33. fejezet

Sziasztok! 

Nagyon sajnáljuk, hogy délelőtt sem érkezett meg a friss csak kisebb alkotói válságba kerültünk. :( Nem vagyunk annyira megelégedve vele még így sem, de reméljük azért kicsit tetszeni fog nektek és kicsivel több komit kapunk ide mint az előzőhöz. Nem is húznám tovább az időt!

Jó olvasást! :D

Puszi: Netty & Wiky

Kristen

„Márpedig aki fixen szerelmes, az nagyon is tud róla, mivelhogy boldog! És a boldogság rendkívüli, magasztos, szárnyaló lelkiállapot!”

Igaz a mondás miszerint ha az ember szerelmes, akkor szinte szárnyal a boldogságtól. Én pontosan ezt érzem amióta szinte minden rendbe jött. Boldogságunkat egyedül Clare ellenszenve árnyékolja be, de erre a hétvégére még ezt is elfelejtettük. A barátaink jótékony hatással vannak ránk. Az egész hétvégémet feldobta a tudat, hogy kedden anyáék meglátogatnak minket és végre ők is megtudják a nagy hírt. Nem akartam visszamenni Párizsba, de most így belegondolva muszáj lesz, mert személyesen hamarabb eltudom intézni a dolgokat és hivatalosan is átkéretem magam egy Londoni modellügynökséghez. Bár dolgozni most egy jó darabig nem tudok és nem is akarok, de végre semmi nem fog elválasztani szerelmemtől.

A hétvége további része még jobban telt. A csajokkal rengeteget fürödtünk a tengerbe és a Kellan-Tom páros poénjain jókat nevettünk. Végre egy kis ideig elfelejtettem a problémáinkat és a jövőre tudtam koncentrálni. A lányok megígérték, hogy segítenek mindent elkészíteni a szüleim érkezésére, mert Rob már elkezdte az aggodalmaskodást, hogy nehogy túlerőltessem magam. Napközben bementünk a városba is nézelődni és persze Ash kérésére vásárolni. Állítása szerint nem lehet úgy elmenni nyaralni, hogy közben ne vegyél semmit. Így én gazdagabb lettem egy új táskával illetve egy csodaszép koktélruhával. Míg napközbe a többiekkel hülyéskedtünk az éjszakákat végig egymással töltöttük, nem győztünk betelni a másikkal. Sajnos azonban hamar eltelt az idő és már azon kaptam magam, hogy a fiúk a bőröndöket pakolják be az autókba. Szomorúan vettem tudomásul, hogy egy darabig nem igen lesz lehetőségünk kiruccanni valahova.

• Ne aggódj szerelmem! Amint lehetőségünk lesz rá elkérjük Tomtól a kulcsokat és csak ketten visszalátogatunk ide. - suttogta Rob a fülembe, mikor észrevette szomorú tekintetem. Neki aztán tényleg nyitott könyv vagyok. - mosolyodtam el magamban.
• Rendben! Már alig várom! Akkor induljunk. - viszonoztam a mosolyát majd egy csók után beszálltunk a kocsiba és indultunk is az esős London felé.

Elég későn indultunk el a nyaralótól így nem számítottunk rá, hogy egyhamar hazaérünk. Már elég régóta úton lehettünk, mikor egyre laposakat kezdtem pislogni, majd átadtam magam a pihentető alvásnak. Hosszú idő után azonban most először álmodtam valamit.

„Egy világos szobában találtam magam, ahol az uralkodó szín halvány piros volt, mint a Robbal közös hálószobánk. Ekkor vettem észre,hogy nem csak hasonlít,de álmomban pontosan a mi szobánkban álltam. Körbe néztem és minden ugyanúgy nézett ki, mint legutoljára annyi különbséggel, hogy az ágy mellett egy hófehér bölcső kapott helyet. Elmosolyodtam és lassan megindultam felé. Mikor azonban odaértem egy nem várt dolog várt rám. Egy játékbaba feküdt benne az én kicsikém helyett és egy kés volt bele állítva a baba testébe körülötte meg vörös foltokban művér volt szétlocsolva. Egy cetli volt mellette melyre nagy betűkkel amire ez volt ráírva: REMÉLEM IDEJÉBEN ELTUDTÁL BÚCSÚZNI A BABÁDTÓL, MERT TÖBBET NEM LÁTHATOD! Éreztem, hogy a szöveg láttán könnybe lábad a szemem és már csak azt éreztem, hogy valaki finoman rázogat!”

Mikor kinyitottam a szemem Rob aggódó tekintetével találtam szembe magam.

• Kicsim mi történt? Rosszat álmodtál? - kérdezte, miközben átölelte még mindig remegő testemet. - Hiszen te sírsz. - állapította meg.
• Ennél rosszabb már nem is álmodhattam volna - nyögtem elhaló hangon és részletesen beszámoltam neki az álmomról. Ahogy befejeztem, akkor jöttem rá, hogy már nem a kocsiban ülünk. - Hogy kerültem ide? - értetlenkedtem és felismertem a hálónkat.
• Elaludtál a kocsiba és nem volt szívem felébreszteni. A fiúk behozták a csomagokat én meg téged. - mosolygott rám. - Visszatérve az álmodra. Nem kell aggódnod. Ha megszületik a pici egy percre sem hagyjuk magára és egyébként is ez csak egy rossz álom volt. - mondta és egy lábremegtetős csókban részesített amit készségesen viszonoztam is. - Már elég későre jár. Pihenjünk. Már én is elfáradtam. - mondta, majd betakart mindkettőnket, mellém feküdt és a karjaiban nyomott el ismét az álom, ezentúl mindenféle rémálom nélkül.

Másnap reggel verőfényes napsütésre ébredtem, ami elég ritkaságnak számított Londonban és egy üzenet várt a párnámon egy szál vörös rózsával.

„Ne haragudj kicsim, hogy nem ébresztettelek fel, de olyan édesen aludtál nekem meg sürgősen be kellett mennem az irodába. Ha lesz kedved gyere be, hogy feldobd az amúgy unalmas napom!

Szeretlek, csók: Rob”

Mosolyogva olvastam végig a cetlit, majd elindultam a konyha felé, hogy csillapíthassam az étvágyamat. Közben gyorsan végig gondoltam a napi beosztásom. Délelőtt a lányok eljönnek velem bevásárolni és segítenek előre megcsinálni néhányféle süteményt, majd előkészítjük a vendégszobákat. Ebédre viszont mindenképp meglátogatom Robot és viszek neki egy ki meglepetést. Már ki is találtam mi lesz az. Miután mindent átgondoltam elmosogattam magam után és felvánszorogtam a szobába, vettem egy gyors zuhanyt és a gardrób elé álltam. Már megint nem tudom mit vegyek fel hála Ashleynek. Mindig annyi ruhát veszek ha vele vagyok, hogy utána már nem is tudok dönteni. Végül egy halvány rózsaszínű hosszú, lenge ruhára esett a választásom,melynek a derekán egy arany színű szalag futott körbe, hozzá egy lapos talpú szandált, egy fülbevalót karkötővel és mivel sütött a nap egy napszemüveget is felvettem mellé.

Gyorsan felöltöztem, majd a bérelt autómba beülve indultam is a bevásárló központig ahol Ian és a lányok már vártak.

• Na végre megérkeztél tündérem - jött oda Ian elsőként és megölelt. - Már nem bírtam a folytonos csacsogását Ashleynek. - suttogta közbe a fülembe mire felnevettem.
• Mi olyan vicces? - kérdezte az említett.
• Semmi, hagyjuk. – legyintettem nevetve és őket is üdvözöltem. - Vicky és Lizzy nem jöttek? - érdeklődtem, mert a csajok mondták, hogy hívták őket is.
• Nem, mert dolgozniuk kell. - válaszolt Caroline.
• Akkor hol kezdjük? - kérdezte Nikki.
• Gyerünk először az élelmiszerekhez utána pedig jöhet a többi. - mondta a kis hiperaktív Ashley.
• Oké, akkor indulás, mert ebédre bemegyek Robhoz a munkahelyére. - mosolyogtam rájuk és végre elindultunk.

Bejártuk az egész bevásárlóközpontot és a végére már alig éreztem a lábamat. Persze közben szántam arra is időt, hogy Robnak beszerezzem az ajándékát is. A csajokkal megállapodtunk abban, hogy kettőre jönnek hozzám és elkezdünk készülődni. Állításuk szerint elég nekem két óra Robbal, mert a végén még megunjuk egymást amit én elképzelhetetlennek tartok. Útközben még beugrottam egy étterembe és a nap specialitását kértem elvitelre. Bő fél óra múlva, pontosan délben érkeztem meg a céghez. Leparkoltam és megindultam szerelmem irodája felé. Éreztem, hogy útközben végig kíváncsi tekintetek szúródnak a hátamban és egészen biztos, hogy némely dolgozó rossz indulatú megjegyzéseket fűz hozzám, de már nem tud érdekelni. Hamarosan elértem az ajtót és kopogtam. Nem sokat kellett várnom, hogy meghalljam a számomra oly kedves hangot.

• Samantha kértem, hogy senki ne zavarjon. - mondta, mikor beléptem, de a papírok közül nem nézett fel így nem láthatta, hogy nem a titkárnője lépett be az ajtón.
• Még én sem zavarhatok? - kérdeztem, majd léptem volna ki, mikor hangomat hallva felpattant a székből és megindult felém.
• Kris! Egyedül te zavarhatsz meg. - mondta és köszönésképpen megcsókolt.
• Ennek örülök, mert szándékomban áll veled ebédelni. Még el is hoztam az irodádba, mert sejtettem, hogy sok dolgod van. - mosolyodtam el.
• Egy angyal vagy! - mondta és ismét szenvedélyesen ajkait az enyémekre illesztette. - Akkor lássunk is neki, mert farkas éhes vagyok. - mondta miután elváltunk és a kanapéhoz vezetett.
• Várj! Először adni szeretnék valamit. - szólaltam meg és egy csomagot húztam elő a táskámból. - Tessék.
• De mi ez?
• Bontsd ki és megtudod. Csak egy kis aprósággal szerettem volna neked kedveskedni - mosolyogtam rá. Pillanatokon belül lehámozta róla a csomagoló papírt és felcsillant a szeme az ajándék láttán.
• Ennél jobbat nem is kaphattam volna. De mivel érdemeltem ki? - kérdezte.
• Azzal hogy vagy nekem és persze, hogy ne legyen ilyen üres a dolgozóasztalod és itt is emlékeztessen valami rám és a babára. - válaszoltam mire hálája jeléül megcsókolt.
• Nagyon köszönöm! - suttogta az ajkaimba. - Este meghálálom. - kacsintott kajánul rám, nekem pedig rögtön hevesebben vert a szívem. Hihetetlen, hogy ilyen hatással van rám! Az asztalára helyezte a két képet amit bekeretezve adtam neki magamról és a babánk első ultrahangos képéről. A keretekbe meg gravíroztattam egy-egy gondolatot.

