Oldalak

2014. március 16., vasárnap

Táncra kelt szenvedély: 17.fejezet

Sziasztok!!



Szörnyen sajnálom, hogy eddig nem adtam hírt magamról, de egyáltalán nem volt időm blogolni. Egyre jobban szaporodnak a tanulnivalóim, meg közeledik a vizsga és nem marad időm írni. Ezért úgy döntöttem, hogy egy fejezetbe lezárom a történetet, mert hogy ezután egyáltalán nem lesz időm írni. Szóval ez az utolsó fejezet!!! Köszönöm azoknak akik eddig végig kísérték a történetemet. Remélem a sok kihagyás ellenére még valaki elfogja olvasni az utolsó fejezetet. 



Jó olvasást!



Puszi: Wiky






/Kristen szemszög/



"A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon."



Egy hét. Ennyi idő telt el az elrablásom óta. Azóta szinte ki sem mozdulok a házból csak kísérettel. Sajnos Robnak haza kellett utazni a vizsgák miatt így én is bele merültem a tanulásba. Annyira hiányzik, hogy már szinte fáj. Kín szenvedés volt az elmúlt 10 hónap nélküle. A barátaim nélkül nem bírtam volna ki ép ésszel. Ezt figyelembe véve csodálatos volt a múlt hétvége, mikor eljött hozzám habár nem pont ilyennek képzeltem el viszontlátást. Segített átvészelni azt a három napot és vigasztalt a rémálmaim után. Nehéz volt a búcsúzás, de közel sem annyira mint tíz hónappal ezelőtt, mert most tudom, hogy csak két hétre kell elválnunk. Megígérte, hogy a gyakorlati vizsgámra visszaért, amit a nagy közönség előtt kell előadnunk. A lányokkal és Tommal bele vetettük magunkat a munkába és ez legalább elterelte a figyelmem a hiányérzetről és a rablásról. Azóta is csak az jár a fejemben, hogy ki tehette ezt meg velem. Tudtommal nincsenek ellenségeim Alice-en kívül, de ez az elrablósdi nem az ő stílusa. Ráadásul állítólag a városból is elköltöztek a szüleivel szóval végképp nincs gyanúsítottam. Próbáltam elfeledkezni erről és a rendőrségre hagyni a nyomozást, de eddig semmi nyomra nem bukkantak.



Gondolatmenetemből egy kopogás hozott vissza a valóságba.


  • Szabad! - kiáltottam ki miközben elraktam a jegyzett füzetemet amibe a vizsga koreográfiámat terveztem meg. Tarolni akartam, mivel több híres producer is jelen lesz és minden vágyam, hogy egyszer megmutathassam egy zenés, táncos filmben/színdarabban a tehetségemet. Az ajtón Bella dugta be a fejét. Tommal most visszaköltöztek a nyomozás lezárásáig. Nem tudnám elviselni ha miattam bajuk esne.
  • Szia Kris! Zavarok? - kérdezte mosolyogva.
  • Dehogyis. Mi járatban? - érdeklődtem.
  • A lányokkal beszéltük, hogy el kellene menni vásárolni. Mit szólsz?? - tért a lényegre. - Úgyis közelebb az év végi ballagási bankettünk meg a közös nyaralásunk. - vigyorgott, mint a tejbetök. A többiekkel New Yorkba készülünk, mert mindannyian meg lettünk hívva Rob nővérének az esküvőjére. Utána pedig mind a nyolcan elmegyünk egy "világkörüli" útra hogy ki pihenjük az elmúlt egy év minden fáradalmát.
  • Persze mehetünk csak felhívom Robot és átöltözöm. - válaszoltam.
  • Oké, lent várunk. - azzal kilibbent az ajtón, én pedig a kezembe vettem a mobilomat és tárcsáztam szerelmem számát. Egy csörgés után fel is vette.
  • Szia édesem! - hallottam meg bársonyosan mély hangját és éreztem hogy mosolyog. Erre nekem is akaratlanul is mosolyra görbült a szám.
  • Szia! Hogy vagy? Mi újság? - kérdeztem.
  • Jól vagyok csak nagyon hiányzol. De már csak egy hét és újra ott vagyok. - mondta.
  • Igen, alig várom. Csak azért hívtalak, hogy sok sikert kívánjak holnapra. - mondtam neki, mivel neki egy héttel hamarabb kezdődnek a vizsgái vagyis holnaptól.
  • Köszönöm.És te mit tervezel mára? - érdeklődött mire elkezdtem kuncogni, mert előre sejtettem, hogy milyen fejet fog vágni a telefon túl oldalán ha meghallja a mai napra tervezett programomat.
  • Vásárlást. - jelentettem ki nevetve.
  • Jézusom! - nyögött egyet a telefonba mire hangosan felnevettem.
  • Belláék szervezkedtek mondván, hogy a bankettra és a nyaralásra is kell ruha.
  • Szegény Tom! - kuncogott ő is barátja szenvedésére gondolva. Ezután még beszélgettünk pár percet majd letettük a telefont én pedig bevonultam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, elkészítettem egy egyszerű sminket, a hajamat meg lófarokba kötöttem, majd elindultam kiválasztani a ruhámat. Egy egyszerű fehér csőnadrágot vettem fel, barna nyitott szandállal és egy denevérnyakú barna felsővel.


