Táncra kelt szenvedély: 13. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a friss fejezet. Remélem tetszeni fog habár most kicsit rövid lett, de következőt igyekszem hosszabbra írni. Most ezentúl próbálok többször frissíteni és előre láthatólag 20 fejezetes lesz a történet szóval még hét fejezet lesz hátra.

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

u.i.: remélem megajándékoztok a véleményeitekkel. :D

/Tom szemszög/

„Csak régi barátok tudnak összeveszni, nyersen egymásra támadni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idő próbáját.”

Kettő. Két hónap. Ennyi idő telt el azóta a bizonyos incidens óta mikor is elvesztettem az egyik legjobb barátomat. Nagyon mérges voltam akkor rá, de azóta ez már átalakult csalódottsággá. Csalódtam benne. Hogy vádolhatott meg azzal, hogy kikezdtem a barátnőjével, mikor nagyon is tudta, hogy én másért vagyok oda. Ráadásul soha egyetlen egy pillanat erejéig sem jutott eszembe, hogy a barátom barátnőjével kezdjek ki. Számomra a barátság mindennél fontosabb. Ezt ő is tudhatta volna hiszen gyerek korunk óta elválaszthatatlanok voltunk.

Egyetlenegy jó dolog volt, hogy végre összejöhettem Bellával. Már a tábor eleje óta közeledtem felé, de mindketten tudtuk, hogy nem lenne hosszú életű a dolog, mert messze lakunk egymástól. Aztán mikor a szüleim megengedték, hogy Los Angelesbe költözzek már semmi nem állt közénk. Még mindig emlékszek arra a délutánra.

„Egy esős nap volt. Épp Kristenhez mentem, mikor összefutottam Bellával, aki eléggé megdöbbent. Úgy tudta mindenki, hogy visszamentem New Yorkba szóval nem csodálkoztam döbbenetén.

• Te mit keresel itt? – kérdezte.
• Épp Krishez jöttem. Van valami változás? – érdeklődtem.
• Semmi. – hajtotta le szomorúan a fejét.
• Héj, nyugi. Rendbe fog jönni, túl lesz rajta. – nyúltam az álla alá és óvatosan felemeltem a fejét és a szemébe néztem. Szinte elvesztem könnytől csillogó szemeiben, melyek bánatosan néztek vissza rám. Annyira szerettem volna jobb kedvre deríteni. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lehet megízlelni ajkait és hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és gyengéd csókot leheltem rá. Meglepte ezen cselekedetem, de a döbbenetén túljutva szenvedélyesen viszonozta csókomat. Majd amikor rájött mit csinálunk, gyorsan ellökött magától.
• Ezt nem csinálhatjuk. – nyögte.
• Mégis miért az Isteni? – kérdeztem kifakadva.
• Hamarosan el fogsz menni és nem akarok a hiányodtól szenvedni. – világosított fel.
• Ennyi az egész? – néztem rá megkönnyebbülten. Azt hittem, hogy nem akar velem lenni.
• Hát nem elég ez? – kérdezett vissza elkeseredetten.
• És ha azt mondanám, hogy maradok és ide költözök? – érdeklődtem vigyorogva döbbent arcát látva.
• Micsoda? – döbbent meg.
• Beszéltem a szüleimmel, hogy ide akarok költözni és beszámoltam nekik a Robbal történt incidensről. Beleegyeztek és intéztek nekem egy kisebb lakást. Holnap érkezik a többi cuccom. – világosítottam fel.
• De miért döntöttél így? – kíváncsiskodott és egy kis boldogságot véltem felfedezni a szemeiben.
• Mert nem bírtam volna tovább akár egy városban is élni Robbal, meg... szóval... miattad is. – néztem rá kicsit félve. – Sokat gondolkodtam erről és legfőképp miattad döntöttem így. Húsz évesen végre szeretném azt tenni amit helyesnek vélek és helyesen döntöttem. Beléd szerettem Bella és nem bírtam volna elviselni ha nem lehetek veled. – vallottam be végre az érzéseimet. Már majdnem szétrobbantam a ki nem mondott szavaktól és egyfajta megkönnyebbülés töltött el, mikor kimondtam. – Jó lenne ha mondanál valamit, mert... – nem hagyta, hogy befejezzem, mert egy csókkal hallgattatott el. Rövid ideig tartott majd mikor elváltak ajkaink egy boldog mosollyal nézett rám.
• Én is szeretlek. – vallotta be mire azonnal a karjaimba zártam és ott Kristenék házának a bejáratánál jöttünk össze. Akkor már tudtam, hogy soha nem fogom megbánni azt, hogy Los Angelesbe költöztem.”

