25. fejezet

Ahogy ígértük meg is hoztuk a friss fejezetet. Ismét nagyon szépen köszönjük az előzőhöz érkezett kommenteket és pipákat. Nagyon jó érzés olvasni, hogy tetszett nektek a fejezet, reméljük ez is fog :)

Ebben a részben ugyan nem történnek még nagy jelentőségű dolgok, de a hagy élvezzék még kicsit a boldogságot :D hamarosan úgy is izgalmasabb részek jönnek.

Jó olvasást kívánunk! 

Puszi: Wiky & Netty

Caroline

„A szerelem olyan szó, amit nem tudsz jellemezni. Épp úgy nem, mint a rózsa látványát, az eső illatát vagy mint az ‘örökké’ szó hosszúságát.”

Egyre jobban féltem a reakciójától, mivel az arcán csak megdöbbenést láttam. Pár percig csak szótlanul meredt maga elé, majd rákapta a tekintetét a hasamra. Nem tudtam ezt mire vélni, de már egyenesen rettegtem. Egyszer csak hirtelen felugrott a kanapéról és se szó se beszéd a karjaiba kapott és megpörgetett a levegőben miközben hangosan felnevetett, ami engem is mosolygásra késztetett.

-         Istenem! Apa leszek! - kiáltott fel hangosan. Ahogy ezt kimondta hihetetlen nyugalom szállt meg. Hát még is örül neki!

-         Igen. Szülők leszünk. - mondtam én is mosolyogva.

-         De még is hogyan és mikor? - árasztott el kérdéseivel.

-         Hogy hogyan? Arra szerintem te is tudod a választ. Hogy mikor? Az orvossal visszaszámoltunk és a nászéjszakán fogant meg. - mosolyogtam rá, mire egy szédítő csókkal ajándékozott meg.

-         Nagyon boldoggá tettél! - mondta miután szétváltunk és a homlokát az enyémnek döntötte.

-         Tudod egy kicsit féltem a reakciódtól - vallottam be miután leültünk a kanapéra.

-         De miért? - kérdezte döbbenten.

-         Mert abban egyeztünk meg, hogy várunk még vele. - néztem a szemeibe.

-         Jaj, de butus vagy. -mondta miközben két keze közé fogta az arcom. - Igen tényleg ezt beszéltük, de az nem azt jelenti, hogy nem akarom meg, hogy nem szeretném. A világ legboldogabb férfijává tettél most. Szeretlek! - mondta mire könnyes szemmel megcsókoltam.

Miután megbeszéltünk mindent neki álltunk vacsorát készíteni vagy is inkább Jack követte az utasításaim, mert leültetett egy székre pihenni, hiába mondtam neki, hogy csak terhes vagyok nem pedig beteg. Végül is egy egyszerű vacsora mellett döntöttünk amit még ő is megtud csinálni. Meg kell hagyni nem is lett olyan rossz, mint ahogy gondoltuk. A vacsora elfogyasztása után leültünk a tévé elé és a születendő babánkról beszélgettünk. Szinte olvadoztam, ahogy máris elkezdett tervezgetni. Egyszerűen imádnivaló volt! Közben eldöntöttük, hogy holnap vacsorára összehívjuk a családot és a barátokat, hogy megtegyük a nagy bejelentést. Mivel már eléggé késő van, ezért inkább reggel szólok a többieknek. Jackson pedig majd rendel vacsorát, mivel állítása szerint túl fárasztó lenne nekem elkészíteni ennyi főre egy vacsorát. Nagy nehezen beleegyeztem azzal a feltétellel, ha saját kezűleg is készíthetek valamit. Későre járt, mikor ágyba jutottunk, ahol egymás karjaiban nyomott el minket a békés álom.

Ashley

Reggel Londonhoz hűen szakadó esőre ébredtem. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutottak a tegnap esti események. Oldalra fordítottam a fejem, ahol Tom még az igazak álmát aludta. Óvatosan kimásztam az ágyból és a fürdőbe indultam, hogy vegyek egy gyors zuhanyt. Hihetetlenül jól esett, ahogy a forró víz végig hatolt minden porcikámon. Már épp szálltam volna ki, mikor két erős kar kulcsolódott a derekamra.

-         Képes voltál nélkülem fürdeni? - suttogta a kar gazdája a fülembe.

