Oldalak

2012. március 23., péntek

1. fejezet



Kristen

,,Álmodd az életed és éld az álmodat!’’

Kristen Stewartnak hívnak és elmondhatom magamról, hogy én mertem nagyot álmodni. Kiskorom óta ámulattal néztem a modelleket és elhatároztam, hogy egy nap én is büszkén fogok vonulni a kifutókon. 17 éves korom óta ez már nem csak egy álom. 5 évvel ezelőtt ugyanis kaptam egy visszautasíthatatlan fotózási ajánlatot, ami remek ugródeszkát jelentett. A képek nagyszerűen sikerültek így a családommal (amiért nem lehetek elég hálás) mindent hátrahagyva költöztünk át Londonból Párizsba, a divat fővárosába. A nyüzsgő és lenyűgöző Párizs első pillanattól fogva elbűvölt. A szüleim mindenben támogattak, de nagyon féltettek. Sok modell élete megy tönkre a divatszakmában, de szerencsére, és az ő tanácsaiknak köszönhetően én nem vesztem el. Talán az segített ebben, hogy mindig az lebegett a szemem előtt, hogy a szüleim büszkék legyenek rám. Ezzel részben próbálom meghálálni nekik a sok áldozatot, amit értem hoztak. Persze nem állítom, hogy nem tettem soha olyat, amire nem vagyok büszke, de akkoriban még fiatal voltam és még tapasztalatlan. Eddigi karrierem során éltem a lehetőségeimmel és elmondhatom, hogy ma már az egyik legkeresettebb modellként tartanak számon. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy kezdtem, hogy sikerült befutnom. Én erre mindig csak annyit tudok mondani, hogy jókor voltam jó helyen. A többi embernek megvan az az előítélete, hogy a modellek élete csak a féktelen bulikról, a drogokról és a sok pénzről szól. Ha sikeres vagy szembe kell nézned ezekkel a rosszindulatú megjegyzésekkel, kritikákkal. Ezeket én mára már megtanultam kezelni…muszáj volt. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet örökké modellkedni, egyszer megöregszik mindenki. Pont ezért akarok minden kínálkozó alkalmat kihasználni és teljes erőbedobással végigcsinálni azt az időt, amíg igazán sikeres vagyok. Ez sok áldozatot igényel. Bulik, rendezvények, utazások, divatbemutatók sorozata köti le minden időmet így nagyon kevés jut a családomra vagy esetleg egy komolyabb párkapcsolatra. Érthető, ha sokszor így magányosnak érzem magam, de ha bárki megkérdezné, hogy újra belevágnék-e habozás nélkül igen lenne a válaszom.
Gondolatmenetemet a telefon csörgése zavarta meg, aminek a kijelzőjén egyik legjobb barátnőm neve villogott.

-         Szia Ashley!

-         Jajj azonnal találkoznunk kell! El sem hiszed, milyen remek ötletem van! Nikkinek is szóltam és találkozunk fél óra múlva a szokásos helyen. Puszi – hadarta végig egy szuszra barátnőm. 


Ő már csak ilyen és pont ezért imádom. Állandóan pörög és képes bárki arcára egy perc alatt mosolyt varázsolni. Ő és Nikki ugyan annál a divatcégnél dolgoznak mint én. Ashley a divattervező és csodálatos ruhákat készít bemutatóról bemutatóra.  Nikki amolyan háttérmunkásként a szebbnél szebb sminkekért felel. Rájuk bármikor számíthatok és mindig mindent megbeszélünk egymással.
Már ott voltak mire én a kávézóba értem. Ez amolyan törzshelyünk volt, amikor csak az időnk engedte ide jöttünk. A lányok egy-egy nagy öleléssel köszöntöttek majd a pincér már hozta is a szokásos tejeskávénkat.

-         Ash mi volt ilyen fontos? – kérdezte picit sem leplezve kíváncsiságát Nikki.

-         Hát…hétvégén lesz a divatbemutatóm. – mondta miközben beleivott a kávéjába.

-         Igen ezt eddig is tudtuk! És? – kérdeztem most már én is türelmetlenül.

-         Elhívtam valakiket.

Ez engem és Nikkit is nagyon meglepett mivel ilyenkor alig van időnk foglalkozni valakivel, így közösen eldöntöttük, hogy se barátokat, se családot nem hívunk meg csak a fontosabb eseményekre.

-         És kiket?

-         Tudjátok néhányszor találkoztam már Tommal és hát alakul a dolog. – felelte egy szégyenlős mosollyal – de engem most ide köt a munka, így csak úgy tudtuk megoldani a találkozót, ha ideutazik. Megkérdezte nem hozhatná-e a haverjait és én meg beleegyeztem. De nyugi azt mondta, hogy remek arcok.

-         De csak a divatbemutatóra? A bulira nem engedik be őket úgyse. –vetette fel Nikki.

-         Azt hiszed nekem ez nem jutott eszembe? – kérdezte tetettet felháborodással Ash – természetesen nekik is szereztem VIP belépőt.

-         Ez mind szép és jó… de ez volt annyira fontos? – Előzött meg Nikki a kérdéssel.