Gondolataimból a hálószoba ajtó nyitása szakított ki és belépett rajta szerelmem.

• Szia szívem! – jött oda és hozzám bújt. – Min gondolkodtál olyan elmélyülten? – kérdezte.
• Csak azon, hogy jöttünk össze. – adtam puszit a homlokára. – Na hogy álltok a szervezéssel? – utaltam Kris meglepi bulijára.
• Remekül. A helyszín már be van rendezve és fel is dekorálták. Már csak a kajákért kell elmenni, de azt Cameron elintézi munkára hivatkozva. – világosított fel.
• Hogy tudtatok észrevétlenül mindent elintézni? – kérdeztem.
• Ügyesen. – mosolygott. – Ez a lányokkal való közös titkom egyike. – nézett rám huncut mosollyal.
• Tee!! – kezdtem el csikizni mire sikítva próbált menekülni. – Nem menekülsz. – birkóztam le nevetve. Pár perces harc után lihegve feküdtünk egymás karjaiban. – Akkor már csak a kaja hiányzik? – tértem vissza az eredeti témához.
• Igen. Az italos pult is be van már rendezve.
• És Krist, hogy csábítjátok oda? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
• Mivel egy éttermet béreltünk ki nem lesz nehéz elhitetni vele, hogy szűk baráti körben vacsorázunk majd este. – világosított fel.
• Értem. De akkor nekünk majd hamarabb ott kell lennünk ugye? – kérdeztem.
• Igen. Apropó! A srácokért, mikor mész a reptérre? – uhh a francba. Totál elfelejtettem.
• A fenébe, már rég úton kéne lennem. – pattantam fel az ágyból és rohantam átöltözni, miközben Bella nevetésétől volt hangos a hálószoba. – Ne nevess, mert, ezért még számolunk. – fenyegettem meg mire kacéran nézett rám.
• Már alig várom. – kacsintott rám. – Üdvözlöm a srácokat és este úgyis találkozunk velük.
• Rendben megmondom. – mentem oda hozzá és adtam neki egy búcsú csókot. – Este találkozunk. Szeretlek. – mondtam majd megajándékoztam egy szenvedélyes csókkal. Nyelvünk vad táncba kezdett és alig bírtunk elszakadni egymástól.
• Azt hiszem menned kellene ha nem akarsz elkésni, mert a végén én nem engedlek el. – mondta vágytól rekedt hangon, mire felnevettem.
• Szeretlek! Szia! – köszöntem el.
• Én is téged! Szia! – köszönt el ő is majd végre sikerült elindulnom. A kocsimba bepattanva már száguldottam is a reptér felé. Alig vártam hogy újra találkozzak a srácokkal. Több, mint két hónapja nem találkoztam velük és rengeteg megbeszélni valónk van épp ezért maradok velük a buli kezdéséig. Azzal a tempóval amivel mentem bő 15 perc alatt odaértem a repülőtérig. Épp hogy beértem az előtérbe, mikor felfedeztem őket, ahogy nézelődnek utánam kutatva. Mikor azonban indultam volna oda hirtelen megtorpantam ugyanis kettő helyett hárman álltak ott. Kellan, Jack és Rob. Rob. Ez mi a fenét keres itt? Dühösen vágtattam feléjük. Gondolom észrevehették, mert Kellan indult meg először felém. Mikor odaért nyugtatóan felemelte a kezét.
• Ez mi a francot keres itt? – kérdeztem sziszegve. Ali bírtam visszatartani a dühömet.
• Nyugi Tom. Ne csinálj itt jelenetet. – fogta meg a karom, mikor indultam volna Jack és Pattinson felé. – Mindent megmagyarázunk, de nem itt. Induljunk inkább. – javasolta, majd haragtól fűtött hangon szólaltam meg.
