4. fejezet

Nagyon szépen köszönjük az előző fejezethez írt kommenteket és a pipákat is. Sokat jelent nekünk a véleményetek. Örülnénk, ha ide is leírnátok  :D

A következő fejezet szerdán érkezik.

Jó olvasást!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

Másnap reggel a nap vakító fényére ébredtem. Nem húztam el a sötétítőt – állapítottam meg magamban. Morgolódva fordultam a másik oldalamra, de sajnos már nem tudtam visszaaludni. Néhány próbálkozás után sikerül felülnöm az ágyon és meglepetten tapasztaltam, hogy nem a saját szobámban, hanem Nikkiében vagyok. A fejem iszonyatosan fájt és hányingerem is volt. Barátnőm lépett be az ajtón kissé álmos fejjel, egy tálcával a kezében. Ő rajta is látszott a másnaposság, de lényegesen jobban volt mint én.  A friss kávé illatát rögtön megéreztem amint Nikki lerakta mellém a tálcát, amit én egy hálás pillantással köszöntem meg. A kávét rögtön megittam majd feltettem a számomra legfontosabb kérdést.

-       Hogy kerültem én ide? – kérdeztem értetlenül.

-       Semmire sem emlékszel?

-       Még a közös tánc megvan, de utána minden homályos.

-       Nem is csodálom annyi koktél után. – felelte egy huncut mosollyal.

Nyöszörögve dőltem vissza az ágyra és húztam a fejemre a takarót. Nikki ezen csak nevetni tudott.

-         Nyugi! Mindenki jól berúgott tegnap este, Kellanék is alig álltak a lábukon.

-         Csináltam valamit, amiről tudnom kéne? – kérdetem félve.

-         Semmi durvát. Greggel kicsit összemelegedtél, de jobbnak láttunk hazarángatni, mert már alig álltál a lábadon.

Szuper. Remélem ő sem emlékszik semmire, mert eléggé lerázhatatlan pasi.

-         Tudsz nekem adni egy fájdalomcsillapítót, mert szétmegy a fejem?

-         Persze azonnal hozom. Addig te készülj el, mert Ash programot szervezett.

Remek. Másnapos vagyok, alig állok a lábamon, de úgyse lehet nemet mondani Ashleynek. Ahogy a tükörbe néztem én is megijedtem a látványtól. A szemeim alatt hatalmas karikák voltak, a sminkem teljesen lefolyt és a hajam is inkább egy szénaboglyára hasonlított. Gyorsan (legalábbis a helyzethez képest) lefürödtem, megmosdottam majd egy kényelmes ruhát felkapva csatlakoztam Nikkihez a nappaliban. Megtudtam, hogy a várost fogjuk megmutatni a fiúknak… ettől még a maradék kedvem is elment. Sajnos a tegnap esti vitánkat Robbal nem sikerült elfelejtenem. Hatalmasat csalódtam benne. Találkozunk 5 év után erre rögtön nekem esik. Pont tőle nem vártam volna, hogy a bulvárhírek alapján ítélkezzen. Persze az újságok nap mint nap sok hazugságot leírnak, de pont belőle nem néztem volna ki, hogy el is hiszi ezeket. A mai nap minél messzebb el fogom kerülni!

Mint sok esetben, a sors most sem az én oldalamon állt ugyanis egy kocsiba kerültem vele, Kellannal és Nikkivel. Ők vidáman beszélgettek, mi viszont úgy ültünk egymás mellett, mint két idegen. Ő az egyik, még én a másik ablakon bámultam ki. Azt hittem sose érünk oda…szörnyű volt.

