30. fejezet

Sziasztok!

Kicsit megkésve, de itt a következő fejezet! Reméljük elnyeri a tetszéseteket. Nagyon örülünk, hogy a héten újabb rendszeres olvasókkal gazdagodtunk. Külön köszönjük a pipákat és a komikat Beky-nek, Reninek, Nócinak, Orsynak és Ancsának! 

Jó olvasást nektek!

Puszi: Netty & Wiky

„Gyermekeinknek köszönhetően nem kell megbánnunk a múltunkat. Ők annak legédesebb gyümölcsei.”

Robert

• Terhes vagyok Rob! - suttogta mire teljesen lefagytam. Ez még is hogy lehet? Ez a kérdés járt a fejemben és hirtelen megszólalni sem tudtam. Terhes vagyok. Terhes vagyok. Ez az egy mondat visszhangzott a fejemben és először fel sem fogtam az értelmét. Kristenre néztem és az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Lehetetlen. - nyögtem magamban és a kezembe temettem a fejem nem is sejtve, hogy ez a dolog milyen lavinát indít el köztem és Kris között.

• Terhes…terhes vagy? – kérdeztem hitetlenül, még mindig ledöbbenve.
• Igen. – hallottam meg halk hangját.

Felnéztem szerelmem arcára, akinek a szeméből újabb és újabb könnycseppek gördültek le. Hirtelen észhez tértem, és felpattanva a helyemről odasiettem hozzá, mellé térdeltem, és szorosan megöleltem. Félre érthette a reakciómat.

• Semmi baj drágám! Ez csodás hír! Igaz, hogy nem számítottunk rá, de biztos vagyok benne, hogy ezt is meg tudjuk oldani, mint minden mást…– próbáltam nyugtatgatni, de ő idegesen felpattant és elkezdett járkálni előttem.
• Megoldani? Hogy lehetne ezt megoldani? – kérdezte idegesen, mire lefagytam és értetlenül néztem rá. Mire akar mégis kilyukadni? Nem értettem…vagy nem akartam meg érteni – magam sem tudtam eldönteni.
• Mindenre megvan a megoldás. Szépen leülünk, megbeszélünk minden lehetőséget, eldöntjük, hogy hova akarunk költözni, hol szeretnénk élni – most Kristenen volt a sor, hogy megdöbbenjen. Kikerekedett szemekkel nézett rám, mint aki nem akar hinni a fülének.
• Te…te meg akarod tartani? – nyögte ki döbbenten, mire majdnem leestem a kanapéról. Nem sok kellett, hogy rosszul legyek. Nem akartam hinni a fülemnek. Kételkedtem benne, hogy ez a valóság, és bíztam benne, hogy csak egy rossz álom.
• Természetesen! – találtam meg újra a hangom. Magam is meglepődtem, hogy milyen határozottan csengett. – Neked egyáltalán megfordult a fejedben, hogy elveteted? – kérdeztem szemrehányóan, és a kezeim önkénytelenül szorultak ökölbe a gondolatra.
• Én…én csak… - vett egy nagy levegőt és végre a szemembe nézett. – nekünk semmink nincs meg jelenleg ahhoz, hogy egy gyereket fel tudjunk nevelni. Nem hogy állandó közös lakhelyünk, de még félpercnyi nyugtunk sincs! Csak néz ki a ház elé! Te sem gondolhatod komolyan.
• De teljesen komolyan gondolom! – álltam fel én is vele szemben. – Ezer és egy indokot fel lehetne sorolni, hogy most miért nem alkalmas, de az a tény, hogy ő a mi gyerekünk, mindent ellensúlyoz. A miénk érted?! Egy rész belőlem és belőled. Nem érdekel, hogy miről kell lemondanom, de ő érte, szó nélkül. Mindig is erre vágytam. Lehet nem pont ilyen körülmények között, de nem számít!
• Én még nem állok készen erre… - suttogta. – Ő nem azt az anyát érdemelné, aki most vagyok.
• Ez butaság! Nagyszerű anya leszel és a családunk is biztos mindenbe segítenek majd nekünk.
• A családunk? – horkant fel idegesen. – Az anyád szóba se akar állni velem! – kelt ki magából.
• Kristen! Erre is találunk megoldást. - próbáltam csitítgatni miközben emésztgettem a hírt, hogy nem akarja megtartani közös gyermekünket.
• A fenébe Rob! Erre nincs megoldás. Ráadásul a karrieremnek is befellegzik ha megtartom. - kiabálta. Hogy mi? Hát erre ment ki a játék? Fontosabb a munkája, mint egy gyerek? A saját gyerekünk? Ennyire félre ismertem volna?
• Szóval fontosabb neked az, hogy végig vonulj a kifutón, mint hogy velem legyél és a kisbabánkkal? Ezért nem akarod megtartani?
• Nem értesz te semmit. Hogy akarunk egy gyereket felnevelni, ha ezt sem sikerül megbeszélnünk.. - vágta rá jóval halkabban.
• Hát persze, megint én nem értek semmit. Nekem esetleg nincs is beleszólásom a dologba? - keltem ki magamból most már én is. - Már azon se csodálkoznék ha kiderülne, hogy a te drága Ianed a baba apja. - és ahogy ezt kimondtam már meg is bántam és éreztem ahogy Kris lekever egy pofont.

