24. fejezet

Sziasztok!

Meghoztuk a következő fejezetet! Ebben a részben nem sok lényeges dolog történik, egy picit hagy legyen körülöttük boldogság :D

Nagyon köszönjük az előző fejezethez érkezett 5 kommentet és a pipákat is. Örülünk, hogy ennyien írtatok.

Már biztos sokan hallottatok a napokban kirobbant botrányról, miszerint Kristen megcsalta Robot. Nem tudjuk ki mit gondol erről az egészről, és szinte minden percben újabb és újabb hír, kép vagy nyilatkozat bukkan fel, ami hol igazolja, hol pedig segít nekünk bízni abba, hogy az egész csak kamu. Akár hogy is lesz, minket nem befolyásol a történetben. Mi is ahogy sokan mások nem igaz történetet írunk, így nem fogjuk abbahagyni, ha tényleg szakításra kerülne a sor. De reméljük a legjobbakat, és bízzunk benne, hogy újra egymásra találnak a szerelmesek :)

Jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

"A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon."

Éreztétek már úgy, hogy a boldogság szétfeszít belülről? Én ezt érzem amióta újra Robbal vagyok. Istenem, hogy hiányoltam már ezt az érzést. Az egész hétvégét együtt töltöttük, nem is mozdultunk ki az ágyból. Mégis úgy érzem, hogy még nem sikerült bepótolnunk az elmúlt két hetet. Megbeszéltük az utazás részleteit és megállapodtunk, hogy majd csak egy hét múlva megyünk, és addig foglalkozunk a többiekkel is egy kicsit. Épp emiatt készülődök, hogy találkozunk a lányokkal egy csajos ebédnél. Rob persze így is percenként visszarángatott az ágyba pedig neki is jelenése van a fiúknál. Annyira várom már a közös nyaralásunkat. Meg is mondtam drága manageremnek, hogy ne merészeljen zavarni, mert megbánja. Egy hónap szabadság Robbal. Kell ennél több? Gondolat menetemet félbeszakítva beléptem a zuhanyzóba most Rob nélkül, mert tudtam, hogy vele, sokkal tovább tartana. Miután végeztem, akkor jöttem rá, hogy a ruhámat bent hagytam a szobába. Remek! Ha Rob meglát így, akkor nem szabadulok egyhamar. Na jó, essünk túl rajta! – vettem egy mély levegőt és kiléptem a szobába. Szerencsére egyedül voltam bent, így gyorsan a bőröndhöz léptem és előkotortam egy ruha szettet. Mielőtt azonban megfordultam volna két kar fonódott a derekamra és jó erősen magához szorított.

-         Megőrjítesz! – suttogta a fülembe és belecsókolt a nyakamba mire jólesően megborzongtam.

-         Rob, erre most nincs id…! – motyogtam volna, de nem hagyta, hogy befejezzem és lecsapott az ajkaimra. Szenvedélyesen csókolt, nyelveink forró táncot jártak egymással. Szerencsére nem csábított el teljesen így még időben észrevettem, hogy a törölközőmet próbálja leszedni rólam.

-         Nem-nem! – suttogtam az ajkainak, mikor elszakadtam tőle, szorosan megfogtam a törölközőt és elléptem mellőle.

-         Kris, drágám ne csináld! – nézett rám kiskutya szemekkel, de most ez sem hatott meg.

-         Nem! Már várnak minket szóval most nem lehet! – mondtam majd egy gyors csók után bevonultam a fürdőbe, immár a ruháimmal. Egy farmer rövidnadrágra egy krémszínű virágos felsőre és blézerre valamint egy magas sarkúra esett a választásom.

Gyorsan magamra kaptam a ruhákat és már indulásra készen álltam. Rob már az ajtóban várt rám, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Caroline neve villogott.

-         Ki az? – kérdezte Rob.

-         Caroline. – válaszoltam és felvettem. – Szia!

-         Szia Kris! Zavarlak? – kérdezte és hallottam a hangján, hogy sír.

-         Nem dehogy is. Történt valami?

-         Nem, vagyis nem tudom. – hebegett össze-vissza. – Robnál vagy még?

-         Igen, pont most akartunk indulni.

-         Nem baj, ha odamegyek? És együtt mehetnénk a lányokhoz az étterembe.

-         Nem, persze, hogy nem baj. Akkor várlak. Hol vagy?

-         Két perc és ott leszek a ház előtt.

-         Rendben, akkor kimegyek. Szia!

-         Szia! – köszönt el és letette a telefont, majd Rob felé fordultam.

-         Ugye nem baj ha Carolinenal megyek? – kérdeztem. – Olyan furcsa volt a hangja – merengtem el. – Majd kifaggatom. Jacknek ne említsd, nehogy megijedjen – kértem szerelmem.

-         Persze, hogy nem baj és nyugi nem szólok neki. Akkor este találkozunk legközelebb? – kérdezte szomorúan.

-         Igen, de kárpótollak, ne félj. – mondtam neki kacéran és egy gyors csók után indultunk is. A ház előtt már ott is állt Caroline.

-         Szia édes! – mondta nekem.

-         Szia! – köszöntem én is és egy gyors puszi után már szállt is be a kocsiba.

Amint elhajtott teljes figyelmemet barátnőmnek szenteltem.

-         Szia Caroline!

-         Szia! – suttogta és ekkor láttam, hogy a szeme vörös a sírástól.

-         Mi történt? – kérdeztem aggódva.

-         Nem vagyok biztos benne, de… - kezdte.

-         De mi? – faggattam tovább.

-         Lehet, hogy terhes vagyok. – mondta ki végül. ami eléggé megdöbbentett, majd elmosolyodtam.

-         Gratulálok! De akkor miért sírsz? Ez jó nem? – értetlenkedtem, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi ebben a rossz. Egy kisbaba csodálatos ajándék.

-         Nem tudom! Jackkel még nem terveztük és megbeszéltük, hogy még várunk. És ha nem örül neki? – mondta félve.

-         Jaj, ne butáskodj! Biztos örülni fog. És akkor ez biztos?

-         Még nem. Most beszéltem az orvosommal és mondta, hogy ha most bemegyek, akkor megvizsgál. Elkísérnél?

-         Hát persze.

-         Ne haragudj, hogy csak így beállítottam, de valakivel, muszáj volt erről beszélnem.

-         Ne butáskodj! Nem haragszom, de akkor induljunk. A többiek tudják, hogy késünk?

-         Igen már szóltam nekik, ha nem gond.

-         Nem, persze. Akkor indulás. – mondtam és indultunk is. Az utat csendben tettük meg. Láttam rajta, hogy teljesen a gondolataiba merül és én is ezt tettem. Egy baba. Olyan csodálatosan hangzik habár én még nem érezném késznek magam egy kisbabához. Az a karrierem végét jelentené és imádom a munkámat. Pár év múlva már jöhetne a baba, de most még nem. Látszik Carolineon, hogy örülne, ha tényleg állapotos lenne, de a bizonytalanság ott tükröződik az arcán. Jacket nem úgy ismertem meg, hogy képes lenne a saját gyermekét elutasítani. Merengésemből a hangja rántott ki.

-         Megérkeztünk! – mondta és kiszálltunk egy magánklinika előtt.

-         Jól van, akkor gyerünk be. – javasoltam. Bent az épületben azonnal eligazítottak minket és az orvos rögtön be is hívta barátnőmet. Én addig kint várakoztam és baba magazinokat lapozgattam. Bő fél óra múlva Caroline már ki is jött a vizsgálóból.

-         Na mit mondott? – érdeklődtem.

-         Hát először is vért vett majd kérdéseket tett fel és végül ultrahangot is elvégzett. Azt mondta, hogy még negyed óra és kész lesznek az eredmények. Utána mehetünk.

-         Nyugi minden rendben lesz. – mondtam neki miközben megfogtam a kezét. – Jack is örülni fog emiatt ne aggódj.

-         Rendben. – mosolygott rám immár kicsit megkönnyebbülten, de izgatottan. Pontosan 15 perc múlva kilépett az orvos is és behívatta Carolinet. Ezúttal azonban barátnőm öt perc után már ki is lépett a rendelőből mire azonnal felpattantam a helyemről.