Ettől eltekintve a nap remekül alakult. Végigjártunk néhány nevezetességet Párizsban. Megnéztük az Eiffel-tornyot, a Notre Dame-ot, a Diadalívet, és sétáltunk a Szajna partján. Kellannal és Jacksonnal nagyon jól összebarátkoztunk. Az egész társaságot szórakoztatták, ahogy Tommal cukkolták egymást. Rob is velünk nevetett, de többször észrevettem, hogy nagyon elgondolkozik valamin, de próbáltam nem törődni vele. Végül a Tüllériák kertjébe mentünk, amiben a kis tó környékén lévő parkot gyönyörű virágokkal, szobrokkal díszítették és a végén még egy egyiptomi obeliszk is található. A többiek a park mellett észrevettek egy cukrászdát és rögtön megrohamozták. Ash és Tom picit különvonultak végülis ez most az ő hétvégéjük. Az én gyomrom még mindig nem volt rendben, így inkább csak leültem egy padra, amíg vártam őket. Amikor csak az időm engedi imádok ide kijönni egy könyv társaságában. A nyüzsgő Párizs kellős közepén ez egy igazi kis csoda. A gyerekek boldogan szaladgálnak, játszanak a kis hajókkal a vízen. Többen csak kijönnek ide és csöndben gondolkoznak, pihennek picit. Ennek a helynek megvan az a varázsa, hogy mindenkit képes jobb kedvre deríteni. Este kivilágítva pedig igazán romantikus és a párok egyik kedvenc helye.

Éreztem, hogy valaki leül mellém.

-         Mi a baj Kris? – kérdezte Nikki.

-         Ennyire látszik?

Erre barátnőm csak egy bólintással felelt.

-         Hmm…mondjuk úgy, hogy volt egy vitám Robbal..

-         Vitátok? Min vesztetek össze?

-         Tudod én őt már régebbről ismerem. –kezdtem bele a mesélésbe – Nem tudom emlékszel-e, de meséltem nektek egy fiúról, akit nagyon nehéz volt otthagynom Londonban.

-         Emlékszem, akiről váltig állítottad, hogy csak barát volt.

-         Rob volt az…

Nikki arcára kiült a döbbenet és pár percig csak emésztgette a szavaimat.

-         De nem értem akkor mi a baj? Újra találkoztatok ennek örülnötök kéne.

-         Örülnék is, ha nem hordott volna el mindennek! – válaszoltam idegesen.

-         Micsoda? Miket mondott?

-         Mind egy. Nem ért ő semmit.

Nikki erre nem felelt semmit csak szorosan megölelt. Mindig tudja mire van szükségem. Ez most többet jelentett, mintha bármit mondott volna. Pár perc múlva elhúzódott, mert meghallottuk a fiúkat közeledni.

-         Fel a fejjel! – súgta oda miközben bíztatásképpen mosolygott.

A fiúk visszajöttek és nemsoká Tomék is befutottak. Tomék felvetették, hogy este menjünk el egy buliba, de én ebből inkább kivontam magam. Fáradságra hivatkoztam, ami részben igaz is volt, de nagyobb részt tudtam, hogy minél hamarabb otthon akarok lenni. Minél távolabb tőle. Ash minden eszközzel próbált meggyőzni, de mikor látta, hogy hiábavaló, feladta. A fiúk megígértették velem, hogy holnap elköszönök tőlük a reptéren. Elköszöntem mindenkitől miközben Rob tekintetét végig magamon éreztem.

Otthon vettem egy gyors forró fürdőt, átöltöztem valami kényelmesebbe és befeküdtem a tv elé. Hiába próbálkoztam, nem tudtam elaludni. Végig körülötte jártak a gondolataim. Még kezdőként kaptam egy tanácsot. Ha sikeres akarok lenni, akkor a múltat magam mögött kell hagyni. Akkor egyáltalán nem értettem ezzel egyet, de most rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza volt. Unottan kapcsolgattam a csatornák között, amikor valaki csengetett. Fáradtan másztam el az ajtóig majd nyitottam ki. Először fel sem fogtam ki áll az ajtóban. Azt hittem csak álmodom.

-         Bemehetek? –kérdezte félve Rob.

Nem álmodom…tényleg itt van. Miért? Mit akar? Nem volt elég a tegnapi? Vonakodva, de félreálltam, hogy bejöhessen. Becsuktam az ajtót majd félve fordultam Rob felé.