-         Képes - mondtam neki mosolyogva. - És arra is képes leszek, hogy itt hagylak egyedül zuhanyozni. - nevettem rá és mielőtt visszarántott volna egy törölközővel kiléptem a fürdőből. Hallottam, hogy zsörtölődik egy sort, de majd kiengesztelem. Már épp öltöztem volna fel, mikor meghallottam Tom telefonját csörögni.

-         Szívem! Csörög a mobilod! - kiáltottam be neki a fürdőbe.

-         Fel vennéd? Mindjárt kész vagyok. - szólt vissza.

-         Hallo? - szóltam bele.

-         Ashley? Te vagy az? Caroline vagyok! - felelt egy ismerős hang.

-         Igen én vagyok - válaszoltam mosolyogva. - Mi újság veletek?

-         Minden oké. Csak azért hívlak, mert este szervezünk egy családi vacsorát illetve még Robék meg Kellan és Nikki lenne ott a családon kívül, meg persze te Tommal. Ráérnétek?

-         Hát persze. Mikorra menjünk?

-         Hétre ha nektek megfelel.

-         Tökéletes lesz. Hétre ott vagyunk. - válaszoltam és elköszönés után kinyomtam a telefont.

-         Hol is leszünk ott hétre? - kérdezte Tom miközben hátulról átölelt és belecsókolt a nyakamba.

-         Caroline meghívott minket vacsorára.

-         Oh, kedves tőle. De addig van pár óránk még igaz? - kérdezte kaján vigyorral.

-         Igen - válaszoltam gyanakodva. - Mire kész...? - de nem hagyta, hogy befejezem és azonnal lecsapott az ajkaimra.

Így történt, hogy az egész napot ágyban töltöttük és ki sem mozdultunk a szobából csak amíg készítettünk valamit enni. Egy felejthetetlen napot töltöttünk el ismét együtt. Még a telefont sem vettük fel senkinek pedig párszor keresett már engem Nikki, Tomot meg Kellan. Krisék semmi életjelet nem adtak magukról, ezért következtettünk, hogy ők is valahogy így töltik ezt a napot.  Egyedül szegény Ianról nem tudok semmit, biztos egyedül érezheti magát, bár úgy tervezték Nikkivel, hogy együtt felfedezik a várost. Feltétlen vele is kell majd közös programot szervezni. Már délután négy óra lehetett, mikor eszembe jutott valami, amit meg is kérdeztem Tomtól.

-         Lenne kedved eljönni velem a szüleimhez? Még nem is ismerik a leendő férjemet. - tértem rá a lényegre.

-         Hát persze - könyökölt fel az ágyon mellettem és rám mosolygott. - Mikor szeretnél menni?

-         Mivel egy Párizs melletti kis városban laknak Sani-Denis-ben, ezért ha letelt az egy hónap egy kis időre eljöhetnél velem, és megejtenénk a dolgot. - javasoltam.

-         Rendben én benne vagyok, de most még más terveim arra nézve, hogy hogyan üssük el az időt - ajándékozott meg azzal a perverz mosolyával.

-         Sajnálom, de ideje lenne készülődni, mert soha nem végzünk. Főleg ha együtt fürdünk le. - mondtam neki, majd nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és elindultam ma már másodjára a fürdőbe. Pár másodperc múlva szerelmem is követett.

Igazam volt abban, hogy nem végzünk egy hamar ugyan is a fürdés majdnem teljes egész két órát vett igénybe. Mikor megláttam az órát az hittem sokkot kapok. Két órát még soha nem töltöttem bent a fürdőbe még egy estély előtt sem. Most meg már alig van időm elkészülni. Már teljes egy órám sincs ahhoz, hogy mindennel végezzek. Tom vigyorogva szemlélte, ahogy kétségbeesetten szaladgálok a szobában egy szál törölközőbe csavarva miközben a ruháim között válogatok. Mivel most kivételesen a reggeli idővel ellentétben estére kellemes idő lett, nem volt annyira hideg, ezért a választásom egy barna szoknyára, cipőre és táskára valamint egy fehér hosszú ujjúra esett a választásom, amit egy szintén barna színű sállal dobtam fel. Mire kész lettem Tom is felöltözött és elindultunk.

Ashley ruhája

Bő félóra múlva pár perc késéssel, de meg is érkeztünk Carolinek házához. Még csak most sikerült alaposan szemügyre vennem, mert az első alkalommal siettem, hogy minél hamarabb találkozhassak Tommal. Rob csodálatos munkát végzett. A emeletes ház volt hátul egy medencével, amit az utcáról is jó lehetett látni illetve feldobták néhány üvegfallal ahonnan tökéletes kilátás nyílt az udvarra. Így sötétben kivilágítva káprázatosan festett. Most már tudom, hogy kifogja a Tommal közös házunkat megcsinálni.

