19. fejezet

Sziasztok! Meg is jött a következő fejezet :D! 10 komi hiányában nem lett extra hosszú, de nagyon szépen köszönjük annak, aki írt vagy pipált! Reméljük elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet is :D. Két hétig nem lesz friss, de bízunk benne, hogy nem veszítjük el az érdeklődéseteket :D. 

Jó olvasást kívánunk mindenkinek!

Puszi: Netty & Wiky

Ashley

„...találkoznom veled...ez volt a sorsom. A barátoddá válni...ez a döntésem volt, de szerelembe esni veled...ez az irányításom nélkül zajlott.”

Remélem, hogy Robnak sikerült a meglepetés. Nikkivel kitettünk magunkért és Krist nagyon szépen kicsinosítottuk, úgyhogy már minden csak rajta múlik. Miután Krisék távoztak Tom felém fordult.

-         Mik a terveid mára? - kérdezte.

-         Nem terveztem semmit. - válaszoltam.

-         Lenne kedved elmenni vacsorázni valahova? Olyan régen voltunk már kettesben. - mondta egy lehengerlő mosoly kíséretében. Hát lehet ennek ellenállni. A válasz egyszerű: nem.

-         Persze. - mosolyogtam én is rá. Istenem! Annyira örülök, hogy megtaláltam őt. Peter halála után nem gondoltam volna, hogy valaha is... Uram atyám! Lehetséges volna? Nem, ez nem olyan... nem lehet! Nem érezhetek úgy iránta. Kizárt!

-         Ashley! Mi a baj? Rosszul vagy? Teljesen elsápadtál! - mondta aggódva Tom.

-         Öhmm... jól... jól vagyok, de most mennem kell. - feleltem zavartan - Nikki jössz? - szóltam oda barátnőmnek, aki bólintott - Este nyolcra gyere értem. - mondtam Tomnak, egy gyors csókot nyomtam a szájára és Nikkit magam után húzva, sietve távoztunk.

-         Ash! Mi történt? - kérdezte barátnőm, mikor már az autómban ültünk.

-         Én nem is tudom... én... - dadogtam össze-vissza. - Nem ülünk be valahova?

-         De, mehetünk. - mondta mire én a kedvenc cukrászdánk felé vettem az iránt. Pár perc kocsikázás után odaértünk és rendeltünk egy-egy süteményt capuccinóval, habár éreztem, hogy egy falat sem menne le a torkomon. Leültünk egy asztalhoz és Nikki faggatni kezdett.

-         Mi a baj? Még most is olyan sápadt vagy.

-         Én nem is tudom, hogy történhetett ez. Képtelen vagyok felfogni. - motyogtam magam elé.

-         Ashley, kérlek beszélnél érthetően?

-         Azt hiszem, hogy beleszerettem Tomba. - nyögtem ki nagy nehezen.

-         De hiszen ez nagyszerű! - lelkendezett Nikki.

-         Peter temetésén megfogadtam, hogy nem leszek szerelmes többé. Mikor elvesztettem azt hittem bele halok a fájdalomba. Nem akarok még egyszer ilyen fájdalmat érezni. - mondtam miközben egy könnycsepp hullott ki a szememből.

-         Jaj, drágám! - ölelte át a vállam barátnőm - Tomot nem fogod elveszíteni. Mikor összejöttetek sejthetted, hogy előbb utóbb ez bekövetkezik.

-         Reméltem az ellenkezőjét. - szipogtam - Most mit csináljak? - néztem rá segélykérően.

-         Ma este mindenképp mond el neki. Minél előbb szembe kell nézned az érzéseiddel. - tanácsolta.

-         És mi lesz ha szakít velem?

-         Jaj, ugyan! Ezt te sem feltételezed róla. Látszik rajta, hogy odáig van érted. - nyugtatott.

-         De...

-         Elég legyen! - förmedt rám - Minden rendben lesz. Most pedig induljunk hozzád és segítek kiválasztani egy irtó dögös ruhát. - kacsintott rám.

-         Jól van. - mondtam beletörődve.

Tényleg sietnünk kellett, mert már csak két órám volt elkészülni. Idő közben Vicky is felhívott minket, hogy Robék már odaértek a kunyhóhoz. Biztos tökéletes estéjük lesz. Nikki beavatta gyorsan a dolgokba és megadta neki a címem, hogy majd nálam találkozunk. Fél óra elteltével már mind hárman a gardróbomban válogattunk a rengeteg koktélruhám közül. Nem kellett sokat várni és a lányok diadalittasan felkiáltottak. Egy egyszerű, de mégis szép kék koktélruhát választottak.

