Táncra kelt szenvedély:5. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt is a következő fejezet :) Kicsit hosszabb lett mint az előző és szerintem kicsit vidámabb is :D Remélem elnyeri a tetszéseteket. Örülök neki, hogy ez előző hosszú kihagyás után is sokaknak tetszett az előző fejezet. Köszönöm a hozzászólásokat Nócinak, Orsynak, Reninek, Viviveeenek, Lucikának, Kattának és Anettnak. Nagyon jól esik, hogy ennyien szeretitek.

Nem is húznám tovább az időt :D

Jó olvasást nektek!

Puszika: Wiky

Kristen szemszög

„Az idő mindent fölfedez, semmit sem hagy rejtve, de napfényre hozza, még ha a föld mélységes mélyébe rejtőzött is.”

Négy nap. Ennyi idő telt el amióta eljöttem a táborból. Mindenki meglepődött, amikor bejelentés nélkül megjelentem otthon. Nem volt kedvem magyarázkodni így csak azt mondtam, hogy nem bírtam tovább ott maradni. Látszólag bevették. Egyedül a bátyám és Charlotte nézett rám gyanakvóan. Ezután inkább eltereltem a szót. Aznap este szinte egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Mindenkit eléggé megviselt az, ami történt főleg Kevin barátnőjét Charlotte-ot, akit mint kiderül hónapok óta eljegyzett Kevin. A szüleim mondták, hogy a temetésre már holnap után sor kerül, hogy én is vissza tudjak menni a táborba. Hevesen tiltakoztam, de ekkor Cam átnyújtott egy levelet nekem. Ő volt bent Kevinnél az utolsó pillanatig és akkor adott át neki egy borítékot, amiben mindenki számára volt egy-egy levél. Amint oda adta csak ledermedten ültem. Nem voltam még arra felkészülve, hogy elolvassam a búcsúlevelét. Mert tudom, hogy az. Az az egy nap hamar eltelt a temetés előtt. Azon a napon csak ültünk bent a lakásban és felidéztük a Kevinnel töltött időket. Megnéztünk pár videofelvételt is. Volt hogy nevettünk vagy éppen sírtunk. Egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy nincs többé. Sajnos túl hamar elérkezett a temetés napja amikor végleg elbúcsúzom tőle. Soha nem éreztem még akkor fájdalmat, mint mikor leengedték a koporsóját a földbe. Iszonyatos volt. Cameronnak kellett visszafognia,hogy ne rohanjak oda. Utána még az orvosnak nyugtatót is kellett adniuk nekem, de azóta már lenyugodtam. Másnap, hogy szüleim kirángassanak a kezdődő depresszióból szerveztek egy közös családi programot. Aznap délelőtt még a lányok is felhívtak, hogy minden rendben van-e, meg közölték a változást miszerint a tábor nyitóbálja álarcosbál lesz. Semmi kedvem bulizni mostanában, de az igazgatónak és a lányoknak megígértem, hogy részt veszek rajta. Így hát előkotortam azt az estélyit amit még akkor vettem, mikor Kevinnel egy párt alkottunk. Soha nem volt rajtam sem ez, sem a hozzá tartozó cipő és álarc. Ugyanis akkor szakítottunk így nem mentem el a bálra. Mondjuk azóta se bánom, mert így lett ő a legjobb fiú barátom majdhogynem a testvérem. El sem hiszem, hogy nem látom többé, nem ölelhetem meg, nem táncolhatok vele, nem nézhetem a szeme csillogását, mikor előrukkol valamivel. Ezekre a gondolatokra ismét könny gyűlt a szemembe, de próbáltam vissza fojtani.

Annyit sírtam egy hét alatt, hogy az ember azt hihetné, hogy a könnyeim már rég elfogytak. Túl hamar eltelt ez a pár nap és ismét a repülőn ülök. Kicsit későre tudtam jegyet foglalni szóval épp hogy odaérek a bál kezdetére. A lányok mondták, hogy megvárnak és segítenek készülődni, de nekem soha nem volt ezzel problémám. Gondolataimból a stewardess hangja zökkentett ki.

• Kedves utasaink! A gép hamarosan megkezdi a leszállást. Kérjük kapcsolják be biztonsági övüket. - mondta és alig vártam, hogy végre landoljunk.