Jackék háza kívülről

Mikor kiszálltunk az autóból a ház fel indultunk. Már épp kopogtatni akartam, mikor kinyílt az ajtó és Caroline mosolygós arcával találtuk szembe magunkat.

-         Sziasztok! - köszöntött minket lelkesen egy-egy öleléssel.

-         Szia! - köszöntünk mi is és beljebb léptünk. Az ajtón belépve egy kisebb előtérben álltunk ahonnan egy ajtó nyílt a nappaliba, ahol már rajtunk kívül mindenki ott volt. A nappali is fantasztikusan mutatott középen a piros kanapéval és onnan egyenes rálátás nyílt az udvarra.

 A nappali

-         Üdv mindenkinek. - köszöntünk mihelyst beléptünk a nappaliba.

-         Sziasztok! - köszöntek a többiek is.

-         Már azt hittük nem is értek id. - morgolódott Kellan. - Ashley még azt sem engedte, hogy felvedd a telefont? Habár gondolom milyen elfoglaltságot találtatok ki a mai napra. - mondta perverz vigyorral, mire a mellette ülő Nikki oldalba bökte.

-         Miért mindig a leggyámoltalanabbat kell piszkálni? - kérdezte tetetett szomorúsággal miközben színpadiasan a szívére tette a kezét.

-         Te mint gyámoltalan? Még te sem hiszed el. - mondta neki Kris mosolyogva, mire mind felnevettünk még Kellan is.

-         Igaz - mondta ő is.

-         Na akkor átfáradhatunk az étkezőbe? - kérdezte izgatottan Caroline, amit nem tudtam mire vélni.

-         Persze, mehetünk. - válaszoltuk és átmentünk az étkezőbe.

Az ebédlő is ízlésesen volt berendezve fekete bőr székekkel és üvegasztallal ami felett két zöld lámpa kapott helyett.

 

Az étkező

Miután mindenki helyet foglalt neki is kezdtünk. Isteni volt minden és a hangulat is jó volt. A beszélgetések alkalmával jobban megismertem Jackson szüleit és remek beszélgetőpartnernek bizonyultak. Mindenkit nagyon megkedveltem. Annyira jó volt látni, hogy mindenki ilyen boldog. Csak azt sajnálom, hogy Kellannak és Nikkinek nincs párja. Ahogy ezen gondolkodtam, hirtelen Kellan megszólalt.

-         Tényleg ti eltudnátok képzelni Nikkiről, hogy ért a focihoz? - kérdezte amin, mind meglepődtünk.

-         Nem - lepődtek meg leginkább a férfiak.

-         Pedig igen! Tegnap este megnéztünk egy meccset egy bárban. – magyarázta, amin megdöbbentem majd diadalittasan elmosolyodtam.

Tehát még is csak felhívta tegnap este Kellant. Na majd kifaggatom! - döntöttem el magamban és egy ,,beszélgetni fogunk” pillantást küldtem felé. Ahogy láttam Kristen is hasonlóan cselekedett nem beszélve Carolineról.

Ezek után a férfiak másról sem tudtak beszélni csak a fociról, amivel a vacsora végéig az idegeinkre mentek. Mikor befejeztük átmentünk a nappaliba, hogy ott fogyasztjuk el a desszertet. Leültünk és szerelmem a húga felé fordulva megszólalt.

-         Hát húgi, kitettél magadért. Isteni volt a vacsora. - mondta mire Caroline elhúzta a száját.

-         Bár én csináltam volna, de rendeltük, mert az én drága férjem nem engedte, hogy mindent én csináljak. - nézett szúrósan az említettre, aki bocsánatkérően pillantott feleségére. - Csak a desszert az én érdemem. - mondta.

-         De miért nem engedte? - kérdezte Nikki értetlenül és láttam, hogy Kristen mindentudóan elmosolyodik.

-         Te tudod igaz? - suttogtam a fülébe, mert pont mellettem ült.

-         Igen! - válaszolt mosolyogva, és láttam hogy Rob is kérdő tekintettel nézett rá.

-         Nem véletlenül hívtunk meg ma titeket. - szólalt fel hirtelen Jackson magára vonva ezzel a figyelmünket. - Fontos bejelenteni valónk van!