-         Sajnálom. – mondta miközben a szemembe nézett.

Na erre végképp nem számítottam. Hosszú estém lesz az biztos…

Rob

Kris döbbenten nézett rám és mivel nem úgy tűnt mint aki meg akar szólalni folytattam.

-         Sajnálom a tegnap estét. Nem kellett volna úgy beszélnem veled.

-         Miért jöttél most ide? – kérdezte Kris kimértem.

-         Mert nem akarok úgy elmenni, hogy ezt nem tisztázzuk.

-         Nézd Rob! Én nem fogok neked magyarázkodni…

-         Nem is kell! – vágtam a szavába. – A te életed.

Beállt köztünk a kínos csend. Úgy ahogy ő, én sem tudtam mit mondani.

-         Kérsz valamit? – kérdezte végül.

-         Valami inni való jól esne.

-         Heinekken?

-         Tökéletes. – meglepett, hogy emlékszik rá, hogy az a kedvencem.

Amíg ő kiment a konyhába szétnéztem a nappaliban. Ízlésesen volt berendezve. A barna és a krémszín uralkodott az egészben. Pár kép volt kirakva a szekrényre főleg róla és a családjáról, viszont egy képen megakadt a tekintetem. Azon mi voltunk a 15. szülinapján.

-         Ez az egyetlen normális kép rólunk. – hallottam meg a hangját a hátam mögül. – Kimegyünk?

Csak bólintottam majd kimentünk a teraszra, de amint leültünk ismét csend lett.

-         Nagyon szép a lakásod. – Ezaz Rob ilyen béna szöveget is csak te tudsz most benyögni.

-         Köszönöm. – mosolyodott el. – De gondolom nem erről akartál velem beszélni?

-         Igazad van – mondtam miközben letettem a kezemből a sört. – Én tényleg nagyon sajnálom és tudom, hogy nem mentség csak fura volt szembesülni azzal, hogy újra találkoztunk.

-         Tudom mit gondolsz, de én nem vagyok ilyen. Sok hülyeséget írnak rólam, és tudom, hogy a tegnap estével sem a legjobb benyomást tettem, de szerintem egy buliba mindenki elengedi magát.

-         Nem azzal van a baj, hogy jól érezted magad, hanem az, ahogyan csináltad. Szinte már tálcán kínáltad magad annak a ficsúrnak.

-         Nem ficsúr és egyáltalán nincs így. Mi csak táncoltunk.

-         Tánc? Inkább egy párzási rituálé volt.

-         Csak EGY TÁNC volt! – felelte, de a szája szegletében mosoly bujkált. – Mind egy is. Mindketten hibásak voltunk és megváltoztatni már nem tudjuk. Igazad van, ne váljunk el haraggal. Megbocsájtok, de én is bocsánatot kérek. Csak ígérd meg nekem, hogy ha kitörölni nem is tudom a tegnapot, de nem hidd, hogy én ilyen vagyok. Amit meg este beszéltünk…én  annak idején tényleg nem akartalak lerázni…

-         Tudom…vagyis remélem. Nem mondom rosszul esett, de ahogy mondtad már nem lehet változtatni rajta. Meg talán igazad van, úgyse lehetett volna sokáig bírni.

Magam se tudom mit gondoljak. Fura újra itt lenni vele. Ő előre nézett miközben beleivott a sörébe. Most volt időm megnézni jobban az arcán. Gyönyörű. Igazi nő lett. Talán magamnak sem merem beismerni, de hiányzott. Nem is tudom mit érzek. Nem mondom mindig is igazi belevaló csaj volt, de amit tegnap láttam az már más volt. Ez megy minden bulin? Belegondolni is rossz mi mehet egy-egy nagyobb bemutatón. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ezért haragszok rá igazán vagy a múlt miatt. Nagyon hiányzott kezdetben és nagyon rosszul esett, ahogy rájöttem, hogy nincs értelme többet hívni. Aztán persze 5 év telt el szépen lassan elmúlt ez az érzés, de most hogy újra itt van, minden haragom előjött. Csalódott voltam, mert talán naivan hittem, hogy nekünk sikerülni fog, ami sokaknak nem és nem szakít minket szét a távolság.