• Kövessetek. – azzal fogtam és előre csörtettem. Szinte láttam magam előtt, ahogy Kellan és Jack ráncolt szemöldökkel összenéznek. A kocsiig majd a lakásig lévő utat csendben tettük meg. Valahogy nem ilyen viszontlátásra számítottam. A lakáshoz érve leparkoltam, majd a csomagokat kipakolva felmentünk, hogy megejtsünk egy roppant kellemetlen beszélgetést. Addig tudtam magam türtőztetni amíg bezáródott mögöttem az ajtó.
• Mégis mi a fene folyik itt? Ez mit keres itt? – böktem Robra. – Nem megmondtam, hogy nem akarok vele többet találkozni meg beszélni?
• Tom csak annyit kérek, hogy hallgass meg. – szólalt meg először Rob mióta ideértek.
• Szerintem nincs miről beszélnünk. Világosan a tudtomra adtad, hogy mi a véleményed rólam. – estem neki ismét.
• Tom! Robert csak annyit kér, hogy hallgasd meg. – mondta Jack. – Barátok voltatok sok éven keresztül az isten szerelmére. Ennyi még csak kijár neki, hogy megfelelő magyarázatot adjon.
• Rendben. Kapsz 10 percet. – egyeztem bele majd az órámra néztem. – Idő indul. – mondtam nem törődöm hangon, majd észrevettem, hogy Kellan és Jackson átmennek a másik szobába.
• Először is azzal kezdeném, hogy nagyon sajnálom. Megértem, hogy dühös vagy és utálsz, de szerintem a helyemben te is így reagáltál volna. Elvakított a düh, amit Alice gerjesztett bennem. Bogarat ültetett a fülembe és a legutóbbi kapcsolatomból kiindulva elhittem minden szavát. Azóta már rájöttem, hogy először veletek kellett volna beszélnem és hogy kicsit elvetettem a sulykot. – mondta rám nézve.
• Ennyi? – kérdeztem vissza unottan.
• Te vagy az egyik legjobb barátom és tudom, hogy nem tennél ilyet de nagyon meggyőzően adta elő a dolgokat. Ráadásul ott voltak a képek...
• Képek? Milyen képek? – szakítottam félbe.
• A verseny napján az ágyamon találtam egy borítékot képekkel, amin ölelgeted Krist és az öledben ül. – magyarázta, mire eszembe jutott azaz este.
• A fenébe. Ha jobban szemügyre vetted volna a képeket rájöhettél volna, hogy ott Kris épp elájult. Szörnyen rosszul lett és összeesett. Valószínű pont kapóra jött annak a ribancnak. – sziszegtem szinte csak magamnak.
• Rosszul lett? Mi történt? – kérdezett rá azonnal aggódó hangon, majd mikor nem válaszoltam folytatta a magyarázkodást. – Előtte való este döntöttem el, hogy beszélek veletek, de mikor megláttam a képeket elvakított a düh. Ellepte a köd az agyamat. Ezerszer megbántam azóta és szeretném jóvá tenni.
• Akkor nagyon sokat kell gürcölnöd. Kristent nagyon megviselte a dolog. Ha tudnád mennyire. – mondtam kicsit nyugodtabban, de a kórházról meg a babáról inkább nem mondtam semmit. Az Kris dolga lesz ha úgy látja jónak.
• Megbocsájtasz? – kérdezte reménykedve.
• Ahhoz idő kell, de el fogadom a bocsánat kérésedet és idővel biztos teljesen meg fogok bocsájtani. – mondtam, majd elfogadtam a kézfogását. – A helyedben én se reagáltam volna másképp szerintem. – mondtam végül.
• Na szent a béke? – dugta ki a fejét az ajtón Kellan.
• Még nem teljesen, de majd kialakul. – magyarázta Rob immár mosolyogva.
• Gondolom Krissel is beszélni akarsz majd. – fordultam ismét felé.
• Igen. Ma estére terveztem. – bólintott.
• Ő nehezebb eset lesz. Szörnyen megbántottad.
• Tudom, de mindent megteszek, hogy megbocsájtson. – válaszolt eltökélten.

