36. fejezet

Sziasztok!

Meghoztuk a következő fejezetet, de eléggé elszomorít minket a tény, hogy alig reagáltatok az utóbbi pár fejezethez. Reméljük ez a fejezet több pipát és komit fog kapni. Próbáltuk minél hosszabbra írni mivel ezen kívül már nem sok van hátra. A vége miatt megfogtok minket lincselni de igyekszünk most vasárnapnál előbb feltenni a következőt :D

Jó olvasást nektek!

Puszi: Netty & Wiky

Kristen

„A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életere megmaradjon.”

Féltem, nagyon féltem. Sose rajongtam a repülésért, mindig szinte hálát adtam a sorsnak, mikor végre földet értünk. Csak egy légörvény…csak egy légörvény- próbáltam nyugtatgatni magam, de a gép erősen rázkódott én pedig úgy éreztem, hogy mindjárt eluralkodik rajtam a pánik. Úgy kapaszkodtam az ülésemben, mintha attól függne az életem. Az ujjaim teljesen elfehéredtek. Körbenéztem az utasok közül, de ez csak még idegesebbé tett. Az idősek és a gyerekek hozzám hasonló állapotban voltak, az anyukák nyugtatgatták gyerekeiket, de volt egy-két ember aki a stewardessektől akart minél több információt kicsikarni. A tekintetem ezután a mellettem ülő Nikkire vándorolt. Ő rajta az látszott, hogy szerintem nem is a azért aggódik, hogy esetleg lezuhanunk, hanem inkább amiatt, hogy ki ne boruljak. Hát mit ne mondjak, nem álltam messze tőle, de ezek szerint szörnyen is nézhettem ki, ha észre vette rajtam. – Hölgyeim és uraim, egy kisebb viharba kerültünk, de kérjük Önöket, őrizzék meg nyugalmukat! – hallottuk meg a hangosbemondó hangját, majd ezt elismételte több nyelven is. Viharba?! Hogy a fenébe nyugodjak meg ettől?

• Úristen Kristen, mindjárt rosszul leszel itt nekem! – hívta magára a figyelmem barátnőm. – Hallottad nincs semmi baj! Próbáld picit megnyugtatni magad! – figyelmeztetett. Tudom, hogy most nem csak magamra kell figyelnem, de képtelen vagyok ilyenkor nyugodt lenni.

Bólintottam, jelezve, hogy megpróbálom, majd vettem néhány mély levegőt, hogy ezzel nyugtassam magam. A gép még mindig rázkódott és vesztemre én ültem az ablaknál. Ahogy kinéztem, láttam a távolban a villámokat. Szörnyen ijesztő volt. Azok nagyon messze vannak…nagyon messze…nem lesz semmi baj! – nyugtattam magam ismét.

• Szerinted, hogy fog reagálni, hogy én is oda költözöm? – kérdezi Nikki teljesen váratlanul, ráadásul teljesen nyugodt hangon, mintha csak teát iszogatva a holnapi időjárást tárgyalnánk meg.
  
  
• Mégis kicsoda? – fordítottam felé a tekintetem értetlenül. A gép ismét jobban rázkódott, de azért próbáltam a válaszára koncentrálni.
  
  
• Hát Kellan. Örülni fog a hírnek, vagy közömbös lesz? – tűnődött. Hogy jutott ez most eszébe?
  
  
• Fogalmam sincs, de ahogy elnéztelek titeket, csak jóra számíthatsz. – feleltem, majd újra kifelé akartam nézni, hogy megnézzem távolodunk-e már, de Nikki hangja ismét megállított.
  
  
• Robék tudják mikor érkezünk? Kijönnek elénk? – kérdezte.
  
  
• Igen mondtam neki, hogy melyikkel jövünk. Megígérte, hogy kijön értünk. – mondtam összehúzott szemekkel. Ezt már egyszer megbeszéltük.
  
  
• Kellan is ki jön?
  
  
• Nem tudom. Miért ne jönne? Elvégre nála fogsz lakni egy ideig.
  
  
• Említettem neki, hogy kijöhetne mert sok lesz a cuccom, de mondta hogy még sok mindent kell beszereznie mielőtt odaérnék és nem biztos, hogy időben végez. Hátha gondol egyet és még is kijön. Bevallom nagyon örülnék neki. Ki tudja, lehet hogy ha ide költözök még igaza lesz Ashleynek és talán több is lesz köztünk, bár azért megvannak a félelmeim. Nem tudom, hogy milyen egy komoly kapcsolatban, hisz ő alapvetően nagyon humoros, sokszor képes félvállról venni a dolgokat, de lehet, hogy egy olyan helyzetben egy teljesen másik, komoly énje kerül elő. Kíváncsi lennék rá. Meg amúgy sincs veszteni valónk, ha nem sikerül, nem lesz jó együtt, akkor folytatjuk tovább az életünket. Na jól előre rohantam, még szó sincs arról, hogy össze akarunk jönni, de tudod hogy van ez az ember mindig előre gondolkozik….- és mondta és mondta. Én eltekintve attól a ténytől, hogy még mindig nagyon féltem, próbáltam minél jobban a mondandójára figyelni. Egy idő után azonban egyre jobban lekötötte a figyelmem. Végül a stewardess hangja zavart meg minket.
  