Néztem, ahogy sietősen magára kapja a kabátját, majd kiviharzik a lakásból. Megszólalni se tudtam, de éreztem, hogy nagyon elszúrtam a dolgokat. A nappaliból hallottam, ahogy becsapja az ajtót. Én pedig csak álltam a szoba közepén megsemmisülten. Csend telepedett a szobára. Kínos, vihar előtti csönd. Egyszerűen képtelen voltam elhinni. Az eszem hiába értette meg amit mondott, a szívem hevesen tiltakozott ellene. Képtelen voltam belenyugodni abba, hogy ő nem akarja ezt a gyereket. Nem hagyom, hogy elvetesse! Nem hagyhatom! Dühös voltam. Haragudtam rá is és magamra is. Rá, amiért egyáltalán ez megfordult a fejében, és magamra is, mert abban igaza van Kristennek, hogy nem sikerült egy normális, nyugodt életet kialakítani és hogy olyat feltételeztem róla, hogy nem az én gyermekemet hordja a szíve alatt. Fogalmam sincs, hogy meddig állhattam a csendes nappaliba, de egy idő után inkább a bárpulthoz sétáltam, hogy elfelejtessem magammal legalább egy kis ideig a sok gondot. Igaza van Krisnek, hogy jelenleg teljes káosz van körülöttünk, de most van mi miatt, azaz pontosabban ki miatt küzdeni.

Kristen

Miután otthagytam Robot a kocsiba ülve egyenesen Carolineékhoz indultam. Fogalmam sincs miért pont hozzájuk, de nekem most a Carolinera volt szükségem. Útközben végig patakokban folytak a könnyeim. Nem hiszem el, hogy ilyet feltételez rólam. Nem csaltam meg senkivel és még is azzal vádol, hogy Iané a gyerek. Nevetséges! Ian meleg, habár ezt Rob nem tudja, na de akkor is. Annyira felbosszantott, hogy nem tud megérteni. Nem tudjuk most felvállalni ezt a babát. Gondolnunk kell a káoszra, ami körül vesz minket, a munkákra, a családunkra. Már épp, hogy kezdenek minket békén hagyni, de ha megtudják, hogy állapotos vagyok kezdődik elölről az egész őrület. Ezt nem hagyhatom! Rob anyukája már így is utál. Gondolatmenetemből az eső hangja szakított ki. Remek már csak ez hiányzott. Még az időjárás is a hangulatomat tükrözi. Az eső miatt csak fél óra múlva értem Carolineék házához. Nem törődve az esővel, gyorsan kipattantam a kocsiból és az ajtóhoz szaladtam. Gondolom láthatta, hogy jövök, mert mire odaértem már nyitotta is az ajtót és rántott be rajta, hogy ne nagyon ázzak meg.