Egy percig némát állt, miközben a kezébe szorongatta gondolom az eredményeket. Már azt hittem, fel kell rázni a kábulatból, mikor hírtelen megszólalt.

-         Minden teszt pozitív lett! Gyermeket várok! – kiáltott fel boldogan és a nyakamba ugrott mire majdnem elestünk, de ezen csak nevettünk mindketten.

-         Gratulálok! – mondtam. – Jack is biztos boldog lesz a hírtől.

-         Hát remélem... – bizonytalanodott el megint.

-         Ne reméld, hanem tudd!

-         Oké, akkor most már induljunk a csajokhoz, de nekik egyenlőre ne mondjunk semmit. Először a férjemnek akarom elmondani.

-         Ez csak természetes! Akkor induljunk. – válaszoltam és már sétáltunk is az autóhoz.

Gyorsan bepattantunk és már száguldottunk is. Caroline izgatottan tett még egy kis kitérőt egy baba boltba. Nekem meg addig megmutatta az ultrahang képet. Olyan pici volt, hogy még szinte nem is látszott csak egy kis folt, amit az orvos bekarikázott, hogy észre lehessen venni. Csodálatos volt! Hamarosan már az étteremben voltunk ahol Ashley, Nikki és Rob testvérei vártak minket.

-         Sziasztok! – köszöntünk nekik.

-         Halló csajok! – köszöntek ők is.

-         És merre jártatok? – kérdezte Nikki, mire Caroline azonnal megszólalt.

-         Csak el kellett mennem az orvoshoz gyógyszert felíratni. – mondta. Ügyes! – gondoltam magamban. Nem árulta el az igazat, de nem is hazudott mindenben.

-         Értem. Mi már rendeltünk most rajtatok a sor.

-         Oké! Farkaséhes vagyok! – válaszolta Caroline, majd gyorsan átfutottuk az étlapot és rendeltünk.

-         Amúgy Ian merre van? – kérdeztem a többieket, mert egy szállodában szállt meg Nikkivel.

-         Azt mondta, hogy meglátogatja az egyik közelben élő barátját, de délután csatlakozik hozzánk a parkban. – válaszolt barátnőm majd elkezdtük az ebédet.

Remekül telt az egész nap, sokat nevettünk és beszélgettünk. Programokat terveztünk a hétre mivel közöltem velük, hogy csak egy hét múlva utazunk. Ian tényleg csatlakozott hozzánk délután és jól elszórakoztatott minket a történeteivel. Persze rólam is mesélt néhány bulis dolgot meg, hogy a pályám kezdetén milyen bakikat követtem el. Azért még a többiek sem maradhattak ki a mesélésből és a végén már mindenkiről tudtunk egy-egy cikis történetet. Például Nikkire és az egyik barátjára rányitott a srác anyukája szex közben. Ashley a gimiben az egész suli szemeláttára sztriptízelt egy elbukott fogadás miatt és emiatt még egy igazgatóit is bezsebelt. Vicky és Lizzy pedig az egyik sulibálon tönkre tette a zenei berendezést, mert véletlenül felborítottak egy puncsos tálat. Úgy látszik, hogy a gimiben mindenkivel történtek cikis dolgok. Fantasztikus volt az egész nap, és ahogy megtudtuk a fiúk napja is jól sikerült, mert Ashley nem bírta ki, hogy ne hívja fel Tomot. Végül este hétkor elbúcsúztam a többiektől és Caroline haza vitt Robhoz. A lakás előtt még beszéltünk pár szót.

-         Ma mondod el neki? – érdeklődtem.

-         Igen! Már írtam neki egy smst, hogy ma este feltétlen beszélnünk kell. – mondta izgatottan.

-         Drukkolok! – mosolyogtam rá. – Habár nem lesz rá szükség, mert biztos odáig lesz a ténytől, hogy apa lesz. Na akkor további jó estét! Aztán holnap hívj!– köszöntem el tőle két puszival és kiszálltam az autóból.

-         Szia Kristen és még egyszer köszönök mindent. – mondta és elhajtott.

Mikor benyitottam a lakásba Robot kerestem, de nem találtam sehol. Azonban a konyha felöl furcsa hangok szűrődtek ki. Odasétáltam az ajtóig. és amit a konyhában láttam nevetésre késztetett. Rob a gáztűzhelynél állt egy kiskötényben nyakig lisztesen és a rádióból szóló zenére táncikált, miközben kavargatott valamit az egyik serpenyőben.

-         Remekül festesz drágám – szólaltam meg hirtelen mire ijedten fordult felém. Eddig bírtam és kitört belőlem a nevetés.

-         Szóval vicces vagyok? – kérdezte és elindult felém.

-         De még mennyire. – nevettem tovább ám a torkomra akadt, mikor lisztes kézzel kezdett közeledni felém. – Meg ne próbáld. – fenyegettem meg, de ez sem tartotta vissza, mert lisztes kézzel összetapogatott és szorosan magához ölelt, hogy meg tudjon csókolni. Ezután, már el is felejtettem, hogy tiszta koszos és készségesen viszonoztam a csókját. Ismét remek estének nézek elébe. – állapítottam meg magamban és újra elmélyítettem a csókunkat.

Nikki

Az ebéd a lányokkal nagyon jó hangulatban telt, bár Caroline kicsit szótlan volt, de mikor megkérdeztem, hogy van-e valami baj, azt mondta minden rendben van. Olyan fél kettő fele búcsúzhattunk el, de Ashley még elkísért engem a szállodába. Tom úgyis dolgozik, így bejött beszélgetni. Hamar, szinte észrevétlenül elszaladt a délután, és 4 óra fele Ash már indulni készült. Ekkor azonban eszembe jutott valami.

-         Nincs kedved este elmenni valamerre táncolni? – kérdeztem reménykedve.

Olyan szép idő van egész nap, jó lenne este elnézni valamerre. Számtalan szórakozóhely van, de akár beülhetnénk egy moziba is vagy akárhova. Csak menjünk el valamerre! Semmi kedvem nem volt a szobámba kuksolni, ha már itt vagyok Londonban. Kérlelően néztem barátnőmre, de sajnos elkeserített a válasszal.

-         Bocsi, de már elígérkeztem Tomnak – mondta bűnbánó arccal. – Nem tudom, mivel készül, de reggel azt mondta, meglepetéssel vár.

-         Persze, semmi baj– mondtam neki és próbáltam egy őszinte mosolyt összehozni. Több- kevesebb sikerrel. - Jó szórakozást!

-         Biztos nem baj?

-         Ugyan dehogy! Majd megkérdezem a többieket. – nyugtattam meg.

Gondolom látta rajtam, hogy nem őszinte a mosolyom, mert megölelt engesztelésképpen. Tényleg nem haragudtam, de ő volt az utolsó mentsváram. Kristen Robbal tölti az estéjét, Lizzynek is randija van, Vicky pedig dolgozik.  Már épp az ajtóhoz mentünk, hogy kiengedjm, amikor Ashley megtorpant és egy széles mosollyal az arcán felém fordult. Ajaj…ismerem ezt a mosolyt. Kitalált valamit.

-         Miért nem hívod el Kellant? – mondta mire döbbenten néztem rá.

-         Kellant? – kérdeztem vissza, remélve hogy viccel. – Ezt te se gondoltad komolyan.

-         Dehogy nem! Nem azt mondtam, hogy randevúzzatok, csak hogy menjetek el valamerre!

-         Felejtsd el Ash! Nem boronálsz minket össze! Majd elmegyünk máskor együtt… ezt az egy estét én is kibírom. – mondtam neki.

-         Na jó, hát te tudod… - felelte, majd most már tényleg elköszönt.

Mikor elment, visszasétáltam a szobába. Megálltam a közepén, majd körbenéztem. Na mit csináljunk? – tettem fel magamnak a kérdést. Végül úgy döntöttem, hogy akkor kikapcsolódok a szobámban. Átvettem egy kényelmes melegítőt, majd elterülve a kanapén, minden figyelmemet a tv-nek szenteltem.

Az első kettő, három csatornát még próbáltam érdeklődéssel figyelni, de amikor már a negyedik hülye műsort találtam meg, gyorsan végigpörgettem az adókon.

