Oldalak

2012. november 25., vasárnap

40.fejezet


 Sziasztok!

Még számunkra is hihetetlen, hogy ennek a történetnek a végére értünk! Nem győzzük elégszer megköszönni a számtalan pipát és kommentet, ami az elmúlt 40 fejezet alatt rengetegszer ösztönzött minket! Köszönünk mindent! Próbáltuk méltóképpen lezárni a történetet, reméljük sikerült és tetszeni fog nektek. Sok minden történt a szereplőkkel, de itt az utolsó fejezetben végre megkapják a megérdemelt boldogságukat!

Jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty


 Kristen


Ha valaki találkozik az igazival, azt egyszerűen tudja. Másra sem tud gondolni. Ő a legjobb barátod és a lelki társad is egyben. Alig várod, hogy vele élhesd le hátralévő életed. Senki és semmi más nem fogható hozzá.”

  • Azt szeretném…. – habozott. – minél hamarabb a feleséged szeretnék lenni.


Nem tudom miért, de nagyon féltem a reakciójától. Mióta eldöntöttük, hogy össze kössük az életünket, annyi minden történt, hogy igazán még nem is volt időnk foglalkozni a saját esküvőnkkel. Igazán még nagyon bele se tudtam gondolni, hogy hamarosan a felesége leszek, hisz eddig még az anya-szerep is hihetetlen számomra. A szemén egy pillanatra megjelent a döbbenet, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Csak néhány pillanatig váratott a válasszal, mégis nekem egy örökkévalóságnak tűnt.

  • El nem tudom mondani, hogy mekkora örömöt okoz nekem, ennek a kérésnek a teljesítésemondta és az arcán hatalmas mosoly terült szét. Nem bírtam nem viszonozni.
  • Nem szeretnék sokáig várnimagyaráztam. – Elég volt már a gondokból, a kórházbólmutattam körbeminden rosszból. Ideje, hogy végre magunkkal foglalkozzunk és félretéve minden gondot, boldogan tervezzük a jövőnket.
  • Teljesen egyet értetek! – fogta meg a kezem és egy csókot nyomott . – Anyával is beszéltem róla, hogy ugyan figyelek közbe apa segítségével Nina ügyére isa név hatására egy fintor futott át az arcomon, mire Rob egy csókot lopott. – de nekem most ti vagytok az elsők. Az a lényeg, hogy minél hamarabb felépülj és közbe én keresek egy új házat is. – folytatta, de a végére felkaptam a fejem.
  • Új házat? – értetlenkedtem. – Miért?
  • Nem akarlak oda visszavinni titeket! – mondja határozottan, de látszott rajta, hogy nem érti a kérdésemet. – Nem foglak abba a házba visszavinni titeket.
  • Nem tudompersze megértelek, de nem hinném, hogy emiatt el kéne költöznünk. Tudom, hogy hülyeség de úgy a szívemhez nőtt az a ház.

Magam sem értem, de kettős érzések vannak bennem a ház iránt. Tudom, hogy Robnak igaza van és ha belépnél újra és újra eszembe jutna Nina és ez az egész őrület, de ugyan akkor ott van a szívemben az az érzés is, amikor először léptem be a házba, először hoztuk haza oda a lányunkat. Az a boldogság ott van a szomorúság mellett is. Furcsa ez a kettős érzés. Nagyon furcsa.

  • Én megértem szívem, de te sem akarhatsz mindig visszaemlékezni Ninára.
  • Tudom…. – elfordítottam róla a tekintetem és újra végig gondoltam a dolgokat, majd visszanéztem . – Legyen ahogy szeretnéd.
  • De nem akarom, hogy csak miattam…- mondta rögtön.
  • Nem csak miattad. Igazad van! Így jobb lesz. – mosolyogtam biztatóan. – Amúgy is mindegy, hogy hol lakunk, az a lényeg, hogy együtt legyünk. – bújtam hozzá közel, ő pedig szorosan fonta körém a karjait.