  
• Önök is jól vannak? – kérdezte tőlünk is kedvesen.
  
  
• Persze, minden rendben! Bár lehet egy pohár vízre szükségünk lenne. – felelte neki Nikki.

A stewardess bólintott, majd rögtön tovább is ment a többi utashoz. Én ekkor ébredtem rá, hogy a gép rázkódása már jelentősen alább hagyott. Ugyan még lehetett érezni, de már csak alig. Hirtelen az ablakhoz fordultam, hogy kinézzek. Már alig láttam a villámlást, csak a messzi távolba látszott még a fényük. Hitetlenkedve fordultam Nikki felé, akinek az arcán hatalmas mosoly virított és ekkor megértettem. Azért beszélt szinte szünet nélkül, hogy elterelje a figyelmemet! Hihetetlen ez a csaj! De ami még ennél is hihetetlenebb, hogy működött! – Tájékoztatjuk Önöket, hogy sikeresen elhagytuk a vihart! Bármilyen problémával forduljanak a légi utas kísérőkhöz. Negyed órán belül megérkezünk London repülőterére. – hallottuk meg ismét a bemondót.

• Na legalább már van egy kis színed! Olyan sápadt voltál, ha Rob meglátott volna így, szívrohamot kapott volna. – nevetett.
  
  
• Hihetetlen vagy… - ámuldoztam.
  
  
• Tudom – nevetett még mindig jókedvűen. – Látod kár volt aggódni. Az Isten se olyan kegyetlen, hogy most szakítson el titeket egymástól.
  
  
• Nem is tudtam, hogy hiszel ebben. – mondtam.
  
  
• Nem is hiszek kifejezetten.

A hátra lévő idő már – szerencsére- eseménytelenül telt. Még kellett egy kis idő, mire teljesen le tudtam nyugodni, de próbáltam össze szedni magam. A leszálláskor már nem ideges hanem inkább izgatott voltam. Tudtam, hogy pár perc és újra találkozhatok Robbal. Gondolom az arcomon virító mosoly Nikkinek is minden elárult, mert mikor rám nézett nevetve csóválta a fejét. Mikor végre elhagyhattuk a gépet, szinte az elsők közt siettem én is lefele Nikkit magammal rángatva. Ha végre egyszer kijutunk innen, soha többé nem ülök fel repülőgépre! – gondoltam. 10 évet öregedtem ez az út alatt. Mikor végre sikeresen kijutottunk a terminálra, magunkhoz vettük a csomagot, majd én rögtön Rob keresésére indultam. Nem kellett sokat keresnem, ő hamarabb észre vett és sietős léptekkel közeledett felém. Én elengedve a bőröndöt szinte a nyakába ugrottam szegénynek, mikor oda ért hozzám, és szorosan kapaszkodtam belé. Ő derekamnál fogva húzott közel magához.

• Jaj de hiányoztál már! – suttogtam a nyakába.
  
  
• Te is nekem szépségem! Te is nekem! – húzódott el, hogy egy édes csókot váltsunk.

Lágyan becézgettük egymás ajkait, de sajnos ez a pillanat se tartott sokáig. Nikki egy idő után jelezve, hogy picit túlságosan belelendültünk, megköszörülte a torkát. Robbal nagy nehezen elszakadtunk egymástól, de ő ezután se engedett messzebb magától, amit én egy cseppet sem bántam.

• Örülök Nikki, hogy te is úgy döntöttél, hogy itt maradsz. – mondta Rob, mikor ők is köszöntötték egymást.
  
  
• Én is örülök, hogy így döntöttem – mondta Nikki mosolyogva. – Így nem szabadultok tőlem egy darabig.
  
  
• Majd csak túl éljük valahogy – incselkedtem vele, mire felnevetett.
  
  
• És milyen volt az utatok? – kérdezte Rob. – Nem voltál rosszul? – fordult a második kérdésével hozzám. Nem akartam ráhozni a frászt, hogy út közben 10 imát elmondtam, így csak nemlegesen megráztam a fejem.
  
  
• Izgalmas. – mondta Nikki, mire csúnyán néztem rá. Nem törődött vele, és mosolyogva hozzátette. – Nagyon izgalmas… - majd elindult kifelé.

Rob értetlenül nézett rám, de közben átvette tőlem a bőröndöket, hogy elinduljunk végre haza.

• Izgalmas? Ez mégis mit takar? – ráncolta a homlokát.
  
  
• Semmi…csak volt egy kisebb légörvény…- próbáltam úgy mondani, mintha tényleg semmi jelentősége nem lenne.
  
  
• Légörvény? – torpant meg Rob. – Jól vagy? Nem lettél rosszul? Nem émelyegsz? – aggodalmaskodott rögtön.
  
