráérsz-e?- fordultam az említett felé.

-         Persze. De miért is? – érdeklődött.

-         Beszélni szeretnék veled valamiről. Holnap este megfelel a hét óra?

-         Igen. Hol találkozzunk?

-         A törzshelyünkön.

-         Oké.

-         Csak ennyit akartam. – mondtam majd Tom felé fordultam. – Haza tudnál vinni? Holnap anyáéknál ebédelek, aztán még ma be kell fejeznem a terveket.

-         Aha. Menjünk! Kellan te maradsz még?

-         Naná. Addig próbálom lebeszélni Jackson barátunkat élete legnagyobb ballépéséről. – poénkodott, mire Caroline játékosan fejbe verte. – Csak hülyültem. Nem áll szándékomban ilyet csinálni.

-         Helyes. - bólintott Caroline.

-         Nem is tudnál lebeszélni. - mosolygott Jack, majd megcsókolta Caroline-t. Jó látni, hogy ő már megtalálta az igazit…

Elköszöntem és Tom már vitt is haza. Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz. Nekem végig Kris járt a fejemben. Vajon mikor adjam oda a láncot neki? Megvárom az esküvő végét - határoztam el magam gyorsan. Mikor odaértünk elbúcsúztam Tomtól és felmentem a lakásomba. A nap hátralévő részében a munkára koncentráltam, de csak nagy nehezen tudtam kiverni a fejemből a holnapi ebédet.

Másnap délelőtt lényegében nem csináltam semmit, de 11-re már én is elindultam anyáékhoz. Amikor odaértem és azonnal munkába fogtak. Komolyan annyira készültek mintha egy barátnőmet hoznám haza bemutatni. Mondjuk anyának lehet vannak ilyen tervei, ahogy ismerem…bár ha őszinte akarok lenni… egy cseppet se bánnám. Miket is gondolok? Állj le Robert! Szóltam magamra. Kristen csak barátként gondol rám és én is rá. Azt hiszem….

Gondolataimból az ajtócsengő rángatott ki.

-         Rob! Kinyitnád? – kérte anya.

-         Persze. – válaszoltam és már nyitottam is.

A megdöbbenéstől szóhoz se jutottam. Kristen állt az ajtóban. Egyszerűen meseszép volt. Ő csak rám mosolygott és ettől úgy éreztem magam, mint aki a fellegekben jár. Látszott rajta, hogy mennyire ideges és próbáltam egy picit megnyugtatni több, kevesebb sikerrel. Anyáékat most sem kellett félteni, szinte teljesen lázban égtek. Érdekes ebéd elé nézünk…

Kristen

A péntek délelőtt nyugodtan telt, de ahogy elindultam Robék házához már ideges voltam. Tudom, hogy régi ismerősök és nem bemutatni visz, de akkor is ideges voltam. Végülis 5 év után logikus, hogy jó benyomást akarok tenni.  Az út közben én a várost csodáltam, legalább addig is lekötöttem a figyelmemet. Talán most hogy itt vagyok, érzem, hogy igen is hiányzott London. Még a gyakori esőzése is. Ahogy megérkeztünk az izgalmam a tető fokára hágott. Csengettem, mire pár perc múlva már Rob ajtót is nyitott és kedveesen üdvözölt. Gondolom Rob is észrevette az idegességemet, mert elnevette magát.

-         Nyugi nem esznek embert! – viccelődött – legalábbis nem mindig.

-         Köszi, most megnyugtattál. – mondtam, mire újra elnevette magát.

Lesegítette a kabátomat, majd ahogy beljebb mentem láttam, hogy az egész család a nappaliban van. Clare rögtön elém is jött üdvözölni.

-         Jaj úgy örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat. Remélem az ebéd is ízleni fog, gyertek csak beljebb.

-         Én köszönöm a meghívást Clare.- mondtam.

-         Kristen! – jöttek elém a lányok. – Gyere, már tálalva van az ebéd. Örülünk, hogy eljöttél. Olyan régen beszéltünk.

-         Majd bepótoljuk ez alatt a maradék két hét alatt.

-         Pontosan. – mondták egyszerre.

Bementünk a konyhába és elfoglaltuk a helyünket. Engem természetesen Rob mellé ültettek. Átlagos témákról beszélgettünk. Többek közt szóba kerültek a szüleim is és meséltem nekik róluk. Majd elérkeztünk egy igen kényes témához.