Rob nem válaszolt, csak lágyan összeérintette ajkainkat és egy szerelmes csókban forrtunk össze. Először lágy volt, de később minden egymás iránt érzett szerelmünket belesűrítettük ebbe az egy csókba. A levegő hiány vetett véget a pillanatnak, de egy milliméterrel sem voltam hajlandó távolabb húzódni tőle.

  • Ha bejöttek anyáék újra a picivel, majd mondjuk nekik, hogy segítsenek neked az esküvő előkészületekbe. Persze csak ha szeretnéd.
  • Remek lenne! – lelkesedtem rögtön. – Úgyis első sorban a lányunkra akarok figyelni, így nem árt a segítség, meg anyáék remek szervezők. Nem hiszem, hogy bármi is kifogna rajtuk. – nevettem el a végét.
  • Ne is mondd. Ha ők belelendülnek, nem lesz megállás!
  • Nem baj, tőlem akár Vegasba is mehetnénk, az a lényeg, hogy a feleséged leszek! – mondtam, mire mosolyogva felhúzta az egyik szemöldökét. Nem bírtam megállni nevetés nélkül, átlátott rajtam. – Na ha Vegasba nem is, de nem kell nagy parádénak lennie. – pontosítottam.
  • Olyan lesz, amilyet szeretnél! Nekem az a fontos, hogy boldog legyél. – mondta Rob, mire a szívem majd szétszakadt az iránta érzett rengeteg szeretettől és nem utolsó sorban hálától. Egyszerűen imádom ezt a férfit!

A nap további része lényegében azzal telt, hogy egy két orvosi látogatástól eltekintve az esküvőt tervezgettünk. Na , inkább én tervezgettem. De Rob minden szó nélkül tűrte a szóáradatomat. Biztos vagyok benne, hogy már most elege van a szervezésből, de mosolyogva figyelte lelkesedésemet. Most így visszatekintve nagyon volt, hogy legalább ennyi időre teljesen elterelődtek a gondolataim, és hosszú idő óta, egy pillanatra se jutott eszembe az utóbbi idő nehézségei. A nap vége felé azonban már mással nyüstöltem Robot. Hiányzott nagyon Scarlett, de mivel őt se akartuk kórházba cipelni állandóan, én meg nyilvánvaló okokból, ágyhoz vagyok kötve, kénytelen voltam türtőztetni magam. Pedig legszívesebben hazarohantam volna. Azért annyit tudtunk tenni, hogy felhívtuk Rob szüleit, hogy minden rendben van-e. Szerencsére megnyugtattak, hogy a kicsi nagyon könnyen elaludt és minden a legnagyobb rendben, de így sem nyugodtam meg teljesen. Nem is lehet szerintem ilyen helyzetben.

A napok az eddigiekhez hasonlóan teltek. Délelőttönként behozták hozzám a lányomat, akit én agyon babusgattam ez idő alatt. Egyszerűen imádom, nem tudok betelni vele! Robbal szinte ittuk a látvány, amikor csöpp kis szájával ránk mosolygott, vagy éppen kis kezével bőszen mutogatott. Minden pillanatrafőleg, azért is, mert én most sok értékes perctől esek el a kórház miattemlékezni akarunk. Délután mikor már Scarlett is elpilledt, anyáék hazavitték és ilyenkor Rob is ment velük, hogy ő is pihenjen picit. Nem is bántam, mert néha az éjszakázás miatt már nagyon nyúzott volt, néha úgy zavartam haza, mert már állig állt a lábán. De ekkor sem maradtam magamra, vagy anyáék vagy Rob szülei közül mindig volt bent valaki velem. Így viszonylag, már amennyire ilyenkor lehet, de elég hamar elszaladtak a napok.

