Oldalak

2012. március 29., csütörtök

3. fejezet

Itt a következő fejezet! :D Köszönjük az előzőhöz írt véleményeket és pipákat! Reméljük ide is kapunk :). Kérdeztétek, hogy Rob miért van ilyen véleménnyel a modellekről. Ez összetett dolog aminek egy része majd a történet későbbi alakulásából fog kiderülni, viszont ami miatt Kristenre haragszik az kiderül a mai részből.
Jó olvasást!
Puszi: Wiky & Netty


Rob


Soha nem gondoltam volna, hogy találkozni fogok vele ezen az estén. Évek óta nem találkoztunk. Rengeteget változott az évek alatt, még szebb lett. Akármennyire örülök a találkozásnak, annak, hogy újra látom őt, nem tudtam
palástolni megvetésemet, hiszen olyanná vált mint a többi modell. Korábban nem szerette a kihívó ruhákat és a feltűnő sminkeket, erre most egy igen feltűnő ruhában és kihívó sminkkel jelent meg. Mindenkit puszival köszönt, a férfiak úgy pózolnak vele mint valami dísztárggyal.
Sokáig néztük egymást, míg végre sikerült elszakítanom a pillantásom az övétől.
A srácokkal leültünk az asztalukhoz. Jókat nevetgéltek és beszélgettek a lányokkal, de köztem és Kristen között fagyos volt a hangulat. Egy idő után  viszont eldöntötték, hogy megmutatják tánctudásokat és a táncparkettre siettek. Kellan Nikkivel, Tom Ashleyvel. Mi Jacksonnal az asztalunknál maradtunk, koktélunkat iszogatva. Kristen is ott maradt és úgy tűnt mintha beszélgetni szeretne, de inkább nem szólt semmit. Jacksonnal jókat nevettünk Kellan ügyetlen táncmozdulatain. Néha lopva Kris felé néztem és sokszor éreztem magamon a pillantását. Próbáltam magam meggyőzni, hogy ő nem olyan mint a többi. Egyszer csak hallottam, hogy feláll mellőlem és táncolni indul egy férfival.
Csalódottan néztem utána és ezt Jackson is megjegyezte:

-         Rob! Ismered Kristent valahonnan? - kérdezte. - Egész végig őt nézted és megdöbbentél mikor megtudtad a nevét. Ráadásul elég csalódott fejet vágtál, amikor azzal a sráccal ment táncolni.

-         Nos, mondjuk azt, hogy eléggé közel álltunk egymáshoz. - válaszoltam.

-         De mi történt?

-         Londonban lakott a szüleivel, közvetlenül a szomszédunkban. Az első perctől kezdve kedveltük egymást. - kezdtem bele a mesélésbe. - Sok időt töltöttünk együtt és legjobb barátok, hangsúlyozom barátok lettünk. Kiálltunk a másik mellett és már lassan testvérként szerettük egymást. Egy nap viszont komolyabban kezdett érdeklődni a modell szakma iránt. Kapott egy nagyon jó lehetőséget itt Párizsban és ideköltöztek. Próbáltam lebeszélni, de nem tudtam. Elfogadtam a döntését és megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk telefonon. Ez ment is az első pár hónapban, de utána mindig lerázott. Azt mondogatta, hogy nem ér rá. Egy idő után már a telefonbeszélgetéseink is elmaradtak. Egészen idáig nem is hallottam róla semmit.

-         Hűha, - szólt Jackson. - Akkor ezért voltál úgy ledöbbenve.

-         Igen, ezért. Ha kérhetlek Kellannak és Tomnak ne mondd el, mert ezzel is poénkodnának. Ezt el akarom kerülni. Majd elmesélem nekik is, de nem most.

-         Oké haver. Bízhatsz bennem. - mondta komolyan.

Ekkor körül néztem a teremben, szemeimmel a többieket keresve. Nem láttam őket, de Kristenen megakadt a szemem. Fogalmam sincs meddig meséltem Jacknek, mert Kristen már eléggé ittas állapotban volt és ahogy láttam minden sráccal flörtölt és enyelgett. Nagyon fájt ilyennek látnom őt. Ezek után már biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan min a többi modell.
Pár perc múlva láttam a többieket megjelenni. Nikki jött oda hozzánk.

-         Bocsi, hogy csak úgy eltűntünk, de baj volt a vacsora megrendeléssel. - szólalt meg.

-         Semmi baj. - válaszolt Jack.

-         Visszamegyek a többiekhez még táncolni vacsora előtt - mondta. - Ahogy látom Kris is jól érzi magát Greggel. - szólt mosolyogva majd, elment.

Szóval Gregnek hívják. Ekkor vettem észre, milyen szemérmetlenül táncolnak és fogdossák egymást. Itt telt be az a bizonyos pohár. Nem lettem volna képes tovább nézni azt amit csinál.

