14. fejezet (második rész)

Itt a fejezet második része :D. Ismét köszönjük az előző fejezethez érkezett pipákat és a komikat is. Ebben a fejezetben picit még tovább bonyolítjuk az eseményeket :D, de reméljük tetszeni fog. Kérünk ide is komikat és pipákat *.* :D!

Jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

„Ha tehetném, minden régi sebed begyógyítanám. Lecsókolnám ajkadról a félelmet és remegést. De helyette csak csendben remélem, hogy ez a fél szív itt bennem kiegészít benned valamit. „

Én már egy fél órája itt vagyok a rendezvényen, és eddig félszemmel mindig az érkezőket figyeltem Rob és Nina miatt is. Az még szép lenne, ha egyszerre érnének ide. Jaj istenem csak azt ne! Mi van, ha nem jön el Rob? Akkor mit csinálok? Szerintem én akkor holnap utazok is haza. Én utána nem tudnék, hogy viselkedni vele, akkor mindkettőnknek jobb, ha inkább haza megyek. Annyira elmerültem néha a gondolataimban, hogy azon kaptam magam, hogy nem is figyelek arra, aki éppen hozzám beszél. Össze kell szednem magam sürgősen. Erősen próbáltam koncentrálni a többiekre is, de nagyon nehezen ment. A mai estére a lányokkal egy gyönyörű krémszínű ruhát választottunk ki, amihez egy szép nyakláncot is feltettem. A hajamat pedig kiengedve hagytam és egy halványabb sminket kentem fel. 

Kris ruhája

Nagyon sok ismerőssel találkoztam, de ahogy telt az idő egyre idegesebb lettem.  Nem tudom mennyi idő telhetett le, de már elég sokan voltunk, így egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy eljön. Már ott tartottam, hogy feladom és hamarosan én is hazamegyek, amikor végre megláttam, hogy belép Rob. Az érzés, amit akkor éreztem leírhatatlan volt. Mintha a szívemről óriási súlyok estek volna le. Vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak rögtön oda hozzá. Ahogy láttam ő is rögtön a vendégeket kezdte pásztázni a szemével és hamarosan találkozott is a tekintetünk. Az arcomon hatalmas mosoly virított és ez az őrá is ráragadt, mikor észrevett. Úgy éreztem magam, mint aki egy filmbe csöppent. Rob nagyon jól nézett ki. Remekül állt neki a fekete öltöny. Kissé elidőzött rajta a tekintetem, ugyanis azon kaptam magam, hogy már lassan oda ért hozzám. Igaz, hogy erre vártam egész héten, de most minden gondolat kiszalad a fejemből. Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, vagy hogy kéne köszönnöm.

-          Szia Kris! Káprázatosan nézel ki! – mondta mikor oda ért hozzám.

-         Szia! Te sem panaszkodhatsz! – válaszoltam – Örülök, hogy eljöttél!

-         Én örülök, hogy itt vagy. Őszintén szólva féltem, hogy meggondoltad magad.

-          Én is hasonlóan éreztem. Azért remélem tudod, hogy késtél! – mondtam, mire ismét mosoly jelent meg a szája szegletében.

-         Nagyon sajnálom, remélem azért nem várattalak meg túl sokáig.

-         Majd kitalálom, hogy mivel engesztelhetnél ki. – mondtam mosolyogva.

-         Alig várom! – felelte egy csibészes mosollyal – Meghívhatlak egy italra?

-         Persze!

Kikért nekünk két koktélt, majd helyet foglaltunk az egyik asztalnál.

-          Kezdem én. – mondta miután mindketten helyet foglaltunk - Mivel mind a ketten itt vagyunk, mind a ketten komolyan gondoljuk, hogy lehet köztünk valami. Egész héten te jártál a fejemben, és lassan már ott tartok, hogy mindenről te jutsz az eszembe. Teljesen komolyan gondolom, hogy ami köztünk van abból egy komoly kapcsolat is kialakulhat, és én készen állok erre. Remélem, hogy te is…

-          Én készen állok rá és én is hasonló képpen gondolom. – vágtam a szavába – Tudom, hogy mik az akadályok és azt is tudom, hogy mi miatt vonakodunk mind ketten. Igazad volt régen, amikor azt vágtad a fejemhez, hogy ketten kellenek a távolság leküzdéséhez, és most ketten vagyunk hozzá. Régen hibáztam, de tanultam belőle.

-          Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezett rá – Semmi nem garantálja, hogy nekünk sikerülni fog.