„Örökké szeretni foglak!”

„Szeretlek apu!”

Elhelyezte a képeket egymás mellé és visszaült mellém, hogy végre neki láthassunk az ebédünknek. Sokat beszélgettünk közbe és őt is beavattam, hogy mikkel készülünk anyáék érkezésére. Már alig várom, hogy itt legyenek, már nagyon hiányoznak.

Az ebéd végeztével elpakoltam, majd bementem a mosdóba, hogy kicsit felfrissítsem magam.

Robert

Hihetetlen örültem Kristen ajándékának. Nem is értem, hogy tud mindig ilyen fantasztikus dolgokat kitalálni. Ennél jobban nem is örültem volna semminek. Amíg ő kint volt a mosdóba, alaposabban megnéztem a két képet. Piszok szerencsés vagyok! – állapítottam meg magamban. Nem is értem mivel érdemeltem ezt ki, de csak hálával tartozom a sorsnak emiatt. Kris nemsokára vissza is tért, majd rögtön oda jött hozzám. Én rögtön a kezéért nyúltam, majd ölembe vontam. Kényelmesen elhelyezkedett, majd nyakam köré fonta karjait.

• Ma nagyon sokára végzel? – suttogta a nyakamba, ahova apró puszikat hintett. Mondanom se kell, hogy alig tudtam türtőztetni magam. Minden mozdulatától elvesztem az eszem!
• Sietek hozzád haza! Nem leszek bent tovább, mint máskor. – nyugtattam meg. Ő kitartóan próbálta az a csöpp önuralmamat is megtörni, én pedig a hátát simogattam a szabad kezemmel.
• Ajánlom is. – suttogta, majd összeérintette ajkainkat. Szenvedélyesen faltuk egymást ajkát, és az én kezem felcsúszott egészen a tarkójáig. Nem hagyták azonban, hogy jobban belemelegedjünk, mert a kopogás hangja zavart meg minket. Mosolyogva húzódott el tőlem szerelmem. Felállt, majd próbálta elrendezni a vonását, de a mosolyát alig tudta elrejteni. A kis boszorkány pontosan tudja, hogy most alig tudom visszatartani magam attól, hogy rá ne másszak. Ez volt a célja.
• Szabad! – szóltam ki egy kis fáziskéséssel. A titkárnőm jött be egy újabb adag aláírandó papírral. Kedvesen köszönt Krisnek, majd felém fordult és elkezdte magyarázni, hogy mit honnan hozott. Bűnbánóan szerelmemre néztem. Sajnos újra vár a munka. Kris oda jött, majd adott egy édes búcsú csókot. Mielőtt azonban elhúzódott volna tőlem, még a fülembe suttogott.
• Otthon folytatjuk – elhúzódott tőlem, majd egy elégedett mosollyal az arcán, miután Samanthától is elköszönt elindul haza. Én csak néztem a távolodó alakját és kellet még pár pillanat még ki bírtam űzni a fejemből a rám váró este képeit.

A nap további része eszméletlenül egyhangúan telt. Én próbáltam minél gyorsabban átrágni magam a hatalmas papírkötegen. Különféle aláírni valók, tervek, engedélyek sorakoztak ott. Egész délutánomat ezek foglaltál le, pedig egy építkezésre is ki akartam ma menni, de egyszerűen nem jutott rá időm. Mikor végre végeztem, szinte menekültem már az irodából. Alig vártam, hogy hazaérjek és újra szerelmemmel lehessek. Mikor hazaértem Krist, a konyhában találtam, épp pakolászott. Amint észrevett, felém fordult és köszönésképpen egy csókot is kaptam. Én viszont nem értem be ennyivel és szenvedélyesen kaptam édes ajkai után. Kristen nevetve, csillogó szemekkel húzódott el tőlem, de nem hagytam, hogy messzire menjen tőlem.

• Milyen napod volt? – érdeklődött kedvesen. – Éhes vagy? Főztem vacsorát.
• Már nagyon éhes vagyok. – mondtam, mire Kris menni akart teríteni én viszont nem hagytam. Értetlenül nézett rám. – Rád. – tettem hozzá és küldtem felé egy fél oldalas mosolyt, bízva abba, hogy most is hatással lesz rá. Nem tévedtem.

Most szép lassan közelítettem kívánatos szája felé. Lágyan ízlelgettem ajkait, amik mint mindig most elvették a maradék eszem. Csókunk ismét szenvedélyes volt, majd anélkül, hogy ezt megszakítottam volna, fenekénél fogva felemeltem. A lábait rögtön derekam köré csavarta, én pedig megindultam vele a háló felé. Kris elszakad tőlem.

• És mi lesz a vacsorával? – nevetett fel.
• Majd ő is sorra kerül. – mormolta a nyakába. Kezeivel hajamba túrt, hogy ismét birtokba vegye ajkaimat.

Az este további részében azzal voltunk elfoglalva, hogy minél nagyobb örömöt okozzunk a másiknak, egészen addig, míg végül fáradtan nyomott el minket az álom, egymás karjaiban.

Másnap reggel nagyon mozgalmas volt. Reggel kicsit késve ébredtünk, így már alig jutott időnk egy gyors reggelire, mivel menni kellett Kris szüleiért a reptérre. Itthon a lányok már mindent szépen előkészítettek, picit szűkösen leszünk, de ahogy a mondás is tartja ,,sok jó ember kis helyen is elfér”. Amint sikerült elkészülnünk, már mentünk is a repülőtérre. Kristenen az úton azt láttam, mintha ideges lenne. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem, hisz azért elég váratlan bejelentéssel készültünk, de bíztam benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Kris szüleinek gépe 20 percet késett, így bőven időben értünk ki. Mikor elkezdtek a váróba beszállingózni az utasok, izgatottan vártuk a szüleit, mikor feltűntek végre a tömegben, szerelmem felém pillantott arcán hatalmas mosollyal, majd boldogan sietett eléjük. Mondta az utóbbi napokban, hogy már nagyon hiányoznak neki, és ez most nagyon látszott, szinte szaladt feléjük. Anyukáját rögtön megölelte, majd apukáját is megszorongatta és végül utoljára hagyta Cameront. Nem akartam megzavarni a pillanatot, de szép lassan én is oda mentem hozzájuk. Jules engem is megölelt, Johnnal és Cameronnal pedig kezet fogtam.

• Jaj drágáim, de jó újra látni titeket! – szólalt meg Jules.
• Annyira vártunk már titeket! Jól utaztatok? – kérdezte lelkesen Kris. Mint aki hirtelen egy csomó plusz energiához jutott volna. Teljesen feltöltődött.
• Picit hosszú volt az út, de minden rendben volt. – felelt a kérdésre John.
• Ja és csinosak voltak a légiutas kísérők. - mondta Cameron mire felnevettünk Kris pedig összeborzolta öccse haját.

Szépen lassan elindultunk a kocsihoz. Kris és Jules mentek előttünk és bőszen beszélgettek, még mi Johnnal vállalkoztunk a csomaghordásra. Mikor bepakoltuk a bőröndöket a kocsiba, elindultunk haza felé.

Mikor felértünk a lakásunkba, bevittük a cuccokat a vendégszobába, majd mind letelepedtünk a nappaliban.

• Olyan jó rátok nézni, csak úgy sugárzik belőletek a boldogság! – áradozott Jules.
• Ennél boldogabb már nem is lehetnék! – mondtam, majd adtam egy csókot Kris arcára, aki szorosan mellettem ült.
• Meddig maradtok? – kérdezte szerelmem.
• Nem szeretnénk sokáig a terhetekre lenni… - kezdte John.
• Egyáltalán nem zavartok. Örülünk, hogy végre meglátogattatok minket. – mondtam.
• Akkor a hét további részét itt töltenénk. – fejezte be Kris apja.
• Az nagyszerű lenne! – lelkesedett rögtön Kris.
• Ez tényleg remek hír! – értettem egyet. Örülök, hogy Kris újra ennyire boldog. Feltöltődik majd teljesen ez az egy hét alatt.
• De biztos nem zavarunk? Elmehetünk egy szállodába is…
• Nem fogjuk hagyni, hogy egy szállodába aludjatok, mikor itt is tökéletesen elférünk. – tiltakozott rögtön Kris.
• Ez esetben nagyon szépen köszönjük a vendéglátást. – mondta őszinte mosollyal az arcán Jules. – Hogy vannak a szüleid Rob? És a nővéreid? – fordult felém kedvesen.
• Remekül. Most apa újra munkába állt a cégnél, a nővéreim meg még mindig álmodoznak. – feleltem mosolyogva, de direkt nem tértem ki anyára. Igazán meglepődnék, ha végre valamelyik világmegváltó tervükbe belekezdenének. Már divatcégtől kezdve, ügyvédi irodáig minden megfordult a fejükbe, de a megvalósításig sose jutottak el. Ők már csak ilyenek. – De eddig még mindig nem kezdtek bele egyikbe se.
• Mintha el se telt volna ez az öt év. – mondta Jules. – Minden a régi. Feltétlenül szeretnénk találkozni a szüleiddel Rob, olyan rég beszéltünk már.
• Ők is nagyon várják már. Egyik este összegyűlhetnénk és elmehetnénk valahova vacsorázni. Anyáékkal már beszéltünk erről, ha volna kedvetek, akkor egyik estére megszerveznénk.
• Ezer örömmel, biztos remek lesz.

Még jó ideig beszélgettünk. Meséltek arról, hogy mi történt velük, mióta utoljára találkoztunk. Merre voltak, hogy teltek a heteik, illetve mi is meséltünk nekik a hétvégi utazásunkról. Viszont ekkor sor került arra, amiért alapvetően ide hívtuk őket. Már épp arra akartam terelni a beszélgetés témáját, hogy bejelenthessük a hír, de Kristen megelőzött.

• Igazából történt velünk az elmúlt hetekbe valami nagyon fontos dolog. – kezdte és közbe mosolyogva nézett a szüleire. Én szorosan magamhoz húztam és kíváncsian vártam a reakciókat.
• De ugye nincs semmi baj? – aggodalmaskodott Jules rögtön.
• Nincs, egyáltalán nincs! Igazából már lassan két hete tudjuk, de nem akartunk veletek telefonon keresztül közölni. – húzta még Kris, a szülei pedig értetlenül néztek minket. – Kisbabánk lesz! – mondta ki végül, én pedig a kezem Kris még lapos hasára simítottam.

Jules arca hirtelen döbbenté vált, majd pár pillanattal később hatalmas mosoly terült szét az arcán, akár csak John arcán.

• Istenem…ez…csodálatos! – ámuldozott Jules. – Annyira örülök nektek! Hagy szorongassalak meg titeket. – állt fel és jött oda hozzánk.