-       Tényleg körülbelül két hónapja láttam egy cikket rólad és az akkori barátodról. – kezdett bele Vicky – Aranyosak voltatok együtt, de hallottam, hogy szakítottatok.

-         Ááá… Hagyjuk, nem érdekes. – próbáltam elterelni a témát mivel láttam, hogy Rob furán néz rám. – És ti hogy álltok a fiúkkal?

-         Most jelenleg szinglik vagyunk. – mondta Lizzy is – Meg vagyunk mi egyedül is még most. – azért láttam, hogy Rob egy percre elmerengett. Mondtam, hogy futó kapcsolataim voltak, de azért mégse előtte kéne ezeket megbeszélni.

-         Pedig már ideje lenne megállapodnotok. – szólt közbe Clare – Jó lenne már unokákat dajkálni. – mondta és hirtelen rám és Robertra nézett. Ezt eléggé furcsálltam, nem igazán értettem.

-         Anyu! Még fiatalok vagyunk és te is, ráérsz majd még arra. – ellenkeztek a lányok.

-         És milyen munkáid lesznek még itt Londonban? – terelte a témát Rob amiért hálás voltam neki. Nem tetszett Clare nézése.

-         Hát… még lesz egy-két fotózásom illetve részt veszek pár bemutatón és estélyen.

-  Milyen bemutatón? – kapták fel a fejüket a lányok. Két divatbolond. Mosolyogtam magamban.

-   Lesz egy estélyi- , fürdőruha- illetve egy hétköznapi ruha bemutató. Szerencsére külön napokon lesz, mert nem is bírnám, ha egy nap kéne kettőn is részt venni. – válaszoltam. – Meg majd még el kell mennem legalább egy party-n is.

-         Majd elmegyünk a bemutatóra megnézni. Jössz te is Rob igaz? – kérdezte Lizzy.

-         Persze, megyek. – válaszolta beletörődötten, de én láttam rajta, hogy nem igazán akar. Az oka valószínűleg nem én…hanem Nina volt.

-         Olyan szépek vagytok együtt – mondta nekünk hirtelen Vicky – Mintha nem is telt volna el ennyi év. Már tiniként is jól mutatattok egymás mellett. Végig azt hittük, hogy majd összejöttök. – folytatta, mire eléggé zavarba jöttem, és ahogy látom Rob is, akitől a lányok egy csúnya nézést is kaptak. Olyan érzésem van, hogy a lányok szövetkeztek ellenem, amiért majd még számolok velük.

-         Befejezte mindenki az ebédet? – Kérdezte felállva Clare. Gondolom látta, hogy jobb menteni a helyzetet – Akkor kipakolnék.

-         Persze, befejeztük. – szólalt meg először az ebéd alatt Richard.

-         Segíthetek kipakolni? – kérdeztem.

-         Ugyan hagyd már. – mondta Clare. – Te itt vendég vagy.

-         Szívesen segítek.

-         Beszélgetni és ebédelni hívtunk nem pedig pakolni. – próbált lebeszélni.

-         Nem baj. Segíteni szeretnék. Amúgy is nagyon finom volt az ebéd ez a minimum, ha már vendégül láttak.

-         Örülök, hogy ízlett. De akkor se muszáj segí….

-         Segítek! – szakítottam félbe, mire a többiek elnevették magukat. Én is elmosolyodtam.

Megfogtam néhány tányért és Clare után mentem a konyhába. Segítettem mosogatni majd egyszer csak hirtelen megszólalt.

-         Úgy örülök, hogy újra együtt látlak titeket a fiammal. Régen is annyira jól megvoltatok.

-         Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek és annak is, hogy találkoztunk. Hiányzott már. – vallottam be.

-         Te is neki. – mondta mire kétkedve néztem rá – Hidd el nekem, még ha nem is mondta én láttam rajta. Nézd Kristen, ez a kettőtök dolga és nem is akarok beleszólni, de látom, amit látok. Amikor hazajött Párizsból ő maga mesélte el, hogy találkoztatok, de ami a fontosabb, hogy teljesen feldobódott. Én láttam előtte milyen hangulatba volt, de az út után teljesen feltöltődött. Nem tudom, hogy ez mindek köszönhető, de van egy sejtésem…

-         Ezt hogy érti?

-         Csak ne bántsd meg kérlek… - nem tudta befejezni, mert a lányok bejöttek.

-         Megszakítottunk valamit? – kérdezték.