Anyáék ahogy vártuk, teljesen bezsongtak az esküvő gondolatától. Apa persze a maga humoros módján próbálta anya figyelmét felhívni , hogy fogja vissza magát, de anya elengedte a füle mellett. Állítása szerint egyszer megy férjhez az ő kicsi lánya és ennek meg kell adni a módját. Ebben Clare is egyet értett vele. Robbal rögtön elkönyveltük magunkban, hogy ezek szerint a kicsi meghitt esküvő még csak szóba se jöhet. Jobb ha ezt most elfelejtjük. Egyrészt nem is akartunk nagyon harcolni az elképzelésért, mert nagy örömmel láttunk, hogy milyen lelkesek, másrészt viszony, tényleg úgy gondoltuk, hogy teljesen mindegy hogy kicsi vagy nagy esküvő lesz-e. Az a lényeg, hogy végre férj és feleség leszünk. Ebben a szellemben, adtunk szinte szabad utat a két anyukának, persze ők biztosítottak róla, hogy minket is kellő képpen belevonnak a szervezésbe.
Az orvost szerintem teljesen kikészítettem már, az állandó kérdésemmel: Mikor mehetek haza? A végén fogadni mernék , hogy még így is hamarabb engedett haza. Persze szigorúan a lelkemre kötötte, hogy pihenjek. Valószínűleg láthatta rajtam, hogy mindenre vágytam, csak arra nem, hogy egész nap feküdjek, mert szigorúan akkor mondta el ezeket az intelmeit, amikor Rob is ott volt. Rob pedig biztos, hogy betartatja velem. Az orvos is elmondta, hogy megérti, hogy kicsi még a lányunk és gondoskodni szeretnék róla, de ne nagyon emelgessek egy darabig. Na ezt eszem ágában sincs betartani, ha végre hazajutok minden időmet a lányommal és Robbal akarom tölteni. Persze ezt a nézetemet sem az orvossal, sem drága vőlegényemmel nem osztottam meg. Biztos elintézték volna, hogy még egy hétig bent tartsanak.

Mikor végre elérkezett a hazaindulás napja, már Rob minden összepakolt, így miután délelőtt megkaptam a zárójelentésemet, végre, nagyon remélem hogy hosszú időre, elhagyhatom a kórházat. Még ugyan vissza kell jönnöm párszor kontrolra, de az már teljesen más, mint bent feküdni. Nem volt ínyemre ugyan, de a kocsiig kénytelen voltam tolókocsival eljutni. Annyira kiszolgáltatottnak éreztem magam, hogy alig vártam, hogy kiérjünk.

  • Ennyire azért nem lehet szörnyű. – mondta Rob, aki alig tudta leplezni mosolyát, mikor kiemelt a tolókocsiból és óvatosan beültetett a kocsiba. – Olyan arcot vágsz, mint akit megkínoztak. – nevetett fel. Na várj csak!

El akart húzódni, de én még szorosabban fontam nyaka köré a karjaimat, ezzel megakadályozva tervében.

  • Nem menekülsz ilyen könnyen! – vigyorogtam . – Nevess ki nyugodtan, majd vissza kapod te még ezt! – mondtam széles vigyorral és tarkójánál fogva húztam magamhoz egy csókra.
Próbáltam minél szenvedélyesebb lenni, hogy egy picit visszaadjam neki az előbbit. Ahogy nekem is, neki is nagyon nehéz, hogy most ideig böjtre vagyunk ítélve, de nem tudunk ellene mit tenni. Ezzel a csókkal viszont sikerült feltüzelnem, és ezt az arca is elárulta, mikor elszakadtunk egymástól. A vigyor most az én arcomon virított.

  • Ez nem volt szép! – mondta kissé durcásan, miközben próbálta picit rendezni a légzését.
  • Mire gondolsz édes? Én nem csináltam semmitmondtam ártatlanul még mindig mosolyogva.
Rob kissé pufogva kerülte meg a kocsit, hogy ő is beszálljon. Én ezt a tekintetemmel követtem végig és a vigyorom még szélesebb lett. Be kell vallanom, rám legalább akkora hatással volt, mint , így most nekem is sok erőbe telt, hogy türtőztessem magam. Rob a haza út feléig dünnyögött, hogy ez nagyon gonosz húzás volt tőlem, de mielőtt haza értünk volta már ő is mosolygott.

  • Ugye tudod, hogy megőrjítesz? – nézett rám mosolyogva, mikor megálltunk a ház előtt.
  • Remélem inkább megőrülsz értem! – vágtam vissza azonnal.
  • Ez a te nagy szerencséd! – nevetett fel.
  • Ez bizony! – mondtam, majd egy csókot kaptam tőle.