Amint magamhoz vettem a csomagjaimat fogtam egy taxit és már száguldottunk is a hotel felé. Mire odaértünk már besötétedett. Gyorsan kifizettem a sofőrt és szaladtam is be. Reméltem, hogy senkivel nem futok össze amíg elérek a szobánkba. Belépve legnagyobb meglepetésemre az ágyamon egy estélyit pillantottam meg egy álarccal és cipővel. Meg kell hagyni gyönyörű volt, de úgy döntöttem, hogy azt veszem fel, amit én hoztam. Fürgén berohantam a fürdőbe és vettem egy gyors zuhanyt, majd neki láttam a hajam és a sminkem elkészítésének. A hajamat ezúttal hajformázóval enyhén behullámosítottam és oldalt egy csattal feltűztem. Ezután a táskámhoz léptem és kivettem a ruhámat. Felvettem és még ennyi idő után is mintha rám öntötték volna. Egy pántos V kivágású ruha volt aminek az egyik pántján volt egy kisebb virág. Maga a ruha arany színű volt és combközépig fel volt hasítva. Vettem fel hozzá egy aranyszínű vékony pántos magassarkút és egy hasonló színű álarcot fekete mintával.

Miután felöltöztem nem is néztem a tükörbe hanem már szaladtam is, hogy ne késsek sokat. Szerintem már így is lemaradtam a nyitó beszédről. A hallba eligazítottak, hogy melyik szárnyban került megrendezésre a bál és már indultam is arra. A terem közelébe érve hallottam, hogy zárja le a beszédet az igazgató és elindul egy lágy kellemes zene amelyet rögtön felismertem. Ez volt az első zene amire felléptem egy megyei versenyen.

 Ahogy odaértem a bejárathoz levettem a köpenyem és a lépcső tetejére álltam. Nem akartam feltűnő belépést, de mikor megjelentem a reflektor rám irányult és a beszélgetés is elhalt. Minden szempár rám szegeződött pedig ezt akartam elkerülni. A zene még szólt, de senki nem figyelt rá. Lassan, hogy ki ne törjem a cipőben a lábam, elindultam lefele. Amint leértem, mintha mindenki egy álomból ébredt volna azonnal mással kezdtek foglalkozni. Körbe néztem hátha meglátom a lányokat és elég hamar ki is szúrtam őket. Együtt vettük a ruhájukat így nem volt nehéz megtalálnom őket. Az italpultnál álltak és épp belemerültek valamibe. Háttal álltak nekem, így nem láthatták, hogy közeledem. Odaérve megkocogtattam Bella vállát és mindannyian felém néztek.

• Sziasztok! - köszöntem nekik enyhe mosollyal.
• Szia! Segíthetünk valamiben? - kérdezte Ashley kedvesen mosolyogva. Hát persze. Nem tudják, hogy én vagyok, mert nem az általuk kiválasztott ruhában jöttem.
• Csajok, én vagyok az Kris. - mondtam és felemeltem az álarcomat egy pillanatra.
• Kris! Hát te vagy az? - kérdezték döbbenten.
• Igen én. - mosolyogtam a reakciójukon.
• Mégis hol a ruhád, amit kikészítettünk neked? - sipította Ashley.
• Inkább az általam kiválasztottat vettem fel. -mutattam végig magamon.
• Jaj, Ash hagyd már szegényt. A lényeg hogy itt van. - ölelt meg Bella. Most alaposan sikerült végig mérnem őket. Mindannyian remekül festettek. Bellán egy rózsaszínű ruha volt hasonló színű álarccal míg Ashleyn egy lila ruha, lila álarccal, Nikkin pedig egy sárga ruha barna álarccal.