Egyiken unalmasabb műsor ment, mint a másikon, így a végén csalódottan vágtam le magam mellé a távkapcsolót. Próbáltam figyelni az aktuális adót, de ha kínoznának, se tudnám megmondani, hogy mi ment benne. Egy beletörődő sóhaj kíséretében vettem tudomásul, hogy nincs mit tenni, unatkozok.

 Kit tudnék még esetleg elhívni? – gondolkoztam el újra rajta. Csak van valaki, aki ráér, és van kedve elmenni valamerre. Ott van Kellan! – jutott eszembe, de rögtön el is hessegettem ezt a gondolatot. Kellan? Áh nem, nem is értem hogy juthatott ez eszébe Ashleynek.

Nincs mit tenni, ma este itthon maradok. – törődtem bele. Mivel a tv egyáltalán nem kötött le, rendeltem magamnak vacsorát. Nem kellett sokat várnom rá, hamarosan fel is hozták a szobámba. Kértem hozzá egy kis bort is, így a vacsorámmal és egy pohár borral a kezemben telepedtem le ismét a kanapéra. Isteni volt az étel, akárcsak a bor.

Éppen a kezemben lévő poharat néztem, mikor újra elkalandoztak a gondolataim.  Végülis ha elmegyünk iszogatni, az nem minősül randinak... –megráztam a fejem, hogy elfelejtsem ezt a hülyeséget. Nem hívom fel! – döntöttem el.

Mivel nem volt jobb ötletem, elővettem egy magazint. Bíztam benne, hogy legalább az eltereli a figyelmem. Tévedtem. Egyik cikk sem érdekelt, így szinte pár perc alatt átfutottam az egész újságot. Lehet meg kéne próbálnom…. Nem! Biztos nem érne rá! – tűnődtem el megint. Nem igaz hogy nem tudok túljutni ezen! Nem is értem miért foglalkoztat ennyire. Eddig se mentünk sehova kettesbe, sőt még nem is nagyon beszélgettünk, ha nem voltak ott a többiek.

Még vagy fél óráig ténferegtem a szobába, mikor azon kaptam magam, hogy már a telefonom szorongatom a kezembe.

Két felem harcolt egymás ellen. Egyik igen is el akarta hívni, míg a másik hevesen tiltakozott ellene. Nem egyszer játszottam el, hogy beütöttem a számát, de az utolsó pillanatba kinyomtam, vagy kitöröltem. Nincs abba semmi, ha elhívom. Maximum nemet mond. – tűnődtem ismét. Persze, ha meg felhívnám, biztos félreértené – bizonytalanodtam el rögtön.

El tudom én egyedül is foglalni magam! – gondoltam. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, majd gyorsan magamra kaptam egy egyszerű farmert, egy pólót és egy kabátot – mivel már hűvös volt az idő – hogy elmehessek sétálni. Nem akartam messzire menni csak ide a környékre, hogy mégis menjek valamerre. Egyszerűen nem akartam a szobában ülni.

Amint kiértem a friss levegőre, azonnal jobb kedvem lett. Londonhoz híven hűvös volt, de így kabátban nem fáztam. Sokan lézengtek az utcán és gyönyörű volt a város az esi fényekben. Mintha két teljesen különböző város lenne. Nappal teli van emberekkel, mindenki siet valahova, teljes a káosz. Este viszont már nyugodtan sétálnak haza az emberek, vagy éppen sétáltatják a kutyájukat, mennek futni vagy a szerelmesek romantikáznak.

Én a háztömb körül tettem egy kört. Lassan sétálgattam, élveztem a friss levegőt. Néha megálltam egy-egy bolt kirakatát megnézni. Találtam egy üres padot, ahova leültem. Ahogy ott nézelődtem, a lányok felé terelődtek a gondolataim.

Nagyon örültem a barátnőim boldogságának. Megtalálták a szerelmet, ráadásul Tomék már el is jegyezték egymást. Még mindig hihetetlen. Ha valaki ezt fél éve mondta volna nekünk, valószínűleg képen nevettük volna. Kriséken látszik, hogy teljesen kivirultak. Süt róluk a boldogság. Igazán szerencsések. Talán a szívem mélyén picit irigy is vagyok rájuk. De egyszer mindenki megtalálja a párját.

Nagyon jót tett nekem ez a kis séta. Picit lenyugtatott és végre döntöttem. Elhívom ma Kellant, és igen is jól érezzük magunkat, mint két barát. Nincs ebbe semmi!

Sietős léptekkel mentem vissza a szállodába. Mikor felértem a szobámba, gyorsan ledobtam magamról a kabátot és előkotortam a telefonom. Egy utolsó nagy levegő után tárcsáztam a számát. Csörgött egyet, kettőt, hármat. Már majdnem ott tartottam, hogy kinyomom, mikor beleszólt.

-         Hallo?

-         Szia Kellan…Nikki vagyok. – szóltam bele bizonytalanul. Nem is igazán gondoltam át, hogy mit fogok neki mondani. Ajj! Gratulálok magamnak!

-         Áh, Nikki. Miben lehetek a szolgálatodra? – kérdezte, de hallatszott a hangján, hogy vigyorog.

-         Arra gondoltam, hogy esetleg lenne kedved, persze nem haragszok meg, ha nem érsz rá, vagy nincs kedved, de jó lenne ha…- dadogtam össze vissza. Magamra se ismerek!

-         Nikki – nevetett fel. – kérlek úgy mondd, hogy én is értem.

-         Szóval – vettem egy nagy levegőt. – van kedved velem elmenni most valamerre? Beülhetnénk egy pubba vagy valami. Persze csak barátilag. – tettem hozzá gyorsan, mielőtt félre érti. De égő!

-         Persze szívesen! Csak barátilag mi? – szinte láttam magam előtt, ahogy vonogatja a szemöldökét. – Valld be nyugodtan, hogy ellenállhatatlan vagyok.– nevetett fel ismét. Nem is ő lenne…- mosolyodtam el én is.

-         Bolond! Persze Kellan, neked senki nem tud ellenállni. – ismét felnevetett. – Na akkor hol találkozzunk?

-         10-re érted megyek. Csípd ki magad cicám. – mondta, mire csak a szemem forgattam. Sose változik.

Elköszöntünk egymástól, én pedig elkezdtem készülődni. Még volt másfél órám, így kényelmesen jut idő mindenre. Kis fejtörést okozott, hogy mit is vegyek fel. Nem akarok azért annyira kiöltözni, de azért csinos akartam lenni. Végül mégis egy kissé kihívó szettet választottam. Ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen.

Nem tudja Kellan még kivel kezdett – mosolyodtam el, amikor megnéztem magam a tükörben. Még halványan kisminkeltem magam, a hajamat pedig egyszerűen kiengedve hagytam. Tökéletes! – állapítottam meg. Kellan pontosan érkezett, ami meg is lepett. Amikor kiléptem a szálloda ajtón, Kellan hanyagul a taxinak dőlve várt rám. Mikor meglátott állítom, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Bingó! Szinte már elpirultam, ahogy tetőtől talpig végigmért. Alig tudtam elrejteni a mosolyomat. Kellan még akkor is bámult, mikor odaértem hozzá, megrázta a fejét és újra elvigyorodott.

-         Ejha csajszi! Kitettél magadért. – bókolt azzal a jól ismert perverz vigyorával.

-         Tudom! – nevettem fel. – Te sem panaszkodhatsz. – néztem én is végig rajta.

Egy egyszerű farmert viselt egy fekete inggel, aminek a felső gombjai nem voltak begombolva. Meg kell hagyni, tényleg nagyon jól nézett ki. Kellan megköszörülve a torkát, kinyitotta nekem a kocsiajtót. Megköszöntem neki, majd mikor megkerülve a kocsit ő is beült, elindultunk. De hova is?

-         Hova is megyünk? – adtam hangot a gondolatomnak.

-         Egy olyan helyre viszlek, ahol még nem jártál. Verhetetlenek a koktéljai és annyira sokan se szoktak lenni. Imádni fogod!

A mondat vége felé rám mosolygott, amit nem tudtam megállni viszonzás nélkül. Az út további részét csendben tettük meg, de nem egyszer kellett magam figyelmeztetni, hogy ne nézzem őt. Fura, de szinte vonzotta a tekintetem. Teljesen megbolondultam!