-         Nem semmit. – mondtam gyorsan.

-         Kris azon gondolkodtunk, hogy lenne-e kedved elmenni vásárolni egyik nap.

-         Persze. Jövő héten jó? Addigra Nikki is itt lesz és őt is meg Ashleyt is megismerhetitek. De csak ha nem zavar titeket, ha jönnek.

-         Nem, dehogy zavar. Szívesen megismerjük őket, na meg külön öröm, hogy Ashley is jön legalább ellát minket egy két jó tanáccsal.

-         Akkor majd megbeszéljük.

-         És mit veszel fel az esküvőn? – kérdezgettek tovább.

-         Őszintén szólva fogalmam sincs. Ashleyre bíztam a ruhaválasztást. – majd meglátjuk, hogy jó döntés volt-e.

-         És kivel mész majd?

-         Valószínűleg Ashley-vel. – válaszoltam, mire eléggé csalódott képet vágtak.

-         Azt hittük, hogy Robbal.

-         Vele majd ott találkozunk. – mondtam. Komolyan egész idő alatt olyan érzésem volt mintha össze akarnának minket boronálni, de most már biztos vagyok benne. Egész este ilyen utalásokat kaptunk, de hát most mégse szólhatok rájuk, hogy hagyják abba. Ekkor még nem is sejtettem, hogy nekik köszönhetően mi fog történni holnap…

Az ebéd nagyon jó hangulatba telt, igazán jól éreztem magam. Rob felajánlotta, hogy hazavisz, de a szállodához vezető út nagy részét csendben tettük meg és én a gondolataimba mélyedtem. Amit Clare mondott, az szöget ütött a fejembe. Nem tudom, hogy értette. Azaz lehet, hogy túlságosan is értem, mire akart célozgatni, de azt nem értem, hogy juthatott ilyen az eszébe. Én és Rob, mint egy pár? Lehetetlen. Még ha el is mernék játszani a gondolattal a valóságba kivitelezhetetlen. Csak ismételni tudom önmagam, a távolság mindent tönkretesz. És hajlandó lennék-e feladni mindent és ideköltözni, ha úgy adódna? Sajnos hiába tagadnám magam előtt is, érzem, hogy nem lennék képes rá. Nem voltam még úgy igazán szerelmes, de jelen állás szerint nem hiszem, hogy képes lennék valakiért is feladni ennyi mindent…egyszerűen nem tudom elképzelni. A másik dolog meg az, hogy Clare elmondásán kívül fogalmam sincs, hogy Rob egyáltalán hogy érez. Sőt azt se tudom, hogy én mit érzek, de nem hiszem, hogy Rob maga mellett egy ilyen lányt képzel el, mint én. Mindig is nagyon családcentrikus volt és sose volt az a kalandvágyó típus. Az én életem meg pont ez ellenkezője. Lényegében semmi kötöttség, család még jó pár évig szóba se jöhet és minden hét egy új kaland. Hogy lehetne egy összeegyeztetni? Hát sehogy. Ez képtelenség.

A nap hátralévő része szinte észrevétlenül elszaladt. Csak úgy rohant az idő. Már csak azon kaptam magam, hogy már péntek este van és készülődünk a buliba. Igazából nem sokat tudtunk a ma estéről, csak azt, hogy hova kell mennünk, de azért mi is kicsíptük magunkat. A megadott cím egy hangulatos kis pub volt, ahol ezek szerint a lányok kibérelték az egyik belső kis helyet. Mire odaértünk már szerintem mindenki ott volt, legalábbis vagy egy tekintélyes kis csapat gyűlt össze Caroline körül, köztük Lizzy és Vick is. Jó kis buli lesz – állapítottam meg magamban. Caroline amint meglátott minket rögtön felpattant és megölelt minket, majd Rob nővérei vették át a helyét. Azért volt már bennük egy két pohár, de még bőven messze voltak a részegtől. Gyorsan bemutatott minket egymásnak, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy meg is bírtam jegyezni a neveket, mivel a felét a zene miatt nem is értettem. Valamelyik lány gyorsan kikért egy kört kezdésnek.

-         Legyen ez az este egy örök emlék és egy vad buli az örök hűség előtt. – mondta azt hiszem Amy ezt a rövid kis köszöntőt, majd mind koccintottunk.