-          Teljesen biztos vagyok benne! Lehet, hogy nem lesz könnyű, de megoldjuk!– mondtam mire összefonta az ujjainkat - Különben is Tomék is megpróbálják, szóval nem is leszünk egyedül ezzel.

-          Rendben. - válaszolta, majd lassan az asztal fölött áthajolt és megcsókolt. Komolyan, mintha a fellegekbe kerültem volna. Leírhatatlan érzések kerítettek hatalmukba mikor megcsókol. Volt már pár férfival dolgom, de ilyet egyiküknél sem éreztem. Nem tartott tovább pár percnél, de nekem egy örökké valóságnak tűnt.

-          Akkor keressük meg a többieket és mondjuk el nekik a jó hírt. - mondtam, miután elszakadtam az ajkaitól.

-          Oké, gyere. - válaszolt, majd kezeimet megfogva elkezdett húzni. A többieket a bárpultnál találtuk meg.

Kedvesen köszöntöttük egymást, majd mi is helyet foglaltunk melletük.

-          Hogy-hogy eljöttél Rob? - kérdezte Tom. - Tudtommal te nem szereted az ilyen helyeket.

-          Nem is, de rábeszéltek. - vigyorgott rám mire visszamosolyogtam.

-          Szóval rábeszéltek! Értem én. – vigyorgott Tom is – Máskor is bevethetnéd ezt Kristen.

-          Ezer örömmel! – feleltem nevetve.

-          Na fiúk beszélgessetek egy kicsit te meg Kris gyere csak velünk! - Szólalt meg Ash és Nikki. Nem értettem mit akarnak, aminek hangot is adtam.

-          Hova?

-          Beszélgetni. Gyere már! - türelmetlenkedtek.

-          Oké, mindjárt jövünk. - mondtam Robra nézve, aki erre bólintott.

Már elfordultam mikor egy rántást éreztem és már csak arra eszméltem, hogy Rob maga felé penderített és hirtelen szájon csókolt. A kezdeti döbbenet után készségesen viszonoztam a csókját. Igaz nem terveztem én se bujkálni, de azért meglepett, hogy ő is ilyen nyíltan tervezte a dolgokat, de teljes szívemből örültem neki. Nem volt hosszú csók, de mégis tele volt szenvedéllyel. Mikor szétváltunk négy megdöbbent szempárral néztünk szembe. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék és mivel már a lányok is sürgettek, meghagytam Robnak a fiúk beavatását.

-          Na akkor Kris gyere csak velünk. - nyögte ki a Ash. Kézen fogtak és a terem másik végébe hurcoltak.

-          Ez meg mi volt?- támadtak le azonnal.

-          Nem értem mire gondoltok. - tettem az ártatlant.

-          Ó dehogyis nem tudod.

-          Na jó. - mondtam majd belekezdtem a mesélésbe. Mikor végeztem döbbenten néztek rám.

-          És ezt képes voltál magadban tartani egész héten? - kérdezte Nikki.

-          Mivel még semmi sem volt biztos, ezért igen.

-          Tehát akkor megpróbáljátok együtt a távolság ellenére is. - vonta le következtetését Ash.

-          Pontosan. Ahogy te és Tom is. - válaszoltam.

-          De örülünk nektek. - mondták és átöleltek – Drukkolunk nektek!

-          Köszi csajok! Azt is, hogy szervezkedtetek. - mosolyogtam rájuk - Nélkületek még szenvednénk egy sort.

-          Az biztos! Hát nem hiába, egy őstehetség vagyok kerítésben. – mondta Ash elégedetten.

-          Ez tényleg mind szép és jó, de mi lesz most? Még így is visszatérsz Párizsba velünk egy hét múlva?- Kérdezte Nikki. Ő mindig nagyon reálisan látja a dolgokat. Mondhatjuk, hogy ő az ész közöttünk, mert mi Ashley-vel hajlamosak vagyunk néha kicsit elkalandozni.

-          Igen, muszáj lesz, mert lesz egy jótékonysági divatbemutató ahol részt kell vennem és Cameronnak is lesz iskolai előadása és megígértem, hogy elmegyek. Amint tudok, persze visszarepülök pár napra, mert utána lesz egy kis szabadidőm. Későbbre meg még nem akarok tervezni.

-          Robot miért nem kérdezed meg, hogy elmegy-e veled?

-          Már említettem neki még múlt héten, de mondta, hogy most nagyon be van táblázva az új építkezés miatt.

-          Hát akkor valahogy csak kibírtok egymás nélkül egy kis időt. - mondta Ashley.

-          Igen, muszáj lesz.