A hely ahova mentünk tényleg nagyon tetszett. Szerencsére nem voltak sokan, így még hangulatosabb volt a hely. Kétszintes volt. Alul szólt a zene és itt lehetett táncolni is, míg a felső szinten boxok voltak kialakítva ahol jól lehet beszélgetni, vagy épp a kivetítőn nézni a focimeccset. Kellannal a bárpult felé vettük az irányt, hogy igyunk valamit. Nem ismertem az itteni koktélokat, de Kellan vállalta, hogy majd választ nekem. Fogadjunk, hogy a legerősebbet kérte ki nekem. A koktélokkal a kezünkben felmentünk a felső szinte, és beültünk egy boxba. Az italom csodásan nézett ki, ha már az íze ezt megközelíti, akkor nagy baj nem lehet.

-         Ezt isteni! – mondtam, mikor megkóstoltam.

-         Akkor jót választottam?

-         Jót bizony! De miért pont ezt kérted nekem? – kíváncsiskodtam.

-         Nem is tudom…- gondolkozott el.

Néztem és vártam, hátha mégis mondd rá valamit. Már majdnem elkönyveltem magamban, hogy tényleg nem tudja, amikor ismét megszólalt.

-         Talán mert…tequila is van benne, ami erős ital, de a gyümölcsös íz miatt sokkal lágyabb így együtt. Te is picit ilyen vagy. Nőies és határozott, erős személyiség. – mondta.

Én elképedve, hatalmas mosollyal az arcomon néztem rá. Nem tudtam az előbb elmondottakat, összeegyeztetni az ismert Kellannal. Mintha két oldala lenne. Szerintem ő is utána fogta fel hogy mit mondott, mert összevonta a szemöldökét, majd felnevetett. Mintha kissé zavarba lett volna.

-         Ezt el ne mondd a fiúknak. Oda a jó hírem, ha ezt meghallják. – mondta széles mosollyal.

Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam és ismét beleittam az italomba.

-         Hol rejtegetted eddig az érzelmes oldaladat? – kérdeztem rá egy kisidő után.

Valami furcsát láttam a tekintetébe. Magam se tudom mit, de úgy éreztem mintha minden titkomat kiolvasná a szememből. Zavartan elkaptam a pillantásomat és beharaptam az alsó ajkamat.

-         A romantikát meghagyom a három jómadárnak. Én inkább szórakoztatlak titeket. – mondta egy hatalmas, azzal az igazi Kellanos vigyorra.

Már majdnem megittam az össze italom, mikor láttam, hogy Kellan nagy érdeklődéssel figyeli a kivetítőt. Mivel háttal ültem neki, megfordultam, hogy én is lássam. Foci ment. Mosolyogva fordultam vissza hozzá.

-     Látom odáig vagy a fociért?

-     Még szép! A legjobb sport a világon! – na hát erről tudnánk vitatkozni.

Apa is nagy focirajongó volt, így óhatatlanul ragadt rám gyerekkoromból valami. Megszeretni ugyan nem tudtam, de a szabályokkal legalább tisztában vagyok.

-         Úgyse az angolok nyernek! – mondtam neki, mire döbbenten nézett rám. – A másik csapat sokkal több meccset nyert már meg. – érveltem.

Gondolom látta rajtam, hogy tényleg konyítok hozzá valamit, ugyanis a döbbenetet egy széles mosoly váltotta fel.

-         Esélytelen! Az angolok mindenkit legyőznek! – ellenkezett rögtön.

Miután rájöttem, hogy nekik drukkol, azért is a másik csapatnak szurkoltam. Addig-addig mondogattam még fogadni akart velem abban, hogy aki veszít, az fizeti a következő kört. Persze rögtön elfogadtam. Én is minden figyelmemet a képernyőre szegeztem és – a többiekkel a teremben – éljenezve ugrottam fel amikor én nyertem. Kellan persze bevágta a durcát, már csak azért is, mert a fogadást is elvesztette. Morgolódva kérte ki a következő kört, miközben azt mondogatta, hogy csak rossz napjuk volt…

Mikor megittuk a kikért italokat, meguntam az üldögélést. Táncolni akartam.

-         Na gyere nagyfiú, táncoljunk! – nyúltam a keze után.

-         Oh, úgy érzed bírni fogod a tempót? A parkett ördögével kezdtél ki! – pattant fel a helyéről.

Nevetve húztam magam után egészen a táncparkett széléig. Ő azonban nem így gondolta és behúzott egésze a közepéig. Hirtelen megfogta rendesen a kezem és megpörgetett, majd közelebb húzott magához. Szóval így játszunk? – gondoltam magamban. Tényleg nem viccel, amikor azt mondta, hogy ő a táncparkett ördöge. Teljesen lefárasztott. Szinte már folyt a könnyem a nevetéstől néha, ahogy produkálta magát. Még megkóstoltunk pár koktélt, majd valamikor hajnalban indultunk haza. A taxi először engem rakott ki a szállodánál.

-         Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél velem! Jól éreztem magam. – mondtam neki.

-         Én köszönöm, hogy elhívtál. Legközelebb meccsre megyünk csajszi.

-         Alig várom! – nevettem fel, majd elindultam a szálloda bejáratához.

Még egyszer visszafordultam és intettem neki egyet. Amint felértem a szobámban éreztem, hogy nagyon elfáradtam. Gyorsan letudtam a teendőimet, majd már szinte félálomban zuhantam be az ágyba. Nagyon jó kis este volt!

Caroline

Egész úton görcsösen szorítottam a kormányt és teljesen kétségbe voltam esve. Annyira féltem, hogy Jack elutasítja a közös gyermekünket. Tudom, hogy korai, de egy baba az valami csoda. Kris próbált nyugtatni, de hát nem nagyon sikerült neki. Egyszer már csak azon kaptam magam, hogy a házunk előtt állok. Vettem egy nagy levegőt és kiszálltam. Csigalassúsággal indultam el a bejárati ajtóig, ami hirtelen kinyílt és Jack jelent meg.

-         Azt hittem már, hogy nekem kell kiszednem a kocsiból. - jött oda hozzám mosolyogva és üdvözlésképp megcsókolt.

-         Csak elgondolkodtam. - válaszoltam halkan.

-         Mi a baj? - kérdezte aggódva.

-         Inkább gyerünk beljebb és üljünk le a nappaliba. - javasoltam.

-         Rendben. - mondta és beljebb sétáltunk. Leültünk a kanapéra, de egyszerűn alig tudtam megszólalni.

-         Elmondod, hogy mi történt? - kérdezte.

-         Igen csak nem tudom, hogy kezdjek neki.

-         Mondjuk az elején.

-         Oké! - mondtam és egy nagy levegőt véve ismét megszólaltam. - Szóval tudod, hogy pár napja eléggé rosszul voltam és te javasoltad, hogy menjek el dokihoz. Ma el is mentem, de előtte már sejtettem, hogy mi lehet a baj. Kristen kértem meg, hogy kísérjen el. A doki meg is erősítette a sejtésem.

-         De mi az? - kérdezte kétségbeesetten mire elővettem egy ajándéktasakot, ami a babacipőt és az ultrahang képet tartalmazta.

-         Tessék, nézz bele! - mondtam. Lassan elvette tőlem és kivette a tartalmát.

-         Ez...?

-         Igen Jackson. Állapotos vagyok. Kisbabánk lesz. - mondtam ki nagy nehezen és vártam a reakcióját, de egyenlőre a döbbeneten kívül mást nem láttam az arcán, ami eléggé megijesztett.

     Reméljük tetszett :) kérünk titeket most is osszátok meg velünk a véleményeteket. 

23. fejezet

 Sziasztok!

Nagyon szépen köszönjük, és nagyon örültünk az előző fejezethez érkezett pipáknak és komiknak. Ma hoztuk a következő részt, reméljük ez is tetszeni fog nektek. Jól esne, ha ide is kapnánk néhány kommentet :)

Elgépelések lehetnek benne, amiért elnézést kérünk.

Jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty

Robert

„Szeretni valakit, aki szeret téged... Imádott lénynek lenni, akit a másik istenít, mindez túllépi az emberi boldogság határát: lopott tűz a mennyországból.”