-         Igen – szólalt meg Caroline is. - Az a helyzet, hogy... állapotos vagyok. Gyermekünk lesz. - mondta ki a nagy hírt, miközben a hasára tette a kezét és Jackson átölelte.

Ezzel aztán igazán megdöbbentett minket. Ahogy láttam nem csak én voltam ezzel így. Tom majdnem leesett a kanapéról. Az első döbbenet után azonban mindenki szinte egyszerre ment oda gratulálni a leendő szülőknek. A leendő nagymamák szeme csillogott a könnyektől, mi pedig boldogan öleltük meg őket.

Az este további része már e körül a téma körül forgott. Annyira örültem a boldogságuknak. Egy baba az maga a csoda. Alig várom, hogy én is megtapasztalhassam az anyaság örömeit habár ezzel még mindenképp várni szeretnék. Nem érzem magam késznek erre. Majd talán egy-két év múlva, de mindenképp az esküvő után. Későre járt az idő mire haza értünk Tom lakására ahol gyors átöltözés után egymás karjaiban ért utol az álommanó.

A hét további része eseménytelenül telt. Többször is összeültünk a csajokkal beszélgetni és elmentünk vásárolni. Kellett egy-két dolog Krisék utazásához és segítettünk neki. Valamint Nikkit faggattuk, hogy milyen volt a Kellannal töltött este. Hiába mondogattuk neki, hogy szép pár lennének hallani sem akart róla, hogy besegítsünk nekik, de amiről nem tud az nem fáj neki. Biztos vagyok benne, hogy pár  hónapon belül összejönnek. A héten, amikor nem a lányokkal voltam akkor Tommal töltöttem az időt. Soha nem gondoltam volna, hogy lehetek ennyire boldog, de most határozottan az volt. Ez a pár nap hamar eltelt és már csak azon kaptam magam, hogy Kriséktől búcsúzkodunk. Annyira boldogok voltak, hogy tudtam: semmi nem ronthatja el ezt a közös nyaralásukat. Ekkor még egyikünk sem sejtett, hogy ez a boldogság nem fog sokáig tartani.

Kristen

Az a boldogság, ami Carolinék arcán láttam, az én napomat is bearanyozta. Az este fantasztikus hangulatban telt, és mindenki a babáról faggatta az ifjú házasokat. Persze ők örömmel válaszolgattak mindenkinek. Azt hiszem a legjobban Tom döbbent meg közülünk, de ez érthető is. Caroline mindig is az ő kishúga lesz.

Már 10 óra elmúlt, mikor úgy döntöttük, hogy ideje hazaindulni. Carolinenak is pihennie kell, most már nem csak magára kell figyelnie. Kedvesen marasztaltak volna minket, de mi megköszönve a vendéglátást és a nagyszerű vacsorát, hazafelé vettük az irányt. Robbal a hazaút egy részét csendben tettük meg, és míg az egyik kezével vezetett, a másikkal végig a kezemet fogta. Egyáltalán nem volt kínos csend, inkább megnyugtató. Én egyszerűen csak élveztem a pillanatot, hogy itt vagyunk egymásnak, minden a legnagyobb rendben van, és már azt hiszem nem is lehetnék boldogabb.

-         Te honnan tudtad, hogy Caroline várandós? – törte meg a csendet Rob.

-         Még tegnap, amikor találkoztunk a lányokkal, akkor kísértem el az orvoshoz – magyaráztam neki.

-         Szinte ragyognak a boldogságtól.

-         Igen! – mosolyogtam rá. – Jó látni, hogy ennyire boldogok. Most már lehet mondani, hogy teljes az életük. – gondolkoztam hangosan, ahogy ismét kifelé néztem az ablakon.

-         Igazad van…

Erre már nem mondott semmit, de tudtam, hogy még akart volna valamit mondani. Ismerem már annyira, de nem firtattam. Tudtam, hogy ha fontos, akkor még szóba hozza. Pár perc múlva már haza is értünk. Haza…milyen fura, most először mondom ezt Rob lakására – döbbentem meg magamon. Amikor beléptünk a lakásába, ugyan ez az érzés ejtett rabul. Egyszerűen otthon éreztem magam. Ez az érzés mosolyt csalt az arcomra, mire Rob kérdőn nézett rám, de én csak megráztam a fejem, hogy nincs semmi. Mindketten fáradtak voltunk, így inkább külön zuhanyoztunk le. Rob udvariasan maga elé engedett. Teljesen ellazított a zuhanyzás, alig tudtam ébren tartani magam. Gyorsan magam köré tekertem egy törölközőt, és így mentem a hálóba. Robon már csak egy boxer volt, amivel kicsit sem könnyítette meg a helyzetem. Mikor meghallotta, hogy végeztem és felém fordult. Vágytól izzó tekintetét végig futtatta rajtam, majd odajött és egy észveszejtő csókban részesített. Én még alig tértem észhez utána, mikor ő gyorsan besurran a fürdőbe. Gondolom mondanom se kell, hogy ezzel a tettével minden álmosságomat elűzte.