Kris szeme a boldogság és a megkönnyebbülés könnyeitől csillogott, mikor Jules ahogy mondta alaposan megölelgetett minket és nem győzött gratulálni. Őt pedig John váltotta fel, bár ő kissé visszafogottabb volt, de az ő arcán is csak boldogságot lehetett felfedezni. Ha kissé ideges is voltam, az most mind elszállt és határtalanul boldog voltam, hogy ennyire jól fogadták. Nem mindenki, sőt senki se képes egy ilyen hírre úgy reagálni mint anya…de nem is rontom most el ezzel a kedvem…

• Jaj gyerekek, el sem tudom mondani mennyire örülök. Nézzétek csak rám, majd ki ugrik a szívem. Hihetetlen, hogy nem sokára unokánk lesz.
• Nem hiába drágám, mi is öregszünk. – viccelődött vele John. Szívből remélem, hogy mi is ilyen boldogok leszünk még ennyi év után is. Akár rájuk, akár a szüleimre nézek, mindig süt róluk a szerelem és tisztelet ilyen sok idő után is.
• Csak te! – vágott vissza Jules. – Én még bőven futok majd az unokám után! – mondta kissé felháborodva, mire mindannyian felnevettünk.
• Az lehet, de nekem majd nem kell utána futnom, ő jön majd oda hozzám. – tette még hozzá John, majd egy csókot nyomott a felesége kezére. – Tudod, hogy szereltek.
• Na persze – horkantott fel Jules. – Jól vigyázz Kris, látod ez lesz, ha elkényezteted a férfiakat, egyből szemtelenek lesznek! Apád is kihasználja, hogy jó dolga van. – folytatta, mire egyszerre kezdtünk tiltakozni Johnnal, de Jules csak legyintett. – Hiába tagadjátok. Ez minden férfira igaz.
• Észben tartom. – nevetett fel Kris majd Cameron felé fordult. - Te nem is gratulálsz öcsi?
• Dehogy nem csak alig akarom elhinni. Nagybácsi leszek! - kezdett el ugrándozni örömében és kicsit megkésve, de gratulált nekünk.

Még körülbelül egy fél óra telt el hasonlóan jó hangulatba, de ekkor a szülei elnézést kérve tőlünk, elmentek picit lepihenni, mert nagyon kifárasztotta őket az utazás, Cameron pedig bejelentette, hogy elmegy körül nézni a környéken, mert már rég járt Londonban. Kristen megmutatta nekik a szobájukat, míg én elpakoltam a nappaliban. Épp mosogattam, mikor két kar ölelt át, majd megéreztem, ahogy Kristen egy puszit nyom a hátamra, majd szorosan hozzám simul. Abbahagyva a mosogatást fordultam meg, és vontam a karjaimban.

• Úgy örülök, hogy jól fogadták és annak is, hogy itt lesznek egész héten. Nagyon jó lesz. De biztos nem baj, hogy itt lesznek? Mégis csak a te házad és nyugodtan mondd meg, ha nem akarod vagy… - kezdte a butaságot.
• Ne butáskodj! Én is ugyan úgy örülök, hogy itt vannak, addig maradnak amíg szeretnének! – nyomtam egy csókot a homlokára. – Amúgy is már a mi házunk, ugyan úgy a tied, mint az enyém. – mosolyogtam rá. Kris szeme boldogan csillogott és nem bírtam ki, hogy ne váltsunk egy csókot. Egyszerűen nem tudok betelni vele.
• Mikor beszélsz a szüleiddel a vacsorával kapcsolatban? – kérdezett rá, mikor mi is bevonultunk a szobánkba. – Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy teljesen jó ötlet.
• Nem sokára fel is hívom őket és én hiszek benne, hogy sikerül. Anyukád bárkire képes hatni, ha ő nem tudja anyát jobb belátásra bírni, akkor senki.
• Legyen igazad. – sóhajtott fel.
• Úgy lesz! – húztam magammal az ágyra.

Fejét a mellkasomra hajtotta, én pedig szorosan magamhoz húztam. Nem beszélgettünk, csak élveztük egymás társaságát, az együtt töltött időt. Valamivel később viszont Kristent elnyomta az álom, így óvatosan, hogy fel ne ébresszem, fel keltem mellőle, hogy beszélhessek apával. Kimentem a konyhába telefonálni, jobban szeretek ilyenkor úgy beszélni, hogy senki ne hallja.

• Hallo? – hallottam meg Lizzy hangját.
• Szia! Tudnád adni apát?
• Áh, szia! De jó hogy hívsz! Úgy is ki akartalak faggatni. Mi újság? Hogy fogadták? – jött lázba egyből.
• Remekül, szerencsére nagyon örültek a hírnek.
• Jaj, de jó. Na akkor ez is kipipálva. Minek akarsz apával beszélni?
• A vacsorát szeretném vele lebeszélni…
• Jah értem, a ,,hogyan békítsük ki anyát” vacsoráról van szó.
• Lizzy! Jó hogy nem hangosbemondóval kürtölöd szét! – az kéne még, hogy anya meghallja, akkor oda az egész tervnek.
• Nyugalom, egyedül vagyok! Eressz le végre picit bátyó, még a végén megőrülsz a sok idegeskedéstől. – gúnyolódott, én valahogy ezt nem tartottam viccesnek.
• Akkor tudod adni apát vagy sem? – sürgettem.
• Jó-jó szólok neki. – vártam egy picit, majd hamarosan végre apával beszélhettem.
• Szia Rob!
• Szia apa! Azért hívlak, hogy beszéljünk a vacsoráról, tudod ahova Kris szüleit is meghívnánk.
• Persze- persze tudom. Már megérkeztek?
• Igen már itt vannak és igen már elmondtuk. – előztem meg a következő kérdését.
• De ahogy hallom a hangodon nem volt semmi gond. – állapította meg. – Visszatérve a vacsorára, szerintem akár már holnap este sor kerülhetne rá. Ha nektek is jó, akkor majd én foglalok helyet az egyik étteremben.
• Tökéletes lesz a holnap este. Még beszélek a többiekkel is és akkor majd még hívlak.
• Rendben, várom a hívásod!
• Ja és apa, anyának egy szót se!
• Egy szót se! – ígérte, majd elköszöntünk egymástól.

Bizakodva vártam a holnap estét, hogy végre az egyetlen gondunk is megoldódik, de nem is tudom, hogy gondoltam, hogy minden ilyen egyszerű lesz…

32.fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezet. Nagyon szépen köszönjük az előzőhöz érkezett komikat és pipákat valamint az új rendszeres olvasókat. Reméljük tetszeni fog ez a fejezet is és megajándékoztok minket a véleményetekkel.

Jó olvasást! :D

Puszi: Netty & Wiky

Kristen

„Az igazi szerelem nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.”

Volt már úgy veletek, hogy egyszerre voltatok boldogok és szomorúak? Bennem jelem pillanatban mindkét érzelem jelen van. Boldog vagyok, mert itt van velem életem szerelme és bár váratlanul ért minket a baba jövetele, mi mégis a kezdeti félelem után nagy örömmel várjuk. Azonban van ami a beárnyékolja a boldogságunkat. Annyira szeretném, ha Clare újra elfogadna és nem tekintene rám ellenségként. A tegnap esti vacsora is borzalmasra sikeredett és egyszerűen már nem tudom mit csináljak azért, hogy újra megkedveljen. Reméltem, hogy legalább az unokájának örülni fog, de tévedtem. Iszonyatosan érzem magam amiatt, hogy Rob miattam nem beszél a saját édesanyjával, de szerelmem próbál nyugtatgatni több kevesebb sikerrel. Miután távoztak Rob szülei annyira kiborultam, hogy egész éjszaka rémálmok gyötörtek és mindig sírva bújtam oda szerelmemhez, aki vigasztalóan magához ölelt és őrizte az álmom.

Másnap reggel, igazodva a hangulatomhoz, az eső kopogására ébredtem hasogató fejfájással. Mikor kinyitottam a szemem Rob csodálatos szürkés szemeivel találtam szembe magam. Ahogy meglátta, hogy felébredtem megajándékozott a kedvenc féloldalas mosolyával és egy puha csókot nyomott ajkaimra.

• Jó reggelt kicsim! - suttogta és egy puszit nyomott a nyakamra mire megborzongtam.
• Neked is! - válaszoltam és nyújtóztam egyet.
• Hogy aludtál? - kérdezte aggódva, mert akárhányszor felriadtam a rémálomból ő is mindig felkelt és látta, hogy megviselnek a dolgok.
• Maradjunk annyiban, hogy aludtam már jobbat is. - feleltem és már szálltam volna ki az ágyból, mikor visszanyomott és felém gördült.
• Hova-hova? - tudakolta kaján vigyorral az arcán.
• Letusolni és felöltözni - válaszoltam, de még mindig nem hagyott felkelni.
• Én arra gondoltam, hogy te maradsz szépen az ágyban pihenni, mert elég sápadt vagy és fáradt. - mondta és végig simította a karikákat a szemem alatt. - Pihenj édesem. Majd én gondoskodok ma rólatok. - mondta lágyan és egy szédítőcsókkal ajándékozott meg. Csókunk lágy volt és szerelemmel teli, melynek következtében azt hittem elolvadok. Miután elváltunk ismét megszólalt. - Beszélek a srácokkal és a hétvégére elmehetnénk Tomék nyaralójába. Elég nagy, hogy mindnyájan elférjünk benne. Megbeszélem velük, mindent elrendezek és ha ők is ráérnek akkor már az estét ott tölthetjük és csak vasárnap jövünk haza. Na mit szólsz? És meg tennénk a nagy bejelentést is.
• Nagyszerű lenne - mosolyogtam rá.
• Akkor megyek telefonálok egyet utána tálalom a reggelit hölgyem. - mondta miközben meghajolt, mint egy igazi úriember.
• Rendben uram. Itt várom. - mentem bele a játékba és elnevettem magam.

A telefont valóban nagyon gyorsan elintézte és már hozta is a reggelit, amit ketten fogyasztottunk el az ágyban. Időközben Tom is visszajelzett, hogy estére készen lesz a nyaraló és akár délután indulhatunk is. Végre egy kis kikapcsolódás a sok feszültség után. - gondoltam magamban és Robra fordítottam minden figyelmem. Egy ideig még pihentünk az ágyban, hol csókokat váltottunk, hol pedig beszélgettünk. Szinte áhítattal néztem és hallgattam ahogy Rob elkezdte a jövőnket tervezni, hogy hol kéne házat keresnünk, mi lesz majd ha megszületik a picit, közben pedig átszellemülten simogatta a még lapos hasamat.