Hirtelen megszólalni se tudtam, csak álltam és próbáltam eldönteni, hogy tényleg itt van, vagy az a kevés pia miatt, amit megittam már hallucinálok. Pár pillanat múlva, mint aki észhez tér, húztam magamhoz és öleltem meg szorosan. Kristen felnevetett a reakcióm láttán, majd ő is szorosan körém fonta karjait. Egy csókot nyomtan a nyakára, miközben magamba szívtam utánozhatatlan illatát. De hiányzott már ez! Nem tudom meddig álltunk, így amikor valaki torokköszörülésére lettünk figyelmesek. Nehezen ugyan, de elengedtem őt és szembetaláltam magam Nikkivel, Ashleyvel és Iannal, legalábbis ha jól emlékszem így hívják.

-       Jaj bocsánat, picit elfelejtkeztem rólatok – szabadkozott szerelmem rögtön. – Rob ő itt a legjobb barátom Ian, Ian ő itt a párom Rob. – mutatott be minket egymásnak.

-       Már volt alkalmunk találkozni – mondtam, mire Kris értetlen tekintetével találtam szembe magam – még a kórházban.

-       Bizony, már ismerem a te kis szívszerelmedet – mosolygott Krisre Ian, miközben kezet fogott velem.

Kris játékosan a vállába boxolt, az előbbi kijelentése miatt. Nem tetszik ez nekem! Nehezemre esett rámosolyognom erre a gyerekre, de nem akartam megbántani Kristent…majd valahogy elviselem.

-       Nem akarom elrontani az idillt, de nem mehetnénk beljebb? – kérdezte mosolyogva Nikki, mire gyorsan félreálltam az útból, hogy bemehessenek.

Kristen ment volna be utoljára, de én megfogtam a csuklóját, ezzel megakadályozva ebben. Kérdőn fordult felém, de az arcán ott virított a kedvenc mosolyom. Nem mondtam semmit, csak gyengéden két kezem közé fogtam az arcát, és egy csókot nyomtam ajkaira. Ahogy ajkaink összeértek és szenvedélyes táncba kezdek, csak az a gondolat kavargott a fejemben, hogy bírtam én ki eddig nélküle. Közelebb húztam magamhoz, minden porcikáját érezni akartam, de valahol az agyam hátsó szegletében egy kis hang még figyelmeztetett arra, hogy vendégségben vagyunk. Kris karjait nyakam köré tekerte és egyik kezével a hajamba túrt. Néhány kisebb csókot váltottunk még, mielőtt elszakadtunk volna egymástól, de nem voltam hajlandó távolabb engedni magamtól.

-       Hiányoztál! – suttogta végig a szemembe nézve.

-       Te is nekem, el se hinnéd mennyire! – feleltem, majd ismét csókot nyomtam a homlokára.

-       Á, szóval itt vagytok! – jelent meg hirtelen Kellan az ajtóba. – Bent néhány jómadár azt csiripelte, hogy megjöttek a csajaim! – vigyorgott.

-       Nekem is hiányoztál! – felelte szintén nevetve Kristen. – Sajnálom, hogy nem hozzád mentem rögtön, de feltartottak. – kacsintott rám.

-       Súlyos hiba! De talán megbocsájtom, ha kapok valamit…- mondta, majd elkezdett az arcára mutogatni egy puszi reményében.

-       Felejtsd el haver! Nem osztozkodok! – szóltam közbe, de a mosolyomat alig tudtam elrejteni, ugyanis látszott drága barátomon, hogy eddig nem vizet ivott – A többieknél próbálkozz!

-       Nem is tőled kértem! – mondta.

Kristen nevetve bontakozott ki a karjaim közül, amit dünnyögve vettem tudomásul, majd ment oda és adott egy puszit lökött barátom arcára. Kellan erre meghajolt, már amennyire bírt, majd egy kézcsókot adott Kristennek, amit ő ismét nevetéssel tűrt. Kellan ezután nagy nehezen visszatalált a többiekhez, de most már mi is követtük.  Később persze megbántam, ugyanis mindenki üdvözölte Kristenéket és mindenkivel váltottunk pár szót, így viszont alig volt időm kiélvezni, hogy újra itt van. Már ezer féle képpen képzeltem el, hogy milyen indokkal léphetnénk le, de mivel Jacksonékról van szó, mindig fegyelmeztem magam.

Már épp azon voltam, hogy most már elmehetünk valamilyen indokkal, amikor Jackson egy pohárral a kezében figyelmet kért. Mindenki érdeklődve fordult felé és figyelmesen várta a mondanivalóját.

-       Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, akik ma eljöttek, és velünk együtt örülnek az új házunknak! – kezdte és felemelte a magasba a poharát.

A vendégekkel együtt mi is így tettünk és egyszerre kívántunk nekik ismét sok boldogságot.

-       Azonban, van egy másik oka is, amiért ma meghívtunk titeket – folytatta. – Egyik legjobb barátom ugyanis, ma ünnepli a születésnapját!

Jackson elkezdett engem keresni a tekintetével, majd mikor meglátott, a elkezdte a kezével mutogatni, hogy menjek oda. Minden szem rám szegeződött, én pedig értetlenül néztem Jacksonra. Eddig még sosem kerítettek ekkora ügyet a születésnapomnak, ezért most teljesen letaglózott ez a meglepetés. Éreztem, hogy Kristen picit megtol, ezzel ösztönözve, hogy végre elinduljak. Arcán hatalmas mosoly virított. Tehát ő is tudott róla – állapítottam meg magamban.  Kissé zavarban voltam, de végül oda álltam Jackson mellé.

-       Itt is van! Kívánjunk neki együtt boldog születésnapot! Isten éltessen! – mondta Jack, majd koccintott velem.

Mindenki egyszerre kívánt nekem Boldog Születésnapot, majd egyenként jöttek oda. Anyáék ugyan már felköszöntöttek, de most ismét megtették. Kristen is oda jött és mosolyogva nyújtotta át a nekem szánt ajándékát.

-       Nem kellett volna rám költened! – mondtam, miközben a gondosan becsomagolt ajándékot bontogattam.

-       Szívből adom! – mondta, de látszott rajta, hogy ő is izgatott a reakcióm miatt.

Amikor kibontottam a kis csomagot, két repülőjegyet találtam benne. A tekintetem szerelmemre kaptam, aki rögtön magyarázni kezdett.

-       Gondoltam örülnél neki, ha picit kettesben kimozdulhatnánk valahova. Vettem a bátorságot és apukádtól elkértelek a munkából, így semmi akadály nem áll az utunkba. Örülsz neki? – kérdezte félve.

-       Hogy örülök-e? Persze, hogy örülök, de már az is tökéletes ajándék, hogy itt vagy velem. – mondtam és egy csókot nyomtam kívánatos ajkaira. – Köszönöm!

Kristen arcán még szélesebb lett a mosoly és megölelt, mielőtt átadta volna a helyét a többieknek. Nem akartam, hogy akár egy percig is nélkülöznöm kelljen, de a többiek kedves köszöntését is fogadnom kellett. A fiúk, Ashleyék, néhány munkatársam, sőt nagy meglepetésemre még Ian is odajött, sőt mi több ajándékot is hozott. Ugyan nem számítottam rá, de nagyon jól esett, hogy ennyien gondoltak rám. Nagyon megleptek, hogy egyáltalán eszükbe jutott egy ilyet megszervezni. Annak is örülök, ha csak egyszerűen velük lehetek a születésnapomon, de egy ilyen köszöntés nagyon boldoggá tett.

Még egy jó idő eltelt, míg sikerült Kristennel elszabadulnunk és ismét kettesben lehettük. Kimentünk a kertbe, ahol találtunk egy üres asztalt. Leültem az egyik székre, de mikor láttam, hogy Kris a másikra akar ülni, megfogtam a kezét és az ölembe húztam.

-       Hé, mit szólnak a vendégek? – kérdezte nevetve, de azért egyik karjával átölelte a nyakam.

-       Nem érdekel! Nem engedlek messzebb. – feleltem és egy csókot loptam tőle.