• Gyönyörűek vagytok! - mondtam nekik.
• Te beszélsz? Eszméletlen ez a ruha. - csodálta a ruhám Nikki.
• Köszi csajok.
• Ez a belépő meg nem volt semmi. Mindenki tátott szájjal bámult. - nevetett fel Ashley.
• Hát... igen kicsit késtem. - mosolyodtam el, majd végre sikerült körül néznem. A terem egyszerűen varázslatos volt. A falak mellett ital illetve étel pultok helyezkedtek el, a színpadon élő zene, a helyiség közepén pedig egy hatalmas tánctér volt. A falon színes szalagok lógtak különféle világítással.
• Úgy látom tetszik a terem. - rángatott ki gondolataimból Bella.
• Igen nagyon.
• Kris, minden rendben? - kérdezték aggódva.
• Azt azért nem mondanám, de alakul. - mosolyodtam el halványan. Ekkor láttam meg, hogy kik közelednek felénk. - Jaj ne már. - nyögtem fel mire a többiek is abba az irányba fordultak.
• Nyugi Kristen. Rob már nagyon megbánta, amit mondott. - suttogta oda Ashley.
• Nehogy védd már. - vetette oda neki Nikki.
• Lányok, nyugi. - nyugtatta őket Bella és pont akkor értek oda a srácok. Alaposan végig mértem őket. Mindannyian egy fekete öltönyt viseltek egy-egy díszes álarccal. Igazán elegánsak voltak.
• Sziasztok lányok! - köszöntek. - Be sem mutattok az új lánynak? - kérdezte kajánul Kellan.
• Kellan ő itt Kris. - mondta lesajnálóan Nikki.
• Kris? - hallottam meg azt a hangot amit igyekeztem kiűzni a fejemből ezalatt a pár nap alatt.
• Igen én vagyok. - suttogtam és pár másodperc kínos csend állt be.
• Te jó ég. Hát ezért nem ismertünk fel. Nem az a ruha van rajtad, amit választottunk neked. - szólalt meg Tom is.
• Tessék? - kérdeztem vissza.
• Ja, igen. A fiúkkal együtt választottuk a ruhád és ezért nem ismertek fel ők se meg mi se. - világosított fel Bella.
• Kris beszélhetnénk? - kérdezte meg Rob bátortalanul, ami kicsit meglepett. Eddig ezt az oldalát nem mutatta. Na mondjuk nem mintha olyan régóta ismerném.
• Nekünk nincs miről beszélnünk Robert. - vetettem oda talán kicsit ridegen.
• Kérlek.
• Jaj, Kris csak hallgasd meg. Nem veszítesz vele semmit. - mondta nekem Ashley, mire Nikki csak morgott egyet.
• Rendben. - sóhajtottam fel. - Gyerünk ki a kertbe. - javasoltam, mivel láttam, hogy a hátsó ajtó egy gyönyörű kertre nyílik. Az odáig vezető utat csendben tettük meg. Elsétáltunk egy kivilágított szökőkút, és egy rózsa lugas mellett. Végül egy kis tó mellett álltunk meg.
• Miről akarsz beszélni? - tértem rá a lényegre ridegen.
• Szerintem te is tudod. Az utazásod napjáról. - na erre kíváncsi lettem. Mégis mit akar? Megint megbántani? - Nagyon sajnálom azokat a dolgokat, amiket a fejedhez vágtam. Nem volt jogom olyanokat mondani, főleg mivel nem tudtam miről van szó. - kezdte. Na jó ez most meglepett. Bocsánatot kér? - Csak kicsit feldühített, hogy annyira leteremtettél és engem hibáztattál minden összezördülésünkért. De hidd el nagyon megbántam minden szavamat. Főleg, hogy hagytam, hogy Alice ellened fordítson. Tudom, hogy még egy hete sem ismerjük egymást és a megismerkedésünk sem zajlott zökkenőmentesen. Remélem elfogadod a bocsánat kérésemet vagy legalább gondolkodsz ezen egy kicsit és kezdhetjük elölről az ismeretségünket. - fejezte be és várakozóan nézett rám. Nem tudtam erre mit reagálni. Eléggé meglepett, erre nem számítottam. Tényleg nagyon fájt amit mondott, de meg is tudom érteni. Úgy viselkedtem, ahogy soha nem akartam. Egy hülye, hisztis picsaként. Utólag azonban rájöttem a viselkedésem okára: régóta nem váltott ki belőlem senki olyan érzéseket, mint ő. A legutóbbi ilyen dolog rosszul végződött és félek újra közel engedni magamhoz valakit. Mégis, ahogy itt áll nem tudok rá tiszta szívből haragudni. - Nem mondasz semmit? - szakított ki a hangja gondolataim rabságából.
