31.fejezet

Sziasztok!

Kicsit megkésve,de meghoztuk a következő fejezetet. Nagyon örültünk a visszajelzéseknek és külön köszönjük a hozzászólásokat Dorothynak, Orsynak, Bekynek, Nikolnak, Ancsának és Nócinak.

Nem is szaporítanánk tovább a szót!

Jó olvasást! :D

Puszi: Netty & Wiky

Kristen

„A szerelem az egyetlen amiben muszáj hinni.”

Éreztétek már úgy, hogy hatalmas hibát követtetek el? És utána bűntudatot kezdtél érezni? Én tegnap követtem el életem legnagyobb hibáját, mikor elgondolkoztam azon, hogy elvetetetem a kisbabámat, de szerencsére Caroline felnyitotta a szemem így másnap reggel olyan boldogsággal a szívemben keltem, amit az utóbbi pár napban nem tapasztaltam. Azonnal a hasamra csúsztattam a kezem és elkezdetem simogatni.

• Szia picim! – kezdtem el halkan beszélni hozzá habár kétlem, hogy akármit is hallana belőle. – Tudod a mama tegnap nagyon csúnyán viselkedett a papával, de amint felöltöztem megyek és bocsánatot kérek tőle. – ahogy ezt kimondtam máris kipattantam az ágyból és egy gyors zuhany után felöltöztem és lerobogtam a konyhába, ahol egy üzenet várt.

„Kristen! Sajnálom, hogy nem vártam meg míg felébredsz, de be kellett jönnöm a céghez apához, mert a segítségemet kérte. Beszéltem Jackkel és mondta, hogy sikerült Robot lenyugtatni szóval hajrá! Menj és kérj bocsánatot utána pedig hívj fel! U.i.: a kulcsot tedd a lábtörlő alá!

Puszi: Caroline”

Amint a végére értem már kaptam is magamra a kabátom és indultam a kocsihoz, persze miután a kulcsot a helyére tettem. Útközben izgatottan szorítottam a kormányt. Féltem, hogy Jacksonnak még sem sikerült annyira megpuhítania, mint drága barátnőm állítja. Már a belvárosban voltam, mikor eszembe jutott valami, így bekanyarodtam egy plázához. Pár perc alatt elintéztem a dolgokat és száguldottam tovább szerelmemhez. Bő negyed óra múlva megérkeztem és félve sétáltam a bejárati ajtóhoz, de mikor odaértem akkor jutott eszembe, hogy a kulcsom meg nincs nálam. Szerencsére a firkászok megunhatták a ház előtt való szobrozást, mert egy árva lélek nem volt az utcában. Lehetséges, hogy egyik percről a másikra, minden jobb legyen? Mivel nem volt nálam kulcs becsöngettem, de nem kaptam választ. Egyre idegesebb lettem, mivel már lassan 10 perce megállás nélkül nyomom azt az átkozott csengőt. Megkönnyebbülésemre egy idő után meghallottam a számomra oly kedves hangot.