Hamarosan kénytelen voltam elengedni magam mellől, mivel engem még mindig nem engedett felkelni. Nemsokára már egy bőrönddel állt az ágy mellett az utasításaimra várva, hogy miket pakoljon el az útra. Rengeteget nevettem ahogy próbálta összehajtani a ruhákat és szaladgált össze-vissza, hogy minden meglegyen. Szerettem volna meggyőzni hagy segítsek, de hajthatatlan volt. Állítása szerint inkább pihenjek. Még azt se árulta hol is van az a nyaraló, hogy leginkább nyári ruhákat pakolt be holott szakad az eső odakint. Már elérkezett az ebédidő mire végzett. Egyáltalán nem voltam éhes, de addig erőszakoskodott mire megettem egy általa készített palacsintát. Végre sikerült elfeledtetnie velem azt a sok bonyodalmat ami mostanában ért minket és ennek nagyon örültem. Hosszú idő után most éreztem magam igazán felszabadultnak. A maradék pár órát az ágyban töltöttük egymást kényeztetve és folytattuk is volna estig, ha nem látom meg az órát ami időközben elütötte a délután négy órát. Egy óra múlva jönnek értünk a többiek és még sehol nem tartunk. Még jó, hogy a délelőtt folyamán elintézte szerelmem a pakolást. Gyorsan kipattantam az ágyól és a fürdő fele indultam. Rob már követett volna, ha meg nem állítom.

• De miért nem mehetek veled? - nézett rám boci szemekkel.
• Mert abból nem fürdés lenne drágám és gondolom nem akarod, hogy Kellan megint ránk nyisson, mert egészen biztos, hogy megtenné - válaszoltam az ajkaira hajolva, de mielőtt megcsókolhatott volna beléptem a fürdőbe és gyorsan becsuktam az orra előtt az ajtót és kulcsra zártam.
• Ezt még megbánod. - kiabálta nekem, de hallottam, hogy mosolyog.
• Alig várom. - vágtam vissza nevetve.

A kis közjáték után gyorsan beálltam a zuhanykabinba és megnyitottam a vizet. Hihetetlenül jó érzés volt ahogy meleg víz átjárta testem minden négyzetcentiméterét. Szinte teljesen ellazultam, de emlékeztettem magam, hogy sietnem kell, így egy tíz perc után már a szekrény előtt álltam tanakodva azon, hogy mit vegyek fel. Persze előtte Robot bezavartam a fürdőbe zuhanyozni, mielőtt még az ágyban kötnénk ki. Ha nyári ruhákat pakolt be ez azt jelenti, hogy meleg helyre megyünk tehát akkor annyira nem kell beöltöznöm. - tanakodtam magamban. A választásom egy kissé elegánsabb szettre esett. Egy zöldes ruhát szemeltem ki melynek a derekán egy barna öv kapott helyet, hozzá egy barna zöld köves magassarkú szandált, barna selyem sálat, ugyanolyan színű táskát és zöld karkötőt választottam ki. Mivel itt rossz idő van majd felkapom hozzá a fehér hosszított kabátomat és kész is.

Mire végeztem a készülődéssel már szerelmem is kivánszorgott frissen borotválkozva a fürdőből és gyorsan felöltözött. Ő fele annyi időt sem töltött ezzel mint én, de mire végzett már hallottuk is a dudálást. Azonnal megindultam az ajtó felé, de mielőtt kinyitottam volna visszarántott és szó nélkül egy szenvedélyes, szerelmes lágy de még is vad csókkal ajándékozott meg. Még a lábam is beleremegett. Gyorsan rendeztem a vonásaim, hogy Kellan azért nem kezdjen el poénkodni habár tudtam, hogy úgysem úszom meg. Rob felkapta a bőröndöket és már mentünk is a kocsikhoz. Szerencsétlenségemre Kellan kocsijába kerültünk mivel a másikba Ash, Tom, Jack, Ian és Caroline foglalt helyet. Nikki jött még velünk aminek örültem, mert már nagyon rég beszéltem vele.

• Sziasztok! - köszöntek ahogy beültünk. Én hátra Nikki mellé míg Rob előre ült.
• Sziasztok! - üdvözöltük mi is őket.
• Na mi van fiatalok? Titeket egymás társaságában lehet úgy is látni, hogy fel vagytok öltözve? - kezdte Kellan. Hogy tudtam, hogy ez lesz! - gondoltam magamban és felsóhajtottam.
• Igen Kellan, lehet. - válaszoltam édesen mosolyogva. Nem fog felhúzni, nem fog felhúzni… - ismételgettem gondolatban amitől tiszta hülyének éreztem magam.
• Azóta is rémálmaim vannak. - mondta tetetett ártatlansággal mire felnevettünk.

Egész úton csak az ő hülyeségeit hallgattuk és azt hogy csipkelődik Nikkivel. Olyan aranyosak együtt. Nagyon remélem összejönnek, és ahogy Ashley ismerem már rég elkezdte a összeboronálni őket. Eddig úgy látszik sikerrel. Nagyon jól szórakoztunk egész idő alatt. Két és fél óra múlva egy tengerparti házhoz kanyarodtunk be. Ez lenne a nyaraló? Nem semmi. Egyszerűen káprázatos volt.

A háznagyon hatalmas volt. Fél kör alakú és a tenger felőli rész pálmafákkal volt díszítve. Rengeteg ablak és erkély nyílt a part felé és a kilátás is meseszép volt.

Már sötétedett mire odaértünk így mindenki elment, hogy berendezkedhessen egy szobába, hogy utána nyugodtan ki tudjunk ülni a partra szórakozni. A nappali csodálatosan volt kialakítva. Középen volt egy kör alakú mélyedés amiben a kanapé kapott helyet egy asztallal és ennek az egyik oldalán volt a lépcső amivel az emeltre tudtunk felmenni. Az egész helységben a barna és a krém szín dominált, ezzel meleg, meghitt hangulatot kölcsönözve a nappalinak.

Tom felkísért mindenkit a szobákhoz, hogy döntsük el kinek melyik kell. Mi Robbal egy egyszerű szobát választottunk, ahol volt két kávé barna szekrény egy ággyal, amin kék és barna ágytakaró volt és a falak már nem is igazán fehérek voltak hanem kicsit krémesebb színűek. Az összhatás csodálatos volt.

Mindenki kiválasztotta a szobákat és neki kezdtünk a kipakolásnak. Mikor ezzel végeztünk a konyhába igyekeztünk, ahol meglepő dolog fogadott minket. Ashley a konyhapulton ült miközben Tom előtte állt és szinte beleestek egymás szájába. Meglepett minket ez a heves kirohanásuk, mert társaságában nem igen szoktak, így viselkedni. Mondjuk először csak ketten voltak a konyhába na de akkor is. Még szerencséjük van, hogy nem Kellan jött be mert akkor hallgathatták volna a megjegyzéseit

• Khmm... - köszörülte meg a torkát szerelmem, mire a páros szétrebben úgy hogy Ash kis híján leesett a pultról, de Tom idejében megfogta.
• Mi...izé...öö – kezdett el dadogni barátnőm. Még soha nem láttam ennyire zavarban. Jót mosolyogtam rajta.
• Nem láttunk semmit. - mondta szerelmem nekik, ezzel arra utalva, hogy felejtsük el az egészet, mintha mi se történt volna.
• Oké - vigyorgott Tom. - Na skacok mit csináljunk?
• Üljünk ki teraszra. - javasolta Rob. - Krissel szeretnénk bejelenteni valamit.
• Bejelenteni? Hú ez komolynak hangzik! – viccelődött. Akkor szólok Kellannéknak és Jackéknek. - mondta Tom és kiment a konyhából.
• Akkor mi meg vigyünk ki piát és egy kis rágcsálni valót. - mosolygott Ashley majd összeszedtük a dolgokat és elindultunk ki. Persze magamnak és Carolinenak vittem ki üdítőt mivel nem egészsége az alkohol ilyenkor. Pár perc múlva a többiek is kiértek és körbe ültük az asztalt. Már jó ideje beszélgethettünk,mikor felállt Rob és egy kis figyelmet kért.
• Nos, azt közületek csak ketten tudják, hogy volt valami oka is annak, hogy idejöttünk. Krissel szeretnénk bejelenteni nektek valamit. - kezdte mire én is felálltam és átölte a derekam. - Az a helyzet, hogy...
• Gyermekünk lesz. - fejeztem be Rob helyett és elmosolyodtam. Körbe néztem és két szempár kivételével mindenki megdöbbenve és hitetlenkedve nézett ránk. Hosszú este lesz van egy olyan érzésem. - gondoltam magamban, de a tegnapival ellentétben ez jó estének ígérkezik.

Robert

Boldogság. Olyan egyszerű szó, mégis olyan bonyolult. Normális dolog, hogy jelenleg szó szerint az egyik szeme sír, a másik nevet? Ha mégis választanom kéne, egyértelműen az öröm az erősebb érzés. Mi többre is vágyhat egy férfi? Megtalálta azt a nőt, aki minden hibájával együtt képes szeretni, ráadásul még meg is ajándékozza az élet egyik legnagyobb ajándékával. De ugyan akkor képtelen vagyok magamban elnyomni a szomorúságot és a dühöt. Szomorú vagyok, mert anya így viselkedik, és nem képes velünk együtt örülni, más részről viszont ott van bennem a düh is, amiért így viselkedik szerelmemmel. Mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz, de most egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta. Nem tudom mi lenne a helyes megoldás. Van olyan egyáltalán ilyenkor? Akár hányszor próbálom jobb belátásra bírni, vagy családi programokkal elűzni ezt a feszültséget, mindig rosszul sül el és csak mélységesen megbántja Kristent és vele együtt engem is. De az se jó megoldás, amit most csinálok, hogy békén hagyom és várom, hogy egyszer még belátja, mekkora hibát követ el. Félek, hogy nagyon sokáig fog tartani! Ismerem őt, tudom milyen. Pontosan tudom, hogy most se Kristennel van baja, őt eddig is szerette, hanem azzal, hogy ezekkel a fotókkal most szerinte csorba esett a család ,,hírnevén”. Mama szokása volt ez és ez anyára is ráragadt. Mama mondogatta ilyenkor mindig, hogy ,,Mit fognak ehhez szólni a szomszédok?”. Egyszerűen ő is így nevelkedett, fontos neki mások véleménye. Gyermekkorunkban is kifelé mindig úgy mutattuk, hogy minden rendben van a családban. Igaz nagyobb veszekedések nem is voltak, de anyának egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, hogy más is észre vegye, hogy éppen valami baj van a családi idillben. De én egyáltalán nem értek velük egyet. Nincs olyan ember, aki soha ne hibázott volna az életben. Aki ezt állítja, annak meg nem vagyunk kíváncsiak a véleményére. Az ismerőseink közül, akik ezek után máshogy viselkednek velünk, jobb, hogy így legalább békén hagynak minket. Ahogy a mondás is tartja, jobb egy ellenség, mint egy hamis barát. Amúgy is egy ember véleménye sem tudja most elrontani a boldogságomat. Mert akármennyire is kavarognak bennem az érzések, igen is boldog vagyok!