• Kris mit keresel itt ilyen időbe? - kérdezte aggódva, mikor ráemeltem könnyes tekintetem. - Mit történt?
• Összevesztem Robbal. – szipogtam. - Itt maradhatnék éjszakára? Persze csak ha nem zavarok.
• De hogy zavarsz! - jött ki a nappaliból. - Min vesztetek össze? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.
• Majd ülve megbeszéljük egy forró tea mellett. Üljetek le mindjárt megyek! - mondta barátnőm és kiszaladt a konyhába, hogy pár perc múlva három gőzölgő bögrével térjen vissza. – Parancsoljatok!
• Köszönöm. - mondtam és belekortyoltam a forró teába, ami pillanatok alatt átmelegített minden porcikám.
• Igazán nincs mit. Mi történt Kris? – kérdezte meg ismét és várakozóan nézett rám.
• Nem tudom Jack, hogy mesélte-e a feleséged, de délelőtt mikor itt voltam rosszul lettem és végül elájultam. – magyaráztam Jacksonnak is.
• Igen említette.
• Nos, utána elmentem orvoshoz. Ian elkísért és ott kiderült... kiderült, hogy... hogy terhes vagyok. - nyögtem ki, mire újabb könnycseppek jelentek meg a szememben.

Arra számítottam, hogy őket is sokkolja majd a hír, de mindkettőjük szemében csak néhány pillanatig jelent meg a döbbenet, amit utána az öröm és az értetlenség váltott fel. Ekkor rájöttem, hogy egyedül én nem örülök ennek a hírnek. Annyi érzés kavargott bennem, hogy szinte szédültem tőlük. Nem értettem, hogy miért nem tudnak reálisan gondolkozni. Egyszerűen kétségbe voltam esve.

• De hiszem ez nagyszerű! - pattant fel Caroline és átölelt. - Vagy Rob nem akarja? - értetlenkedett.
• De ő... ő... igen. – mondtam halkan.
• Hogy érted azt, hogy ő igen? Te is szeretnéd nem? - kérdezte Jack mire lehajtottam a fejem. Ebből már rögtön kikövetkeztették a dolgokat.

Csend lett közöttünk, amire felemeltem ismét a fejem. Caroline arca nagyon megdöbbentett. Az értetlenség, a csalódottság és a…düh keveréke látszott benne. Nem szólaltam meg, vártam még ők mondanak valamit.

• Azt hiszem megyek megnézem Robot. – mondta végül Jack, majd magára vette a kabátot, felvette a kocsi kulcsot. Carolinenak adott egy búcsú csókot engem meg megölelt, majd kilépett a házból, hogy megnézze szerelmemet.

Amint elment, Caroline rögtön kérdőre vont.