• Megyek már! – kiáltotta és abban a pillanatban kinyílt az ajtó és Rob meglepődött tekintetével találtam szembe magam. – Kris! – suttogta pár másodperc hallgatás után.
• Igen én vagyok! Bemehetek? – kérdeztem ugyanolyan hangon.
• Persze, gyere. – mondta és ellépett az ajtóból. Bent levettem a kabátom és elindultam a nappaliba. Rob pedig követett.
• Figyelj…
• Én… - szólaltunk meg egyszerre mire elmosolyodtunk. – Kezd te. – mondta nekem.
• Rendben. Rob én annyira sajnálom, amit tegnap mondtam, de iszonyatosan megijedtem. Caroline felnyitotta a szemem. Nem lett volna szabad arra gondolnom, hogy elvetetem, hiszen ő a szerelmünk gyümölcse és…
• Csss… - tette az úját a számra. – Nekem is bocsánatot kell kérnem. Nem lett volna szabad olyat a fejedhez vágnom, hogy esetleg nem tőlem van. Mind a ketten feszültek voltunk.
• Igaz, de akkor is hülye voltam. Szeretném jóvátenni. Nem lehetne elölről kezdeni?
• De lehetne. – mosolygott rám azzal a féloldalas mosolyától.
• Akkor kezdem. – mosolyodtam el én is és a táskámból kivettem egy kis tasakot és felé nyújtottam. Értetlenül nézett rám, de kivette a kezemből és megnézte a tartalmát. Pár pillanattal később mosolyogva húzott elő belőle egy pár hófehér bébi cipőt. – Gyermekünk lesz Rob! – mondtam nevetve és végre minden úgy alakult, ahogy egy ilyen pillanatban szokott. Felpattant mellőlem, a karjaiba kapott és nevetve megpörgetett a szobába.
• Annyira boldoggá tettél. – felelte és egy nap után végre megcsókolt. Annyira lágy és édes volt a csókja, hogy a lábaim beleremegtek, és ha nem tart meg összecsuklok. Nyelvünk szenvedélyes táncba kezdett, de sajnos a levegőhiány miatt el kellett válnunk. –Szeretlek. – suttogta miközben a homlokát az enyémnek döntötte.
• Én is szeretlek. – feleltem mire ismét egy szédítő csókkal ajándékozott meg, de itt már nem állt meg.

A karjaiba kapott és elindult velem felfelé a lépcsőn miközben csókjaival borította be arcom minden négyzetcentiméterét. Ahogy felértünk a hálóba talpra állított és szorosan a karjaiba zárt. Lassan elhajolt tőlem és mélyen a szemembe nézett azokkal a csodaszép szürkés szemeivel, amikben a határtalan boldogság mellett mérhetetlen nagy szerelmet és szenvedélyt láttam. Elkezdte megint csókolgatni a nyakam mire jólesően megborzongtam. Neki ez még nem volt elég és kezeivel bemerészkedett a felsőm alá és a hasamat kezdte el simogatni majd egy idő után szépen lassan elkezdte levenni a feleslegesé vált ruhadarabot rólam. Minden egyes érintése még jobban felkorbácsolta vágyaimat. Miután már megszabadított a nadrágomtól is és csak egy szál fehérneműben álltam előtte ismét a karjai közt találtam magam és gyengéden lefektetett az ágyra. Én sem tétlenkedtem és elkezdtem vetkőztetni őt. Ott érintettük egymást ahol csak értük minden egyes centit feltérképeztünk a másikon. Pillanatokon belül testünk meztelenül tapadt egymáshoz. Rob a mellkasom minden négyzetcentiméterét felfedezte ajkaival és nyelvével, míg már nem bírtam tovább és hirtelen felé gördültem. Kéjesen felnyögött, mikor pont úgy helyezkedtem, hogy ágyékához hozzányomódott a csípőm.

• Te kis boszorka! – suttogta.
• Te váltod ki belőlem. – mondtam neki majd egy hirtelen mozdulattal maga alá fektetett és egy határozott mozdulattal belém hatolt mire mindketten felnyögtünk.

Először lassan kezdett el mozogni bennem, ám a heves vágy, ami már egy ideje kínozza testünket, megkívánta, hogy egyre gyorsabban és hevesebben mozogjon bennem. Egyre hangosabban sóhajtoztam és hogy sikításomat visszafogjam a vállába haraptam. Eddig soha nem csináltam ilyet, de most nem bírtam magam visszafogni. Talán a terhesség teszi. Nem tudom, de hihetetlen érzések kerítettek hatalmukba miközben szeretkeztünk. Rob csupán halkan sóhajtott fel néha, de mikor mindketten elértük a beteljesülés gyönyörét, hangosan nyögött egyet. Testünk megfeszült, míg ő hátra vetette fejét, szemeit lehunyta. Egy örökké tartó pillanatig így maradt, majd óvatosan kicsusszant belőlem, mellém gördült és szorosan magához ölelt. Csak akkor szólalt meg, mikor légzésünk már csillapodott.