Nem akartuk sokáig megváratni a fiúkat, és a lányok is láthatták rajtam, hogy már mennyire visszavágyok, úgyhogy még pár szót váltottunk, majd visszafelé vettük az irányt. Azonban csak akartuk, mert Nikki hírtelen megtorpant.

-          Ajjaj! - szólalt meg hirtelen Nikki.

-          Mi a baj? – kérdeztük értetlenül.

-          Nézzetek oda. - mondta, majd az ajtó irányába mutatott. Ahogy megláttam a belépő alakot ledermedtem.

 Az ajtóban a volt ügynököm állt, aki megkeserítette modell karrierem első pár évét. Először azt hittük jó választás volt és segíthet nekem elindítani a karrieremet, de mint később kiderült többet ártott, mint használt. Sokszor hazudott és néhány képet a tudtom nélkül adott el. Persze amint ezek kiderültek rögtön felmondtunk nekik, de így jelentős kárt okozott. Egyik legnagyobb hibámat is neki köszönhetem, és ezt sose fogom neki megbocsájtani. Naiv voltam és ő ezt ki is használta. Bíztam benne, hogy soha többet nem kell majd találkoznunk, de úgy látszik mostanában a sors tényleg ellenem fordult.

-          Mit keres itt John? - kérdezte döbbenten Ashley, de én megszólalni se bírtam.

-          Mondjuk várható volt, hogy itt lesz. Pont ő ne lenne itt…biztos megint egy fiatal, kezdő lányt szédít. - sziszegte Nikki. Sajnos ő is kiszúrt minket és felénk indult.

-          Nyugi Kris. - fogta meg a kezem Ashley – Majd gyorsan lerázzuk, nem lesz semmi baj. Ráadásul Rob is itt van.

-          Ááá kit látnak szemeim. Csak nem az egyik legtehetségesebb volt ügyfelemet?- gúnyolódott rögtön.

-          Mit keresel itt?- kérdeztem eléggé dühösen - Azt hittem, hogy még mindig Cipruson költöd a pénzem. Vagy máris meg van a következő áldozatod?

-          Ez övön aluli volt drágám. Szíven ütött. - tette színpadiasan a kezét a szívére - Amúgy meg igen egy ügyfelemet kísértem el, csak el kellett mennie a mosdóba. Tudod felfrissíteni magát. - mondta miközben alaposan végig mért.

-          És őt is átvered? Vagy csak engem tiszteltél meg vele?- kérdeztem gúnyolódva.

-          Ne gúnyolódj velem. - lépett egyre közelebb, de megnyugtatott a tudta, hogy a lányok mellettem vannak és Rob is a közelben tartózkodik – Nagyon sikeres lehettél volna az egész világon, ha hallgatsz rám. – mondta már valamivel halkabban.

-          Eszem ágában sincs. Csak nem tudom elviselni azt a képmutató pofád. - vágtam a fejéhez, mire elkezdett nevetni.

-          Kedves vagy még mindig. - válaszolta gúnyosan.

-          Menj a pokolba. - sziszegtem neki.

-          Csak utánad. - hajolt közelebb.

-          Minek jöttél ide?- szólalt meg Nikki, és gyengéden hátrébb tolta.

-          Üdvözölni Krist.

-          Az már meg volt. Tehát végeztünk?

-          Ugyan már lányok én csak beszélgetni szeretnék. – adta az ártatlant.

-          Hát persze, minden hátsó szándék nélkül. – reagált rá Ash.

-          Nos, kíváncsi voltam, hogy már eltűntek-e azok a fránya foltok az arcáról. - mondta gonosz vigyorral az arcán.

Még van képe ezt felemlegetni! Sose fogom elfelejteni azt a napot. Nem akarta elfogadni, hogy nem kell többet a segítsége. Kezdetben csak hangosan veszekedtünk később viszont egyik pillanatról a másikra teljesen megvadult. Ha akkor nem nyitnak ránk, talán agyon is vert volna ez a szemét. Persze mikor apáék megtudták, rögtön fel akarták jelenteni, de nem tehettük. Azzal magunknak is ártottunk volna és ezt ő is pontosan tudta, ugyanis a képeimet nem épp legálisan adta el. Azt persze meg nem tudtuk volna bebizonyítani, hogy nekem semmi közöm az egészhez. Így végül apáék kénytelen voltak csendben elengedni és hagyni, hogy elmeneküljön ez a görényt.

-          Rohadj meg! - mondtam neki és már lendítettem a kezem, hogy pofon verem, de megfogta a kezem és megszorította.

-          Áuu. Eressz el.

-          Hagy békén te szemét! – lökött rajta egyet Ash is, mire a vendégek közül elég sokan felénk fordultak.