• Nos... Szóval... - kezdtem bele kicsit dadogva, mert nem tudtam erre mit is mondhatnék, majd minden erőmet összegyűjtve megint megszólaltam. - Elfogadom a bocsánat kérésedet, de nem fogom egyhamar elfelejteni amiket a fejemhez vágtál. Viszont én is tartozom egy bocsánat kéréssel. Tudom, hogy hisztis libaként viselkedtem és nem volt igazam mikor úgy rád ripakodtam. Sajnálom és örülnék ha tiszta lappal kezdenénk a megismerkedésünket. - mondtam halvány mosollyal és felé nyújtottam a kezem. - Szóval engem Kristennek hívnak. - játszottam el, hogy most találkoztunk először és bemutatkoztam. Kicsit megdöbbent, de vette a célzást és megfogta a kezem, mire ezernyi szikra kezdett el pattogni a kezemen érintése nyomán.
• Szia én meg Robert vagyok. - mondta mire felnevettünk. Hosszú napok óta először nevettem teljes szívemből.
• Akkor most már visszamehetünk? - tudakoltam.
• Persze, de csak akkor ha megtisztel egy tánccal signora! - mondta olasz nyelvet használva.
• Nem is tudtam, hogy tudsz olaszul. - említettem neki miután visszaindultunk. Habár elég hülyén fejeztem ki magam, mert még nem is ismerem.
• Hát nem is tudok. - nevetett fel. - Csak a lányokkal mikor mentünk vásárolni egy olasz srác így szólította meg őket. És gondoltam én is kipróbálom. - nevettünk fel immár ketten. Pont ebben a pillanatban értünk a többiekhez, akik döbbenten nézték nevetgélő párosunkat.
• Történt valami? - kérdeztem őket. - Úgy néztek ki, mint akik szellemet láttak.
• Ti együtt nevettek? Sőt mi több nem veszekedtek? - kérdezte Ashley.
• Már azt hittük, hogy megöltétek egymást. - kontrázott Jack.
• Nem folyt vér, ha erre gondoltok. - nyugtatta meg őket Rob egy félmosollyal az arcán.
• Csak megbeszéltük a dolgokat és elölről kezdtük az egészet. - folytattam.
• Akkor most barátok vagytok? - tudakolta Tom.
• Hát, valami olyasmi. - válaszolta helyettem Rob. - Hölgyem ön ígért nekem egy táncot. - fordult felém mikor meghallotta, hogy egy lassú keringős zenét kezdtek el játszani. - Tehát szabad egy táncra? - nyújtotta ki a kezét, miközben enyhén meghajolt. Nekem se kellett kétszer mondani. Én is belementem a játékba.
• Nekem a megtiszteltetés. - feleltem mosolyogva egy pukedli kíséretében és a kezem az övébe illesztettem, hogy felvezessen a táncparkettre a többiek kikerekedett tekintetével kísérve. A tánctér közepére érve lassan megálltunk egymással szembe és felvettük a kezdő pozíciót. Hagytuk, hogy a zene átitassa minden porcikánkat és elkezdtük. Kizártuk a külvilágot, rajtunk kívül más nem létezett. Azt se vettük észre, hogy mindenki körül állt minket csak úgy mint legutóbb és miénk az egész parkett. Most már kezdtük élvezni egymás társaságát. Végig köröztünk a parkett körül másra sem figyelve csak egymás tekintetére. Sajnos a zene túl hamar véget ért és ott álltunk egymás karjaiban a terem közepén. Hirtelen hatalmas tapsviharra lettünk figyelmesek. Körbe nézve vettem észre, hogy mindenki végig nézte a rögtönzött táncunkat. Boldog mosollyal az arcomon sétáltam oda a lányokhoz.
• Kris ez valami eszméletlen volt amit csináltatok. - mondta Nikki és hangjából ki lehetett hallani a csodálatot.
• Igaza van. Mintha egy rég begyakorolt koreográfia lett volna. Ha nem tudnánk azt hinnénk, hogy ezt előre begyakoroltátok. - szólalt meg Bella is.
• Már pedig ez nem így van. - hallottam egy hangot mellőlem, ami Robtól származott.
• Tehát akkor jó volt? - kérdeztem.
• Még hogy jó? Tökéletes volt, egyszerűen varázslatos, ahogy együtt mozogtatok. -szólalt meg Bella is.