-         Ajj csajok nem értitek! 3 pasi, akik közül ha jól tudom 2 még szingli…hátha nektek is jól sikerül az este. – közölte egy levakarhatatlan vigyorral. 


Mi csak nevetni tudtunk a lelkesedésén és be kell látnunk, hogy igaza van. Ha komoly kapcsolatra nincs is időnk, de az ilyet nem hagyhatjuk ki. Ekkor azonban még nem is tudtam, hogy a pasizás lesz az utolsó dolog, ami eszembe jut a találkozáskor…..


Rob

„Aki haladni akar, annak ritkán nyílik látványos, királyi út, minden
lépésnyi előrejutásért meg kell verekednie.”

A nevem Robert Pattinson. 25 éves vagyok és jelenleg Londonban lakom. A családi vállalkozásban építészmérnökként dolgozom. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha dolgozni fogok, hiszen gazdag, előkelő családból származom. Nekem és két nővéremnek mindenünk meg volt. Amit szerettünk volna azt megkaptuk. Ahogy idősebb lettem rájöttem, hogy nem függhetek egész életemben a családomtól, a magam útját kell járnom. Egyetemre mentem és megszereztem az építészmérnöki diplomámat. A szüleim nem nézték jó szemmel azt, hogy dolgozni akarok, de beletörődtek. Elfogadták a döntésem, de azt kérték, hogy a családi vállalkozásnál dolgozzam. Így kezdődött a saját önálló életem és már 2 éve dolgozom mérnökként.

Sajnos a magánéletemben nem vagyok szerencsés. Sokáig eléggé nőcsábász életet éltem, egészen addig, míg nem találkoztam egy csodaszép, elbűvölő lánnyal. Beleszerettem. Mindent megadtam volna neki, az életem áldoztam volna érte. A kapcsolatunk elején minden rendben volt közöttünk, szerettük egymást. Ekkor még nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok csalódni, de sajnos megtörtént. Összetörte a szívem. Senkiben nem csalódtam még ekkorát mint benne. Attól a perctől kezdve megfogadtam, hogy senkinek nem adom oda a szívem.

Szerencsére a barátaim Kellan, Jackson és Tom végig mellettem álltak és próbáltak kirángatni búskomor állapotomból. Nélkülük még mindig a szobámba zárkózva szenvednék az önsajnálattól. Sose voltam érzékeny típus, de ez a dolog mélyen érintett. Azóta jóformán csak egy éjszakás kalandokban volt részem. Remélem, hogy egy napon mégis belép az életembe az a nő, akivel majd összeköthetem az életem és családot alapíthatok.

Merengésemből a viharos szél és a szakadó eső hangja rántott ki. Ránéztem az órámra és döbbenten tapasztaltam, hogy mennyire elszaladt az idő. Hamarosan Tommal van találkozóm a közeli kávézóban.

Tom már ott várt rám és megjegyezte, hogy megint elkéstem.

-         Hé haver, neked megint sikerült elkésned. - mondta vigyorogva.

-         Ne haragudj, csak elgondolkoztam az irodámba. - válaszoltam.

-         Komolyan, ha nem hagyod abba ezt az önsajnálatot behúzok egyet. -kezdte megint a szokásos szövegét.

-         Jól van. Hagyjuk ezt. - mondtam kicsit morogva. - Inkább azt mond meg, hogy miért hívtál!

-         Szóval tudod, hogy pár hónapja találkozgatok egy lánnyal, Ashleynek hívják. - kezdte

-         Igen ezt tudom, de nem térhetnénk a lényegre? Sietnem kell.

-         Oké, bocsi. Tehát Ashley divattervező és a hétvégén Párizsban lesz egy divatbemutatója és elhívott engem. Én meg megkérdeztem, hogy   vihetek-e magammal valakiket. Rád és a srácokra gondoltam. - nyögte ki nagy nehezen. - A fiúk már belegyeztek és Ashley is.

-         Ez most komoly? - kérdeztem. - Eltudnál engem képzelni egy divatbemutatón?

-         Hát nem, de legalább kikapcsolódnál. Csak egy hétvégéről van szó. Nem halsz bele és Ashleyt is megismerheted.

-         Úgyse hagysz addig békén amíg bele nem megyek. Igaz?

-         Igaz. - válaszolta sunyin vigyorogva.

-         Hát jó, legyen. Elmegyek veletek, de legkésőbb vasárnap reggel indulunk haza.

-         Oké. - mondta mosolyogva, mert megint ő nyert.

-         Akkor telefonon megbeszéljük az indulást. Most vissza kell mennem az irodába. Majd hívlak. Szia!

-         Csá haver! - köszönt el ő is.