  
• Nyugodj meg édes, minden rendben van. – simítottam kezem az arcára. – De egy ideig hallani sem akarok repülésről. – tettem hozzá nevetve, mire az ő arcán is átsuhant egy halvány mosoly, de aztán ismét aggódó szemekkel hozzá tette.
  
  
• Az biztos, egy darabig nem is engedlek! – mondta határozottan, mire nem bírtam megállni és egy csókot nyomtam kívánatos ajkaira.

Mikor elhúzódtam tőle újra kezébe vette a csomagokat, majd a várakozó Nikki után indultunk. Szorosan Robhoz bújtam menet közben, és éreztem, hogy jó újra itthon lenni. Nikkinek hiába ajánlgattuk, hogy jöhet addig hozzánk, míg Kellan nem végez mindennel és érte nem jön, de ragaszkodott hozzá, hogy egyből Kellanhoz vigyük, mondván, hogy segít neki ha már nála fog lakni egy ideig. Végül csöppet sem örömmel, de kiraktuk egy szállodánál, majd elköszönve, mi is haza felé vettük az irányt. Mikor beléptem a lakásba, szinte teljesen megnyugodtam. Gyorsan levettem magamról a kabátot, meg a cipőt, majd mosolyogva huppantam le a kanapéra. Nem is hittem volna hogy ennyire elfáradtam, de szinte rögtön eltudtam volna aludni, ahogy kényelmesen elhelyezkedtem. Rob szintem széles mosollyal az arcán nézett, majd a bőröndöt berakta a szobába és követte a példámat. Mikor ő is mellém telepedett, mint egy kiscica simultam rögtön hozzá és mélyen beszívtam bódító illatát. Fejem a mellkasára hajtottam, ő pedig szabad kezével a hátam simogatta.

• De jó itthon! – sóhajtottam fel, megtörve ezzel a köztünk beálló békés csendet.
  
  
• Végre újra itt vagy. Már azt hittem sose telik le ez az egy hét.
  
  
• Most már nem szabadulunk egymástól – apró mintákat rajzoltam mellkasára.
  
  
• És én ennek kimondhatatlanul örülök! – nevetett fel.

Rob az elmúlt hét minden apró részletéről tudni akart, mert a telefonba csak nagy vonalakban meséltem el neki a történéseket. Elmondtam, hogy sikerült minden elintézni a házzal, hogy szerencsére minden rendben ment a sajtótájékoztatón is és hogy most már anyáékon kívül semmi nem köt oda. Viszont ahogy az utolsó gondolatról beszélgettünk, valami nagyon fontos az eszembe jutott és ennek hangot is adtam.

• Anyukáddal beszéltél azóta? – kérdeztem, majd felültem, hogy szembe lehessek vele.

Elmesélte mi volt, mikor elment hozzájuk és őszintén nagyon meglepett Clare kiborulása. Kettős érzések kavarognak bennem. Nagyon sajnálom, mert Rob elmondása alapján hatalmas bűntudata van, de még nem tudom elfelejteni azokat a dolgokat, amiket a fejemhez vágott. Egy biztos, mindennél jobban szeretném, hogy végre rendeződjön a dolog kettőnk között.

• Ma délelőtt, mielőtt jöttél átmentem még hozzájuk – mondta. – Kérdezte, hogy mikor jössz haza…tudod mondtam, hogy beszélni szeretne…veled. – mondta bizonytalanul, árgus szemekkel figyelve a reakciómat.
  
  
• Tudom –sóhajtottam fel. – Minél hamarabb túl leszünk ezen a beszélgetésen, annál jobb.
  
  
• Nem akarom rád erőltetni – a szeméből sütött az őszinteség. – Persze már ennek is örülök, hogy belátta a hibáját és bocsánatot akar kérni, de tudom, hogy itt első sorban neked kell eldönteni, hogy mikor vagy kész megbocsájtani neki. Nem szeretném, ha úgy mennél el erre a találkozóra, hogy görcsben van a gyomrod és pont ezért nem sürgetlek. Akkor beszélsz vele, amikor késznek érzed magad rá.

Elfordítottam róla a tekintetem és kinéztem az ablakon. Amikor készen állok rá…késznek érezheti erre magát valamikor is az ember? Nincs mit tagadni rajta, nagyon megbántott. Hiába fogom fel ésszel, hogy megbánta, és valószínűleg ő jobban haragszik saját magára, mint én őrá, mégsem könnyű ezen csak úgy túllendülni. Ugyan akkor szeretném, ha – az én szüleimhez hasonlóan – Rob szülei is az életünk részei lennének. Soha nem kívánnék olyat, hogy válasszon közülünk, ehhez viszont az kell, hogy rendbe jöjjenek közöttünk a dolgok. Muszáj lesz magamban túljutni ezen. Lehet sok idő kell majd hozzá, de idővel hiszem hogy sikerülni fog. Muszáj sikerülnie…

• Nem érzem úgy egyáltalán, hogy rám erőltetnéd, emiatt ne aggódj – fordultam ismét felé – és én is szeretném megbeszélni anyukáddal a dolgokat. Nem mondom, hogy azonnal képes leszek minden elfelejteni, biztos nem lesz ilyen egyszerű, de megígérem, hogy próbálkozom. És ki tudja, talán sokkal könnyebb lesz, ha vele beszélem meg…az érzéseimet.
  