Mindenki belevetette magát a buliba. Néhányan táncolni mentek, néhányan pedig maradtak iszogatni. Én Vickiékkel táncolni mentem. Azért próbáltam visszafogni magam, tanulva a korábbi esetekből, de a többiek ezzel egy cseppet sem törődtek, ezzel nem egy pasi figyelmét magunkra vonva. Egy idő után azért én is elengedtem magam jobban és egyre merészebben táncoltam és ráztam a csípőm a zene ütemére. Volt hogy együtt táncoltunk a lányokkal, de volt hogy egy-egy pasi is odajött. Amíg nem kezdtek el nagyon nyomulni hagytuk nekik. Körülbelül éjfél lehetett mikor visszament mindenki újra az asztalhoz, mert a zene abbamaradt.

-         Úgy tudom, van itt ma egy menyasszony, aki élete utolsó szabad estéjét tölti nálunk. – mondta a DJ – Két barátnőid ezt az ajándékot küldik neked. Nagy tapsot kérek Dannak! – kérdőn néztem Ash felé, akinek huncut mosolya felért egy beismeréssel. Éreztem, hogy valami ilyesmire készül, de azért ez meglepett.

Felsikítottunk, amikor rájöttünk mi is jön most. A zene újra hangosan szólt és majd megjelent az a bizonyos Dan is. Amy meg még pár lány már fütyült és alig bírtak magukkal. Meg kell hagyni szívdöglesztő pasi volt. Magas, izmost és olyan táncot lejtett ott az asztalon, hogy minden lány utána csorgatta a nyálát. Felállt az asztalra és Caroline-t is maga után húzta, ami már én is egy fütyüléssel díjaztam. Gondolom nem kell részleteznem, hogy Caroline egyszerre volt zavarban és élvezte is a helyzetet. A táncot az összes vendég hatalmas tapsviharral jutalmazta és Dan alig tudott megszabadulni a csapatunktól. De még csak most jön a java: a jobbnál jobb feladatok Caroline számára. Legalábbis bizakodtam, hogy a lányok nagyon kreatívak voltak. Hát nem csalódtam. Mindenki összeszedte a cuccait majd kocsikba szállva indultunk el az első feladat felé. Nagy meglepetésre a főútra mentünk. Mi csak Ashley-vel értetlenül néztünk, hogy mit fogunk itt csinálni, de mint később kiderült ennél jobbat kitalálni se tudtak volna.

-         Na drága barátném, akkor kezdjük! Tudod az egész világnak meg kell tudnia, hogy mostantól végleg foglalt vagyok, úgyhogy ideje üzenni nekik. – mondta az egyik barátnője, miközben elővett egy tejszínhabot a táskájából – Írd hát ki ezzel a tejszínhabbal az útra egy nagy szívbe, hogy holnap férjhez mész.

Caroline könnye már szinte folyt a nevetéstől, akárcsak a miénk. Mivel szinte teljesen kihalt volt az út megcsinálta a feladatát, amit mi hatalmas tapssal jutalmaztunk.

-         Na jó ez még viszonylag egyszerű volt. Na de gyerünk tovább! – mondta Amy.

-         Mivel az esküvő egyik legfontosabb kelléke a ruha, ideje felöltözni. – mondta, majd egy fodros-bodros esküvő ruhát vett elő – Menj be az egyik szórakozóhelyre és keresd meg a vőlegényed!

-         Most ez komoly? – kérdezte Caroline reménykedve, hogy nem lesz a válasz.

-         Teljesen! Hát nem lehet esküvő vőlegény nélkül! – de a végét már ő maga is elnevette.