Halk zene szólt az udvaron, és viszonylag kevesen is voltak kint, így csak egymásra figyeltünk. Gyengéden simogattam szabad kezemmel Kris hátát, miközben figyelmesen hallgattam, ahogy lelkesen meséli, hogy mi történt vele az elmúlt hetekbe. Ám egy mondatára különösen felfigyeltem, és igazán aggasztott. Épp az egyik napját mesélte, mikor meghallottam, hogy ,,egyik este mikor hazaért”. Este? Mi az, hogy este? Estig dolgozott? Összeráncoltam a szemöldököm és kérdőn néztem rá, mire ő zavartan beharapta az alsó ajkát, majd gyorsan témát váltott. Gondolom láthatta rajtam, hogy most rosszat szólt, mert többet nem mesélt a munkájáról, sőt gondosan ügyelt rá, hogy minden ilyet elkerüljön. Hiába kérdeztem vissza, egy halk semmivel kitért a válasz alól.  Erről majd még beszélünk! Nem akarom a mai estét ezzel elrontani, de nagyon nem tetszik a dolog, ha tényleg az volt, amire gondolok, és Kristen agyon dolgozta magát. Pihennie kellett volna!

 Szerelmem viszont nem hagyta, hogy sokáig rágjam magam a dolgon. Igazán hatásos módszerekkel tudja elterelni a figyelmem. Kezével végigsimított a mellkasomon és a nyakamat kezdte el csókokkal behinteni. Nem sok kellett, hogy minden eddigi gondolatomat elfelejtsem, és csak arra koncentráljak, amit éppen csinál. A lehetetlennél is közelebb húztam magamhoz, de próbáltam észben tartani, hogy nem ragadhat el minket a hév. Kellanon kívül szerintem a többiek nem nagyon értékelték volna, ha itt egymásnak esnénk.

-       Menjünk el hozzád és megkapod a másik születésnapi ajándékod. – suttogta a fülembe. Egyik kezével a hajamba túrt, majd egy csókot nyomott a fülem mögé.

Nekem sem kellett több. Szinte felpattantam a székről, majd Kristent kézen fogva, húztam kifele a kocsihoz. Felnevetett a reakciómon, de ő is sietősen követett, hogy minél hamarabb elszökhessünk. Persze nem is mi lennénk, ha minden simán menne, ugyanis Kellan természetesen kiszúrt minket.

-       Ejnye fiatalok! – szólt ránk. -  Én nem láttam semmit, de aztán védekezni! – tette hozzá egy kacsintás kíséretében.

Én csak a szememet forgattam, és igyekeztem kibírni hazáig. Szinte berobbantunk a házba. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, teljes testemmel neki préseltem Krist, és az ajkaira hajoltam. Próbáltam visszafogni magam, de most éreztem igazán, hogy mennyire hiányzott. Kristen sem könnyítette meg, ugyanis szorosan bújt hozzám és vadul tépte az ajkaimat. Egyik kezemet becsúsztattam blúza alá, de ő ekkor eltolt magától. Még mindig kapkodtam a levegőt, mikor megszólalt.

-       Várj…egy…kicsit! – mondta ő is zihálva. – 5 perc múlva…gyere …utánam! – mondta majd kikerülve engem bement a hálószobába és becsukta maga mögött az ajtót.

Beletúrtam a hajamba, hogy picit lehűtsem magam. Csak össze-vissza járkáltam a szobába, míg már nem bírtam magammal és utána mentem. Ahogy benyitottam a szobába, szó szerint elállt a lélegzetem. Kristen egy gyönyörű bordó, csipke fehérneműbe könyökölt az ágyon, ami gyönyörűen állt fehér bőrén. Haja lágyan omlott a vállára és mosolyogva csalogatott közelebb. Szinte lefotóztam magamban a pillanatot, hogy erre örökre emlékezzem. Az én arcomon is mosoly terült szét. Lassan odasétáltam az ágyhoz, óvatosan felé másztam és gyengéden végigsimítottam az oldalán. Éreztem, hogy megremeg az érintésem nyomán. - Gyönyörű vagy! – mondtam neki, végig a szemébe nézve. Egyik kezével finoman végig simított az arcomon, a számra pedig egy csókot nyomott.  Beharapta az ajkait, miközben elkezdte kigombolni az ingem. Én sem tétlenkedtem közbe, a nyakától kiindulva hintettem be csókokkal a mellkasát.  Mikor végzett az összes gombbal, lesimította a vállamról az anyagot. Ismét fölé hajoltam és számat az övére nyomtam. Amikor a nyelvem bebocsájtást kért a szájába, a csókunk szenvedélyesebb lett, szinte felrobbantam attól a rengeteg érzéstől, ami hirtelen elárasztott. Kissé megemeltem a hátát, hogy hozzá férhessek és kikapcsolhassam a melltartó pántját. Amint eltűnt a zavaró anyag, csókokkal hintettem be a felszabadult területet, mire szerelmemből előtörtek az első sóhajok. Kezemet is bevetettem a kényeztetésbe, a másik kezem pedig már lefele igyekezett. Ő viszont nem így gondolt, fordított a helyzetünkön és fölém kerekedett.

-       A-a, ma te vagy a szülinapos! – mondta és elkezdett megszabadítani a nadrágomtól.

Segítettem neki, így már rajtam is csak egy alsónadrág volt. Most ő volt az, aki végigcsókolta a mellkasom egészen a hasam aljáig. Már én is egyre jobban kapkodtam a levegőt, főleg amikor végigsimított a már érzékelhető vágyamon. Csaknem teljesen meztelenül simultunk össze, de mindketten éreztük, hogy már nem bírjuk sokáig. Ismét fordítottam a testhelyzetünkön, így én kerültem felülre. A két hétig tartó vissza fojtott vágy kitörni látszott. Remegő kézzel nyúltam a fehérneműjéhez ő pedig azonnal az alsónadrágomat kezdte lehúzni, mígnem pár pillanattal később mindkettőnkről lekerült az alsónemű. Lázasan érintettük egymást, ahol csak értük, s olyan eszméletlenül izgató volt, ahogy felforrósodott, meztelen testünk egymáshoz feszült, hogy egyszerűen képtelenek voltunk tovább várni. Vágytól elhomályosult smaragdzöld szemekkel mélyen a szemembe nézett, míg én lassan belé hatoltam, hogy minden egyes percét kiélvezhessük. Akármennyire kimerültek voltunk a mai naptól, lassan szeretkeztünk mintha mindkettőnknek ez lenne az első alkalom, minden pillanatot ki akartunk élvezni. Egyik kezemmel szerelmem hajába túrtam, olykor a testemen végigsöprő érzésektől belemarkolva. Nyakát csókolgattam, hol az ajkaimmal, hol a nyelvemmel érintve, miközben ujjaim a mellei körül és felhúzott, rákulcsolt combjain kalandoztak. Élvezettel hallgattuk a másik ajkaiból feltörő elhaló sóhajokat és nyögéseket, amik megtörték a szobában lévő szenvedélytől izzó levegő csöndjét. Gyors tempóra váltottunk teljesen összeforrva, elmerültünk egymásban, mígnem a másik nevét suttogva, el nem értük a tökéletes beteljesülést. Pár másodpercig erőtlenül nehezedtem rá majd legördültem róla és oldalamra fordulva szorosan magamhoz öleltem ő pedig készségesen simult mellkasomhoz. Apró puszit nyomtam a vállára.

-        Nagyon szeretlek Kristen! - suttogtam a fülébe, amit immár félálomban hallhatott csak.

-        Én is téged! - válaszolta majd átadtuk magunkat a jóleső fáradtságnak.

Másnap reggel a legszebb látvány tárult elém. Kristen édesen szuszogott a karjaim között. Arca kisimult volt, és látszott rajta, hogy mélyen alszik. Egy kósza tincset kisimítottam az arcából, majd egy puszit adtam a vállára. Nem akartam felkelteni, így miután még picit gyönyörködtem a látványba, kimásztam mellőle, hogy kávét főzzek magunknak. Magamra kaptam az alsónadrágom, majd halkan kiosontam a konyhába. A vigyor levakarhatatlan volt az arcomról, ahogy próbáltam a lehető legfinomabb kávét összehozni. A friss kávé illata betöltötte az egész teret és ez úgy látszik nem csak engem ébresztett fel, szerelmemet is kicsalogatta a szobából.