• Már tegnap megakartam kérdezni, hogy, hogy lehetséges ez? Mármint szedted a gyógyszert rendszeresen nem? – kérdezte.
• De. Legalábbis azt hittem. Azonban a nyaralás alkalmával egyik nap elfelejtettem, mert mással voltunk elfoglalva és teljesen kiment a fejemből. – néztem rá jelentőségteljesen.
• Ó, már értem. És mivel voltunk elfoglalva? – kérdezte miközben felém hajolt. – Esetleg megmutatnád? – suttogta a számhoz hajolva.
• Ezer örömmel. Már ha eléggé feltöltődtél hozzá. – feleltem egy fél mosollyal az arcomon majd válaszképp megcsókolt. Ám ez a meghitt pillanat nem tartott sokáig, mert kiabálást hallottunk a földszintről és mivel a hang egyre közeledett a szobához félbe kellett hagynunk az előbb megkezdett tevékenységünket .
• Robert Pattinson. Azonnal told elém a képedet. Még is mi a frászkarikát műveltél Krissel? Már megint megbántottad? – hallottuk meg a jól ismert hangot. – Tudom, hogy itt vagy te… - már nem fejezte be a mondandóját mert ahogy benyitott a szobába elég félreérthetetlen helyzetben talált minket. – Hogy az a… Mi a… A fenébe… Ez…Takarjátok már el magatokat. – kiáltotta és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is ki, de ahogy becsukódott az ajtó hangos nevetésben törtünk ki.
• Ti csak ne nevessetek. Megrontottátok gyermeki énemet. Most rosszat fogok álmodni. – kiabált be a szobába tetetett felháborodással.
• Persze, mi rontottunk meg. Nagyon sajnállak. – vágtam vissza neki visszafojtva a nevetésemet.
• Lemegyek hozzá a nappaliba, addig öltözz fel. – mondta szerelmem és egy puszit adott a hasamra mire melegség járta át az egész testem.
• Jól van. Aztán nyugtasd meg, hogy minden rendben van.
• Igen is hölgyem! – felelt mosolyogva majd magára kapta a nadrágot és az inget és már ott sem volt.

Ahogy kilépett az ajtón boldogan nyújtóztam el az ágyon és az elmúlt másfél óra pillanatai ismét leperegtek a szemem előtt. Már jó ideje fekhettem ott, mikor úgy éreztem, hogy itt az ideje lemennem a fiúkhoz. Egy villámgyors zuhany után magamra kaptam egy virág mintájú ruhát egy rózsaszín blézerrel és egy krém színű cipővel.

Mire leértem a fiúk már a konyhában voltak és elmélyülten társalogtak valamiről. Észre sem vették, hogy leértem csak, mikor megköszörültem a torkom.

• Áá, Kris! Szia! – jött oda Kellan. – Hogy van a fogadott hugicám?
• Remekül fogadott bátyuskám. – mondtam nevetve és megöleltem.
• És akkor most meséljetek. Mi történt köztetek, amiért Kris tegnap ott aludt Caroline-éknál?
• Kicsit összekaptunk, de minden rendben. – válaszoltam.
• Oké, ha ti mondjátok. – nézett ránk furcsán.
• És csak azért jöttél, hogy Robot kérdőre vond? – érdeklődtem.
• Nem. Mivel a csajok már nem sokáig maradnak ezért a hétvégére rendezni kellene egy búcsú party félét. Nem tudni, hogy a csapat, mikor rázódik így össze ennyi időre. Mit szóltok? – kérdezte kíváncsian. Összenéztünk Robbal és biztos, hogy ugyanaz járt a fejünkben. Hétvégén tesszük meg a nagy bejelentést.
• Rendben benne vagyunk. – mondta a nevemben is Rob.
• Nagyszerű, akkor majd a részleteket megtárgyaljuk. Akkor én megyek is. További jó szórakozást. – kacsintott ránk. - Sziasztok!
• Szia! – köszöntünk el mi is.
• Akkor a hétvégén megdöbbentjük a többieket. – mosolygott rám szerelmem.
• Igen. Kíváncsian várom a reakciókat.
• Figyelj szívem!
• Igen?
• Nos, arra gondoltam, hogy pénteken elhívhatnánk a szüleimet és a nővéreimet, hogy elmondjuk nekik a nagy hírt. – mondta óvatosan.
• Hát… - kezdtem bizonytalanul. Clare nem hiszem, hogy örülne a múltkori összetűzés után, de még is csak Rob szülei. – Rendben. – feleltem végül.
• Biztos?
• Igen. – mosolyogtam rá.