Hát Caroline persze ezt is bevállalta. Segítettünk neki beöltözni, de hát én már szó szerint fetrengtem a nevetéstől. A fiúk többsége nem nézett minket teljesen komplettnek, de azért elég sokan jelentkeztek önkéntes férjeknek. Egészen hajnali 2-ig tartottak az ehhez hasonló feladatok. Elég extrém ötlet volt, hogy fel kell hívnia a telefonkönyvből, akit szintén Jacknak hívnak és csacsogni vele a közelgő esküvőjükről. Persze az illető 2 perc után lecsapta a telefont, főleg mert fél 1 körül lehetett, de legalább mi jól szórakoztunk. De nekem a kedvencem az volt, amikor egyik szórakozóhelyen több emberhez is oda kellett mennie és kikérdezni őket a házasságról. Mi a véleményük? Mi a jó házasság titka? Mit tegyen a férje boldogságáért stb. Hát volt egy kettő (már aki még nem volt teljesen részeg) , aki még komolyan válaszolgatott is. A feladatok után nem tudom pontosan hova mentünk, de bementünk egy számomra idegen helyre, valami kocsmafélébe. Bár néhányan már inkább betámolyogtak. Eléggé unott hangulat volt bent, de erről mi gondoskodtunk. Amy és Bess rögtön megtalálták a zenegépet. A lassú és unalmas zene helyett, Jessie J Domino című száma szólt. De ez nem volt elég, a teret a lányok hangos éneklése töltötte be. Mi csak dőltünk a röhögéstől. Még csak ének, de az a tánc mellé. De ők cseppet sem zavartatták magukat. Nem kellet sok idő, hogy mi is csatlakozzunk ,,egyszer élünk” címszóval. Állítom, hogy az összes vendég rajtunk röhögött, de legalább okoztunk nekik egy jó estét. A további emlékek eltűntek, köszönhetően a még ott fogyasztott alkoholnak. Az biztos, hogy remek este volt és ezt Caroline sem fogja egyhamar elfelejteni.

Robert

Másnap egész délelőtt a telefonon lógtam. Hol Tom, hol Kellan hívott, hogy egyeztessünk az estével kapcsolatban. Már nagyon vártuk ezt az egészet. Négy szingli pasiból már csak három lesz holnap estére. Kíváncsian várjuk Jack reakcióját. Megígértette velünk, hogy nem csinálunk neki semmit, de persze nem tartottuk be. Nem is mi lennénk. Nagyon sokkal tartozok neki. Valahogy mindig felrázott, amikor magam alatt voltam, úgyhogy egy igazán jó esküvői ajándékot szántam nekik. Titokban szerveztem nekik egy úgymond második nászutat. A szüleimnek van egy nyaralójuk Hawaiin és megbeszéltem velük, hogy Jackék hagy menjenek el két hétre. Már takarítókat is rendeltem oda és a repülőjegy is meg van. A srácok megölnek, hogy nélkülük szervezkedtem. Ezen jót mosolyogtam magamban. Majd eszembe jutott a tegnapi ebéd, amit anyáéknál töltöttem. Csak rábeszélték Krist, hogy jöjjön el. Nagyon jól éreztem magam. A nővéreim kitettek magukért. Egész idő alatt utalásokat tettek arra, hogy milyen szép pár lennénk Krissel, amiért utána kissé össze is vesztem velük, de egyszer még úgyis visszakapják. Iszonyú zavarba hoztak mindkettőnket pedig engem nem egyszerű zavarba hozni, de nekik sikerült. Eléggé féltem, hogy Kris végülis jól érezte-e magát emiatt a kis közjáték miatt, de remélem igen. Egész nap csak ténferegtem a lakásba. Nem tudtam mihez kezdeni magammal. Szerencsére hamar eltelt az idő és elindultam a legénybúcsú helyszínére. Mikor beléptem az ajtón meglepő látvány fogadott. A srácok kitettek magukért mire ideértem. Próbáltak pasissá alakítani az egész helyet. Az asztalok roskadásig voltak alkohollal valamint felállítottak egy karaoke gépet zenegéppel együtt. Volt olyan asztal, amin kaja volt, de csak is kizárólag pizza és apró sütemények. Amint megláttak azonnal hívtak is segíteni a díszítésben. Néhány szalagot próbáltak felaggatni a bútorokra, hogy hangulatosabb legyen a hely. Mármint inkább hasonlítson egy legénybúcsú helyszínére. Már mindennel kész voltunk, mikor hallottuk, hogy valószínűleg Jack közeledik. Gyorsan lekapcsoltuk a lámpákat és vártuk, hogy belépjen.

-         Robert itt vagy? – szólalt meg először, mert nem tudta mire vélni a sötétséget.

-         Meglepetés! - kiáltotta el hirtelen magát Kellan és felkapcsoltuk a világítást.

-         Ezt nem gondoljátok komolyan? – kérdezte hitetlenkedve – Megígértétek, hogy nem lesz semmi.

-         Tévedés. – szakítottam félbe – Azt ígértük meg, hogy nem lesz nagy felhajtás.

-         És tudtommal csak mi négyen vagyunk itt. – szólalt meg Tom.

-         Végül is csak egyszer nősülsz meg. Ne legyél már ünneprontó! Na gyere! – győzködte Kellan is, miközben elkezdte a piák felé tolni.