• De hát Kris miért nem akarod? - nézett rám barátnőm.
• Tudod te is, hogy mennyire ránk van szállva a sajtó ráadásul még együtt sem lakunk. Nem tudjuk eldönteni, hogy hol éljünk és ott van még a munkám is. Nem tudok minden feláldozni - fakadtam ki.
• Kris fel fogtad egyáltalán azt amit mondtál? – kérdezte szinte hisztérikusan. Még sose láttam ilyennek. - Egy baba az maga a csoda főleg akkor ha a szerelmedtől van. Egy gyerek az minden áldozatot megér!
• Tudom, de...
• Nem. Nem tudod, mert akkor nem mondanál ilyeneket! Tudod hányan örülnének ha teherbe tudnának esni, de még sem jön össze nekik? Rengeteg olyan nő van akinek nem lehet gyerek.
• A fenébe, én is tudom Caroline, de én még nem érzem magam késznek az anyaságra - mondtam szipogva. – Félek, nagyon félek. Gondolj bele, ti már rég óta együtt vagytok, mi még a szó szoros értelmében nem is éltünk együtt. Mi lesz ha később nem működik a dolog? Ha mégse maradunk együtt? Milyen jövője lenne? – fakadtam ki. – Túl sok a kérdőjel…túl sok.
• Jaj Kris - jött oda és megölelt. – Hidd el tudom mit érzel, bennem is sok félelem van, de ugyan akkor határtalanul boldog vagyok. Őszinte leszek veled, biztos, hogy még sokszor lesz olyan, hogy valamit nehezen tudtok majd megoldani, de még össze kell szoknotok Robbal. Még meg kell tanulnotok együtt élni, kezelni a problémákat és elkerülni a vitákat. Ne sértődj meg, de az utóbbi nem nagyon megy nektek. – nevetett fel, ami az én arcomra is halvány mosolyt csalt. Mennyire igaza van, ez sajnos eddig nem nagyon ment nekünk. Hogy is mondják? Szenvedélyesen szeretünk és veszekszünk. – Nekünk se egyik napról a másikra sikerült. De hidd el, én látlak titeket, és őszintén mondom, hogy ti is meg tudjátok csinálni. Olyan összhang van köztetek, hogy ilyet ritkán lát az ember, és mindennél jobban szeretitek egymást. Tudom, hogy minden rendben lesz!
• Csak az a baj, hogy most kell döntenünk, és nem várhatunk éveket, míg eljutunk odáig, mint ti. – mondtam és a fejem a vállára hajtottam. Kezdtem kicsit megnyugodni.

Ismét csend lett, én pedig a gondolataimba mélyedtem. Caroline szavai megnyugtattak, de még mindig ott a rengeteg kétely bennem.

• Rob örült a babának?
• Igen, nagyon. - mosolyodtam el ahogy eszembe jutott az arckifejezése. – Csak sajnos utána jött a veszekedés.
• Na akkor mi a probléma? Figyelj, tudom, hogy nehéz, de rengetegen állunk mellettetek. Minden meg fog oldódni. Amúgy is a sajtónak nem kell megtudnia, hogy állapotos vagy. A munkádat is folytathatod egy darabig és a költözést meg megtudjátok oldani Robbal. Ha jól tudom neked már régóta volt egy terved ezzel kapcsolatban.
• Igen, de ez akkor is váratlanul ért. Ez mindent megváltoztat.
• El hiszem, de akkor is buta ötlet volt arra gondolni, hogy nem tartod meg! Mert ugye ezt az ötletet már elvetetetted? – kérdezett rá bizonytalanul. – Ugye? – kérdezett rá ismét, mikor elgondolkoztam a válaszon.
• Igen…elvetettem. – mondtam végül, mire barátnőm megölelt.
• Jól döntöttél – suttogta a fülembe.
• Rob még azt is a fejemhez vágta, hogy azon se csodálkozna, ha Iané lenne a baba – mondtam, mikor elengedett. – Nagyon összevesztünk.
• Hogy mi? – döbbent meg. - Nem tudja, hogy meleg, igaz?
• Nem.
• Na akkor majd sürgősen fel kell világosítani - mosolyodott el. - Most pedig irány lefeküdni. Adok egy hálóinget és a vendégszobába le is pihenhetsz. De ígérd meg, hogy nem agyalsz túl sokat rajta, inkább próbálj meg a szívedre hallgatni.
• Rendben, megpróbálok.

Caroline egy egyszerű lila hálóinget adott ami mell alatt megkötős volt és fekete csipke szegélyezte.

Miután átöltöztem beléptem a vendég szobába. A falak barackvirág színűek voltak. Középen egy baldachinos ágy kapott helyett és ezen kívül még volt bent egy szék asztallal és egy tévé.

Caroline már megágyazott mire odaértem. Bebújtam az ágyba, de előtt megittam egy pohár gyógyteát, amit drága barátnőm hozott be nekem. Már épp ment volna ki, hogy pihenhessek, mikor megállítottam.