-         Kimegyek levegőzni. - mondtam Jacknek.

-         Oké, menj csak. - szólt megértően.

Nem bírtam tovább nézni, ki kellett mennem rágyújtani. A tömegen átverekedve sikerült kijutnom a hátsó ajtón a levegőre. Vettem két még lélegzetet, hogy lenyugodjak majd előhalásztam a zsebemből a cigit. Alig hogy rágyújtottam kinyílt mögöttem az ajtó. Kristen lépett ki rajta. Bár lehet jobb szó rá hogy támolygott. Még tudott menni, de látszott rajta hogy már jó néhány poháron túl van.

-         Na mi van szépfiú nem tetszik a buli? – kérdezte akadozó nyelvvel.

-         Csak kellett egy kis friss levegő. –válaszoltam miközben visszafordultam az utca felé.

Kris odajött mellém majd leült a padkára.

-         Látom a cigiről nem sikerült leszoknod.

-         Látom neked se. – feleltem gorombán.

Felállt majd közvetlen elém jött.

-         Legalább van még egy közös bennünk. – hajolt olyan közel hozzám, hogy szinte már éreztem magamon a leheletét. Áradt belőle a pia szag. – Fura az élet nem? Újra találkozunk, erre te itt játszod a durcás kisfiút.

-         Nem játszok semmit!

-         Igazán? Akkor mi a baj? Miért nem kellek?

-         Kris te részeg vagy! – toltam el magamtól mielőtt megcsókolt volna. De alig tudott megállni a lábán.

-         Úgyis van! Menjél csak. Kinek kell egy könyvmoly…nem csoda, hogy egyedül vagy. – kiabálta utánam miközben az ajtó felé mentem.
Ekkor telt be nálam a pohár.

-         Hah…mondod ezt te. Nem találtál olyat, aki még nem ment át rajtad azért jöttél utánam? Vagy várj túl sok a jelentkező?

-         Fogd be! – kiabálta magából kikelve. – Fogalmad sincs érted! Fogalmad sincs!

-         Elég volt amennyit láttam köszönöm. Csak gratulálhatok.

-         Fejezd be! Mi bajod van velem? Mi jogon ítélkezel felettem? Semmit sem tudsz az életemről vagy rólam! SEMMIT! Lenézel mindenkit! De bocsánat, hogy nem hajolok meg a nagy Robert Pattinson előtt!

-         Az itt lévők feléért a világ végére is elmennél! Csettintenek egyet és te már ugrassz is! Ez aztán az élet! – emeltem fel én is a hangom.

-         Ez nem igaz! – mondta még mindig kiabálva.

-         Hányszor hívtalak? Hányszor ráztál le azzal, hogy sietned kell, meg fontos dolgod van? Hányszor hívtál vissza? Megértettem, sok mindent megértettem. De látom volt időd csak nem rám.

-         Úgyse értetted volna meg. Most se érted! Nekem ez volt az álmom.

-         Tennem kellett érte! – mondta már kicsit halkabban.

-         Tenned, neked… mindig csak te és te. Én már úgy látszik nem fértem bele a nagyszerű életedbe.

-         Nem erről volt szó. Elköltözünk, messze voltunk egymástól, nem lehetett volna úgyse tartani a kapcsolatot. – mondta halkan.

-         Mindent lehetett volna, csak ha te is akarod.

-         Én akartam csak…

-         Csak? Csak mi? Várj, tudod mit nem érdekel. Nem érdekelsz! Úgy teszed tönkre magad, ahogy akarod.

Erre már nem válaszolt, hanem dühösen elindult az ajtó felé, ahonnan még azért visszaszólt.

-         Cseszd meg Robert!

Olyan erővel vágta be az ajtót, hogy az beleremegett.

Miután becsapódott az ajtó mérgemben földhöz vágtam a magammal hozott pezsgős poharat, majd a hideg oszlopnak döntöttem a fejemet. Ez a hideg hihetetlenül jól esett. Próbáltam lenyugodni a Krissel folytatott vita után. Ő már nem az, akit megismertem, teljesen megváltozott. Csak magával törődik. Elegem van ebből az estéből, jobb lesz ha haza megyek a szállodába.

Visszaindultam a többiekhez, akik értetlenül nézték meggyötört arcomat. A tekintetemmel Krist kerestem és meg is találtam ugyanazzal a bájgúnárral táncolni.

-         Azt hiszem nekem elég volt a mai estéből. - fordultam a többiek felé. - Elfáradtam, ne haragudjatok, de visszamennék a hotelba. Jól éreztem magam és Ashley a kollekciód is tetszett. - mondtam neki.

-         Ezt el sem hiszem. - szólalt meg Tom. -  Robnak tetszettek a ruhák.