-         Oké, oké benne vagyok. – egyezett bele. – De ha holnap fáradt leszek a saját esküvőmön az a ti hibátok.

-         Nyugi elvisszük a balhét. – mondta Tom.

-         Nagyszerű! És mit találtatok ki? – érdeklődött.

-         Mit szólnátok, ha először játszanánk egy társas játékot? – kérdezte Kellan mire mi kétkedve néztünk rá. Ez megőrült? Könyörgöm, felnőttek vagyunk. – Ne nézettek így rám, nem ment el az eszem. Ez egy különleges játék. Az a lényege, hogy akárhova lépsz innod kell. – ennek komolyan megártott valami.

-         Kellan ne fárassz. – mondtam.

-         Az ivás része nem rossz. - értett vele egyet Tom.

-         Persze. És hogy fogok én holnap egyáltalán az oltárig eltalálni?

-         Na akkor majd mi iszunk, te meg visszafogod magad, de én nem terveztem. – mondta Tom.

Kellan ötletét elvetve, először koccintottunk, majd bekapcsoltuk a zenegépet is. Egyre több és több pia fogyott, és ha lehet így mondani végül is Kellan nyert. Ő tovább bírta józanon, mint mi. Jackson leszámítva, ő tényleg visszafogta magát. Ezután odaadtuk Jacksonnak az ajándékokat. Mikor kibontotta az elsőt döbbenten nézett ránk.

-         Hát ez meg minek? – kérdezte az óvszert felmutatva.

-         Tudod olyankor szokták használni, ha nem akartok még szülők lenni és ez megóv titeket ettől. Persze neked kell használnod. Ha akarod azt is elmagyarázom, hogy hogyan kell. – okoskodott a sok piától Kellan mire belőlünk kitört a nevetés.

-         Na nem mondod? – szólalt meg Jack. – Gondoltam, hogy nem Caroline fogja felhúzni magának. – mondta mire még jobban elkezdtünk nevetni.

-         Tom ötlete volt. Ettől nyugodtabban alszik. – válaszoltam két nevetőroham között.

-         Gondolhattam volna! – mondta mosolyogva Jack.

-         Na nézzük a következőt. – mondta Kellan türelmetlenül. Jack el is kezdte bontogatni. Mikor meglátta, hogy mit rejt a doboz. Döbbenten nézett ránk mire kitört belőlünk a röhögés.

-         Ez most komoly? – mutatta felénk a cuki rózsaszín elefántos tangát.

-         Naná! Majd elkezdesz táncolni Carolinenak. – szólalt meg Kellan és elkezdte tekergetni a csípőjét mintha azt mutatná Jacksonnak, hogy táncoljon.

-         Szerintetek fel is veszem? – kérdezte nevetve.

-         Muszáj lesz! Caroline figyelmét felhívjuk rá. – mondtam neki.

-         Azt próbáld meg!

-         Akkor nézzük az utolsót. – ezzel a kezébe vette az utolsót, ami egy nagyobb hosszú dobozban volt. Kinyitotta és meglátta benne a guminőt, amit fel is öltöztettünk. – Srácok. – kezdte nevetve. – Ti meg vagytok hibbanva.

-         Tudjuk. – feleltük kórusba.

-         Köszi mindet! Igazán nem kellett volna! – mondta enyhe célzással -  De mihez kezdek egy guminővel?

-         Majd feltalálod magad. – vigyorgott kajánul Kellan és Tom. – Azt hagy ne kelljen elmagyaráznom. –tette hozzá Kellan.

Az ajándék osztás után ettünk pár falatot miközben felidéztük barátságunk néhány évét. Később már annyit ittunk, hogy elkezdtünk karaokézni. Kellan kezdeti józansága már rég elmúlt, de most már annyira részeg volt, hogy elkezdett a guminővel táncolni. Hát én meg szakadtam a röhögéstől, de a többiek is. Eszméletlenül jó este volt. Nem maradtunk sokáig, hogy ki tudjuk pihenni magunkat a holnapi esküvőig. Nagy nehezen haza vánszorogtam. Benyitottam a lakásba és már arra se volt időm, hogy megfürödjek. Gyorsan levetkőztem és bezuhantam az ágyamba és azonnal álomtalan álomba merültem.

Ekkor nem is sejtettem mit tartogat még számomra a holnapi esküvő…