Ezután a többiek is felvonultak táncolni a parkettre mi pedig Robbal leltünk beszélgetni az egyik kis asztalhoz. Rengeteget nevettünk az este további részében és persze beszélgettünk, hogy jobban megismerjük egymást. De csak is hogy barátként jobban megismerjük egymást. - mondogattam magamban egész este. Azután a tánc után már csak egyszer táncoltunk együtt és akkor is csak visszafogottan, mert nem akartuk, hogy megint mindenki megbámuljon minket. Engem még az este folyamán Kellan, Tom és Jack is megtáncoltatott csak úgy mint Nikkit, Ashleyt és Bellát. Már kezdtem remélni, hogy jól alakul az este, amikor felbukkant mellettünk Alice és az egyik csatlósa.

• Szia Kristen. Csak nem visszadugtad ide az orrod? Láttuk a kis táncodat. Mivel vetted rá Robot, hogy táncoljon egy olyan kis senkivel mint te? - gúnyolódott rajtam.
• Alice hagyd abba és tűnj el. - suttogtam oda neki.
• Mert mi lesz? A kis Kevined már nincs többé, hogy megvédjen. - nevetett rajtam és Kevin említésre a szemem könnybe lábadt.
• Tűnj el innen. - sziszegte oda neki Rob és átkarolta a vállam.
• Rob! Mit tett veled ez a szuka, hogy ellenem fordultál? - játszotta a drámát és megrezegtette a szempilláit majd megtörölgette a szemét, mint aki sírt.
• Nem tett velem semmit. Csak rájöttem, milyen is vagy valójában. - köpte oda neki a szavakat.
• Hát neked az az egy éjszaka semmit nem ért? - kérdezte Robtól hitetlenkedve mire ledermedtem. Rob felajánlotta a barátságát erre kiderül, hogy összeszűrte a levet a legnagyobb ellenségemmel? Az nem lehet.
• Kris ne törődj vele. Közte meg köztem nem történt semmi. - fordult felém szinte esdekelve, hogy higgyek neki.
• Akkor miért mondja? - kérdeztem tőle.
• Nem te mondtad, hogy ki nem állhatjátok egymást? Csak meg akar bántani. - mondta és belül tudtam, hogy igaza van.
• Hiszek neked. - suttogtam közel hajolva hozzá. - Tűnj el Alice. - sziszegtem oda neki. - És ne merd többet a szádra venni Kevin nevét, mert nagyon megemlegeted.
• Jaj, de félek. Ez is olyan üres fenyegetés, mint amit az a tuskó, pojáca mondott egyszer. - utalt Kevinre. Nekem se kellett több. Felálltam és akkora pofont adtam neki, hogy körülöttünk sokan felénk fordultak.
• Ezt még megkeserülöd. - szólt utánam, de én csak fél füllel hallottam és könnyeimmel küszködve siettem ki a teremből. Még láttam, ahogy Rob röviden beszámol a lányoknak a történtekről és utánam rohan majd kiérve a teremből eltűntek a szemeim elől. Csak futottam végig a folyosón, majd már nem bírtam tovább és az emeletre vezető lépcsőre leülve kitört belőlem a zokogás. Pár pillanat múlva hallottam, hogy valaki leül mellém és átölel. Tudtam, hogy ki az így nekem se kellett több és sírva bújtam a biztonságot nyújtó karjai közé.
• Cssss... Minden rendben lesz. Ne sírj. - próbált vigasztalni, miközben a hátam simogatta. Talán 10 perc telhetett el, mikor alább hagyott a zokogásom, felemeltem a könnyáztatta arcom és belenéztem azokba az ámulatba ejtő szürkés szemekbe.
• Köszönöm, hogy itt vagy. - suttogtam.
• Ez csak természetes. Elvégre ma beszéltük meg, hogy megpróbálunk barátok lenni a sok veszekedés után. - mondta ő is halkan. - Gyere visszakísérlek a szobádba. - szólt pár másodperc hallgatás után és segített felállni a lépcsőről majd a zakóját a vállamra terített. Megérezhette, hogy reszketek. A szobáig tartó utat csendben tettük meg. Az ajtó elé érve viszont eszembe jutott, hogy nincs nálam kulcs.