  
• Köszönöm – suttogta és egy csókhoz húzott magához. – Tudja ő is, hogy nem fogsz azonnal megbocsájtani, de most látom rajta, hogy mindent meg fog azért tenni, hogy ez egyszer bekövetkezzen. Nagyon igyekszik.

Nem feleltem csak szorosan hozzá bújtam. Én is azon leszek, hogy újra olyan legyen kettőnk között a kapcsolat, mint azelőtt. Remélem minél hamarabb sikerülni fog.

• Akkor majd megmondod neki, hogy szeretnék vele találkozni? – kérdeztem szerelmemtől.
  
  
• Persze, ha gondolod még ma felhívom. – mondta és éreztem a hangján, hogy mosolyog. Ha neki örömet okozhatok, akkor már megéri. – De addig is, estére van számodra egy meglepetésem. – mondta lelkesen, mire kíváncsian emeltem rá a tekintetem. Meglepetés? Milyen meglepetés? A lelkesedése rám is átragadt rögtön.
  
  
• Milyen meglepetés?
  
  
• Majd este meglátod, de remélem tetszeni fog – mosolygott sejtelmesen. Ekkor még nem is sejtettem, hogy este mekkora meglepetésben lesz részem.
  
  
  
  
  Robert
  
  
  Hihetetlenül boldog voltam, hogy szerelmemet ismét a karjaim közt tarthattam. Ez az egy hét egy örökkévalóság volt számomra. Annyira hiányzott, hogy szinte csak árnyéka voltam önmagamnak. A fiúk persze nem hagyták ki, hogy ne szórakozzanak rajtam, de olyankor Ashley a segítségemre sietett. Még mindig alig hiszem el Tomról, hogy igába hajtja a fejét. Kellan és ő mindig mondogatta, hogy a szavaikkal éljek: „nem kell nekik egy házisárkány”. Ahhoz képest Tom már vőlegény, Kellan pedig hiába tagadja nagyon is vonzódik Nikkihez. Már csak idő kérdése és összejönnek. Jackel még fogadtunk is. Sokat töltöttem náluk ez alatt az egy hét alatt. Ők is nagyon boldogok és várják a pici születését. Annyira tökéletes most minden az életünkben, hogy alig hiszem el. Főleg most, hogy Krist ismét átölelhetem és megcsókolhatom, amikor csak akarom hiszen végleg itt marad velem.
  
  
• Min gondolkozol? - kérdezte gondolataim tárgya miközben még jobban belebújt az ölelésembe.

• Csak azon, hogy milyen boldogok vagyunk és nem csak mi hanem a barátaink is.

• Igazad van. Tényleg a héten nem is beszéltem Caroline-al. Hogy vannak? - érdeklődött.

• Remekül. Voltam náluk többször is. Képzeld holnap mennek az orvoshoz és megtudják, hogy kisfiuk vagy lányuk lesz.

• Jaj de jó. Annyira várom, hogy mi is megtudhassuk. - mondta ábrándozva ami mosolyt csalt az arcomra. - Tényleg te mit szeretnél? - nézett fel rám.

• Nos, a férfiak általában fiút szeretnének, de én egy olyan gyönyörű kislányt szeretnék, mint az anyukája. - mosolyogtam rá majd eszembe jutott valami. - Neked mikor kell visszamenned a dokihoz?

• Várj mindjárt megnézem. - mondta és elővette a határidőnaplóját majd pár másodperc múlva megszólalt. - Holnap. Elkísérsz? - kérdezte.

• Ezt kérned se kell. Majd szólok apának, hogy csak később megyek be addig tudja tartani a frontot.

• Biztos nem gond? Annyit hiányoztál az utóbbi időben miattam.

• Édesem! A főnök fia vagyok. - mosolyogtam rá pimaszul. - Apa elég megértő főleg ha a születendő unokájáról van szó.

• Nos, akkor rendben. Szóval akkor térjünk rá egy másik dologra. Milyen meglepetésről is van szó? - nézett rám incselkedve.

• Felejtsd el. Nem mondok egy szót sem. Majd este hétkor meglátod. - kacsintottam rá. - Ja és míg el nem felejtem. Ashley és Caroline jönnek majd ha jól számolom fél óra múlva mert az volt a kérésük, hogy segíthessenek neked elkészülni. - mondta neki mire rosszallóan nézett rám. 

• Komolyan mondom karácsonyra veszek nekik egy próbababát. - zsörtölődött mire már nem bírtam tovább és hangosan felnevettem.

• ÁÁ szóval kinevetsz? - nézett rám tetetett sértődöttséggel. - Így is játszhatjuk! - mondta kacéran és a fülembe suttogott egy mondatot amitől ledermedtem. - Egy hónapig nincs szex. - majd ahogy kimondta elégedetten elhúzódott és állt volna fel ha nem rántom vissza az ölembe.