Péntek reggel az órám csörgésére ébredtem. Odakint már nyoma sem volt a két napig tartó esőzésnek. Ragyogóan sütött a nap, bevilágítva az egész szobát. Morgolódva keltem ki az ágyból, mert tudtam, hogy hamarosan életem egyik leghosszabb hétvégéje kezdődik el. Nem hiszem el, hogy hagytam magam rábeszélni erre az egészre. Én meg a divatvilág. Brrr... A hideg is kiráz. Egyáltalán nem vágyom arra, hogy pár órán keresztül csont sovány lányokat nézzek, akik végig sétálnak a kifutón valami béna ruhában. Habár hátha Ashley ruhái valamivel jobbak mint a többi divatbolond tervezőé. Nem tudom, hogy a fiúk mit élveznek a modellek bámulásában. Beképzelt mindegyik. Csak a siker, a pénz és a csillogás érdekli őket. Betegesen harcolnak a fogyásért és a sikerért.
Nem lehet velük rendes kapcsolatot fenntartani se, hiszen egyfolytában utaznak vagy buliznak, isznak és drogoznak. Állandóan a híres modellek szerelmi életével van tele az újság. Teljes mértékben elítélem ezeket a nőket. Nem értem miért kell az egész életüket kiteregetni az ilyen lapoknak.

Gondolataimból az óra második csörgése zökkentett ki. Ideje lenne készülődnöm, mert két óra múlva indul a gépünk.

Gyorsan bedobáltam a szükségesnek ítélt dolgokat a táskába és már hallottam is a taxi dudáját.

Bő 20 perc múlva már a reptéren vártam a többieket.

-         Nocsak-nocsak, a kis könyvmoly időben ideért. - szólalt meg először Kellan. - Vigyázz Párizs jövünk. - folytatta vigyorogva.

-         Higgadj le Kellan.- szólt rá Jackson. - Nem csajozni megyünk, hanem, hogy Tomot elkísérjük és megismerjük Ashleyt.

-         Ki mondta, hogy csajt akarok? - kérdezte Kellan kaján vigyorral.

-         Akkor helyesbítek..- kezdte Jack. - Nem egy gyors szex miatt megyünk Párizsba.

-         Honnan veszed, hogy egyre gondoltam? - mondta nevetve.

-         Ismerjük már a perverz gondolkodásodat. - kapcsolódott be Tom.

-         Persze, persze. Könnyebb a kicsit bántani. - mondta tetetett sértődöttséggel.

-         Srácok, nem fejeznétek be? - kérdeztem. - Le kéne adni a csomagokat.

-         Megszólalt Mr. Ünneprontó . - mondta Kellan.- De jól van induljunk, mert mindjárt indul a gépünk. Nem akarom lekésni.

-         Mondta Ashley, hogy a két legjobb barátnője is ott lesz. Mivel Jackson foglalt, nektek ott lesznek ők.

-         Ne kezd te is Tom. - szóltam. - Nem akarok se csajt se egyéjszakás kalandot.

Ebben a pillanatban mondták be, hogy a Párizsba tartó gép hamarosan indul.

-         Na akkor induljunk. - mondta Jackson.

Hamarosan már a gépen ülve iszogattuk a kávénkat. Ekkor még nem sejtettem. Hogy mi minden fog velem történni ezen a hétvégén.


Íme itt az első fejezet. Reméljük tetszett nektek és leírjátok a véleményeiteket

Puszi: Netty & Wiky

7 megjegyzés:

  1. Szia.
    Kérted hogy nézzek be és én itt vagyok.
    Nekem nagyon tetszik ez a történet már most és kíváncsian várom a fojtatást. Siess a következővel. :)
    Benne lennél egy link cserében jobban mondva kettőben ??

    http://bekyallp499.blogspot.com

    http://www.burningfeeling499.blogspot.com/
    Puszi
    Beky

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon jó a történet. Kíváncsian várom hogy alakul a továbbiakban.

    Nóci

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Nekem is nagyon tetszett. Jó kis töri lesz ez...
    Már várom azt a találkozást!! :D
    Hamar kövit!!
    Puszi, Orsy

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok.
    Kértétek, hogy nézzek be, és ha lehet véleményezzek.
    Megtettem.
    Fel is keltette a figyelmemet. Ami arra kér titeket, hogy ha lehet, s hogy ha tudjátok akkor hamarabb hozzátok a folytatást. :)
    Igazán örülök, hogy belefogtatok. Mert meg van az összhang az egész fejezetben, ami teljessé teszi azt a képet, amit mi látunk bele egyes fejezetekbe.
    Nagyon, tetszett ez az első fejezet. S csak igazán, őszintén drukkolni tudok nektek, s szívből kívánok nektek sok sikert a folytatáshoz. :)
    Kíváncsian várom az újabb alkotásaitokat. :)

    Puszi:Dóry

    UI: Esetleg benne lennétek egy link cserében, a http://robandkrislove-dory.blogspot.com/ -ommal?
    pls. nálam válaszoljatok *.*

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a történet! Izgalmasnak ígérkezik!
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  6. Szijaa Anett és Vikii!
    Nagyoon tetszik a történet én is rendeszeres olvasóvá válok úgy érzem. Ügyesek vagytok, csak így tovább.
    Puszii: Linuus

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Nagyon jó lett a törid :))
    Kíváncsi vagyok, hogy Kris és Rob hogyan találkoznak :))
    Csak így tovább :))
    Puszi Szancsu :)

    VálaszTörlés