-       Óh, isteni illata van. Én is kapok? – kérdezte, miután hátulról átölelte a derekam.

-       Azonnal elkészítem. – fordultam hátra, hogy megkapjam a reggel csókomat.

Felült a konyhaszekrényre, és ekkor láttam, hogy az én ingemet viseli. Ahogy felült az anyag feljebb csúszott, így tökéletes rálátásom volt formás lábaira. Nagyot nyeltem és próbáltam nem kiönteni a kávét a látvány hatására. Kris közbe a lábát lógatta és érdeklődve szemlélődött a konyhába. Mikor kész lettem a kávéval, felé nyújtottam az egyik bögrét, míg én mellé dőltem a konyhapultnak. Csendben iszogattunk, de az én tekintetem végig rajta kalandozott. Még így reggel, kissé kócosan is gyönyörű volt. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Nem akartam, hogy akár egy napig is nélkülöznöm kelljen, tényleg fogalmam sincs, hogy bírtam ki ezt a három hetet nélküle.

-       Köszönöm, isteni volt! – adta vissza a bögrét.

Gyorsan beleraktam őket a mosogatóba, majd elé álltam és ismét egy csókot loptam tőle.

-       Mit szeretnél ma csinálni? – kérdeztem.

-       Hát nem is tudom…- gondolkozott el, de szája mosolyra húzódott.

-       Menjünk el valamerre?

-       Inkább más ötletem van... – hagyta függőbe a mondatot.

-       Mi? – kérdeztem kíváncsian.

-       Hát…nem is tudom, hogy magyarázzam el – felelte, mint aki tényleg gondolkozik rajta, de egyik keze a mellkasomról egyre lejjebb csúszott. – Azt hiszem, itthon kell maradnunk hozzá – folytatta és közelebb csúszott hozzám. Olyan közel húztam magamhoz, hogy egy tűt sem lehetett volna közén préselni, és számmal a nyakának vonalát térképeztem fel. – Azt hiszem tegnap is csináltuk – mire kimondta, keze már célt ért legbecsesebb kincsemen.

Nekem sem kellett több. Felemeltem a pultról, ő pedig szorosan fonta körém lábait. Számat az övére nyomtam és érzéki, egyben vad csókunkat nem megszakítva próbáltam anélkül eltalálni a hálóig, hogy fel ne bukjunk valamibe. Ez majdnem sikerült, ugyanis a kanapé így is rossz helyen volt. Kristen elszakadt tőlem és jókedvűen felnevetett. Csilingelő hangja betöltötte az apró szobát. Feladva eredeti tervemet a kanapéra fektettem le, hogy ott folytassuk, ahol tegnap este abbahagytuk.

Ashley

Mikor kinyílt az ajtó Robert megdöbbent tekintetével találtuk szembe magunkat. Aki a kezdeti döbbenet után magához ölelte barátnőmet, és úgy ölelte, hogy majdnem megfojtották egymást. Apró köhintésekkel jeleztük, hogy nem csak ők vannak itt és ideje lenne beljebb fáradni. Egyedül Caroline tudta, hogy jövünk úgyhogy nem csodálkoztunk az arckifejezéseken. Magamban jót mosolyogtam a döbbent arcokon majd megpillantottam azt a személyt, akit annyira hiányoltam ez alatt a három hét alatt. Ahogy megláttam az arcát nevetnem kellett rajta. Nem törődve a többiekkel egyenesen Tom felé indultam, aki a nappali másik végében állt a húgával, Jackkel és a szüleivel. Szép lassan indultam el felé, ami nem nagyon tetszett neki, mert ahogy tudatosult benne, hogy tényleg én vagyok, szinte futva tette meg azt a pár métert és mikor odaért hozzám a karjaiba kapott és egy észveszejtő csókkal üdvözölt. Istenem, de hiányoltam már azt az érzést, ami a közelében kap el. Szenvedélyes csókunkat a levegőhiány miatt kellett megszakítanunk.

-          El sem hiszem, hogy tényleg itt vagy. - mondta miközben a homlokát az enyémnek támasztotta.

-          Pedig itt vagyok! – válaszoltam és a szemébe néztem.

-          De miért nem szóltál? - érdeklődött. - Kimentem volna eléd!

-          Meglepetést akartam szerezni. –simítottam végig az arcán.

-          Hát sikerült! - mosolygott rám és pont ekkor ért oda Caroline és Jack.

-          Ashley! - ugrott a nyakamba Caroline. - De jó hogy itt vagy.

-          Én is örülök neki! - mondtam miközben Jacket is megöleltem.

-          És mit szólsz a házunkhoz? - kérdezte izgatottan Caroline.

-          Meseszép! Rob kitűnő munkát végzett az embereivel. - fejtettem ki véleményemet.

-          Szerintem is. Fantasztikus lett! – szinte ámulattal nézett körbe. – Megyünk, köszönünk a többieknek is! - mondta Jacknek és maga után húzva mentek is tovább.

Ismét Tom felé fordultam, mire ő egy csókot nyomott a számra. Szorosan megöleltem, ő pedig a derekamnál fogva húzott magához közelebb. Egy idő után azonban elhúzott picit.

-          Gyere, menjünk oda anyáékhoz. - mondta szerelmem.

-          Ashley! De jó újra látni. - köszöntött Tom édesanyja és megölelt.

-          Önöket is! - mosolyogtam rájuk.

-          Jaj, kérlek tegezz minket nyugodtan! - mondta.

-          Rendben, köszönöm.

Egy ideig beszélgethettünk amikor, Tom közbeszólt.

-        Anya, szeretnénk valamit Ashleyvel bejelenteni. Nem vonulhatnánk picit külön? - mondta Tom mire ijedten néztem rá.

Most? Most akarja elmondani? Persze tudtam, hogy előbb utóbb el kell mondanunk, de most eluralkodott rajtam a pánik. Mi van, ha nem fog nekik tetszeni? Lehet még várni kéne vele…de nem! Tomnak is igaza van, minél hamarabb elmondjuk, annál jobb. Nem szabad, hogy mástól tudják meg! De mi van, ha ellenezni fogják? – vívódtam magamban. Gondolom ez Tomnak is feltűnt.

-        Nyugi minden rendben lesz! - súgta a fülembe ijedt tekintetemet látva, ahogy picit csendesebb helyet kerestünk.

-        Mi lenne az kisfiam? - kérdezte Susane, Tom édesanyja, mikor megálltunk.

-        Szóval mikor Párizsban voltunk rádöbbentem valamire. Rájöttem, hogy menthetetlenül beleszerettem Ashleybe. – kezdte, mire fülig elvörösödtem és szorosan hozzá bújtam. - Tudjátok, hogy eddig még nem voltam szerelmes, és ha ezt veszni hagynám, akkor életem végéig bánnám.

-        Nagyon örülök a boldogságotoknak! – mosolygott ránk az édesanyja. Pedig ha tudná, hogy még csak most jön a lényeg…

-        Tehát az a lényeg, hogy megkértem Ashley kezét, és ő igent mondott. Ha nem is mostanában, de össze fogunk házasodni! - fejezte be végül vigyorogva.

A szülei tekintetében először megdöbbenést láttam. Különösen az apukája arcán, gondolom a fiából nézte volna ki utoljára, hogy ilyen hamar erre a döntésre szánja el magát. Már éppen ott jártam, hogy elájulok az idegességtől, amikor végre megcsillant a boldogság a szemükben.

-          Gratulálunk! - mondták és alaposan megölelgettek minket.

-          Ó csak nem elmondta a drága bátyám a nagy hírt? - lépett mellénk Caroline.

-          De elmondtuk! - mondtam mosolyogva.

-          És mikorra is tervezitek? - kérdezte kíváncsian.

-          Igazság szerint egyenlőre várunk vele, de te tudod meg leghamarabb, ha már döntöttünk.

-          Nagyon helyes! - nevetett fel.

-          Már csak drága Robert barátunknak kell rászánnia a fejét, hogy megkérje Kris kezét. – mondtam.

-          Na meg a mi drága Kellanunknak! – tette hozzá Caroline is, mire felnevettünk.