Mikor kisegített a kocsiból, anyáék már ott vártak ránk az ajtóba. Apák bevitték a csomagokat, míg Rob felvitt engem az emeleti szobába. Hiába mondtam, hogy lesz nekem a kanapén, az egész család hajthatatlan volt. Amint újra ágyba kerültem, első és legfontosabb dolgot akartam magam mellett tudni, a lányomat. Clare rögtön át is hozta hozzánk. A kis hercegnőm ébren volt, és én rögtön érte nyújtottam a kezeimet.

  • Szia szépségem! – vontam magamhoz kicsi kis testét, majd apró puszikkal halmoztam el gyönyörű kis arcát


Majd elolvadtam, mikor egy édes mosolyt kaptam érte cserébe, közben pedig Rob is mögém helyezkedett, így mindkettőnket ölelésébe húzott. A többiek diszkréten kivonultak, hogy most egy kis időt csak hármasban legyünk. Még egy darabig nem is lesz sok alkalmunk az ilyen pillanatokra, mert amíg fel nem épülök teljesen mindenképpen Rob szüleinél maradunk. Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudok gondoskodni a lányomról, de ha most megerőltetem magam, még többet kell lábadoznom. Ezt az orvos és anyáék is jól az eszembe vésték a kórházba töltött idő alatt.

  • Annyira gyönyörű vagy! – mondtam egy szem lányunknak, aki láthatólag, nagyon élvezte, hogy az apukájával csak figyelünk. – Egyszerűen levettél a lábamról! – kezdem újra puszilgatni.
  • Nem is tudom ezt kitől örökölhette! – súgta Rob a fülembe, majd egy csókot is nyomott a nyakamra.

Felé fordítottam a fejem, hogy egy rendes csókot is kapjak, majd válaszoltam az előbbi kijelentésére.

  • Egyértelműen az apjától! – feleltem, majd egy újabb csókot loptam tőle.


Nem tudom hogy meddig lehettünk így hármasban, de egyszerűen csodásan éreztem magam. A kis tündérem, azonban hamarosan megéhezett. Miután megetettem, nem sokkal később el is aludt, így Rob átvitte őt a szobájába lefektetni. Ugyan már elmúlt dél, de anya behozta nekem az elmaradt ebédemet, majd ott is maradt velem, míg be nem fejeztem. Természetesen az esküvő volt a téma és az előkészületek. Annyira belemerültem az evésbe, és a gondolataimba, hogy csak anya felháborodott hangja térített vissza a valóságba.




  • Kislányom, figyelsz te rám egyáltalán?
  • Persze, hogy figyelek. – hazudtam. – A virágoknál tartottunk.
  • Már rég nem arról beszélek! – na ennyit erről.
  • Na picit elkalandoztamismertem be szem forgatva.
  • Na ott tartottam, hogy már nagyon ki kéne választani az időpontot. Úgyis hónapokig tart a szervezés, addigra pedig te is rendbe jössz, de a virágrendelés, helyfoglalás, ételrendelés, meghívók egyszóval minden az időponttól függ.
  • Rendben anya, Robbal majd megbeszéljük. – próbáltam lezártnak tekintetni a témát, mivel eléggé elpilledtem
  • De minél hamarabb ha lehet! lenne ha a héten már döntenétek. Mert utána még a vendéglistát is meg kell beszélni, azt hogy hol szeretnétek tartani, ami ugye attól is függ, hogy hány vendégünk lesz… - és mondta és mondta.
  • Nem akartam megbántani, hisz tényleg rengeteget segítenek, de akár hogy küzdöttem egy idő után legyűrt a fáradság. Anya is észrevette, hogy egyre laposabbakat pislogok, így egy puszi után magamra hagyott. Már félálomba voltam, mikor éreztem, hogy valaki bemászik mellém, és hátulról átölel én pedig boldogan bújtam az édes karokba.