• Ezt te sem gondoltad komolyan. - mondtam majd mielőtt megszólalhatott volna lecsaptam a hívogató ajkaira. Szerelmem se tétlenkedett és forrón viszonozta csókomat. Szinte téptük egymás ajkait miközben végig dőltünk a kanapén. Sajnos a levegő hiány miatt el kellett válnunk, de nem hagytam abba szerelmem kényeztetését és áttértem a nyakára. Mielőtt azonban jobban belelendültünk volna eszembe jutott a meglepetés és nagy nehezen abbahagytam előbbi tevékenységemet. - Ahogy látom te se bírnád ki egy hónapig. - mosolyodtam el vágytól teli tekintete láttán. 

• Na jó igazad van, de akkor se ér kinevetni. - durcáskodott, de egy újabb csókkal kibékítettem. - Na akkor megyek veszek egy fürdőt mielőtt a csajok ideérnek. Velem tartasz?

• Nanáá. - azzal elindultunk fel az emeletre.Felértünk a szobánkba és azonnal a fürdőbe mentünk. Ahogy beléptünk már nem bírtam türtőztetni magam és Krist magam elé fordítva hirtelen megcsókoltam. Meglepte a hirtelen reakcióm, de készségesen viszonozta a csókom. Ott simogattam ahol értem. A szájáról áttértem a nyakára és azt borítottam be csókjaimmal. Az egy hete mindkettőnk részéről elfojtott szenvedély kitörni látszott és hagytuk magunkat sodorni az árral. Szép lassan megszabadítottam a ruhájától, de ő sem tétlenkedett. Pár perc múlva testünk immár meztelenül simult össze. Gyorsan megnyitottam a vizet és hamarosan már el is merültünk a habok között, ott folytattuk korábbi tevékenységünket. Nyomtam a kezembe egy kis fürdőolajat és szerelmem minden négyzetcentiméterét bekentem vele és élvezettel vettem tudomásul, hogy minden érintésemre megremegett. A nyakáról áttértem a melleire és azt borítottam be csókjaimmal. Elégedetten vettem észre, hogy minden csókomra felsóhajt és már én se nagyon tudtam visszafogni magam. Közben Kris folyamatosan a hátamat simogatta és a nyakamat csókolgatta, szívogatta. Már majd szétfeszített a vágy de nem csak engem. Kristen már szinte kérlelően nézett rám, hogy tegyem meg. Nem is várattam meg és egy határozott, erőteljes lökéssel beletemetkeztem. Ahogy testünk eggyé vált mindkettőnkön többszöri remegés futott végig. Pár pillanatig mozdulatlan maradtam, de Kris már nagyon türelmetlen volt és elkezdte mozgatni a csípőjét. Nekem se kellett több és felvettem szerelmem ritmusát. Először mozgásunk lágy és gyengéd volt, de ahogy közeledtünk a csúcshoz úgy vált egyre szenvedélyesebbé és gyorsabbá. Hamarosan pedig mindkettőnkben tűzijáték robbant és elértük a végső beteljesülést. Amint légzésünk csillapodott Kris felemelte a fejét és rám mosolygott.

• Azt hiszem lassan ki kellene szállnunk mert a lányok bármikor ideérhetnek. - mondta halkan még mindig kimerülten. 

• Pedig még úgy maradnék itt veled. - sóhajtottam majd kimásztunk a fürdőkádból.

• Vess magadra. Te terveztél pont ma estére valamit. - kuncogott fancsali arcom láttán.

• Igazad van. Gyere menjünk igyunk valamit, mert már teljesen kitikkadtam. - javasoltam majd én gyorsan magamra kaptam valami ruhát míg Kristen csak a köntösét vette fel és kézen fogva sétáltunk le a konyhába és szinte abban a pillanatban megszólalt a csengő és odaléptem az ajtóhoz kinyitni.

• Sziasztok! - lépett be Ash és Caroline majd Krist és engem egy-egy puszival köszöntöttek. - Megzavartunk valamit? - kérdezte Ash kaján vigyorral. Látszik, hogy túl sok időt tölt Tomal.

• Nem, dehogy. Gyertek csak. - mondta Kristen és beléptünk immár négyen a konyhába. - Nikkivel beszéltetek? - érdeklődött.

• Akartunk, de Kellan vette fel a telefont és mondta hogy Nikki lepihent, mert nagyon elfáradt. - újságolta Caroline és cinkosan összemosolyogtak a lányokkal. Itt már készülődik valami és nagy valószínűséggel Nikki és Kellan lesznek az áldozatok. - Na szerintem gyerünk készítsük fel Kristent az estére, mert nem végzünk soha. - és ahogy ezt kimondta el is indultak az emeletre.

• Ne aggódj épségben visszahozzuk. - mondta nekem Ash és eltűntek a lépcsőfordulóban.
Mivel nem tudtam mit kezdeni magammal leültem és bekapcsoltam a tévét. Nem mintha lett volna egy értelmes adás. Inkább csak kapcsolgattam majd eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom anyáékat így a kezembe vettem a telefont és tárcsáztam a számukat. Pár csörgés után meghallottam anya hangját a vonal másik végéről.