 Még gyorsan felkaptam egy fehér kistáskát és már szaladtam is le a lépcsőn, ahol mindenki, de legfőképp Tom már türelmetlenül vártak.


  • Na végre!! - sóhajtott fel Tom. - Hogy ti nők meddig tudtok készülődni. - sóhajtott színpadiasan. - Na ha mindenki itt van akár indulhatunk is. - sürgetett minket.
  • Attól még nem fog hamarabb véget érni a szenvedéset, hogy hamarabb indulunk. - cukkolta őt Bella, majd egy puszit nyomott Tom durcás arcára. Ugyanis köztudott, hogy Tom, mint általában az összes férfi gyűlöli a vásárlást. Elképzelni sem tudom, hogy mivel vette rá Bella, hogy eljöjjön velünk.
  • Mivel vetted rá? - kérdeztem Bellát suttogva, hogy az érintett ne hallja meg.
  • Az legyen az én titkom. - kacsintott rejtélyesen. Ebből már sejtettem, hogy mivel győzte meg kedvesét.


Ezután a kis közjáték után beszálltunk a kocsiba és már száguldoztunk is a pláza felé. Odaérve megrohamoztuk a butikokat, Tom pedig olyan arckifejezéssel, mint aki citromba harapott, követett minket.
Rengeteget nevettünk aznap és még ennél is többet vásároltunk. Mindannyian gazdagabbak lettünk legalább három fürdőruhával, kétszer ennyi cipővel, jó pár koktél ruhával és még ennél is több szoknyával, nadrágokkal, felsőkkel és kiegészítőkkel. Pár óra elteltével, jól lakottan pakoltunk be az autóba és indultunk hazafelé, hogy folytassuk a felkészülést a vizsgáinkra.



Lassan vánszorgott a következő egy hét. Szinte ki se mozdultunk a szobáinkból csak az étkezések alkalmával. Megállás nélkül tanultunk. Robbal mindennap beszéltünk és tartottuk egymásban a lelket. El sem hiszem, hogy hamarosan újra itt lesz velem. Nagyon hiányzik, de ezután már nem válunk el többet egymástól. Sajnos a temetőbe se tudtam kijárni a támadás óta, de a bátyám Cameron mindig ment helyettem egy szál friss virággal. Tudom, hogy sokan betegesnek tartanának amiatt, hogy a meg sem született kisbabám sírjához járok, de nem érdekel. Ő is ugyanúgy élt csak éppen a pocakomban. Rengeteget gondolok arra, hogy mi lett volna ha nem így alakulnak a dolgok. Tudom, hogy fiatal voltam/vagyok, de akkor is megszültem volna őt. Számtalanszor eszembe jut, de próbálom túltenni magam rajta. És ebben nagy segítségemre vannak a barátaim és Rob. Szerencsére csak néha fogott el a szomorúság és többnyire sikerült a tanulásra összpontosítanom. Ennek eredményeképp az írásbelik remekül sikerültek és alig vártam a szombatot, hogy végre újra láthassam kedvesemet.