  • Robert



    Boldogság. Ez az egyetlen szó jellemezte leginkább az elmúlt pár napot. Sose hittem volna, hogy lehetek ilyen boldog. Itt van nekem a két legcsodásabb teremtés akik bearanyozzák az életem. Mikor Kristen arra kért, hogy vegyem feleségül egy percig sem haboztam a válasszal. Én is alig vártam, hogy az a akit szeretek a feleségem legyen. Persze a szüleinknek se kellett kétszer mondani és bele is vetették magukat a szervezkedésbe. Nekünk jóformán nem is kellett csinálnunk semmit, mert mindent elintéztek helyettünk. A lányok is mindennap megfordultak nálunk és segítettek nekem egy új házat találni. Nem akartam visszavinni oda Krist és a lányom. Oda, ahol majdnem végleg elveszítettem őket. Miután Krist kiengedték a kórházból anyáékhoz mentünk. A munkából is kivettem pár napot, hogy segítsek szerelmemnek mindenben. Szegénykém már nagyon nem bírta az állandó fekvést, de muszáj volt pihennie. Addig legalább megtudtuk beszélni az esküvő pontos dátumát. Anyáék majdnem szívinfarktust kaptak, mikor közöltük, hogy két héttel később megakarjuk tartani az esküvőt. Azóta persze még jobban pörögnek, hogy tökéletes legyen minden. Tényleg remek munkát végeznek, nekünk szinte meg sem kell mozdítani magunkat ez ügyben. Krist egy héttel később kellett visszavinnem az orvoshoz, aki szerencsére csupa hírekkel szolgált. Hála az égnek nem csak az orvosok, de a rendőrök is megnyugtattak minket. Ninát 10 és Johnt 5 év börtönre ítélhetik hamarosan, habár a bíró szerint Nina elméje megbomlott így valószínű, hogy egy szanatóriumba fektetik be. Jó hírekkel együtt indultunk haza.

    Ezután szerelmemnek se kellett több és amint hazaértünk azonnal a kicsihez ment és egész nap babusgatta. Este pedig végre hosszú idő után végre egymáséi lehettünk. Másnap szinte ki se tettük a lábunkat a szobából. Minden egyes pillanatot ki akartunk élvezni amit az elmúlt napokban, hetekben nem tehettünk meg. Persze túl szép lett volna ha békén hagynak minket egy kicsit. Dél körül Ashley kezdett kopogtatni az ajtónkon.




  • Rob, azonnal add ki nekünk Krist! - szólalt meg. - Sürgősen el kell mennünk megvenni a menyasszonyi ruhát, neked meg a fiúkkal kell elmenned öltönyt választani!
  • Muszáj? - kérdeztem.
  • Igen muszáj. Ne akard, hogy erőszakhoz folyamodjunk. - fenyegetett meg Ashley amin jót derültünk.
  • Jól van Ash. Mindjárt megyek. - szólt ki szerelmem és kimászott az ágyból, hogy felöltözzön.
  • Nem akarlak elengedni. - suttogtam a nyakához hajolva, mikor kimásztam az ágyból és hátulról átöleltem.
  • Muszáj. Gondolj bele, hogy egy hét múlva már férj és feleség leszünk és a lányunkkal együtt fogjuk eltölteni a nászutunkat. - mondta felém fordulva.
  • Igazad van. - engedtem el és én is elkezdtem felöltözni. Pár perc után már Kris is kilépett a fürdőből, de ahogy megláttam elakadt a lélegzetem. - Ne is álmodj róla, hogy így kiengedlek a házból. - mondtam neki rekedten. Egy egyszerű testhez simuló fehér csőnadrágot vett fel egy kék inggel amit a derekán megkötött és ehhez egy fekete blézert választott egy barna magassarkú szandállal és egy barna táskával.