-          Mert mi lesz, ha nem?

-          Akkor velem gyűlik meg a bajod! - szólalt meg mögötte az a jól ismert hang.

-          Ki a fene vagy te?- kérdezte John és elengedte a kezem.

-          Az, aki beveri a képed, ha nem mész el a barátnőm közeléből. - válaszolt Rob. Hihetetlenül jól esett, hogy immár a barátnőjének nevezhet és meg is teszi.

-          Ááá szóval te vagy ennek a szépségnek a barátja. – mondta majd elengedte a kezem és a lányok rögtön elém álltak, amiért végtelenül hálás voltam.

-          Igen, de azt még mindig nem tudom, hogy te ki a fene vagy.

-          Nyugi Rómeó! Én vagyok Kris volt ügynöke. Csak beszélgettünk. - vigyorgott.

-          De azt is mond el te féreg, hogy mit tettél! - támadt rá Nikki. - Vagy tudod mit? Majd én elmondom. Akkor lássunk is neki az esti mesének… - mondta gúnyolódva, mikor a többiek is megérkeztek. Hát ez remek. Mindenki tudni fogja, hogy mit tett velem.

-          Jó-jó már itt se vagyok! Már így is mindenki miket figyel, tudjátok veletek ellentétben nekem még figyelnem kell a jó híremre! – mondta, majd távozott.

Én alig tudtam szóhoz jutni. A fiúk rögtön faggatni kezdtek minket, hogy mégis mi volt ez az egész és a biztonságiak is oda jöttek, de biztosították őket, hogy minden rendben. Rob oda jött mellém és magához húzott.

-       Kris ez mégis mi volt? – kérdezte féltőn.

Nem válaszoltam, csak jó szorosan hozzábújtam, de a fiúknak ennyi nem volt elég.

-       Ashley, Nikki? Valaki avasson már be minket is! – mondta Kellan.

-          Kristen? – Nézett rám Nikki.

Tudtam, hogy az engedélyem kéri, hogy elmondhatja-e és én rábólintottam. Ha már segítettek akkor nincs értelme titkolózni és bennük teljes mértékben megbízom.

-        Na szóval, mikor Kristen elkezdte a pályafutását John felajánlotta neki a segítségét. - kezdett bele - Mi is akkor ismertük meg őt Ashleyvel. Jó fejnek tűnt és elhittük, hogy segíteni próbál Krisnek, meg másik is ajánlották őt. Két évig minden rendben volt, de akkor Kris észrevette néhány bankszámlakivonatot az íróasztalán. Rájött, hogy John a bemutatókért és fotózásokért kapott pénzt a saját számlájára utalta. Krisnek is adott persze, de a legtöbbet ő kezelte. Kris számon akarta kérni, mert nem értette a dolgot. Mikor Kris számon kérte elkezdett magyarázkodni, de szerencsére nem hitt Johnnak. Erre ez a gazember bedurvult és többször is megütötte, ráadásul olyan dolgokat vágott a fejéhez, amiket nem kellett volna. Utána próbált erőszakoskodni, de szerencsére Ian, Kris egyik legjobb barátja időben odaért, mert találkozót beszéltek meg. Jól helyben hagyta Johnt, aki elfutott és még az nap elhagyta Párizs-t sőt az egész országot. Azóta nem láttuk egészen idáig. Kris az eset után még napokig kórházban feküdt.

-          Hogy mi?! A nyomorult. - mondta dühösen Rob és indulni akart utána, de a fiúk szerencsére elállták az útját.

-          Rob nyugi, ne csinálj botrányt. Azzal maximum azt éred el, hogy kidobnak minket- nyugtatta Tom.

-          Amúgy sincs rá semmi szükség. Elment és szerintem nem is jön ide többet. Hagyd kérlek! – próbáltam én is lenyugtatni és szorosan hozzábújtam.

-          A fenébe! Pedig benne lennék egy kis bunyóba. - Mondta csalódottan Kellan, ami néhányunk arcára halvány mosolyt csalt. Imádom az ilyen beszólásait! Ezekkel mindig sikerül egy picit feloldania a hangulatot.

-          Kris, jól vagy?- kérdezte Rob és szorosan átölelt. A karjai közt azonnal megnyugodtam. - Ne félj! Nem hagyom, hogy hozzád érjen. - mondta és adott egy puszit a fejemre.

Ez a pillanat sem tartott sokáig, ugyanis szememmel végig John figyeltem. De amit láttam az megijesztett. John ugyanis nem máshoz ment oda, mint akitől egész nap féltem…Ninához…..