A napok rohamosan teltek és egyre jobban közeledett a péntek este, amire Rob szülei igent mondtak. Iszonyatosan féltem a találkozástól és a reakcióktól, de tudtam, hogy Rob mellettem lesz és támogat. Szerencsénkre a sajtó már egy ideje nem zaklat minket, és nyugodtan közlekedhetünk. A félelemtől eltekintve remekül telt a hetünk. Nagyon boldogok voltunk főleg Rob. Mikor a piciről kezdtünk beszélgetni olyan izgatottság lett úrrá rajta amilyet, eddig még soha nem láttam. Párszor felmerült már, hogy hol fogunk lakni, de Robot még nem akartam beavatni a tervembe, míg nem lesz biztos. Mindennap beszéltem a manageremmel, de még nem dőlt el, hogy a Londoni modellügynökség átvenne e, hogy náluk modellkedjek. Habár eldöntöttem, hogy ha sikerül, ha nem akkor is Robbal maradok. Még aznap felhívtam Carolinet és Iant, hogy élménybeszámolót tartsak és megkértem őket, hogy ne mondják el senkinek a dolgot. Caroline biztosított róla, hogy Jack is tartani fogja a száját. Szerettem volna ha Clare megbocsát nekem ezért nagyon törekedtem arra, hogy tökéletesre sikeredjen az este, de Rob nem hagyta, hogy megerőltessem magam pedig nem halálos beteg vagyok csak terhes. Hamar eltelt a maradék pár nap és már csak azon kaptam magam, hogy az étkezőben ülök Robbal arra várva, hogy Richardék megjelenjenek. Mintha csak megérezték volna, hogy mire gondolok, mert abban a pillanatban megszólalt a csengő. Rob azonnal felpattant, de mielőtt kiment volna még egy csókot nyomot a számra.

• Minden rendben lesz édes! Itt leszek melletted. Szeretlek. – mondta és kiviharzott a szobából.
• Én is szeretlek. – suttogtam immár az üres helyiségnek. Előre éreztem, hogy ez lesz életem leghosszabb vacsorája és estéje.

Robert

Kristen szörnyen ideges volt. Próbáltam nyugtatni, biztatni, hogy minden rendben lesz, de nem használt. Titkon, akár hogy is próbálom elnyomni magamban az érzést, én is tartottam az estétől. Attól féltem, hogy anyának sikerül valamivel megsértenie Kristent. Nem akarom, hogy idegeskedjen, főleg, hogy sírjon. Nagyon remélem, hogy anya viselkedni fog. Ez a reményem már rögtön az elején elszállt. Mikor kinyitottam az ajtót, mindannyian kedvesen megölelgettek, de amint beljebb tereltem őket, anya rögtön felvette a sértett arcot. Kényszerből köszönt Kristennek, de szinte tapintatni lehetett a feszültséget. Apán látni lehetett, ahogy a nővéreimen, hogy próbálják oldani a hangulatot, de anya még kísérletet sem tett erre. Csalódottan, és kissé dühösen tereltem őket a konyhába, de mikor Kris is ment volna utánuk, megállítottam.