  • Én is szeretlek Rob! - jött felém nevetve és egy csókot nyomott az ajkaimra. - Este találkozunk. - mondta és egy kacér mosollyal az arcán kilépett a szobábólMég hallottam Ashley és Nikki „Na végre!” felszólalását majd már csak az ajtó csapódására lettem figyelmesEz a   teljesen elveszi az eszem – állapítottam meg magamban.
  • Te is kész vagy Rob? - lépett be az ajtón Jack.
  • Igenmáris mehetünk. - mondtam és kiléptünk a szobából. - Sophie merre van?
  • Épp a keresztapjától búcsúzkodik. - nevetett fel Jacksonde nem nagyon értettem a reakcióját  csak miután én is beléptem a nappalibaA kanapén ott ült Tom kezében a lányommal.
  • Na akkor Scarlett drágám vegyük át még egyszer a szabályokat. - kezdte el komolyan amitőlnekem is nevethetnékem támadtMég a vak is látjahogy oda van a keresztlányáért. - Tehátakkor fogadj szót a nagyiéknakidőben feküdj le aludni és egy darabig meg ne halljamhogyfiúkat akarsz ide hoznimert mindegyiket egytől egyig... - ám mielőtt befejezhette volnamegszólaltam.
  • Nem hiszemhogy egy darabig erre sor fog kerülni. - jegyeztem meg mosolyogva.
  • nézd csak kit látnak szemeimCsak nem az apucikád tolta le a hátsófelét? - poénkodott. - Amúgy meg  előbb tisztázni a dolgokatmint később - reagált az előbbi mondatomra.
  • Na  elég legyen a csevegésből. - jött be a nappaliba Kellan. - Mennünk kell Robnak öltönytvenniMegígértem Nikkinekhogy nem hagyomhogy megússza a vásárlást a mi kiscimboránk. - vigyorgott fancsali ábrázatomonde Tom visszavágott helyettem.
  • Nocsakcsak nem papucsot csináltak belőled? - kérdezte tetetett ijedtséggel.
  • HahaNagyon viccesIndulhatunk?
  • Mehetünk. - mondta JackTom átadta a picit anyának és már indultunk is a kocsiba.