• Rob te vagy az? - kérdezte rögtön.

• Igen. Szia anya! Csak azért hívlak, hogy szóljak. Kris haza ért.

• És minden rendben volt? - érdeklődött. 

• Igen, és szeretne találkozni veled. Neked mikor lenne jó? - kérdeztem.

• Holnap egy kávézóba beülhetnénk ebédelni ha megfelel.

• Nekem jó és szerintem neki is. Most le kell tennem, mert ahogy hallom kész is lett és ma mutatom meg neki a meglepetést. - mondtam neki mire azonnal rájött miről van szó.

• Rendben kisfiam. Jó szórakozást és akkor holnap délben találkozunk a kávézóban. Szia.

• Szia anya! - köszöntem el én is és a vendég szobába lépve gyorsa magamra kaptam az öltönyömet és mielőtt szerelmem leért volna már útra készen álltam. Krisre se kellett sokáig várni és lányok után meg is jelent a lépcső tetején. Lélegzet elállítóan szép volt. A csajok megint kitettek magukért nem mintha Kristen nem lenne szép. Egy egyszerű bézs színű estélyit adtak rá aminek az egyik pántja vékony volt a másik pedig kicsit vastagabb és egy virág díszítette, a ruha maga pedig az egyik lábánál fel volt hasítva megmutatva ezzel lábait.

• Gyönyörű vagy mint mindig! - mondtam neki miután leért hozzám.
• Köszönöm, de ez a lányok érdeme. - mosolygott.
• Na akkor mi is leléptünk. Jó szórakozást! - mondták Ashleyék és el is hagyták a házat.

• Induljunk mi is. - mondtam és kivezettem a házból, de előtt persze ráadtam egy kabátot, mert elég hűvös volt már kint. Ahogy beszálltunk az autóba legnagyobb meglepetésére egy selyem kendővel bekötötte a szemét.
• Mit csinálsz? - kérdezte.
• Bekötöm a szemed, hogy tényleg meglepetés legyen. - mosolyogtam türelmetlen arcára nézve majd elindultam. Útközben végig faggatott, de jól bírtam a kérdés áradatot és nem csúszott ki semmi árulkodód dolog a számon. Szerintem egy idő után megunhatta, mert abbahagyta és másról kezdtünk beszélgetni. Bő fél óra múlva megálltam az autóval és kisegítettem belőle Krist akinek még mindig be volt kötve a szeme.
• Meg is érkeztünk? - kérdezte.
• Igen.
• Akkor miért nem veszed le? - türelmetlenkedett. 

• Azonnal leveszem nyugi. - mondtam és egy gyors csók után a kezébe nyomtam egy dobozkát és levettem a szeméről a kendőt. Ahogy azonban meglátta, hogy mi van a kezében és hol állunk tágra nyílt a szeme a megdöbbenéstől. Ugyan is egy hatalmas és gyönyörű emeletes ház előtt álltunk, melyet oldalról növények díszítettek és tartozott hozzá egy hatalmas udvar és egy kisebb virágoskert is.

• Ez... ez az amire gondolok? - kérdezte akadozva szerelmem és szemében mérhetetlen nagy boldogságot és szerelmet láttam.
• Igen. Bátorkodtam venni egy házat amiben kényelmesen elférünk és amiben elkezdhetjük a közös életünket. - néztem rá lágyan mire a nyakamba ugrott és egy szenvedélyes csókkal fejezte ki szerelmét és boldogságát. - Gyerünk be mielőtt megfázol. - mondtam neki és bevezettem a házba. Beléptünk és Kristennek elakadt a lélegzete mire felkuncogtam. Az ajtón belépve egy kisebb előszobába jutottunk és onnan nyílt egy ajtó a nappaliba ahova bevezettem. A helyiség tele volt apró gyertyákkal ami varázslatossá tette a hangulatot és a kandallóba égett a tűz ami Vicky érdeme. Még előttünk idejött, hogy mindent előkészítsen nekünk. Maga a nappali két oldalán kényelmes kanapé foglalt helyet a kandallóval szemben ami fölött egy tükör is helyet kapott. A szoba közepén pedig egy nagy tölgyfa asztal foglalt helyet amin ott várakozott a vacsoránk egy hangulatos zene szólt mellé.