• Caroline! - szólítottam meg.
• Igen? – fordult vissza.
• Köszönök mindent! - mondtam neki. - Igazad volt mindenben. Megtartom a babát és holnap reggel bocsánatot kérek Robtól.
• Örülök, hogy így döntöttél. A Caroline-féle lelki segélyszolgálat máskor is a rendelkezésedre áll. - kacsintott egyet és elhagyta a szobát.

Én sokáig, csak feküdten és néztem a plafont, de végül a mai napi fáradtság erőt vett rajtam és elaludtam.

Robert

Miután Kris elment bevettem magam a bárpulthoz azzal a szándékkal, hogy a sárga földig leiszom magam. Sajnos nem jutottam el odáig mert valaki nyomkodta azt a rohadt csengőt. Puffogva mentem, hogy melegebb éghajlatra küldjem azt a valakit. Meglepetésemre Jackson állt az ajtóban.

• Te mit keresel itt? - kérdeztem.
• Ez ám a szívélyes üdvözlés - mondta gúnyosan. - Esetleg beengedsz, így is eláztam?
• Gyere. - tártam ki az ajtót és beengedtem. - Minek köszönhetem ezt a kései látogatást?
• Kris ott van nálunk - mondta, mire ledermedtem. Tehát legalább jó helyen van. Hála az égnek.
• Elmesélte, hogy mi történt köztetek.
• És?
• Esetleg a te verziód is meghallgathatnám? - kérdezte, mire belekezdtem a mesélésbe. Töviről hegyire elmondtam mindent kiegészítve a véleményemmel is és azzal, hogy mit vágtam a fejéhez.
• Hát, haver nem vagytok könnyű esetek. De azért nem csodálkozom, hogy a végén faképnél hagyott. Hogy lehettél ilyen hülye? Ian meleg! – világosított fel. Ledöbbentem. Meleg? Istenem tényleg nagy marha vagyok.
• Bocsánatot kell kérnem tőle - pattantam fel.
• Ha nem akarod a feleségem magadra haragítani, akkor leülsz és megvárod a reggelt. Itt maradok veled, hagy beszélgessenek a lányok.
• Rendben. – kénytelen voltam bele egyezni, úgyse engedett volna el.
• Amúgy meg ne aggódj. Caroline beszél vele és minden a legnagyobb rendben lesz.
• De mi van ha úgy dönt, hogy nem akarja megtartani? – kérdeztem kétségbeesve.
• Most meg van ijedve, de hidd el, amint sikerül megnyugodnia, teljesen máshogy látja majd a dolgokat. – nyugtatott.
• Remélem igazad lesz.

Még elég sokáig beszélgettünk, de láttam már, hogy Jack eléggé laposakat pislog, így megmutattam neki a vendégszobát. Miután magára hagytam én is bementem a szobámba, ami Kristen nélkül olyan üresnek tűnt. Alig tudtam egy helyben maradni, utána akartam menni, de tudtam, hogy most egyedül kell átgondolni a dolgokat. Én csak az ilyen helyzetekben a legnehezebbet tehettem, várakozhatok. Sokáig forgolódtam mire álomba merültem félve a holnaptól.

Reggel nem éppen kellemes dologra keltem. Valaki nagyon be akart jutni az ajtón. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Útközben benéztem a vendégszobába, de az üres volt. Szóval Jack már ment is. Hát persze, neki dolgozni kell ma. Az előszobába rá néztem az órára ami megdöbbenésemre már kilenc órát mutatott. Rég aludtam már ennyit.

• Megyek már! - kiabáltam ki mivel a kopogás csak nem akart megszűnni, de ahogy kinyitottam az ajtót megdöbbentem. Az ajtóban ott állt életem szerelme Kristen és fogalmam sem volt, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Egy biztos: mindenképp vele maradok, történjék bármi.