  • Kellan ült be a volán mögé ugyanis a lányok neki adták meg az útvonalakat, hogy hova menjünk be öltönyt nézni. Egész úton a hülye vicceiket hallgattam, ahogy poénból próbálnak lebeszélni az esküvőről. Egy idő után meguntam és eltereltem a témát.
    Szerencsére hamar megérkeztünk a plázához és elkezdődött életem leghosszabb délutánja. Komolyan mondom szerintem rosszabbak voltak, mint a lányok. Eddig utáltak vásárolni, de most, hogy én vagyok a szenvedő alany még élvezték is. Két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hány helyre cipeltek be, de hála a magasságosnak megtaláltuk a megfelelő öltönyt így nem kell még egy ilyen napot átvészelnem. Már sötétedett mire hazaértem és alig vártam már, hogy szerelmemmel legyek. Azonban amint beléptem az ajtón Ashleybe ütköztem, aki egy dobozt cipelt ki magával a kocsijáig.
    • Mi van a dobozba? Segítsek? - kérdeztem tőle.
    • Eszedbe ne jusson. - ripakodott rám. - Ebben a dobozban van Kristen menyasszonyi ruhája és a vőlegény nem láthatja az esküvő előtt.
    • Ne mond, hogy hiszel a babonákban. - hitetlenkedtem.
    • Az esküvővel kapcsolatos babonákban hiszek. Szóval készülj fel, hogy az esküvő előtti napon nem találkozhattuk. - mondta kárörvendően.
    • Mi?
    • Jól hallottad. Most azonban mennem kell. Szerintem siess, mert le maradsz a vacsoráról. Szia. - köszönt el és beszállt a kocsiba.
    • Szia! - mondtam én is és durcásan bementem a házba.
    • Mikor beléptem azonnal elszállt a rossz kedvem, mert meghallottam az én kis angyalkámnak az édes nevetését ami mellé szerelmemé is társult. Alig hiszem el, hogy mindez velem történik meg és, hogy három nap múlva megnősülök.
    • A következő három nap volt életem legzsúfoltabb napja. Rohangálni kellett a virágokért, be kellett rendezni az udvart a szertartásra. Szóval nem unatkoztunk. Sajnos azonban így nem sok időt tölthettem el Krissel és Sophieval. Az esküvő előtti napig el is feledkeztem az Ashleyvel folytatott beszélgetésemről. Az egész csak akkor jutott eszembe, mikor hazaértem anyáékhoz és Krist valamint a lányomat nem találtam sehol. Helyettük ott volt apa illetve Kris édesapja és a srácok. Mikor meglátták a fintort az arcomon amivel kimondta Ashley nevét nem bírták ki nevetés nélkül. Az egész este dög unalom volt legalábbis számomra. A többiek nagyon jól szórakoztak csak én nem. Majd egy idő után egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben.
    • Srácok azt hiszem megyek aludni. Holnap hosszú napunk lesz. - mondtam és, hogy hitelesebb legyek ásítottam is egyet.
    • Ahogy érzed. - mondta Tom. - Szerintem mi is menjünk aludni. - javasolta mire mindenki felállt, hogy bevonuljanak a szobájukba aludni.
    • Ahogy beértem a szobába megkönnyebbültem. Úgy néz ki, hogy be fog válni a tervem. Gyorsan magamra kaptam a kabátom és leosontam a lépcsőn sötétben, hogy ne vegyenek észre. Már az ajtóban voltam, mikor hirtelen felkapcsolódott mögöttem a villany és ott álltak a többiek mosolyogva döbbent arcomat látva.
    • Azt hitted túl járhatsz az eszünkön? - kérdezte Jack felhúzott szemöldökkel.
    • Hát reménykedtem. - mosolyodtam el most már én is.
    • Na . Elfelejtjük neked ezt a kis próbálkozást ha most azonnal bejössz velünk a nappaliba iszogatni egy kicsit. - mondta Kellan.
    • Oké, gyerünk. - mondtam egy lemondó sóhajjal.
    • Az este folyamán kicsit sokat ittunk így másnap reggel hasogató fejfájással ébredtünk arra, hogy valaki felhúzza a redőnyt és napsütésáramlik be a házba. Napsütés? Úgy látszik még az időjárás is a mi lelkiállapotunkat tükrözi.
    • Mi a fészkes fene van itt? - mondta nyűgös, kómás hangon Kellan.
    • Nem mi hanem ki drágám. - hallottuk meg a jól ismert hangot.
    • Nikki - szerelme hangjára Kellan azonnal felébredt. - Én nem úgy gondoltam... szóval... izé... - hebegett-habogott.
    • Nem kell magyarázkodnod. Elvégre úgy mond legénybúcsú volt itt tegnap este. - mondta mosolyogva és lehajolt egy csókra Kellanhoz. - Na jól van srácok. Felkelni! Sok dolgunk van még!
    • Nikki! Kris hol van? - kérdeztem meg.
    • Jó helyen a lányotokkal. Na aggódj az oltárnál találkoztok. - kacsintott majd kezünkbe nyomott egy listát a teendőinkkel és lelépett.
    A délelőtt rohangálással telt. Anyáék nem győztek utasításokat osztogatni mi pedig már majdnem megőrültünk tőlük. Mivel jó idő volt megvalósíthattuk az eredeti ötletünket és felállítottuk a kinti pavilont ami alatt szépen berendeztük az asztalokat. Meg kell hagyni anyáék és a két nővérem remekül ért a szervezéshez és a dekorációhoz. A kert remekül nézett ki a felállított pavilonnal.



    Az oltár pedig ahol a pap összead minket hasonlított ahhoz, ami Jacksonék esküvőjén is fel volt állítva.



    Krisnek elakad a lélegzete ha meglátja. A szertartás előtt egy órával már vissza parancsoltak a szobámba a srácokkal, hogy készülődjünk, mert már a vendégek is szállingóztak. Ahogy telt az idő úgy lettem egyre idegesebb. De ez jól eső idegesség volt sőt inkább izgalom. Eddig is együtt voltam Kristennel, de ez a mai naptól kezdve más lesz. Végre a feleségem lesz. Ennél nagyobb öröm nem is érhetne. A srácok jót mulattak rajtam ahogy fel alá járkáltam a szobába és jó párszor vissza kellett fogniuk, hogy ne menjek el megkeresni Krist. Egy napja nem láttam, de mintha egy örökkévalóság telt volna el.