• Ez valami csodálatos. Ennél szebb és jobb ajándékot nem is adhattál volna. - mondta nekem és ismét egy szenvedélyes, vérpezsdítő csókban részesített.
• Szeretnél most enni vagy nézzük végig a házat? - kérdeztem.
• A házat bármikor végig nézhetjük, de most inkább szeretnék leülni veled és romantikázni egy kicsit. - mondta és lehúzott az egyik kanapéra. - Ennél nagyobb ajándékot nem is adhattál volna mint ezt a közös otthont. - mosolygott rám, de még nem is sejtette, hogy a meglepetésnek még korán sincs vége. Miután kigyönyörködte magát elkezdtünk vacsorázni és beszélgettünk. Szóba került például ismét a baba neme és elkezdtünk nevekről társalogni.
• Mit szólnál ahhoz, hogy ha lányunk lesz akkor valami francia nevet kap, valami különlegeset, ha pedig fiú akkor angol nevet? - vetődött fel benne ez a gondolat és megosztottam Krissel akinek tetszett az ötlet és elárulta, hogy már rég kitalált egy lánynevet arra az esetre ha lánya születne. - És mi lenne az? - kérdeztem. 
• Én a Sophie Scarlettre gondoltam. - mondta.

• Nekem tetszik. És fiún gondolkodtál? Mert nekem van ötletem.

• Mi az?

• Én az Adamre és az Edwardra gondoltam. - mondtam ki az általam választott két nevet.

• Mindkettő tetszik. - mosolygott rám. - De nem tudnék dönteni.

• Még most nem is kell. Majd ha már tudjuk a nemét akkor döntünk.

• Igazad van. Inkább koccintsunk a közös életünkre és a kisbabánkra. - emelte fel a poharát amibe most csak gyümölcslevet öntöttem.

• Egészségedre. - mondtam és koccintás közben elhatároztam, hogy itt az ideje az utolsó meglepetésemnek. - Kristen! Van valami ami már rég megfogalmazódott bennem csak nem találtam rá megfelelő alkalmat, hogy megkérdezzem. - kezdtem bele miközben közelebb húzódtam hozzá és egy bársonydobozt vettem elő a zsebemből és kinyitottam amiben egy egyszerű ezüst kék gyémántköves gyűrű volt. 
• Még a nagymamámé volt és azt mondta, hogy csak annak adjam oda, akit teljes szívemből fogok szeretni és téged szeretlek mindennél jobban. Kristen Stewart, hozzám jössz feleségül? - tettem fel a nagy kérdést és nem kellett sokáig várnom a válaszra. 

• Igen, Igen, Igen. - mondta és sikítva a nyakamba ugrott aminek következtében eldőltünk a kanapén. Nevetve szorítottam magamhoz. Az este további részében tervezgettük a közös jövőnket és megbeszéltük, hogy már holnap átköltözünk mivel már az egész ház be volt rendezve amit a lányok segítsége nélkül nem sikerült volna megcsinálnom. Sőt már a gyerekszoba helye is meg van. Kris miután kigyönyörködte magát a gyűrűben megkért, hogy mutassam meg neki a többi helyiséget. A nappaliból nyílt egy ajtó a konyhába amihez hozzá tartozott egy étkező is. A konyha uralkodó színe a fehér és a barna volt akárcsak az étkezőé. Ahogy láttam szerelmem arcán neki is tetszett.

• Rob ez valami csodálatos. - mondta miután már az emelet felé tartottunk. - Hogy sikerült így berendezned, megcsinálnod egy hét alatt?
• Ez még nem minden. Amúgy meg a lányok rengeteget segítettek mindenben, de a hálószobát én rendeztem be. - kacsintottam rá.
• Arra vagyok a legkíváncsibb. - mosolygott rám pimaszul.
• Akkor gyere. - mondtam és a kezénél húzva bevezettem egy szobába. Itt a falak lilák voltak a mennyezet pedig fehér. Az ágy egy dobogó szerűségre került, fölötte pedig a falba beépített lámpák voltak. A szobából nyílt egy ajtó a fürdőbe egy pedig Kris gardróbjába. Ránéztem és megkönnyebbültem, hogy tetszik neki. Legalábbis a tekintete erre utalt. 
  
  
  
• Ez... ez... Nem találok szavakat. - mondta majd elém lépve hirtelen megcsókolt, de olyan szenvedéllyel, mint eddig még soha. A levegőhiány vetett véget ennek a meghitt pillanatnak, majd azonnal a fülemhez hajolva megszólalt. - Mit szólnál ha felavatnánk az ágyunkat? - kérdezte érzékien.