Magamra kaptam egy egyszerű rövidnadrágot és egy pólót, majd kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon. Minden erőmmel azon voltam, hogy ébren várjam meg Robot, de egy idő után egyre laposabbakat pislogtam, míg végül elnyomott az álom. Azt még éreztem, Rob befekszik mellém, betakar, majd közelebb húz magához. Én még így félálomba is szorosan bújtam a karjaiba és adtam át magam az álmosságnak.

Reggel ugyan abban a pózban keltünk, ahogy elaludtunk. Rob még egyenletesen lélegzett mellettem, amiből arra következtettem, hogy még mélyen alszik. Óvatosan, hogy ne keltsem fel, másztam ki mellőle, ugyanis már minden végtagom elgémberedett. Kissé még álmosan, halkan kiosontam a konyhába, hogy éltető kávét főzzek magunknak. Már otthonosan mozogtam a konyhában, persze próbáltam a legkevesebb csörömpöléssel pakolászni. Olyan kicsi ez a lakás, hogy a legapróbb zajt is tisztán lehet hallani a másik végében is. A friss kávé illata töltötte be a konyhát, aminek hatására máris éberebb voltam. Kiöntöttem két csészébe, majd a gőzölgő kávékkal a kezemben indultam vissza a háló felé. Mikor beléptem nagyon édes látvány tárult elém. Rob kihasználva, hogy most egyedül fekszik, hason fekve szétterül az ágyon. A takaró már félig lecsúszott róla, így tökéletesen ráláttam fedetlen hátára. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra a látvány hatására és úgy döntöttem, nem hagyom tovább aludni.

A kávékat óvatosan leraktam az éjjeli szekrényre, majd lassan, hogy fel ne keltsem mellé másztam. Már amennyire tudtam. Izmos háta szinte hívogatott, így először lágyan végigsimítottam rajta a kezemmel, mire egy jóleső sóhaj tört fel belőle. Mivel még nem ébredt fel, puszikkal halmoztam el az egész hátát, a nyakától kiindulva, végighaladva a gerince vonalán. A kis piszok szerintem már az elején felébredt, de tettetve az alvást, hagyta, hogy csináljam. Ahogy ránéztem az arcára, hiába próbálkozott nem tudta elrejteni a mosolyát. Távolabb akartam húzódni tőle, jelezve hogy észrevettem, de ő ezt nem így gondolta. Egyik kezével a csípőmnél fogva húzott vissza magához. Ekkor már ő is az oldalára fordult, és egy széles mosoly játszott az ajkain.

-         Ez ám az ébresztő! – mondta, majd egy csókért hajolt felém.

Ahogy ajkaink összeértek, minden gondolat kiszállt a fejemből. Ez a csók most nem volt szenvedélyes, inkább lágy és érzelmes. Pár kisebb csók után váltunk el egymástól, de kellett pár perc, mire újra képes voltam egy értelmes gondolatot összekaparni. Őkegyelme láthatta rajtam, hogy milyen hatással van rám, ugyanis egy elégedett mosoly virított az arcán. Na várjál csak, ezt még visszakapod! Lassan arra is rájöttem, hogy a – lassan már kihűlt kávé – is itt van.

-         Oh, teljesen elkényeztetsz – mondta Rob, ahogy átadtam neki a kávét. – Mivel érdemeltem ezt ki?

-         Azzal, hogy vagy nekem. – mondtam, és egy csókot loptam tőle.

Nagy nehezen sikerült kikelnünk az ágyból, hogy valami reggeli után nézzünk. Hiába ajánlkoztam, hogy összedobok valamit, Rob ragaszkodott hozzá, hogy ő csináljon egy kis rántottát. Végül feladva ültem le az asztalhoz, és figyeltem, ahogy otthonosan mozog a konyhában. Imádom őt! – visszhangzott a fejemben, ahogy gyakran azon kaptam magam, hogy széles mosolyt csal az arcomra, pusztán az, hogy most nézem. Egyszerűen boldog vagyok! Na de meddig lesz ez így?...