A vizsga hete iszonyat gyorsan telt el és már csak azon kaptam magam, hogy szombat délután van és hamarosan a színpadon előadhatom az önálló produkciómat amire már hónapok óta készülök. Rob még nem ért ide, mert késik a gépe, de remélhetőleg mire én következek már az első sorban fenntartott helyén fog ülni alig egy karnyújtásnyira tőlem. Kizökkentettem magam a gondolataim forgatagából és inkább elmentem lezuhanyozni. Zuhanyzás után elkészítettem a frizurám vagyis enyhe hullámokat varázsoltam amúgy egyenes tincseimből és a frufrumat feltűztem. Enyhe kissé csillogó sminket készítettem majd egy felkaptam a táskám a fellépő ruhámmal és már indultam is, hogy a lányokkal elinduljunk a vizsga helyszínére.



Odaérve elfoglaltuk az öltözőnket és lassan magunkra öltöttük a fellépőruháinkat. Az én produkcióm klasszikus balett és a rumba keveréke. Sokan úgy vélik, hogy hülyén mutat partner nélkül rumbát vagy bármi más társas táncot táncolni, de arra senki nem gondol, hogy igenis megoldható. Tehát a ruhámat úgy terveztem meg, hogy a balett alaplépéseket megtudjam csinálni és a rumbát is. Egy félvállas aranyszínű, csillogó anyagból készült ruhát terveztem magamnak, amit egy kedves varró ismerősöm készített el a terveim alapján. A ruha mellrészén keresztbe fut végig elől hátul egy bonyolult minta arany és ezüst színű anyagból, a meglévő ujja pedig hosszú és kissé rojtos. Összegezve ez az eddigi legszebb fellépő ruhám amihez a szokásos tánccipőmet vettem fel.






Miután elkészültem odasétáltam a színpad mellé ugyanis én voltam az utolsó szóval onnan nyugodtan végig nézhettem mindenki produkcióját, habár leginkább csak Belláé, Nikkié és Ashleyé érdekel mivel egyikünk se látta a másikét, hogy meglepetés legyen.



A vizsga pedig pillanatokon belül kezdetét vette. A műsorszámok meglehetősen gyorsan haladtak, de sajnos Robot még sehol sem láttam pedig már csak egy személy volt előttem. Az előttem lévő produkció gyorsan eltelt majd mire észbe kaptam már a színpadon álltam a kezdő állásba. Félszemmel felpillantottam az első sorra és hirtelen összeakadt a tekintetem egy nagyon ismerős szempárral akinek a gazdája azonnal rám mosolygott. Rob. Hát mégiscsak ideért. Visszamosolyogtam, majd meghallottam a zenét és táncra perdültem. A zene átjárta minden porcikámat. Pörögtem, forogtam, billegtem ide-oda. Iszonyat jó érzés volt hogy egy teljesen saját produkciót adhatok elő és minden pillanatát kiélveztem. Nem csak magam miatt, a vizsga miatt hanem Rob miatt is táncoltam. Ha lehet ilyet mondani neki "küldtem" ezt a táncot. A tánc végeztével a vég pozícióban állva kicsit fáradtan, de mosolyogva pillantottam Robra. Visszamosolygott, majd abban a percben a mosoly helyét átvette a rémület, majd szinte fel sem fogtam mi történik. Csak azt láttam, hogy Rob felpattan, majd egy test nekem csapódik és hirtelen hátra esek, neki egy díszletnek majd teljesen elsötétült a világ.



Mindenhol sötétség vesz körül. Mindenem zsibbadt, nem tudok mozogni. Teljesen lebénultam. Fogalmam sincs hol lehetek. Teljes a sötétség, de mintha mellettem valakik beszélgetnének, de fogalmam sincs kik. Míg ezen töprengek újra lefelé húz a sötétség.