• Hát még most sem hiszem el! – ámuldozott Tom, mikor a lányok Iannal karöltve már be mentek beszélgetni, és mi fiúk kint maradtunk még egy picit iszogatni.
• Hidd el még nekem is teljesen hihetetlen! – mondtam. Amint felocsúdtak a kezdeti döbbenetből, boldogan gratuláltak nekünk a picihez és rögtön kérdezgetni kezdtek: mióta tudjuk, anyáék mit szóltak és még hasonlók.
• És azt is hidd el, hogy még később se fogod teljesen – mondta Jack nevetve. – Legalábbis nekem még most se nagyon sikerült.
• Hát ha nekem ezt valaki egy éve mondja, hogy ti ketten nemsoká szülők lesztek, biztos hogy képen röhögöm. – szólalt meg Kellan. Meg kell hagyni igaza van! Teljesen megváltozott az életem! Természetesen jó értelembe. – Majd megtanítom őket egy csomó klassz dologra! – folytatta.
• Hát biztos hogy nem! – reagáltam rögtön. – Az kéne még, hogy eltanulják tőled a hülyeségeket!
• Nézd a jó oldalát – a vigyora majd szétszakította az arcát. – legalább nem neked kell majd felvilágosítani őt!
• Megfontolandó ajánlat! – röhögött Tom . – Biztos széles körű tájékoztatást kapnának.
• Ti betegek vagytok! – nevettünk fel Jacksonnal.
• Őrülteké a jövő! – kontrázott rá Tom.

Nem sokat beszélgethettünk, mikor megjelent kint ismét Ashley, Nikki és Ian. Hiába tudom már az igazat, még mindig elég távolságtartó vagyok vele, de tényleg próbálkozok minél jobb viszonyt ápolni vele. Kénytelen leszek, hisz nem tilthatom el Kristentől. Visszatérve az előbbi gondolathoz, az hogy kijöttek, azt jelenti, hogy én mehetek fel szerelmemhez. Jack is ugyan erre gondolhatott, ugyan is szinte egyszerre álltunk fel és indultunk el befele.

• Aztán halkan, vannak akik aludni szeretnének! – szólt utánunk nevetve Tom.
• Csak nem magadra gondoltál? Kár…nekem más terveim voltak. De ha nem hát nem! – ült bele az ölébe Ash, majd ránk kacsintott. Na Tom emberére akadt! Innentől kezdve barátom figyelmét, az kötötte le, hogy visszatérítse kedvesét az eredeti tervéhez.

Én nevetve hagytam ott őket, majd egyenesen a szobánk felé vettem az irányt. Amint benyitottam, azonban csalódottan tapasztaltam, hogy Kris már át is vette a hálóingjét. Mikor észre vette, hogy bejöttem, megajándékozott egy káprázatos mosollyal, mire én rögtön oda mentem hozzá és karjaimba vontam.

• Meg kellett volna várnod az átöltözéssel! Segítettem volna, nem akarom, hogy megerőltesd magad. – suttogtam a fülébe incselkedve, majd egy puszit nyomtam szépen ívelt nyakára.
• Óh, milyen figyelmes vagy – nevetett fel. – Legközelebb akkor rád hagyom ezt a rendkívül bonyolult műveletet, ha már ilyen segítőkész vagy.
• Helyes – vigyorogtam rá, majd egy csókra húztam magamhoz.

Mikor elváltunk egymástól még egy rövid csókot váltottunk, majd én is elmentem, hogy lezuhanyozzak. Mire végeztem Kris már az ágyban feküdt. Először azt hittem, hogy elaludt, így próbáltam úgy odaosonni mellé, hogy még véletlenül se keltsem fel, hisz tegnap este alig aludt valamit, de mikor befeküdtem mellé, mosolyogva bújt közelebb.

• Azt hittem már alszol.
• Nem jött még álom a szememre. – válaszolta, miközben fejét a mellkasomra hajtotta. Én egy csókot nyomtam a feje búbjára, majd elkezdtem a hátát simogatni. – Annyira örülök, hogy a többiek ilyen jól fogadták a hírt. – szólalt meg egy idő után.
• Én is – értettem egyet. – Bár ettől nem féltem, eddig is mindenben számíthattunk rájuk.
• Igazad van – suttogta és ő is elkezdett mindenféle mintát rajzolgatni a mellkasomra. – Már csak a szüleimnek kell elmondani. – tette hozzá egy nagy sóhaj kíséretében.
• Nyugodj meg!– emeltem fel a fejét, kényszerítve, hogy a szembe nézzen. - Minden rendben lesz! – adtam egy csókot kívánatos ajkaira.
• Nem tudom…nincs szerencsénk a szülőknek történő nagy bejelentésekkel.
• Ez nem igaz, nem kell félned, örülni fognak! – biztattam. – Mikor mondjuk meg nekik? – kérdeztem.
• Nem hiszem, hogy ezt telefonon kéne velük közölni – nekem is ez a véleményem. – de most nem is akarok visszautazni Párizsba. Örülök, hogy itt már nyugalom van, ha visszamennék, ott kezdődne minden az elejéről.
• Nem is engedném, hogy most oda utazz. – mondtam ki hangosan az első gondolatomat. Nem hagyom, hogy még egyszer annyit idegeskedjen. Ráérünk azzal még foglalkozni később, azért dolgozik annyi ember az ügynökségénél, hogy elintézzék az ilyen ügyeket. Nem fogom hagyni, hogy Kris foglalkozzon vele. – És mi lenne ha ők jönnének Londonba?
• Ez jó ötlet – fordította felém a fejét. – De milyen indokkal hívjuk őket ide, hogy még véletlenül se gyanakodjanak? Szeretném ha csak itt tudnák meg.
• Beszéltél mostanában anyukáddal? Tudja, hogy mi van most anyával? – kérdeztem rá bizonytalanul, remélve, hogy nem rontom el a kérdéssel a mostani jókedvét.
• Valamelyik nap beszéltem vele, de annyira részletesen nem avattam be. Csak annyit tud, hogy nincs minden rendben.
• Talán ha elmesélnéd neki a történeteket, persze csak ha szeretnéd, akkor elhívhatnád, hogy jöjjön el és segítsen neked, nekünk. – gondolkoztam hangosan. – Egyrészről bejelenthetnénk nekik a jó hírt és biztosra veszem, hogy anyukád el fog jönni, ha a segítségét kéred. Másrészt hátha tényleg tud hatni anyára. Nekünk nem sikerült, de tudod, hátha rá hallgat. Régen is nagyon jól megértették egymást.
• Nem tudom…az már nagyon rég volt. Mi lesz ha csak ront a helyzeten? Ha anyukád azt hiszi, hogy még az anyámat is ráküldöm.
• Majd beszélek vele előtte, elmondom, hogy a szüleid miért jöttek ide. Ezután szerintem, nem szabadna ennek a gondolatnak megfordulnia a fejében. - válaszoltam. Láttam, hogy nem nagyon sikerült meggyőznöm, így egy nagy sóhaj után folytattam. – Nézd, nem sok veszteni valónk van. Legfeljebb minden változatlan marad. De ha meg mégis beválik, akkor meg végre rendeződik ez a helyzet.
• De szerinted tényleg sikerülhet? – nézett mélyen a szemembe, de nem láthatott mást mint őszinteséget, mert tényleg bíztam benne.
• Igen, szerintem segíteni fog.

Még egy kis ideig csak nézett, szinte látszott rajta, hogy ezer és egy gondolat kavarog a fejében. Tudom, hogy most mérlegeli a dolgokat.

• Rendben holnap felhívom anyáékat! - mondta végül.

Kezem közé fogtam az arcát, majd egy csókra húztam magamhoz. Próbáltam mindent beleadni ebbe az egy csókba. Azt akartam, hogy érezze, rám mindenben számíthat, hogy én mindig itt leszek neki, és hogy mi együtt minden gondot leküzdünk!

Másnap reggel egyedül ébredtem. Álmosan tapogattam magam mellett a helyet, mikor rájöttem, hogy Kris már felkelt. Még picit nyújtózkodtam az ágyba, majd gyorsan felöltözve indultam szerelmem keresésére. Az emeleten még nagy csönd volt, amiből arra következtettem hogy a többiek még javában alszanak. Mint később kiderült, ez csak a fiúk egy részére igaz. Amin leértem a földszintre, meghallottam a lányok nevetését a konyhából, így én is arra vettem az irányt. A látványt örökre az emlékezetembe véstem. Kristenék a konyhában csinálták a reggelit. Az ajtófélfának dőlve, figyeltem őket, miközben arcomon hatalmas mosoly terült szét. A lányoknál szólt a zene, amihez hol éneklésük, hol hangos nevetésük társult. Mindannyian ügyködtek valamin. Kávét főztek, pirítóst csináltak, tojást sütöttek, terítettek. Kész terülj, terülj asztalkámat varázsoltak ide. Ash egy idő után észrevett, majd mosolyogva bökte meg Krist, aki rögtön követte barátnője tekintetét. Arcán széles mosoly virított és sütött szeméből a boldogság, ami az én szívemet is azzal töltötte el. Gyorsan megtörölte a kezét, majd oda jött hozzám, hogy végre megkapjam a reggeli csókomat. Szorosan fontam köré a karjaimat, és mikor elszakadtunk egymástól, akkor se nagyon akartam messzebb engedni magamtól.

• Minden rendben van? Most nem émelyegsz? – kérdeztem.
• Teljesen jól vagyok! – nyugtatott meg. – Már Tom is ébren van, kint cigizik, ha gondolod te is menj ki hozzá. Mindjárt végzünk, aztán fentről is kitereljük a többieket. – mondta mosolyogva.

Még egy utolsó puszit nyomtam az arcára, ahogy mondta Tom után mentem. A teraszon volt, kezében az elmaradhatatlan cigivel, de nem úgy nézett ki mint aki tényleg ébren van.

• Jó reggelt! Már nem azért, hogy dicsérjelek, de elég nyúzott vagy! – ültem le mellé nevetve.
• Ki lehet nevetni. Nem téged költöttek fel. – morogta.
• Ash nem hagyott aludni. De sajnállak! – nevettem tovább.
• Sajnos nem úgy ahogy te gondolod. Reggel kirángatott az ágyból, hogy menjek el nekik a közeli boltba, mert reggelit akarnak csinálni és nincs a hűtőbe semmi. - ahogy láttam a fintort az arcán, ismét felnevettem.
• És miért te lettél a szerencsés áldozat?
• Mert én felejtettem el bevásárolni, mielőtt jöttünk – felelte felháborodottan.
• Hát haver akkor megszívtad.
• Köszönöm az együttérzést! – zsörtölődött.

Ash jött ki, hogy szóljon készen lettek és ezzel egy időben hatalmas ordítás rázta meg a házat majd egy dühös Kellan szaladt ki a házból csurom vizesen.