-         Milyen szép csillagos az ég. – mondta hírtelen. – Emlékszel hányszor néztük a hátsó kertünkből?

-         Igen.  Nehezen tanultam meg melyik csillagkép hol van. Valahogy sose sikerült megtalálnom.

Rám nézett gyönyörű smaragdzöld szemeivel. Most egészen más volt. A szeme szinte ragyogott. A tekintetünk összekapcsolódott egy végtelen pillanatig miközben féloldalas mosoly kúszott az arcomra. Nem tudom meddig nézhettünk egymás szemébe mikor elfordította a tekintetét és a cipőjét tüntette ki a figyelmével.

-         Ö.. azt hiszem jobb ha most megyek. Biztos fáradt vagy már. – mondtam zavartan miközben felálltam.

Csendben mentünk el az ajtóig ahol még megálltam egy pillanatra.

-         Holnap még kijössz elköszönni? – kérdeztem félve és egyben reménykedve.

-         Persze, hisz megígértem.

-         Hát akkor holnap találkozunk. Szia!

-         Szia!

Már elindultam volna mikor megállított a hangja.

-         Rob! Örülök, hogy beszéltünk…

Rámosolyogtam, amit viszonzott majd becsukta az ajtót.  Még néztem pár pillanatig az ajtót majd leintettem egy taxit és visszaindultam a szállodába.

Másnap hamar elszaladt a délelőtt. Megreggeliztünk, összepakoltunk majd elintéztük a szobákat. Kristenékkel kimentünk a repülőtérre, ahol miután elintéztük a jegyeket, elkezdtünk búcsúzkodni. Ashleyék félrevonultak, míg mi elbúcsúztunk a lányoktól. Én is megöleltem Nikkit majd Krishez mentem.

-         Remélem, még látjuk egymást! – mondtam miközben őt is megöleltem.

-         Talán nem is olyan soká…

-         Ezt hogy ér… - nem bírtam befejezni, mert bemondták a gép indulását.

Gyorsan megöleltem Ashleyt is Megköszöntem, hogy elintézett nekünk mindent. Eltekintve egy két dologtól nagyon jól sikerült a hétvége. Ahogy átmentünk az ellenőrzésen még egyszer visszanéztem és újra találkozott a tekintetünk. Ideintegetett, amit viszonoztam majd követte a lányokat, akik időközben már elindultak. Furcsa érzéssel szálltam fel a repülőgépre. Valami megváltozott, de még magam sem tudom, hogy mi.

Ashley

Vége a hétvégének, ami fantasztikusan alakult. A fiúk már felszálltak a gépre, mi pedig visszaindultunk a kocsihoz. Most éreztem magam már igazán fáradtnak.

-         Minden nagyon jól sikerült. – mondta Nikki. – Látod Ash, felesleges volt izgulni.

-         Örülök is neki. – feleltem mosolyogva. – De most úgy érzem magam, mint aki egy hete nem aludt.

-         Egyet értek. Hazamegyek, veszek egy forró fürdőt és már alszok is. Holnap már be kell mennem a stúdióba, mert lesz egy fotózás. – mondta Nikki.

-         És te Kris? – kérdeztem

-         Nekem majd csak csütörtökön lesz dolgom.

-         Remek! Akkor holnap el tudsz velem jönni vásárolni!

-         Ennyit a fáradságról. – nevetett ki.

-         A vásárlás kikapcsolódás, tehát pihentető.

-         Persze…hát valakinek biztos.

-         Kérlek, kérlek, kérlek…

-         Oké elmegyek, de csak délelőtt!