• A francba. - szólaltam meg. - Nincs nálam kulcs. A lányoknál hagytam. - mondtam lemondóan. Tehát vissza kell mennem a bálterembe amihez egyáltalán nincs kedvem.
• Gyere el a mi szobánkba. - javasolta. - Tudom, hogy nem akarsz visszamenni a terembe a lányok meg még szerintem nem most fognak visszajönni. - mondta.
• Nem zavarok? - kérdezte, mikor elindultunk.
• A srácok még buliznak szóval csak én vagyok itt. Engem meg nem zavarsz. Majd alszok a kanapén. Így megkapod az ágyam. - mosolyodott el.
• Köszönöm, de jó lesz nekem a kanapé.
• Szó sem lehet róla. Tiéd az ágy és kész. - mondta ellentmondást nem tűrően.
• Tudod mit? Elég nagyok ezek az ágyak. Aludjunk ketten. Tiéd az ágy egyik fele enyém a másik. - vetettem fel az ötletet. Nem akartam, hogy miattam ne tudja kipihenni magát.
• Rendben. - mosolygott rám. Az ő szobájuk nem messze volt a miénktől így nem kellett sokat menni. Mikor benyitottunk egy tipikus fiú szállodai szoba tárult a szemem elé.
• Bocsi a kupiért. - szólalt meg mellőlem Rob szégyenlős mosollyal az arcán.
• Semmi gond már megszoktam. A bátyám és Kevin szobája is mindig ilyen illetve volt. - hajtottam le a fejem szomorúan.
• Héjj. - nyúlt az állam alá és feljebb emelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. - Ne szomorkodj. Jobban áll ha mosolyogsz. És bár ismertem Kevint, de tudom, hogy nem akarna szomorúnak látni. - suttogta.
• Köszönöm. - mosolyogtam rá, habár fogalmam sem volt mit köszönök neki. Talán a bocsánat kérését vagy azt, hogy ki állt mellettem mikor Alice odajött kötekedni. De leginkább azt köszöntem meg neki, hogy itt van velem, mikor akár a bálon is maradhatott volna. Szerintem tudta mire gondolok, mert nem szól egy szót se csak egy pólót és egy rövidnadrágot nyomott a kezembe.
• Tessék. Kicsit nagy, de jobb lesz benne aludni, mint ebbe az estélyiben. Ami meg kell hagyni remekül áll rajtad. - mondta és éreztem, hogy egy kis pír önti el az arcom, ami nagyon ritkán fordul elő. - A fürdő ott van. - mutatott egy ajtóra. Gyorsan bementem, hogy leplezni tudjam zavarom. Hideg vízzel leöblítettem az arcom és átöltöztem. Hamar végeztem, de még nem volt erőm kimenni. Jézusom, mit tesz velem az a pasi. Pár napja még meg akartam fojtani és eldöntöttem, hogy soha nem állok vele szóba ahhoz képest, most meg elfogattam a bocsánat kérését és „barátok” lettünk. Komolyan tiszta dilis lettem. - gondoltam magamban, majd úgy döntöttem, hogy inkább megyek mielőtt azt hinné, hogy megfulladtam.
• Kölcsönvettem Tom plédjét és kispárnáját. - nézett fel rám, mikor odaálltam mellé.
• Köszönök még egyszer mindent. - szólaltam meg.
• Igazán nincs mit. Elvégre barátok vagyunk. Na gyere bújj be az ágyba. - mondta. Nekem se kellett több és bebújtam a pihe-puha ágyba. Rob még ivott egy pohár vizet majd megállt mellettem. Legnagyobb meglepetésemre lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra és a fülembe suttogott. - Jó éjt Kristen
• Neked is. - viszonoztam döbbenten. Éreztem, hogy az ágy másik fele lesüllyed vagyis már ő is lefeküdt. Én még mindig nem tértem észhez. Ez meg mi a fene volt? - kérdeztem magamtól. Sajnos nem sokáig tudtam ezen gondolkodni, mert éreztem, hogy a szempilláim elnehezedtek és pillanatokon belül átadtam magam a békét nyújtó, álomtalan álomnak mit sem sejtve, hogy nem sokáig lehetek majd ilyen nyugodt.

Néhány zene a történethez: 

erre vonult be Kristen a bálterembe :D

és ehhez hasonló táncot táncolt Kris Robbal ugyanarra a zenére :)

Remélem tetszett és most is megajándékoztok néhány hozzászólással! :D