• Remélem Tom nem panaszkodsz! Egy kis koránkelésbe te sem halsz bele! – mondta neki Ash komoly arccal, de látszott rajta, hogy alig bírja elrejteni a vigyorát.
• Veled meg mi történt? - vette észre Tom Kellant és mindannyian próbáltuk visszafojtani a nevetésünket.
• Azok a kis boszorkák nyakon öntöttek egy pohár jéghideg vízzel. - nyafogta mire kitört belőlünk a nevetés.

Kellan még motyogott valamit az orra alatt, de nem értettem. Felkelt, majd elindult befelé. Ash egy csókot adott Tomnak, majd elindultunk a házba, nevetve megráztam a fejem és követtem őket..

• Ugye tudod, hogy egész nap ilyen félholt lesz? - kérdeztem Asht Tomra utalva.
• Azt próbálja meg! – nevetett fel Ashley. – Majd én felélesztem. – mondta, majd lökött barátom után ment. Én is követtem őket és mire beértem már mindenki bent volt.

Gyorsan helyet foglaltam Kristen mellett, majd neki kezdtünk elfogyasztani a reggelit. Isteni volt! A végére már Kellan is megbocsájtotta a reggeli ébresztőt a lányoknak. Szinte az utolsó szemig elpusztítottunk mindent. Nem győztünk hálálkodni a lányoknak, de Nikki erre viccesen – legalábbis remélem – annyit mondott, hogy holnap mi jövünk. Remélem nem gondolta komolyan, mert ha mi próbálkoznánk meg ezzel még a házat is leégetnénk. Rajtam mondjuk egy tükör tojás nem fog ki, de tudom, hogy Tom még soha életében nem főzött semmit. Ha Ashley rá hagyja akkor jobb ha előre is rendel valami ehetőt. Még beszélgettünk úgy egy fél órát, majd miután mi fiúk elpakoltunk magunk után és a lányok elmentek átöltözni, megbeszéltük, hogy bemegyünk a városba és picit szétnézünk.

Már délután négy óra is volt, mikor újra visszaértünk. Délelőtt sétáltunk a városba, Krissel volt amikor külön is elmentünk valamerre, hogy egy picit kettesben is lehessünk, majd délben beültünk egy hangulatos étterembe a többiekkel ebédelni. Az biztos, hogy nagyon rég nevettünk ennyit. Délutánra viszont már Caroline is eléggé elfáradt, és Kristen is jót tett egy kis pihenés, így visszajöttünk a nyaralóhoz. Caroline elment lepihenni és én is rávettem Krist, hogy feküdjön le. Persze hevesen ellenkezett, hogy nem beteg és amúgy se fáradt, de meg vannak az eszközeim, amivel rá bírtam venni. Megvártam míg elalszik, majd ismét lementem a többiekhez. Igaz nem aludt sokat, de legalább valamennyit pihent és ennek örültem. Amikor felébredt még várt rá egy feladat: fel kellett hívnia a szüleit. Felvonult telefonálni a szobába, de most kivételesen nem mentem vele. Hagytam, hogy nyugodtan, ha lehet így mondani négyszemközt beszéljék meg a dolgot az anyjával. Tudtam hogy nagyon jó a kapcsolat köztük, és talán segít is neki, ha őszintén elmondja a gondjait egy olyan személynek, aki nem annyira érintett a dologban, mint én. Pontosan tudom, hogy nem mondja el minden érzését ezzel a helyzettel kapcsolatban, mert tudja, hogy nekem akár mi is történt az édesanyám, és nekem is nagyon rosszul esik ez az egész. Ezért is örülök, hogy ha nem is telefonon, de ha ide jön az anyja, akkor vele végre kibeszéli azt, ami a szívét nyomja.

Egy fél óra telhetett el, mikor Kris is csatlakozott hozzánk. Rögtön oda jött mellém, mire én az ölembe vontam. Halkan, hogy a többiek ne hallják, bár most nem is nagyon figyeltek ránk, kérdeztem rá, hogy mit mondtak.

• Eljönnek! – felelte mosolyogva, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. – Nem is kellett nagyon győzködni őket. Jövő héten tudnak jönni, azt mondta anya, majd még felhív, hogy pontosan melyik nap jönnek.

Szívből örültem a hírnek! Kris egy csókért nyújtózott felém, én pedig azonnal összeérintettem ajkainkat. Rövid csók volt, de annál édesebb. Hittem benne, hogy talán végre újra minden rendbe jön és végre tényleg csak a boldogság vár ránk!

John

A fene vinné el azt a kis ribancot meg azt a bájgúnár Pattinsont. Nina azt mondta figyeljem őket erre nem eltűntek. Most meg hallgathatom annak a kis fruskának a hisztijét.

• Te idióta! Arra kértelek, hogy figyeld őket. Ez olyan nehezedre esik? - kiabált velem. - Ha még sem sikerül a tervünk neked véged. Remélem érthető voltam. - sziszegte az arcomba hajolva.
• Nagyon is, de ne rajtam vezesd le a feszültséged légy szíves. Másnap tartogasd - mondtam neki dühösen.
• Jól van na, ne haragudj. - bújt hozzám, de egy cseppnyi bűntudat se látszódott rajta. - Csak feszült vagyok, hogy azok ketten valahol együtt vannak és boldogok. Ez annyira dühít. Pedig próbáltam Robert fejét teletömni és Kris ellen fordítani, de még sem sikerült.
• Nem haragszom, de ahhoz, hogy a tervünk működjön még nem kell mindenhova követni őket. A megfelelő pillanatban lecsapunk és a boldogságuknak annyi - mondtam és mindketten felnevettünk. Várj csak Kristen Stewart. Megbánjátok, hogy annyiszor keresztbe tettetek nekünk. Visszaadok mindent kamatostul! Már nem kell sokat várnom a bosszúra. - gondoltam és hangosan felnevettem.

31.fejezet

Sziasztok!

Kicsit megkésve,de meghoztuk a következő fejezetet. Nagyon örültünk a visszajelzéseknek és külön köszönjük a hozzászólásokat Dorothynak, Orsynak, Bekynek, Nikolnak, Ancsának és Nócinak.

Nem is szaporítanánk tovább a szót!

Jó olvasást! :D

Puszi: Netty & Wiky

Kristen

„A szerelem az egyetlen amiben muszáj hinni.”

Éreztétek már úgy, hogy hatalmas hibát követtetek el? És utána bűntudatot kezdtél érezni? Én tegnap követtem el életem legnagyobb hibáját, mikor elgondolkoztam azon, hogy elvetetetem a kisbabámat, de szerencsére Caroline felnyitotta a szemem így másnap reggel olyan boldogsággal a szívemben keltem, amit az utóbbi pár napban nem tapasztaltam. Azonnal a hasamra csúsztattam a kezem és elkezdetem simogatni.

• Szia picim! – kezdtem el halkan beszélni hozzá habár kétlem, hogy akármit is hallana belőle. – Tudod a mama tegnap nagyon csúnyán viselkedett a papával, de amint felöltöztem megyek és bocsánatot kérek tőle. – ahogy ezt kimondtam máris kipattantam az ágyból és egy gyors zuhany után felöltöztem és lerobogtam a konyhába, ahol egy üzenet várt.

„Kristen! Sajnálom, hogy nem vártam meg míg felébredsz, de be kellett jönnöm a céghez apához, mert a segítségemet kérte. Beszéltem Jackkel és mondta, hogy sikerült Robot lenyugtatni szóval hajrá! Menj és kérj bocsánatot utána pedig hívj fel! U.i.: a kulcsot tedd a lábtörlő alá!

Puszi: Caroline”

Amint a végére értem már kaptam is magamra a kabátom és indultam a kocsihoz, persze miután a kulcsot a helyére tettem. Útközben izgatottan szorítottam a kormányt. Féltem, hogy Jacksonnak még sem sikerült annyira megpuhítania, mint drága barátnőm állítja. Már a belvárosban voltam, mikor eszembe jutott valami, így bekanyarodtam egy plázához. Pár perc alatt elintéztem a dolgokat és száguldottam tovább szerelmemhez. Bő negyed óra múlva megérkeztem és félve sétáltam a bejárati ajtóhoz, de mikor odaértem akkor jutott eszembe, hogy a kulcsom meg nincs nálam. Szerencsére a firkászok megunhatták a ház előtt való szobrozást, mert egy árva lélek nem volt az utcában. Lehetséges, hogy egyik percről a másikra, minden jobb legyen? Mivel nem volt nálam kulcs becsöngettem, de nem kaptam választ. Egyre idegesebb lettem, mivel már lassan 10 perce megállás nélkül nyomom azt az átkozott csengőt. Megkönnyebbülésemre egy idő után meghallottam a számomra oly kedves hangot.

• Megyek már! – kiáltotta és abban a pillanatban kinyílt az ajtó és Rob meglepődött tekintetével találtam szembe magam. – Kris! – suttogta pár másodperc hallgatás után.
• Igen én vagyok! Bemehetek? – kérdeztem ugyanolyan hangon.
• Persze, gyere. – mondta és ellépett az ajtóból. Bent levettem a kabátom és elindultam a nappaliba. Rob pedig követett.
• Figyelj…
• Én… - szólaltunk meg egyszerre mire elmosolyodtunk. – Kezd te. – mondta nekem.
• Rendben. Rob én annyira sajnálom, amit tegnap mondtam, de iszonyatosan megijedtem. Caroline felnyitotta a szemem. Nem lett volna szabad arra gondolnom, hogy elvetetem, hiszen ő a szerelmünk gyümölcse és…
• Csss… - tette az úját a számra. – Nekem is bocsánatot kell kérnem. Nem lett volna szabad olyat a fejedhez vágnom, hogy esetleg nem tőlem van. Mind a ketten feszültek voltunk.
• Igaz, de akkor is hülye voltam. Szeretném jóvátenni. Nem lehetne elölről kezdeni?
• De lehetne. – mosolygott rám azzal a féloldalas mosolyától.
• Akkor kezdem. – mosolyodtam el én is és a táskámból kivettem egy kis tasakot és felé nyújtottam. Értetlenül nézett rám, de kivette a kezemből és megnézte a tartalmát. Pár pillanattal később mosolyogva húzott elő belőle egy pár hófehér bébi cipőt. – Gyermekünk lesz Rob! – mondtam nevetve és végre minden úgy alakult, ahogy egy ilyen pillanatban szokott. Felpattant mellőlem, a karjaiba kapott és nevetve megpörgetett a szobába.
• Annyira boldoggá tettél. – felelte és egy nap után végre megcsókolt. Annyira lágy és édes volt a csókja, hogy a lábaim beleremegtek, és ha nem tart meg összecsuklok. Nyelvünk szenvedélyes táncba kezdett, de sajnos a levegőhiány miatt el kellett válnunk. –Szeretlek. – suttogta miközben a homlokát az enyémnek döntötte.
• Én is szeretlek. – feleltem mire ismét egy szédítő csókkal ajándékozott meg, de itt már nem állt meg.