Csip...Csip...Csip... Hallok egy furcsa csipogó hangot. Szörnyen nehéznek érzem a végtagjaimat. Lassan nyitottam ki a szemem és egy hófehér szobában találtam magam. Annyi időt töltöttem el ilyen helyen, hogy azonnal megismerem. Kórházban vagyok. De mi történt? - gondolkodtam, majd hirtelen eszembe jutottak a vizsgán történtek. Próbáltam volna megmozdítani a kezem, de mintha satuba fogták volna. Lenéztem oldalra és egy barna, bozontos hajkupacot pillantottam meg. Azonnal felismertem ki lehet az. Robert. Próbáltam óvatosan megmozdítani a kezem, hogy ne ébresszem fel, de úgy látszik sikertelenül. Rögtön felkapta a fejét, majd mielőtt megszólalhattam volna megéreztem ajkaimon az övét. Egy szenvedélyes, de mégis lágy csókkal fojtotta belém a szót. Pár perc után a levegőhiány miatt kellett elszakadnunk egymástól. A homlokát az enyémnek döntötte és úgy kezdett el beszélni.



  • Hála az égnek magadhoz tértél. - mondta megkönnyebbülten.
  • Mi... Mi történt? - kérdeztem rekedten a szomjúságtól. Mielőtt azonban válaszolt volna megitatott és utána válaszolt.
  • A produkciód végén leszakadt egy tartógerenda és majdnem agyonütött. Még időben észre vettem és ellöktelek. Azt hittem, hogy nem érek oda időben. - hunyta le fájdalmasan a szemét. Pár pillanat múlva fojtatta. - Viszont ahogy ellöktelek beverted a fejed és agyrázkódásod lett. Majdnem két napig aludtál. Szörnyen aggódtam. - fejezte be és megpuszilta a kezem.
  • Te jól vagy? - kérdeztem vissza aggódva.
  • Ráesett a gerenda széle a lábamra, de csak kificamodott a bokám. Pár hétig sántikálni fogok, de rendbe jövök.
  • Hála az égnek! - sóhajtottam fel.
  • Megyek szólok az orvosnak. - nyomott egy csókot a számra és kibicegett a szobából.



Pár  perc múlva egy orvos lépett a szobámba. Felismertem, hogy ő kezelte egy évvel ezelőtt is. Elvégzett néhány reflex vizsgálatot, belevilágított a szemembe és feltett néhány kérdést, hogy megbizonyosodjon nem károsodott-e az agyam. Ezután közölte, hogy még egy napra bent tartanak megfigyelésre, de holnap délelőtt távozhatok. A dokit követték a barátaim, akik már alig várták, hogy láthassanak. Egész délután bent voltak Robbal együtt. Este viszont már haza küldtem őket, hogy pihenjenek és megkértem őket, hogy vigyék magukkal Robot is, hogy pihenni tudjon. Alig hogy elmentek egy ápolónő lépett a szobámba egy rendőrrel és a bátyámmal.