• Benne vagyok. - feleltem rekedten. Majd ezek után már csak a tetteink beszéltek. Ott értük egymást ahol csak tudtuk és olyan szenvedéllyel amit eddig elképzelni sem tudtam. Olyan közel húztam magamhoz, ahogy csak tudtam, ő pedig karjait a nyakam köré csavarta. Nyelvem bebocsájtást kért a szájába, amit ő meg is adott. Elkezdtem hátrálni vele az ágy felé ő pedig hagyta magát. Egy idő után kénytelen voltunk elszakadni egymástól a levegőhiány miatt. Homlokunkat egymásnak döntöttük és szinte kapkodtuk a levegőt. Kris a szemembe nézett, majd újra hevesen kapott ajkaim után. Ezer örömmel viszonoztam hevességét, majd fenekénél fogva felemeltem, mire ő rögtön csípőm köré tekerte a lábát és most már elértük az ágyat. Ott letettem és amilyen szorosan csak tudtam magamhoz öleltem. Fél kézzel elkezdtem a ruha cipzárját lehúzni. Ő készségesen hagyta, hogy a ruha lecsússzon róla. Pár másodpercre elszakadtam az ajkaitól és végig néztem rajta. Nem bírtam betelni a látvánnyal. Káprázatosan fest. Majd az ő korábbi hevességéhez hasonlóan, mivel már nem bírtam tovább és ismét magamhoz húztam és szenvedélyesen csókolni kezdtem. A nyelve átcsusszant a számba, amit kitörő örömmel fogadtam. Játékosan összefonódott nyelvünk, miközben most ezúttal ő kezdett el vetkőztetni engem. Végigsimítottam immár meztelen hátán, majd a csípőjénél átcsúsztattam a hasára a kezem, és onnan indultam felfelé, szinte kínzóan lassan. Elégedetten felsóhajtott, mikor érezte hogy kezem a melleit kezdte simogatni. Semmit sem siettem, kiakartam élvezni jegyességünk első éjszakáját. A kezeimet ott tartva a számmal kezdtem el feltérképezni teste minden területét. Végigcsókoltam arca vonalát, majd finoman megnyaltam a fülét mire jólesően megremegett. Miután ő szabadított meg engem ruháimtól alaposan végig nézett rajtam mintha most látna először. Hamarosan testünk már meztelenül tapadt össze. Visszatértem előbbi tevékenységemhez és ismét a melleit kezdtem kényeztetni. Hallottam, hogy erre a cselekedetemre felnyögött és ismét egy vérpezsdítő csókban részesített. A csípőmet szorosan az ő csípőjéhez nyomtam mire mindketten felsóhajtottunk. Közben ő sem tétlenkedett és hirtelen maga alá fordított. Ajkaival és kezeivel kényeztetett és hamarosan elérték legféltettebb kincsemet, amitől a számat jóleső morgások hagyták el. Már nem sok választott el a gyönyörtől így egy határozott mozdulattal én kerültem felülre és testünket egybe forrasztottam. Kínzó lassúsággal kezdtünk el mozogni, majd egyre gyorsabb tempóra váltottunk. A fenekébe markolva segítettem neki és lábait a derekamra fonva ösztönzött gyorsabb mozgásra engem is, miközben sikolyaink, sóhajaink töltötték be a szobát. Heves lökésekkel egyszerre jutottunk fel a csúcsra amit egy szerelmes csókkal pecsételtünk meg. Pár pillanatig még így maradtunk majd kihúzódtam belőle és mellé gördültem miközben jó erősen magamhoz szorítottam.

• Nagyon szeretlek. - suttogta és abban a pillanatban átadta magát az álommanónak.
• Én is téged. - válaszoltam habár ő már ezt nem hallotta. Nekem se kellett sokat várnom és én is mély álomba merültem.

Másnap reggel legnagyobb megdöbbenésemre ragyogó napsütésre ébredtünk. Mintha az időjárás is a hangulatunkat tükrözné. Oldalra pillantottam és Kris meleg barna szemeivel néztem farkasszemet.

• Jó reggelt! - köszöntötte egy lágy csókkal.
• Neked is. - viszonoztam. - Hogy aludtál?
• Remekül. Igazán kényelmes ágyat választottál. - kacsintott rám.
• Ennek örülök. - mondtam nevetve majd eszembe jutott valami. -Tegnap annyira elterelted a figyelmem, hogy nem szóltam. Anya ma délben az utcánkban lévő kávázóban vár ránk.
• Komolyan? Olyan hamar? - hitetlenkedett miközben ránézett az órára. - Jézusom Rob! 11 óra van. - kiáltott fel és kiugrott az ágyból.
• Nyugi, édesem odaérünk időben. - nyugtattam és alig bírtam visszafogni nevetésemet. - A gardróbban találsz ruhát. A lányok erről is gondoskodtak.
• Oké. - mondta és beletemetkezett a ruhakupacba. Gyorsan én is felöltöztem és addigra Kris is megjelent egy egyszerű krémszínű ruhában amihez egy zöld cipőt választott ugyanolyan színű táskával és fülbevalóval.
  
  
  
• Mehetünk? - kérdeztem.

• Persze. - majd el is indultunk a kocsihoz és pár percen belül már az úton haladtunk a kávézó felé. Útközben még megbeszéltük, hogy délután megkérjük a többieket, hogy segítsenek véglegesen átköltözni, de előtte még el kell mennünk a dokihoz is közvetlenül ebéd után. Bő negyed óra múlva meg is érkeztünk. A parkolóban kiszálltunk a kocsiból és míg én bezártam addig szerelmem elindult át az úton. Ahogy megfordultam, hogy kövessem hirtelen ledermedtem. Kris felé hatalmas sebességgel egy autó száguldott.

• Kristen vigyázz! - kiáltottam rá mire megfordult, de már késő volt. Az autó még nagyobb sebességre kapcsolva egyre jobban közeledett szerelmem felé, de hiába szaladtam nem értem oda időben. Egy nagy csattanás és mindennek vége szakadt.