A karjaiba kapott és elindult velem felfelé a lépcsőn miközben csókjaival borította be arcom minden négyzetcentiméterét. Ahogy felértünk a hálóba talpra állított és szorosan a karjaiba zárt. Lassan elhajolt tőlem és mélyen a szemembe nézett azokkal a csodaszép szürkés szemeivel, amikben a határtalan boldogság mellett mérhetetlen nagy szerelmet és szenvedélyt láttam. Elkezdte megint csókolgatni a nyakam mire jólesően megborzongtam. Neki ez még nem volt elég és kezeivel bemerészkedett a felsőm alá és a hasamat kezdte el simogatni majd egy idő után szépen lassan elkezdte levenni a feleslegesé vált ruhadarabot rólam. Minden egyes érintése még jobban felkorbácsolta vágyaimat. Miután már megszabadított a nadrágomtól is és csak egy szál fehérneműben álltam előtte ismét a karjai közt találtam magam és gyengéden lefektetett az ágyra. Én sem tétlenkedtem és elkezdtem vetkőztetni őt. Ott érintettük egymást ahol csak értük minden egyes centit feltérképeztünk a másikon. Pillanatokon belül testünk meztelenül tapadt egymáshoz. Rob a mellkasom minden négyzetcentiméterét felfedezte ajkaival és nyelvével, míg már nem bírtam tovább és hirtelen felé gördültem. Kéjesen felnyögött, mikor pont úgy helyezkedtem, hogy ágyékához hozzányomódott a csípőm.

• Te kis boszorka! – suttogta.
• Te váltod ki belőlem. – mondtam neki majd egy hirtelen mozdulattal maga alá fektetett és egy határozott mozdulattal belém hatolt mire mindketten felnyögtünk.

Először lassan kezdett el mozogni bennem, ám a heves vágy, ami már egy ideje kínozza testünket, megkívánta, hogy egyre gyorsabban és hevesebben mozogjon bennem. Egyre hangosabban sóhajtoztam és hogy sikításomat visszafogjam a vállába haraptam. Eddig soha nem csináltam ilyet, de most nem bírtam magam visszafogni. Talán a terhesség teszi. Nem tudom, de hihetetlen érzések kerítettek hatalmukba miközben szeretkeztünk. Rob csupán halkan sóhajtott fel néha, de mikor mindketten elértük a beteljesülés gyönyörét, hangosan nyögött egyet. Testünk megfeszült, míg ő hátra vetette fejét, szemeit lehunyta. Egy örökké tartó pillanatig így maradt, majd óvatosan kicsusszant belőlem, mellém gördült és szorosan magához ölelt. Csak akkor szólalt meg, mikor légzésünk már csillapodott.

• Már tegnap megakartam kérdezni, hogy, hogy lehetséges ez? Mármint szedted a gyógyszert rendszeresen nem? – kérdezte.
• De. Legalábbis azt hittem. Azonban a nyaralás alkalmával egyik nap elfelejtettem, mert mással voltunk elfoglalva és teljesen kiment a fejemből. – néztem rá jelentőségteljesen.
• Ó, már értem. És mivel voltunk elfoglalva? – kérdezte miközben felém hajolt. – Esetleg megmutatnád? – suttogta a számhoz hajolva.
• Ezer örömmel. Már ha eléggé feltöltődtél hozzá. – feleltem egy fél mosollyal az arcomon majd válaszképp megcsókolt. Ám ez a meghitt pillanat nem tartott sokáig, mert kiabálást hallottunk a földszintről és mivel a hang egyre közeledett a szobához félbe kellett hagynunk az előbb megkezdett tevékenységünket .
• Robert Pattinson. Azonnal told elém a képedet. Még is mi a frászkarikát műveltél Krissel? Már megint megbántottad? – hallottuk meg a jól ismert hangot. – Tudom, hogy itt vagy te… - már nem fejezte be a mondandóját mert ahogy benyitott a szobába elég félreérthetetlen helyzetben talált minket. – Hogy az a… Mi a… A fenébe… Ez…Takarjátok már el magatokat. – kiáltotta és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is ki, de ahogy becsukódott az ajtó hangos nevetésben törtünk ki.
• Ti csak ne nevessetek. Megrontottátok gyermeki énemet. Most rosszat fogok álmodni. – kiabált be a szobába tetetett felháborodással.
• Persze, mi rontottunk meg. Nagyon sajnállak. – vágtam vissza neki visszafojtva a nevetésemet.
• Lemegyek hozzá a nappaliba, addig öltözz fel. – mondta szerelmem és egy puszit adott a hasamra mire melegség járta át az egész testem.
• Jól van. Aztán nyugtasd meg, hogy minden rendben van.
• Igen is hölgyem! – felelt mosolyogva majd magára kapta a nadrágot és az inget és már ott sem volt.

Ahogy kilépett az ajtón boldogan nyújtóztam el az ágyon és az elmúlt másfél óra pillanatai ismét leperegtek a szemem előtt. Már jó ideje fekhettem ott, mikor úgy éreztem, hogy itt az ideje lemennem a fiúkhoz. Egy villámgyors zuhany után magamra kaptam egy virág mintájú ruhát egy rózsaszín blézerrel és egy krém színű cipővel.

Mire leértem a fiúk már a konyhában voltak és elmélyülten társalogtak valamiről. Észre sem vették, hogy leértem csak, mikor megköszörültem a torkom.

• Áá, Kris! Szia! – jött oda Kellan. – Hogy van a fogadott hugicám?
• Remekül fogadott bátyuskám. – mondtam nevetve és megöleltem.
• És akkor most meséljetek. Mi történt köztetek, amiért Kris tegnap ott aludt Caroline-éknál?
• Kicsit összekaptunk, de minden rendben. – válaszoltam.
• Oké, ha ti mondjátok. – nézett ránk furcsán.
• És csak azért jöttél, hogy Robot kérdőre vond? – érdeklődtem.
• Nem. Mivel a csajok már nem sokáig maradnak ezért a hétvégére rendezni kellene egy búcsú party félét. Nem tudni, hogy a csapat, mikor rázódik így össze ennyi időre. Mit szóltok? – kérdezte kíváncsian. Összenéztünk Robbal és biztos, hogy ugyanaz járt a fejünkben. Hétvégén tesszük meg a nagy bejelentést.
• Rendben benne vagyunk. – mondta a nevemben is Rob.
• Nagyszerű, akkor majd a részleteket megtárgyaljuk. Akkor én megyek is. További jó szórakozást. – kacsintott ránk. - Sziasztok!
• Szia! – köszöntünk el mi is.
• Akkor a hétvégén megdöbbentjük a többieket. – mosolygott rám szerelmem.
• Igen. Kíváncsian várom a reakciókat.
• Figyelj szívem!
• Igen?
• Nos, arra gondoltam, hogy pénteken elhívhatnánk a szüleimet és a nővéreimet, hogy elmondjuk nekik a nagy hírt. – mondta óvatosan.
• Hát… - kezdtem bizonytalanul. Clare nem hiszem, hogy örülne a múltkori összetűzés után, de még is csak Rob szülei. – Rendben. – feleltem végül.
• Biztos?
• Igen. – mosolyogtam rá.

A napok rohamosan teltek és egyre jobban közeledett a péntek este, amire Rob szülei igent mondtak. Iszonyatosan féltem a találkozástól és a reakcióktól, de tudtam, hogy Rob mellettem lesz és támogat. Szerencsénkre a sajtó már egy ideje nem zaklat minket, és nyugodtan közlekedhetünk. A félelemtől eltekintve remekül telt a hetünk. Nagyon boldogok voltunk főleg Rob. Mikor a piciről kezdtünk beszélgetni olyan izgatottság lett úrrá rajta amilyet, eddig még soha nem láttam. Párszor felmerült már, hogy hol fogunk lakni, de Robot még nem akartam beavatni a tervembe, míg nem lesz biztos. Mindennap beszéltem a manageremmel, de még nem dőlt el, hogy a Londoni modellügynökség átvenne e, hogy náluk modellkedjek. Habár eldöntöttem, hogy ha sikerül, ha nem akkor is Robbal maradok. Még aznap felhívtam Carolinet és Iant, hogy élménybeszámolót tartsak és megkértem őket, hogy ne mondják el senkinek a dolgot. Caroline biztosított róla, hogy Jack is tartani fogja a száját. Szerettem volna ha Clare megbocsát nekem ezért nagyon törekedtem arra, hogy tökéletesre sikeredjen az este, de Rob nem hagyta, hogy megerőltessem magam pedig nem halálos beteg vagyok csak terhes. Hamar eltelt a maradék pár nap és már csak azon kaptam magam, hogy az étkezőben ülök Robbal arra várva, hogy Richardék megjelenjenek. Mintha csak megérezték volna, hogy mire gondolok, mert abban a pillanatban megszólalt a csengő. Rob azonnal felpattant, de mielőtt kiment volna még egy csókot nyomot a számra.

• Minden rendben lesz édes! Itt leszek melletted. Szeretlek. – mondta és kiviharzott a szobából.
• Én is szeretlek. – suttogtam immár az üres helyiségnek. Előre éreztem, hogy ez lesz életem leghosszabb vacsorája és estéje.

Robert

Kristen szörnyen ideges volt. Próbáltam nyugtatni, biztatni, hogy minden rendben lesz, de nem használt. Titkon, akár hogy is próbálom elnyomni magamban az érzést, én is tartottam az estétől. Attól féltem, hogy anyának sikerül valamivel megsértenie Kristent. Nem akarom, hogy idegeskedjen, főleg, hogy sírjon. Nagyon remélem, hogy anya viselkedni fog. Ez a reményem már rögtön az elején elszállt. Mikor kinyitottam az ajtót, mindannyian kedvesen megölelgettek, de amint beljebb tereltem őket, anya rögtön felvette a sértett arcot. Kényszerből köszönt Kristennek, de szinte tapintatni lehetett a feszültséget. Apán látni lehetett, ahogy a nővéreimen, hogy próbálják oldani a hangulatot, de anya még kísérletet sem tett erre. Csalódottan, és kissé dühösen tereltem őket a konyhába, de mikor Kris is ment volna utánuk, megállítottam.

• Ne is törődj vele! Csak egy kis idő kell neki. – biztattam.
• Nem úgy néz ki, mint aki valaha is tervezi, hogy megbocsájt. – mondta szomorúan, miközben szorosan hozzám bújt.