Ezek után leültünk a nappaliba és bepótoltuk azt a kiesett két hónapot. Beszélgettünk az iskoláról, elmesélték, hogy mennyire meglepődött mindenki, hogy eljöttem. Utána szóba került a Bellával való kapcsolatom, ugyanis mindent tudni szerettek volna. Persze Kellan nem hagyta ki, hogy ne hozza szóba a csajokat. Feltűnően érdeklődött, hogy Ashleynek van e valakije. Szóval a nőcsábász haveromat megérintette egy lány? Úgy látszik lassan neki is benő a feje lágya. – Nevettem magamban.

Így telt el a fél délután. Már épp készülődtünk volna, mikor kinyílt a bejárati ajtó és Bella, valamint Cameron lépett be rajta. Azonban amint észrevették mellettünk Robot mindketten döbbenten álltak meg az ajtóban.

• Te? – találta meg a hangját Cameron. Képekről meg az elmondásokból ismerte Robot, de nem volt neki szimpatikus azok után, ahogy a húgával bánt. Észre vettük, hogy nyugodtból, hogy változik át dühössé majd egy szempillantás alatt előre ugrott és egy hatalmasat húzott be neki mire Rob elterült a földön. Szerencsére még idejében meg tudtuk állítani, mielőtt ismét neki esett volna.
• Mit csináltok? Azonnal engedjetek el. Megérdemli, amit adni akarok neki. – sziszegte a mindig nyugodt Cameron Stewart.
• Cam, nyugodj meg. Már mindent tisztáztunk és azért jött, hogy helyre hozza amit elrontott. – magyaráztam neki, majd Bellához léptem miközben Jack lefogta Cameront amíg Kellan felsegítette Robot.
• Hogy hogy itt vagy? – kérdeztem miután meggyőződtem arról, hogy Cameron lenyugodott és egy futó csókot leheltem ajkaira.
• Nos, adódott egy kis gond a teremmel, ugyanis mint kiderült jól átvertek minket, mert nem olyan lett a terem ahogy mi kértük. Van egy óránk, hogy kezdjünk vele valamit. A segítségeteket akartuk kérni. – magyarázta szerelmem Rob jelenlététől még mindig döbbenten. – Kris úgy tudja, hogy veled akartam lenni egy kicsit kettesben.
• Persze, hogy segítünk. – nevetett fel Kellan, majd alaposan megölelgette Bellát akárcsak Jack.
• Szia Rob! – köszöntötte Bella hűvösen. – Remélem tényleg sikerül mindent helyrehozni és nem szúrod el megint, mert ha igen, akkor megesküszöm, hogy én verem be a képedet. – fenyegette meg. A kis harcias. – mosolyogtam magamban, majd összeszedtük magunkat és elindultunk a helyszínre. Van egy olyan érzésem, hogy esemény dús estének nézünk elébe.

/Kristen szemszög/

„Csak két láb kell. Két olyan erős láb, amit nem tudnak kirúgni alólad, vagy ha mégis, képes újra felkelni, lábra állni, lépni egyet, leporolni magát, és ezredszer is folytatni az útját. Akkor is, amikor újra meg újra elgáncsolják, akkor is, amikor már senki sincs ott, hogy támogassa. Ne akarj mást, csak ezt. Merd használni. Tudd, hogy elbír, hogy benne van a következő lépés. Hogy képes a folytatásra.”

Eltelt egy újabb hét és végre kezdem azt érezni, hogy múlik a fájdalom. Úgy döntöttem nem hagyom, hogy a fájdalom leterítsen. Fáj és örökké fájni fog, de nem engedem, hogy uralkodjon rajtam. Ezentúl nem. Ismét a régi önmagam akarok lenni és a lányok segítenek ebben.