• Ne is törődj vele! Csak egy kis idő kell neki. – biztattam.
• Nem úgy néz ki, mint aki valaha is tervezi, hogy megbocsájt. – mondta szomorúan, miközben szorosan hozzám bújt.

Én is szorosan fontam karjaimat köré, majd egy biztató csók után, mi is csatlakoztunk a társasághoz. Kristen akarta minden áron főzni az ételeket, mondván, hogy ne rendelt étellel kínáljuk meg őket, de én minden áron le akartam beszélni róla. Végül közös megállapodásként, ketten főztünk. Nem vagyok egy konyhatündér, de lelkes segítője voltam, és mindent amit csak meg tudtam csinálni, el is készítettem. Miután tálaltuk az előételt, mi is helyet foglaltunk. Lizzyék lelkesen magyarázták az elmúlt hét történéseit, miközben mi hozzáláttunk az előételhez. Ha ők nem beszéltek volna, rendkívül kínos lett volna ez az egész. Ezt mindenképp meg kell majd hálálnom nekik.

• Ez egyszerűen isteni! – dicsérte Kristent apa.
• Igazán örülök, hogy ízlik, de nem csak az én érdemem. Rob nagyszerű segítőm volt – ajándékozott meg egy angyali mosollyal.
• Igazán? – nevetett fel apa. – Régebben még egy tükörtojás is kifogott rajta.
• Csoda, hogy nem gyújtotta fel néhányszor a konyhát. – kontrázott rá Vicky is.
• Úgy van, égessetek csak le – morogtam közbe. – Amúgy meg jó a tanárom. – pusziltam arcon szerelmemet.

Miután kimondtam, anyára néztem, aki eddig teljesen csendben volt, és most haragosan méregetett minket. Ekkor esett le, hogy ezt magára vehette. Remek, most azon sértődik meg, hogy ő tőle nem tudtam megtanulni. Idegesen sóhajtottam fel, majd próbáltam újra a lányokra figyelni.

• Képzeljétek el, jövő pénteken, lesz egy nagyszerű aukció. Valamelyik híresség szakított a szintén gazdag pasijával, és bosszúból eladja minden ékszerét, amit tőle kapott. Gyönyörű darabok vannak köztük. Én személy szerint egy nyakláncért vagyok oda. Mindenképp el akarok majd menni, eljöhetnétek ti is. – újságolta lelkesen Lizzy.
• Persze, szívesen! – mosolygott rá kedvesen Kristen.
• Akár Ashleyéket is elhívhatnánk. Csapnánk egy csajos délutánt. – tette hozzá Vicky. Persze ez nekem csöppet sem tetszett. Nem akartam egy egész délutánt Kris nélkül tölteni. Gondolom a lányok láthatták rajtam, mert felnevettek.
• Nyugi, este a tied vagyok – súgta nekem Kris, ami hatására jobbnál jobb képek kezdtek el lebegni a szemem előtt. Kris keze ráadásul a combomra siklott, ami kicsit sem segített a vágyamon. Minden erővel azon voltam, hogy a társalgásra figyeljek, de ez nagyon nehezen ment.

Anya továbbra sem volt hajlandó picit megenyhülni, de mi kedélyesen beszélgettünk egész idő alatt. Mikor már a desszertet is elfogyasztottunk, szépen átszállingóztunk a nappaliba. Kristennel összeakadt a tekintetünk, tudtuk, hogy most kell majd elmondani nekik. Mikor mi is csatlakoztunk hozzájuk, újra kezdődött a beszélgetés, de most végre már anya is bekapcsolódott néha. Na mondjuk nem vitte túlzásba, de legalább már picit felengedett. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de láttam, hogy Kristen idegesen tördeli a kezét. Egyik kezemmel elvettem az egyik kezét, majd összekulcsoltam vele ujjaimat. Rám mosolygott, de tudtam, hogy csak az idegességét próbálja így leplezni. Ekkor úgy éreztem itt az idő bejelenteni.