-         Vagy inkább a modellek. - próbált poénos lenni Kellan.

-         Csak arra gondoltam, hogy az ő ruhái nem fidres-fodrosak, hanem egyszerűek, de elegánsak. - védekeztem.

-         Én értettem Rob. - mosolygott Ash. - Velük nem kell foglalkozni. Egész este hülyéskedtek.

-         Tudom, hogy ilyenek. - válaszoltam- Pár éve már ismerem őket. Most viszont tényleg megyek. Holnap majd találkozunk. Sziasztok!

-         Szia. - köszöntek el ők is.

Kilépem az épületből és fogtam egy taxit. Bő 20 perc múlva már a szobám ajtajában álltam. Bementem és első utam a fürdőbe vezetett. Muszáj volt lezuhanyoznom, hogy megnyugodjak. Nem így képzeltem el ezt az estét. Főleg nem a befejezést. De egy biztos én nem fogok tőle bocsánatot kérni. Minden egyes szót komolyan gondoltam és a mai viselkedése miatt ő sem fogja megváltoztatni a véleményem. Biztos azt hitte, hogy annyi év után úgy teszek mintha mi sem történt volna. Hát tévedett. Miután megfürödtem, próbáltam elaludni, de nem jött álom a szememre. Sokat forgolódtam mire nagy nehezen el tudtam aludni.

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. A kijelzőn Jackson neve villogott.

-         Halló! - szóltam bele a telefonba kómásan.

-         Szia, bocs hogy felkeltettelek, de nem lenne kedved egy kis városnézésre? A csajok körbevezetnének minket. Mit szólsz? - kérdezte.

-         Oké, én benne vagyok. Mikor találkozzunk?

-         Fél óra múlva az aulában.

-         Oké, ott leszek. - majd kinyomtam a telefont.

Kikecmeregtem az ágyból, rendeltem egy kávét és készülődni kezdtem. Reméltem, hogy Kristen nem lesz ott. Semmi kedvem találkozni vele, abból megint balhé lenne szerintem.
Negyed óra múlva már lent voltam és megreggeliztem míg a többiek leértek. Hamarosan felbukkantak a liftből és eléggé frissnek tűntek pedig tovább maradtak mint én.

-         Sziasztok! - köszöntem nekik.

-         Csá! - mondta Tom.-  Remélem kipihented magad, mert hosszú napunk lesz.

-         De még mennyire - kapcsolódott be Kellan. - Még meg kell nyernem egy fogadást. - kacsintott Jackre.

                    -         Álmodozz csak. - szólt a másik érintett, Jackson.

                    -         Itt vannak a lányok a bejáratnál. - szólalt meg Tom. - Induljunk!

Sajnos hiába reménykedtem, hogy nem jön el, mégis itt volt. Felfedeztem rajta a másnaposság jeleit és ez kicsit megnyugtatott. Így jár az, aki annyit iszik. Üdvözöltük őket és elindultunk a városnézésre. Végig éreztem magamon a tekintetét, de nem néztem rá. Ezek után próbáltam nem foglalkozni vele és a várost csodáltam.
Végig jártuk Párizs nevezetességeit. Az Eiffel tornyot, a Notre Dame-ot és a Diadalívet valamint sétáltunk a Szajna partján. Ezek után megálltunk a Tuilleriák parkjában. Az egész hely csodálatos volt a közepén egy tóval mely körül gyerekek játszottak. Jókat nevettünk Tom és Kellan viccein, jól szórakoztunk. Egész idő alatt próbáltam Kristent elkerülni, ami sikerült is. A parkban leültünk pihenni, amikor Kellan megszólalt:

-         Hé, skacok ott egy cukrászda nincs kedvetek bemenni?

-         Én inkább itt maradnék. - válaszolt Kris halkan.

-         Maradok vele. - mondta Nikki is.

-         És ti? - nézett felénk.

-         Mehetünk. - egyeztünk bele.

Furcsának találtam, hogy Kris nem jön, de igyekeztem nem erre koncentrálni. Bementünk a cukrászdába és megkóstoltuk a francia különlegességeket. Egy idő után Jackson félrehívott.

-         Rob! Mi történt az este közted és Kristen között? - kérdezte.

-         Hosszú történet. - válaszoltam.

-         És nekünk rengeteg időnk van.

Ezzel belekezdtem a mesélésbe, az egész vitánkat elmondtam kiegészítve a véleményemmel.
Jackson végig hallgatott majd megszólalt.

-         Tudom és megértelek, de hidd el nem mindenki egyforma.

-         Láttad te is mit csinált a bulin. - mondtam. - Mégis, hogy higgyem el hogy ő más?