  • Szia hugi! Jobban érzed magad? - adott egy puszit a homlokomra.
  • Igen, sokkal jobban.
  • Akkor nem bánnád ha a nyomozó feltenne néhány kérdést?
  • Nem, dehogy.
  • Üdvözlöm kisasszony. Harper hadnagy vagyok. - mutatkozott be, majd az ágyam mellé húzott egy széket és leült rá. - Ön ismeri Alice Sharp-ot és Michael Blacket?
  • Alice évfolyamtársam volt a táncakadémián amíg tavaly szeptemberben el nem költöztek. Michael... Ő, nos gyerekkorunkban állandóan együtt lógtunk, de mikor meghalt egy közös nagyon jó barátnőnk és engem felvettek az akadémiára nagyon összevesztünk. Árulónak nevezett, amiért mégis jelentkeztem pedig tudta hogy Jessica kért meg rá a halálos ágyán, hogy mindkettőnk álmát váltsam valóra. - meséltem a régi történetet. - Utána sokáig nem beszélt velem, de olyanokat mondott mindig ha összefutottunk, hogy ezt még megbánom. Ekkor ő már 16 éves volt én meg 14. Egyszer mikor hazafelé tartottam megtámadott és majdnem... majdnem megerőszakolt. - nyögtem ki miközben könnybe lábadt a szemem. - Szerencsére Cameron, időbe jött értem és megakadályozta. Akkor is csak azt kiabálta, hogy még megbánom ezt, majd elszaladt és azóta nem is láttam. Nem jelentettem fel, mert csak elakartam felejteni a történteket. - fejeztem be. - De miért kérdezi? - tettem fel a kérdésemet kicsit félve.
  • Nos, a tartógerendát, ami majdnem magára esett: azt szándékosan rongálták meg. Szerencsére a biztonsági felvételen jól kivehető, hogy egy lány volt az. A technikus fel is ismerte. Miss Sharp volt az. - jelentette ki, mire teljesen elsápadtam. - Azonnal elmentünk hozzájuk, ugyanis kiderült, hogy visszaköltözött a szülei nélkül. Bevallotta, hogy Mr Black fenyegette és kényszerítette, hogy tegye tönkre magát, mert tudta, hogy Miss Sharp és ön nem kedvelik egymást. Megmondta Mr Black címét és betörtünk hozzá. Még időben odaértünk ugyanis épp indulni készült a repülőjegy szerint épp a  Karibi-szigetekre. A házkutatásnál több fényképet is találtunk magáról. Valószínű, hogy állandóan szemmel tartotta és a múltkori elrablás mögött is ő állt. - fejezte be a nyomozó.
  • Ez hihetetlen. - ráztam meg könnyes szemmel a fejem. Alig akarom elhinni, hogy az a srác akivel együtt nőttünk fel így az életemre törne. - Köszönöm, hogy elmondta nyomozó, de ha nem bánják lefeküdnék. Szörnyen fáradt vagyok. - mondtam azzal megköszönte, hogy fogadtam, majd a bátyámmal együtt távozott. A nővérke még adott egy nyugtatót majd nyugodt, álomtalan álomba merültem.


A baleset óta eltelt egy hónap. Szerencsére Rob lába is teljesen rendbe jött és épp a kicsomagolással bajlódtunk. Alig egy órája érkeztünk meg New Yorkba Rob nővérének az esküvőjére. Mindannyian Robék házában kaptunk szállást erre az egy hétre. Innen fogunk tovább indulni a "világkörüli" utunkra. Még élénken él bennem az a délelőtt, mikor elmeséltem a többieknek életem egy sötétebb korszakát. A nyomozó távozását követő délelőtt volt. Mindannyian megdöbbentek, de mellettem álltak főleg Rob. Nagyon megértőek voltak és próbálták elterelni a figyelmem. Ami sikerült is. Gondolataimból az ajtó nyitódása rángatott ki.



  • Szia Kris! Jöhetünk készülődni? - kukkantott be Nikki, aki ezalatt az egy hónap alatt összejött Jacksonnal. Nagyon meglepődtünk, de örültünk a boldogságuknak.
  • Persze, gyertek. - szóltam ki, ugyanis már csak másfél óra volt hátra Lizzy esküvőjéig.
  • Akkor készülődésre fel. - rontott be Ashley és bele vetettük magunkat a munkába. Mindannyian lezuhanyoztunk, majd neki láttunk egymás haját, és sminkjét elkészíteni. Hamarosan már mindannyian csodáltuk magunkat a tükörben. Bella egy csodaszép lila estélyit választott ami tökéletesen kiemelte alakját. Felül teljesen rásimult, a derekától pedig picit bűvülni kezdett és a szoknya részét pedig kicsit rétegesre csinálták.






Nikki ruhája egy kicsit merész, de pont neki való. Testhez simuló tört fehér színű, a dekoltázsa v kivágású és egyik oldalt combközépig fel volt hasítva. Maga a ruha tele volt apró gyöngyökkel és kövekkel.






Ashley ruhája egyszerű selyemből készült kék estélyi. Pánt nélküli, a mell alatt néhány apró, csillogó kő kapott helyet és egyik oldalt a ruha kicsit fel lett hasítva. Tökéletesen ölelte körül vékony alakját.