• Szeretnénk valamit el… - kezdtem volna, de Kris gyorsan közbeszólt.
• Kér még valaki valamit inni? – kérdezte, miközben én értetlenül néztem rá.

Elhiszem, hogy fél, de később sem lesz könnyebb elmondani. Anyáék, mintha észre se vették volna ezt a közjátékot, kértek még inni, amiért Kristen azonnal ki is ment. Amint visszajött a kért itallal, apa elkezdett mindenkinek bort tölteni.

• Te is kész Kris? – kérdezte kedvesemtől. Itt a remek alkalom.

Kris bátortalanul rám nézett, én pedig biztatásképp megszorítottam a kezét. Vett egy mély levegőt, majd ismét apa felé fordult.

• Köszönöm…de…én nem ihatok – mondta. Apának nem esett le rögtön a dolog, de anya lefagyott. Tudtam, hogy ő ebből már rájött.
• Szeretnénk elmondani nektek valamit – kezdtem ismét. – Nem rég tudtuk meg, hogy nemsokára…szülők leszünk. Kisbabánk lesz. – mondtam ki, majd kezemet szerelmem hasára simítottam.

Anya tekintette követte a kezem útját, de még mindig lefagyva ült. A nővéreimet nem kellett félteni. Felsikítottak, majd mint két hurrikán jöttek oda és szorongattak meg minket.

• Ezt nem hiszem el! Fantasztikus! El fogjuk kényeztetni! – lelkendezett Lizzy. – Fiú vagy lány lesz? – kérdezte lelkes.
• Ne hülyéskedj már, ilyenkor még azt korai megmondani – szólt rá Vicky.
• Jól van na, de végül is mind egy. Így is, úgy is, agyon szeretgetem.
• Gratulálok! – jött apa is oda, mikor túljutott az első döbbeneten. – Sok boldogságot és egészséget kívánok! – ölelgetett meg minket mosolyogva.

Kristen meghatottan fogadta, de hirtelen elszomorodott. Követtem a tekintetét és láttam, hogy anyán nem hogy boldogság nem látszott, de szinte ölni tudott volna a tekintetével.

• Te nem is gratulálsz? – próbáltam kedvesen hozzá szólni, de legbelül nagyon fájt a szívem, hogy így viselkedik. Nem csak engem bánt ezzel, de Kristent is.
• Gratulálni? Mihez? Ahhoz, hogy felcsináltatta magát veled? – felelte dühösen, mire bennem is felment a pumpa. Rengetegszer figyelmeztetnem kellett magam, hogy ő az anyám, de nem sok kellett ahhoz, hogy ne kezdjek el ordibálni.
• Gratulálni ahhoz, hogy unokád születik. – feleltem száraz hangon, és próbáltam az előbbi sértő kijelentéséről tudomást sem venni.

Kristen már a sírás határán állt, mire az én szívem is majd meg szakadt. Szorosan magamhoz vontam, mire ő a nyakhajlatomba temette a fejét.

• Hagyd Rob, ne vessz miattam össze vele! – suttogta Kristen sírós hangon. Egy csókot nyomtam a feje búbjára, majd folytattam.
• Persze, örüljek, hogy az unokám anyja egy….
• Clare! – szólt rá erélyesen apa. – Elég legyen most már!
• Te is ellenem vagy? – kérdezte anya fölháborodottan.
• Nem vagyok ellened, de igazságtalan vagy! Minden ember hibázik, ahogy most te is, ideje lenne ezen a félreértésen túljutni. Ahelyett, hogy örülnél, sértettségből ellököd magadtól a fiad és a szerelmét. – kelt ki apa. Én döbbenten néztem rá, ahogy a nővéreim is. Holott teljesen igazat adtam neki, még sose hallottam volna, hogy ennyire ellent mondd anyának.