-          Szerintem az még nem most lesz. - mondta Tom mire kérdőn néztünk rá. - Elég sok mindenen mentek már keresztül és még nem hiszem, hogy mindent ilyen hamar elfelejtettek, hogy már az esküvőre készüljenek. Először újra meg kell ismerniük egymást.

-          De te megkérted a kezem! - ellenkeztem. - És mi azért nem ismerjük olyan régóta egymást.

-          Tudom, de nekik ez nehezebb, mert ugyan ismerték már egymást korábban azóta sok év eltelt, és nagyon megváltoztak. Újra meg kell ismerniük a másikat. Nekünk valamivel azért könnyebben ment.

-          Jaj, hogy az én bátyám milyen bölcs lett! - tette Caroline színpadiasan a kezét a szívére.

-          Ne gúnyolódj! - pirított rá Tom, de mégis mosolygott.

Még egy picit ott maradtunk, de később Tom kézen fogott és elindult, hogy sorra bemutasson, mint menyasszonyát a barátainak, akikkel még nem találkoztam. Persze mindenki nagyon megdöbbent Tomon, aki szemébe büszkeséget láttam, ez pedig az én szívesem töltötte meg melegséggel. Nem egy szer állapítottam meg magamnak, hogy piszkosul szerencsés vagyok, hogy itt van nekem! Ezek után már csak azt vettük észre, hogy Jack felállt és egy kis figyelmet kér.

-          Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, akik ma eljöttek, és velünk együtt örülnek az új házunknak! – kezdte és felemelte a magasba a poharát. - Azonban, van egy másik oka is, amiért ma meghívtunk titeket – folytatta. – Egyik legjobb barátom ugyanis, ma ünnepli a születésnapját! – mondta, majd nagy nehezen Robot is maga mellé csalta. - Itt is van! Kívánjunk neki együtt boldog születésnapot! Isten éltessen! – mondta Jack, majd koccintott vele.

A rögtönzött beszéd után átverekedtük magunkat a tömegen és mi is felköszöntöttük a kis szülinapost. Nem sok időnk volt beszélgetni, ugyanis a többiek is sorba álltak a köszöntésnél, de szerencsére, ahogy láttam tetszett neki az ajándékom.

Már nagyon vártam, hogy kettesben legyünk, de nem akartam csak úgy itt hagyni a bulit, akármennyire is szerettem volna. Próbáltam így is minél jobban kiélvezni a pillanatot. Annyira jó volt ismét vele lenni. Sokszor azon kaptam magam, hogy csak bámulom, és azon agyalok, hogy mivel érdemeltem ki a szerelmét. Most annyira tökéletes volt minden. Kris és Rob is szárnyalt a boldogságtól, mi is, Nikki volt egyedül a csapatban, na meg persze Kellan, de a többiek szerint ő soha nem fog megállapodni. Pedig Nikkivel olyan szép pár lennének! Erre gondoltam egy terv kezdett körvonalazódni a fejemben és ördögien elmosolyodtam.

-          Mi ez a mosoly? - kérdezte Tom. - Ilyenkor mindig tervezel valamit.

-          Túl jól kiismertél! - mosolyogtam rá. - Csak arra gondoltam, hogy Nikki és Kellan milyen szép pár lennének…

-          Csak nem össze akarod hozni őket? – érdeklődött nevetve.

-          Hát ezt terveztem. - nevettem fel. - Segítesz benne?

-          Neked bármikor bármibe! Habár Kellan nehéz eset. Nem a komoly kapcsolatok híve - mondta mosolyogva és megcsókolt. Csókja szinte megbénított, de egyben a fellegekben éreztem magam tőle. Nagy nehézségek árán elszakadtunk egymástól majd ismét megszólaltam.

-          Bagoly mondja verébnek.

-          Igaz! – nevetett fel ismét.

-          Na akkor bevetés indul! - mondtam nevetve és letámadtam az ablaknál álló barátnőmet.

-          Szépek vagytok együtt! - mondta nekem és rám mosolygott.

-          Köszi. - nevettem fel. - Hogy-hogy egyedül vagy? Biztos sokan élveznék a társaságod. - célozgattam az őt bámuló szingli pasikra.

-          Jó nekem így. Egyenlőre, nem akarok komoly kapcsolatot. Még várok az igazira.

-          Jaj ugyan már! Ne mond nekem, hogy nem szeretnél egy állandó társat magad mellé - horkantam fel.

-          Most még nem. Fiatal vagyok, és ki akarom élvezni.

-          Na jó én nem erőltetem. És Kellan merre van? Láttam, hogy nem is olyan rég még beszélgettetek.

-          Elment italér. - mondta.

Mind a ketten belekortyoltunk az italunkba, és pár percig csend telepedett ránk. Azonban nem akartam ilyen könnyen faladni.

-          Amúgy tök jól néz ki nem? Neked mi a véleményed? - célozgattam Kellanra, mire Nikki értetlenül nézett. – Ne mondd, hogy te még nem állapítottad ezt meg!

-          Aha, nem rossz, sőt! De mire szeretnél kilyukadni? - nézett rám még mindig értetlenül. Egy percig farkasszemet néztünk, mikorra leesett neki - Áá már értem! - mondta mindentudóan. – Össze akarsz minket boronálni. - jött rá. A fenébe! Túl átlátszó vagyok, vagy egyszerűen túl jól ismer!

-          Jaj, dehogy is! - mentegetőztem.

-          Biztos? – vonta fel a szemöldökét.

-          Tuti!

-          Na akkor megnyugodtam. ..Kellan nekem csak egy jó haver és én is neki. Nem hiszem, hogy hosszú távon kibírnánk egymást. - ahogy ezt kimondta megnyugodtam, hogy még sem lepleződtem le, de még mindig gyanús szemmel méregetett. - Habár szívesen kipróbálnám, hogy milyen teljesítményt nyújt az ágyban - kacsintott rám. - De viccet félre téve, nem akarok komoly kapcsolatot.

-          Oké, felfogtam! Nem erőltetem. Na megyek, megkeresem Tomot. Ahogy látom, jön is Kellan. Nem zavarok…- mondtam és szerelmem keresésére indultam.

Nehezen találtam meg, de a látvány megdöbbentett. Nevetgélve beszélgetett egy lánnyal, aki elég feltűnően próbált rámászni az én vőlegényemre. Az enyémre! A zöldszemű szörny ekkor kelt életre. Láttam, hogy Tom menekülni próbál, de az a hülye liba, nem nagyon hagyta magát, már szinte rajta lógott. Nem tudja kivel húzott ujjat! – gondoltam és széles mosoly kúszott az arcomra. Szép lassan odasétáltam és mosolyogva megálltam mellettük. Ahogy észrevettek Tom ijedten nézett rám, még a csaj a szemeivel elküldött melegebb éghajlatra. Ám mielőtt megszólalhatott volna az a picsa Tom felé fordultam.

-          Jaj, szívem már mindenhol kerestelek! - mondtam neki és a csajszi szeme láttára szenvedélyesen megcsókoltam. Szinte éreztem, hogy a tekintetével felnyársal pedig nem is láttam, mert mással voltam elfoglalva. Miután elváltunk a szőke cicababa felé fordultam és egy gúnyos mosollyal ajándékoztam meg, mire sértetten elvonult. Ahogy távolodott szórakozottan felnevettem.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen is tudsz lenni! De határozottan tetszik! - mosolygott szerelmem.

-          Ennél rosszabb is tudok ám lenni, ha valaki a tulajdonomat akarja elvenni.

-          Á szóval én a tulajdonod vagyok? - nézett rám miközben vigyorgott, mint a tejbe tök.

-          Teljes mértékben. Csak az enyém vagy. - suttogtam a szájához hajolva, és ismét megcsókoltam.

Persze kicsit visszafogottan, mert azért sokan vannak itt rajtunk kívül. Ezek után már biztos, hogy nagyszerű estének és nem utolsósorban éjszakának nézek elébe! - nevettem fel magamban és kicsivel jobban elmélyítettem a csókunkat és alig vártam, hogy ismét kettesben legyünk. Ennél tökéletesebb esténk nem is lehetne, de ekkor még senki sem sejtetett, hogy minden megváltozhat egy hónap alatt.