Az elmúlt egy hét rengeteg pakolással telt, ahogy próbáltunk berendezkedni az új házba. Persze sose engedték, hogy megerőltessem magam, mert félő volt, hogy ismét visszakerülök a kórházba ugyanis a szüleim elutazása utána pár nappal rosszul lettem.

Az orvos persze megnyugtatott, hogy ez előfordulhat és sokat kell pihennem így hát nem igen csinálhattam egyedül semmit. A lányok azért elrángattak vásárolni mivel szerintük nincs megfelelő ruhám a szülinapi vacsorámra ahová el akarnak vinni. Kíváncsi voltam, hogy mit találnak még ki.

A szülinapom napján egy percre se hagytak magamra. Elrángattak egy szépségszalonba, vásárolni és elkísértek az orvoshoz is valamint kisétáltam a temetőbe EGYEDÜL. Szinte mindennap kimentem és üldögéltem ott egy kicsit. Még mindig magam hibáztattam azért mert nem születhet meg a kisfiam. Vígasztaltak, hogy ne hibáztassam magam, de általában ilyenkor az egyik fülemen be a másikon meg ki áramlottak a szavak.

Gondolataimat egy kopogás zavarta meg.

• Bejöhetünk? – hallottam meg Nikki hangját.
• Persze. – válaszoltam mosolyogva, majd Ashleyvel beléptek. – Bellát hol hagytátok? – kíváncsiskodtam.
• Tommal akart lenni egy kicsit szóval majd az étteremnél találkozunk velük. – mondta Nikki.
• Úgyhogy akár el is kezdhetnénk készülődni. – javasolta Ashley és beterelgetett a fürdőszobába, hogy megcsinálják a hajam és a sminkem.
• Lányok, lehetőleg valami visszafogott sminket szeretnék. – kértem őket mire összemosolyogtak.

Ezzel elkezdődött a kínzásom. Először megmosták a hajam, majd beszárították és hajsütővassal lágy hullámokat varázsoltak így lágyan omlott le egészen a derekamig. Közben Nikki megcsinálta a sminket, ami egész visszafogott le, mint ahogy kértem.

Ezután következtek ők. Ashley egyszerűen kivasalta a haját míg Nikki egy elegáns fonást készített a sajátjában. Majd következtek a ruhák.

Rám egy hófehér félvállas miniruhát adtak, halvány rózsaszín magassarkúval és szövetkabáttal valamint egy fehér kistáskát nyomtak a kezembe. Ashley egy zöld testhez símuló ruhát választott, barna magassarkú szandállal, övvel és táskával. Nikki pedig egy krémszínű ruhát aminek a felső része fekete volt a szoknya pedig elöl rövidebb hátul hosszabb volt, majd egy korom fekete magassarkút vette fel mellé.

Kristen ruhája

Ashley ruhája

Nikki ruhája

• Meg kell hagyni remekül nézünk ki. – mondta vigyorogva Ashley.
• Pontosan. – helyeseltünk. – Lassan indulni kellene, mert már késésben vagyunk. – mondta Nikki.
• Induljunk. – mondtam és beszálltunk az autómba.

Nikki vezetett, mert nekem nem akarták elárulni, hogy hova is megyünk. Bő 10 perc múlva odaértünk, majd odaérve bekötötték a szemem.

• Mit csináltok? – értetlenkedtem.
• Titok. – válaszolták, majd elkezdtek vezetni egy hosszú folyosón. Két perc séta után megállítottak és előre engedtek az ajtóban, majd lekapták a fejemről a kendőt. Elvakított a hirtelen jött fény, majd ahogy kitisztult a látásom rengeteg embert pillantottam meg, akik amint beléptem elkiáltották magukat.
• Boldog születésnapot Kristen! – el sem hiszem, hogy egy meglepetés bulit csináltak nekem. Nagyon meglepődtem. Végig néztem a tömegen, majd mikor felfedeztem egy bizonyos személyt, kővé dermedtem. Mit keres itt? – visszhangzott a fejemben a kérdés újra és újra. Ekkor már sejtettem, hogy az este nem lesz zökkenő mentes.