Kristen eddig bírta. Könnyes szemekkel felpattant mellettem, majd sebes léptekkel, bement a hálóba. Tisztán lehetett hallani, hogy sír. Ez volt az utolsó csepp nálam a pohárba.

• Gratulálok anya! Sikerült tönkre tenned az estét. Nem érdekel mit gondolsz, mi akkor is szívből örülünk a hírnek és boldogan várjuk a picit. Nem hagyom, hogy sértegesd Krist! Nagyon sajnálom, hogy nem tudsz velünk örülni, de nem fogod elrontani az örömünket. – emeltem fel a hangom. – Majd még egyszer ezt bánni fogod, de bízz benne, hogy nem lesz késő! – mondtam, majd gyorsan Kris után mentem.

Hallottam, hogy kint még vitáznak, de jelen pillanatban engem egyetlen egy személy érdekelt. Belefájdult a szívem, ahogy megláttam Kristent. Hason feküdt az ágyon és keservesen sírt. Gyorsan odamentem és mellé feküdtem. Rögtön szorosan hozzám bújt, mire próbáltam csitítgatni. A hátát simogattam illetve puszikkal halmoztam el, de most nem használt.

• Fiam! Mi indulunk is haza – szólt be apa. Tekintete bocsánatkérő volt, pedig nem neki kéne szégyenkeznie. – Nagyon sajnálom az előbbit. Kérlek Kris ne haragudj rá, majd megnyugszik.

Szerelmem nem válaszolt, csak még szorosabban bújt a mellkasomhoz.

• Még egyszer sajnálom! – mondta egy sóhaj kíséretében, majd kiment. A lányok is bejöttek elköszönni és ők is bocsánatot kértek. Nem nekik kéne!

Mondták, hogy maradjak nyugodtan, majd kitalálnak, de amúgy se lett volna szándékom, itt hagyni szerelmem. Hallottam, ahogy becsukják az ajtót, majd csönd lett az egész lakásba és csak Kris sírása hallatszott. Hagytam, hogy lenyugodjon, miközben én kitartóan simogattam. Egy fél órába is beletelhetett, mikor már a szipogását se lehetett hallani. Rám emelte könnyes szemeit, majd megszólalt.

• Annyira sajnálom! Miattam van ez az egész! – suttogta.
• Ezt hallani se akarom! – fogtam kezem közé az arcát. – Nem a te hibád! – hangsúlyoztam ki minden szót. Nem akartam, hogy magát okolja. – Anya reagálja túl a dolgokat.
• Akkor is az anyád, és miattam haragszik rád is. – folyt le ismét egy könnycsepp az arcán. – Utál engem.
• Dehogy utál! Egyszerűen még nem látja tisztán a dolgokat. Hidd el, mikor majd rájön, hogy téved, akkor mindennél jobban bánni fogja ezt. – nyugtattam.
• De igaza van…
• Nincs! Egyáltalán nincs igaza! – szűrtem ki a fogaimon. – Fogalma sincs, mi az igazság. Ő konzervatív, nehezen tudja magát túltenni az utóbbi heteken, de idővel menni fog neki. Az előtt is szeretett, és amint lecsillapodik benne ez a dolog, újra szeretni fog. – biztattam. Őszintén, tényleg hittem benne, hogy így lesz. Ismerem anyát, tudom, hogy csak idő kell neki. – Próbálj meg megnyugodni! A babának sem tesz jót ez! – fordítottam ismét magam felé az arcát. – Kérlek..
• Igazad van…megpróbálok. – mondta.

Szép lassan összeérintettem az ajkainkat. Próbáltam minél lágyabban csókolni, és éreztetni vele, hogy mindent megoldunk együtt. Amikor elszakadtunk egymástól, fejét visszahajtotta a mellkasomra, én pedig újra elkezdtem simogatni a hátát. Egész este nagyon szomorú volt, én pedig nagyon dühös, de idővel sikerült elérnem, hogy elaludjon, én pedig őriztem az álmát.