Én is szorosan fontam karjaimat köré, majd egy biztató csók után, mi is csatlakoztunk a társasághoz. Kristen akarta minden áron főzni az ételeket, mondván, hogy ne rendelt étellel kínáljuk meg őket, de én minden áron le akartam beszélni róla. Végül közös megállapodásként, ketten főztünk. Nem vagyok egy konyhatündér, de lelkes segítője voltam, és mindent amit csak meg tudtam csinálni, el is készítettem. Miután tálaltuk az előételt, mi is helyet foglaltunk. Lizzyék lelkesen magyarázták az elmúlt hét történéseit, miközben mi hozzáláttunk az előételhez. Ha ők nem beszéltek volna, rendkívül kínos lett volna ez az egész. Ezt mindenképp meg kell majd hálálnom nekik.

• Ez egyszerűen isteni! – dicsérte Kristent apa.
• Igazán örülök, hogy ízlik, de nem csak az én érdemem. Rob nagyszerű segítőm volt – ajándékozott meg egy angyali mosollyal.
• Igazán? – nevetett fel apa. – Régebben még egy tükörtojás is kifogott rajta.
• Csoda, hogy nem gyújtotta fel néhányszor a konyhát. – kontrázott rá Vicky is.
• Úgy van, égessetek csak le – morogtam közbe. – Amúgy meg jó a tanárom. – pusziltam arcon szerelmemet.

Miután kimondtam, anyára néztem, aki eddig teljesen csendben volt, és most haragosan méregetett minket. Ekkor esett le, hogy ezt magára vehette. Remek, most azon sértődik meg, hogy ő tőle nem tudtam megtanulni. Idegesen sóhajtottam fel, majd próbáltam újra a lányokra figyelni.

• Képzeljétek el, jövő pénteken, lesz egy nagyszerű aukció. Valamelyik híresség szakított a szintén gazdag pasijával, és bosszúból eladja minden ékszerét, amit tőle kapott. Gyönyörű darabok vannak köztük. Én személy szerint egy nyakláncért vagyok oda. Mindenképp el akarok majd menni, eljöhetnétek ti is. – újságolta lelkesen Lizzy.
• Persze, szívesen! – mosolygott rá kedvesen Kristen.
• Akár Ashleyéket is elhívhatnánk. Csapnánk egy csajos délutánt. – tette hozzá Vicky. Persze ez nekem csöppet sem tetszett. Nem akartam egy egész délutánt Kris nélkül tölteni. Gondolom a lányok láthatták rajtam, mert felnevettek.
• Nyugi, este a tied vagyok – súgta nekem Kris, ami hatására jobbnál jobb képek kezdtek el lebegni a szemem előtt. Kris keze ráadásul a combomra siklott, ami kicsit sem segített a vágyamon. Minden erővel azon voltam, hogy a társalgásra figyeljek, de ez nagyon nehezen ment.

Anya továbbra sem volt hajlandó picit megenyhülni, de mi kedélyesen beszélgettünk egész idő alatt. Mikor már a desszertet is elfogyasztottunk, szépen átszállingóztunk a nappaliba. Kristennel összeakadt a tekintetünk, tudtuk, hogy most kell majd elmondani nekik. Mikor mi is csatlakoztunk hozzájuk, újra kezdődött a beszélgetés, de most végre már anya is bekapcsolódott néha. Na mondjuk nem vitte túlzásba, de legalább már picit felengedett. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de láttam, hogy Kristen idegesen tördeli a kezét. Egyik kezemmel elvettem az egyik kezét, majd összekulcsoltam vele ujjaimat. Rám mosolygott, de tudtam, hogy csak az idegességét próbálja így leplezni. Ekkor úgy éreztem itt az idő bejelenteni.

• Szeretnénk valamit el… - kezdtem volna, de Kris gyorsan közbeszólt.
• Kér még valaki valamit inni? – kérdezte, miközben én értetlenül néztem rá.

Elhiszem, hogy fél, de később sem lesz könnyebb elmondani. Anyáék, mintha észre se vették volna ezt a közjátékot, kértek még inni, amiért Kristen azonnal ki is ment. Amint visszajött a kért itallal, apa elkezdett mindenkinek bort tölteni.

• Te is kész Kris? – kérdezte kedvesemtől. Itt a remek alkalom.

Kris bátortalanul rám nézett, én pedig biztatásképp megszorítottam a kezét. Vett egy mély levegőt, majd ismét apa felé fordult.

• Köszönöm…de…én nem ihatok – mondta. Apának nem esett le rögtön a dolog, de anya lefagyott. Tudtam, hogy ő ebből már rájött.
• Szeretnénk elmondani nektek valamit – kezdtem ismét. – Nem rég tudtuk meg, hogy nemsokára…szülők leszünk. Kisbabánk lesz. – mondtam ki, majd kezemet szerelmem hasára simítottam.

Anya tekintette követte a kezem útját, de még mindig lefagyva ült. A nővéreimet nem kellett félteni. Felsikítottak, majd mint két hurrikán jöttek oda és szorongattak meg minket.

• Ezt nem hiszem el! Fantasztikus! El fogjuk kényeztetni! – lelkendezett Lizzy. – Fiú vagy lány lesz? – kérdezte lelkes.
• Ne hülyéskedj már, ilyenkor még azt korai megmondani – szólt rá Vicky.
• Jól van na, de végül is mind egy. Így is, úgy is, agyon szeretgetem.
• Gratulálok! – jött apa is oda, mikor túljutott az első döbbeneten. – Sok boldogságot és egészséget kívánok! – ölelgetett meg minket mosolyogva.

Kristen meghatottan fogadta, de hirtelen elszomorodott. Követtem a tekintetét és láttam, hogy anyán nem hogy boldogság nem látszott, de szinte ölni tudott volna a tekintetével.

• Te nem is gratulálsz? – próbáltam kedvesen hozzá szólni, de legbelül nagyon fájt a szívem, hogy így viselkedik. Nem csak engem bánt ezzel, de Kristent is.
• Gratulálni? Mihez? Ahhoz, hogy felcsináltatta magát veled? – felelte dühösen, mire bennem is felment a pumpa. Rengetegszer figyelmeztetnem kellett magam, hogy ő az anyám, de nem sok kellett ahhoz, hogy ne kezdjek el ordibálni.
• Gratulálni ahhoz, hogy unokád születik. – feleltem száraz hangon, és próbáltam az előbbi sértő kijelentéséről tudomást sem venni.

Kristen már a sírás határán állt, mire az én szívem is majd meg szakadt. Szorosan magamhoz vontam, mire ő a nyakhajlatomba temette a fejét.

• Hagyd Rob, ne vessz miattam össze vele! – suttogta Kristen sírós hangon. Egy csókot nyomtam a feje búbjára, majd folytattam.
• Persze, örüljek, hogy az unokám anyja egy….
• Clare! – szólt rá erélyesen apa. – Elég legyen most már!
• Te is ellenem vagy? – kérdezte anya fölháborodottan.
• Nem vagyok ellened, de igazságtalan vagy! Minden ember hibázik, ahogy most te is, ideje lenne ezen a félreértésen túljutni. Ahelyett, hogy örülnél, sértettségből ellököd magadtól a fiad és a szerelmét. – kelt ki apa. Én döbbenten néztem rá, ahogy a nővéreim is. Holott teljesen igazat adtam neki, még sose hallottam volna, hogy ennyire ellent mondd anyának.

Kristen eddig bírta. Könnyes szemekkel felpattant mellettem, majd sebes léptekkel, bement a hálóba. Tisztán lehetett hallani, hogy sír. Ez volt az utolsó csepp nálam a pohárba.

• Gratulálok anya! Sikerült tönkre tenned az estét. Nem érdekel mit gondolsz, mi akkor is szívből örülünk a hírnek és boldogan várjuk a picit. Nem hagyom, hogy sértegesd Krist! Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz velünk örülni, de nem fogod elrontani az örömünket. – emeltem fel a hangom. – Majd még egyszer ezt bánni fogod, de bízz benne, hogy nem lesz késő! – mondtam, majd gyorsan Kris után mentem.

Hallottam, hogy kint még vitáznak, de jelen pillanatban engem egyetlen egy személy érdekelt. Belefájdult a szívem, ahogy megláttam Kristent. Hason feküdt az ágyon és keservesen sírt. Gyorsan odamentem és mellé feküdtem. Rögtön szorosan hozzám bújt, mire próbáltam csitítgatni. A hátát simogattam illetve puszikkal halmoztam el, de most nem használt.

• Fiam! Mi indulunk is haza – szólt be apa. Tekintete bocsánatkérő volt, pedig nem neki kéne szégyenkeznie. – Nagyon sajnálom az előbbit. Kérlek Kris ne haragudj rá, majd megnyugszik.

Szerelmem nem válaszolt, csak még szorosabban bújt a mellkasomhoz.

• Még egyszer sajnálom! – mondta egy sóhaj kíséretében, majd kiment. A lányok is bejöttek elköszönni és ők is bocsánatot kértek. Nem nekik kéne!

Mondták, hogy maradjak nyugodtan, majd kitalálnak, de amúgy se lett volna szándékom, itt hagyni szerelmem. Hallottam, ahogy becsukják az ajtót, majd csönd lett az egész lakásba és csak Kris sírása hallatszott. Hagytam, hogy lenyugodjon, miközben én kitartóan simogattam. Egy fél órába is beletelhetett, mikor már a szipogását se lehetett hallani. Rám emelte könnyes szemeit, majd megszólalt.

• Annyira sajnálom! Miattam van ez az egész! – suttogta.
• Ezt hallani se akarom! – fogtam kezem közé az arcát. – Nem a te hibád! – hangsúlyoztam ki minden szót. Nem akartam, hogy magát okolja. – Anya reagálja túl a dolgokat.
• Akkor is az anyád, és miattam haragszik rád is. – folyt le ismét egy könnycsepp az arcán. – Utál engem.
• Dehogy utál! Egyszerűen még nem látja tisztán a dolgokat. Hidd el, mikor majd rájön, hogy téved, akkor mindennél jobban bánni fogja ezt. – nyugtattam.
• De igaza van…
• Nincs! Egyáltalán nincs igaza! – szűrtem ki a fogaimon. – Fogalma sincs, mi az igazság. Ő konzervatív, nehezen tudja magát túltenni az utóbbi heteken, de idővel menni fog neki. Az előtt is szeretett, és amint lecsillapodik benne ez a dolog, újra szeretni fog. – biztattam. Őszintén, tényleg hittem benne, hogy így lesz. Ismerem anyát, tudom, hogy csak idő kell neki. – Próbálj meg megnyugodni! A babának sem tesz jót ez! – fordítottam ismét magam felé az arcát. – Kérlek..
• Igazad van…megpróbálok. – mondta.

Szép lassan összeérintettem az ajkainkat. Próbáltam minél lágyabban csókolni, és éreztetni vele, hogy mindent megoldunk együtt. Amikor elszakadtunk egymástól, fejét visszahajtotta a mellkasomra, én pedig újra elkezdtem simogatni a hátát. Egész este nagyon szomorú volt, én pedig nagyon dühös, de idővel sikerült elérnem, hogy elaludjon, én pedig őriztem az álmát.