    • Ne aggódj ezentúl már végig együtt lesztek és nem kell Ash babonáit elviselned. - nevetett rajtam Cameron.
    Sajnos azonban ez se nyugtatott meg. Minél előbb a karjaimban akarom őt tudni. Annyira ideges voltam, hogy még az időérzékemet is elvesztettem. Már csak arra kaptam fel a fejem, hogy anya benyit a szobába.
    • Itt az idő! - mondta mosolyogva mire izgatottan elindultam a srácokkal a nyomomban a kertbe.
    Mikor kiértem kicsit meglepődtem. Tudtam, hogy anyáék sok vendéget hívtak ne de ennyit? Kicsit túlzásba estek, de inkább nem szóltam semmit. Elsőként Carolinet vettem észre aki most köszöntötte a férjét karjaiban a kisfiukkal. Egy egyszerű bordó ruha volt rajta hozzá illő cipővel


    A pavilon túlsó végében ott volt Nikki és Ashley immár átöltözve és a vendégeket fogadták. Nikki kék és arany színekben pompázott míg Ashley egy krémszínű ruhát vett fel rózsaszín cipővel



    A szememmel Krist kerestem habár sejtettem, hogy csak az oltárnál látom majd. Végig járkáltam a pavilonban és én is köszöntöttem a vendégeket. Egyszer csak Ashley szaladt felém.
    • Rob! 2 perc van kezdésig. Gyere most már az oltárhoz. - mondta és kezemet megragadva húzni kezdett. Ahogy haladtunk az oltár felé jól eső izgalom kerített ismét magába.
    Mire odaértünk a pap már várt ránk. Épp hogy megálltam a helyemen el is indult a nászinduló. Abban a pillanatban megszűnt számomra a külvilág és csak a kert végében álló angyalt láttam. Kristen egyszerűen meseszép mit több gyönyörű volt. A ruhája egyszerű fehér volt. A derekán futott végig egy minta és az egyik vállán egy fehér virág kapott helyet. 




    Az édesapja oldalán lépkedett felém és mikor odaért kezét az enyémbe helyezte és ekkor már éreztem, hogy ez a valóság és nem csak egy álom amelyből nem akarok felébredni. Most az egyszer éreztem azt, hogy végre a valóság szebb az álmaimnál. Ahogy mellém ért a pap máris kezdte a beszédét.
    • Tisztelt egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Kristen Stewart és Robert Pattinson egybekelésének. Mielőtt azonban elkezdenénk a szertartást van esetleg valaki aki ellenzi e két szerelmes házasságát? - várt párpercet, de szerencsére senki nem döntött úgy hogy megakadályozza az esküvőnket, majd folytatta tovább a szertartást. - A szeretet hosszú tűrő, kegyes. Nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra és nem rója fel a gonoszt. Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Hogy szerelmeteket igazoljátok kérlek mondjátok el az egymásnak írt eskütöket. - kért fel minket az eskünk elmondására. Nos, anya ötlete volt ez az egész amibe mi is belementünk mivel így legalább kifejezhettük egymás iránt érzett szerelmünket.
    • Köszönöm az életnek,hogy téged nekem adott. Köszönöm a sorsnak,hogy hozzám elhozott. Áldom azt az utat amelyre most lépünk. Vigyázz rá,hogy arról soha le nem térjünk. - kezdte Kris az eskü tételét.
    • Megfogom kezedet, s megígérem Neked,hogy az élet rögös útján végig elkísérlek. Boldogok leszünk, hisz én is szeretlek,amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hő leszek. - fejezetem be én is a beszédemet.
    • Most pedig, hogy házasságotok megpecsételődjön húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket. - majd a gyűrűhordozó ide adta nekünk és ezzel hivatalosan is egybekötöttük életünket. - Ezennel házastársaknak nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyod. - mondta ki mosolyogva és eleget tettem az utasításának.
    Egy nap után végre ismét megcsókolhattam és megölelhettem immár a feleségemet. Anya odahozta a másik szépségemet és végre egy családként állhattunk barátaink és a családunk előtt. Igaz a mondás miszerint a hosszan tartó várakozás és gyötrelem után végre mindenki megkapja a boldogságát. Az én boldogságom pedig Kristen és a lányom. Ennél többet pedig nem is kívánhatnék. Most már végre tökéletes lett az életem. 


    THE END!!!!