Az én ruhám a többiekkel ellentétben kicsit feltűnőbb volt. Egy krém színű ruhát választottam ami "sellő" fazonú volt. Körülbelül a térdemtől kezdett rétegesen bővülni. A dekoltázsa v kivágású volt, fél pántos és a hátamat teljesen szabadon hagyta. Fényes flitterekkel, kövekkel, gyöngyökkel díszítettek. Csodálatos volt.




Miután megcsodáltuk magunkat elindultunk a ránk várakozó limuzinra. A srácok már ott voltak a helyszínen és ők küldték vissza értünk a limot. Az út viszonylag rövid volt és mire odaértünk a srácok már öltönyben várakoztak ránk a bejáratnál. Meg kell hagyni remekül festettek. Mikor odaértünk csak ámultak rajtunk. Rob lépett előre hozzám először.

  • Gyönyörű vagy! - suttogta az ajkaimra hajolva majd megajándékozott egy gyengéd csókkal.
  • Köszönöm! Te is remekül festesz. - mosolyodtam el, majd belekaroltam és odavezetett a helyünkre.

Épp hogy leültünk, meghallottuk a nászindulót, majd megjelent a bejáratnál Lizzy az édesapja oldalán.
  • A szertartás után bemutatlak a szüleimnek és a nagyszüleimnek. - suttogta szerelmem a fülembe, majd ismét elhallgattunk és a szertartásra figyeltünk. Csodaszép volt az egész esküvő és Lizzy csak úgy ragyogott a boldogságtól. Miután vége lett mindenki átvonult a estély helyszínére, Rob és Lizzy szüleinek a hatalmas udvarára. Nagyon szépen volt berendezve. Az este folyamán végre megismerhettem Rob családját és a közeli ismerősöket is. Fantasztikusan meglett szervezve minden. A vacsora után a legtöbben megrohamozták a táncparkettet. Többek közt mi is Robbal. Eltáncoltunk egy angolkeringőt és a végén észrevettük, hogy mindenki ámulva figyel minket. A köszöntők után legnagyobb meglepetésemre Rob állt fel mellettem. Meglepődtem, mert ő már mondott tósztot. Azonban nem a nővére felé fordult hanem felém.

  • Kristen Stewart! Mindennél jobban szeretlek és szeretném összekötni veled az életem. Megtisztelnél azzal, hogy feleségül jössz hozzám? - térdelt le elém. Annyira megdöbbentem, hogy először szóhoz se jutottam, csak könnybe lábadt szemem. Majd mikor felfogtam, hogy még a válaszomat várja megszólaltam.
  • Igen! - suttogtam és a nyakába ugrottam. Felkapott és megpörgetett, miközben mindenki minket tapsolt.
  • Szeretlek! - mondta.
  • Én is szeretlek! - válaszoltam és egy ígéretekkel teli csókot kaptam tőle, mibe teljesen beleremegtek a lábaim.

A leánykérést követően a napok teljesen összefolytak annyira boldog voltam. Már csak akkor kaptam észbe, mikor elindultunk az utazásunkra. Végig buliztuk és táncoltuk a nyarat. Hosszú idő után ez volt életem legboldogabb nyara. A hazaérkezésünk után Robbal összeköltöztünk az én lakásomba és a többiek is ott laktak külön-külön házba nem messze tőlünk a párjaikkal ugyanis a nyáron Ashley és Kellan is összeköltöztek.
A csajokkal valóra váltottuk legnagyobb álmunkat és nyitottunk egy tánctermet, ahol fiatalokat oktattunk a tánc minden fortélyára. A srácok is olykor olykor csatlakoztak, de leginkább már színdarabokban léptek fel és gyakornokként jelentkeztek a táncakadémiára. Összefoglalva mindannyian megkaptuk amit akartunk és boldogan éltük az életünket így két és félévvel a sok bonyodalom után. Most már csak azon gondolkodom, hogy mondhatnám meg Robnak, hogy gyermekünk lesz?? - gondoltam magamban mosolyogva és a további boldog életünkre gondoltam.



VÉGE!!!