Na ezt majd meglátjuk. Úgyse fogunk végezni délelőtt, de muszáj volt rábólintanom. Időközben elértünk a kocsihoz, majd hazafelé vettük az irány. Csendben telt az út egy része amikor Kris megszólalt.

-         Na mesélj csak! Mi volt Tommal?

-         Mindent tudni akarunk! Végül is emiatt volt az egész! – csatlakozott Nikki is.

-         Mi akartok tudni?

-         Mindent! – vágták rá kórusban.

-         Tudom, mire vagytok kíváncsiak! – kezdtem mosolyogva -  De kezdem az elején. A bulin nagyon jó volt. Azt nem kell mesélnem, mert ott még ti is ott voltatok. Viszont amikor ti hazamentetek mi még elmentünk sétálni. Csak pár pohárral ittunk, úgyhogy nem voltunk részegek. Beszélgettünk, de úgy az nem kerül szóba, hogy most akkor mi is van velünk. Én féltem felhozni a témát, de lehet ő is, ezért nem beszéltünk róla. Mondjuk nem is tudtam volna még mit mondani. Mert azért nem csak az ország másik végébe lakik, hanem egy másik országban.

-         Megértelek, de talán ha tényleg működne a dolog, akkor meg tudnátok oldani. – mondta Nikki.

-         Hogy érted?

-         Hát.. ha te vagy Tom odaköltöznétek a másikhoz… - mondta kicsit bizonytalanul.

-         Nem tudom. Ezt direkt nem akarom felhozni, mint megoldást, mert lehet, hogy ez önzőnek hangzik, de nem biztos, hogy én hajlandó lennék itt hagyni mindent. Ha meg szóba kerülne, nem várhatom el, hogy ő hagyja ott az eddig életét. Nekem is legalább fel kell ajánlanom, de nem biztos, hogy megtenném.

-         És akkor most mi lesz? – kérdezte Kris.

-         Majd az élet hozza. Nagyon szeretek vele lenni, és amikor csak alkalmunk lesz találkozunk, de hogy lesz-e belőle komolyabb…azt nem tudom.

-         Na jól elterelődött a téma…ott hagytuk abba hogy séta. És utána? – kérdezte egy huncut vigyorral Nikki.

-         Úgyis tudod! – mondtam nevetve- Elmentünk hozzánk és…

-         Jó-jó nem kell részletezni! – nevetett Kris – El tudjuk képzelni.

Az út további részét átnevettük, de a téma már elterelődött a fiúkról. Nikki felvetése meglepett, de tényleg nem tudom, hogy meghoznám-e ezt az áldozatot. A távkapcsolatban pedig nem hiszek, legalábbis nem ilyen szinten. Tom már csak Tom és hiába imádom és nekem egy teljesen másik oldalát mutatja, akkor sem hiszem, hogy meg tudnék benne bízni. Hazavittem Nikkit, majd Krist is. Otthon vettem egy forró fürdőt, megvacsoráztam majd beültem a TV elé egy kicsit. Nem tudom igazából mit néztem, mert gondolatban máshol jártam. Tomon gondolkoztam és most már bánom, hogy nem beszéltem meg vele, hogy akkor most mi is van köztünk…vagy mi lesz ezután.  Annyi kérdőjel van most bennem, hogy még egy tudós se tudná megfejteni őket. Egyszerűen tanácstalan vagyok. Merengésemből a telefon pityegése hozott vissza. Egy sms-t kaptam melyben ez állt: ,, Jó éjt szépségem! Csók Tom ’’

Az arcomra hatalmas mosoly kúszott majd válaszoltam neki. Nem könnyíti meg a dolgom az biztos, de hát nem lehet neki ellenállni. Egyik őszinte beszélgetésünk alatt mesélt arról, hogy eddig nem igazán volt komoly kapcsolata és az egyéjszakás kalandok híve volt. Egy lánynak sem udvarolt kitartóan. Akkor csak többet érez ő is irántam nem? Kavargó gondolataimmal aludtam el a kanapén és még az álmaim is ő körülötte forogtak.