-         Neki is lehetett rossz napja. - próbált Jack meggyőzni. - Szerintem bocsánatot kell kérned tőle és mindent meg kell beszélnetek.

-         Nem hagysz addig békén, míg igazat nem adok neked ugye? - kérdeztem.

-         Nem! - mosolygott. - Jó ő már nem a régi, de próbáld megismerni az új énjét. - javasolta.

-         Rendben, de nem ígérek semmit.

Ekkor lépett oda hozzánk Tom.

-         Arra gondoltunk, hogy este elmehetnénk bulizni. Olyan búcsú party lenne.

-         Én nem megyek. - mondtam. - Nincs most kedvem szórakozni, de ti menjetek, érezzétek jól magatokat.

-         Ahogy érzed. - válaszolt Tom.

Visszamentünk a lányokhoz és Tom nekik is elmondta ötletét. Nikki rögtön belement, de ami eléggé megdöbbentett, hogy Kris nem akart menni. Barátnői próbálták rábeszélni azonban hajthatatlan volt. Ezután elbúcsúztunk a lányoktól, de előtte még félrehívtam Nikkit.

-         Meg tudnád adni nekem Kris címét? - kérdeztem mire ő döbbenten nézett rám.

-         Miért? - kérdezte. - Hogy megint megbántsd?

-         Nem, hanem bocsánatot akarok kérni.

-         Rendben, megadom, de ha egy rossz szót is szólsz...- szólalt meg és leírta egy kis cetlire a címet.

Ezzel ellépett mellőlem és a lányok után indult. A fiúkkal visszamentünk a hotelba. Ők készülődni kezdtek én meg azon gondolkodtam, hogy mit mondjak majd Kristennek. Bevallom féltem elé állni, nem tudtam mit fog reagálni.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, mikor szóltak a fiúk, hogy indulnak. Miután elmentek, összeszedtem magam, hívtam egy taxit és hamarosan már az ő háza előtt álltam.
Kifizettem a sofőrt és az ajtóhoz léptem. Pár percig tétováztam, féltem bekopogni. Nem akartam, hogy elküldjön. Nagy nehezen rászántam magam és csöngettem. Hallottam, hogy az ajtóhoz sétál, majd kinyitotta azt.
Eléggé megviseltnek tűnt, a szemében pedig őszinte döbbenetet láttam....



5 megjegyzés:

  1. sziasztok!
    nagyon jó lett ez a rész is, már kíváncsian várom, h hogyan alakul az estéjük, és h a későbbiekben hogy fogják tartani a kapcsolatot! :)

    VálaszTörlés
  2. szia!

    Nagyon jó lett. Ez már veszekedés amit Rob és Kris lerendezett.
    Jacknek igaza van:
    elsőként abban, hogy nem mindenki olyan mint a többiek (modellek) és az hogy Kris megváltozott amióta nem találkoztak, és inkább újból ismerje meg és azután következtessen.


    Várom mi fog történni az estén.

    Nóci

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Végre sikerült elolvasnom az eddigi fejezeteiteket :) És egyszerűen fantasztikus lett :D Nagyon tetszenek :D Főleg a Rob szemszögesek :) Azokból rá lehet jönni, hogy mit, miért tett :)
    Fúú, és ez a fejezet. :D Nagyon tetszett :) Eszméletlenül jó lett.
    A legjobban viszont Kristen kontra Rob veszekedés tetszett. :D Bár, szívem legmélyén egyet értek Robbal. :D Hiszen Kristennek ez esetben csak kifogásai vannak/vagy nincsenek...de akkor is :D
    ÉS a fejezet vége... Remélem nem húzzátok tovább az agyunkat :D és hamar hozzátok a fejezetet, amit már nagyon várok :D
    Millió puszi nektek!
    Beus

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Nekem nagyon tetszett ez a feji is! Csak kicsit mintha rövidebb lenne mint az eddigiek...
    Jajj már ti is kezditek húzni az idegeimet... Most hogy lehetett itt abbahagyni??
    Váááá!
    Megértem Robot hogy így kivan akadva Krisre. Szegény... :( Mé kellett lerázni? :((
    Jajj de várom már a beszélgetésüket... Remélem rendesen tudnak beszélgetni, nem veszekednek, kibékülnek és tartják majd ezután a kapcsolatot!
    És most hogy így írtátok hogy régen nagyon közel álltak egymáshoz... Biztos nem csak barátságot éreztek egymás iránt... :D
    Nagyon várom a kövit!!!
    Puszi, Orsy

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Huh, Nagyon cuki volt :)
    Lehetséges, hogy nem olyan Kris mint régen, de azért Rob is megérthetné..
    Remélem kideül, hogy mi volt az-az egy-két dolog amit régen elkövetett Kris.
    Siess a kövivel :)
    Puszi Szancsu

    VálaszTörlés