-         Tom el fog ájulni ha meglát ebben a ruhában. - ájuldozott Vicky.

-         Majd kiderül. - bizonytalankodtam.

-         Figyelj Ashley! Tomot már régóta ismerem. Eddig még nem volt egy komoly kapcsolata sem. Mindig azt mondta, hogy csak akkor alakít ki komolyabb kapcsolatot ha képes lenne beleszeretni. Látszik rajta, hogy imád téged. - mondta Vicky.

-         Én is pont ugyan ezt mondtam neki. - helyeselte Nikki.

-         Szóval nyugi! Minden remek lesz!

-         Ha tényleg így gondoljátok, akkor próbálok megnyugodni. - mosolyodtam el.

-         Akkor gyere és ülj le. Megcsináljuk a hajad és a sminked.

Tényleg fantasztikus munkát végeztek. Barna, hosszú hajam immár lágyan, egyenesen hullott a hátamra és a sminkem is a ruhához lett elkészítve. Mire kész lettem már majdnem nyolc óra volt, így a lányokat elküldtem. A ruhát egyedül is fel tudom venni, de még megígértem, hogy másnap mindenről részletesen beszámolok. Magamra kaptam a ruhát és már hallottam is a csengőt.

-         Nyitva van! Gyere be nyugodtan. - kiabáltam le az emeletről és hallottam az ajtó nyitódását. - Egy pillanat és megyek.

-         Rendben. Lent várlak! - kiabálta vissza.

Gyorsan felvettem a cipőt és egy fülbevalót majd indultam is le a lépcsőn. Már ott állt a lépcső alján egy egyszerű ingbe, fekete nadrágban és mikor meglátott teljesen elképedt.

-         Gyönyörű vagy! - mondta feleszmélve miután odaértem mellé.

-         Köszönöm! Hová megyünk? - érdeklődtem.

-         Legyen meglepetés! - mosolygott rám.

Egész úton faggattam, de nem volt hajlandó beszélni. Nagyon sokat utaztunk és már ötletem sem volt, hogy hova mehetünk. Arra végül rájöttem, hogy a tenger felé megyünk, de nem értettem, hogy miért megyünk ilyen messzire egy randi miatt. Végül megálltunk az autóval és Tom bekötötte a szemem.

-         Tom mi ez az egész?

-         Nyugi, már csak pár lépés. És itt is vagyunk. - mondta és levette a kendőt.

Csodálatos látvány tárult a szemem elé. Tengerparton voltunk, ahol egy kis asztal volt megterítve és körülötte fáklyák égtek. Mesébe illő volt az egész.

-          Istenem ez varázslatos! - mondtam elbűvölve.

-         Reméltem, hogy tetszeni fog! Gyere üljünk le, tálalva van a vacsora.

Leültünk az asztalhoz és neki kezdtünk a vacsorának. Minden olyan tökéletes volt, mint a tündérmesékbe. Sok mindenről beszélgettünk, majd hirtelen felállt és felkért táncolni.

-         Hogy szervezted meg ezt ilyen hamar? - kérdeztem.

-         Legyen ez az én titkom. - felelte és egy felejthetetlen csókkal ajándékozott meg. Úgy csókolt, mintha ez lenne az első. Csókja követelőző volt, lágy és édes. Szinte beleborzongtam és a lábaim elgyengültek. Hirtelen elhúzódott és komolyan nézett rám.

-         Ashley! Mondanom kell valamit. - kezdte mire kicsit megijedtem - Mindig azt mondogattam, hogy csak akkor jövök össze valakivel, ha bele is tudnék szeretni. Nagyon kedvellek az első perctől kezdve és eddig csak futó kalandjaim voltak, de most úgy érzem, hogy szerelmes lettem. Szeretlek Ashley Greene! - mondta ki végül, de azt hittem hallucinálok.

-         Tom...én...én is szeretlek. - Mondtam ki én is. Mintha egy mázsás kő hullott volna le a szívemről. Ahogy kimondtam örömében felkapott és szenvedélyesen megcsókolt, de megint elkomolyodott.

-         Szeretlek! Tudom, hogy korai még. Alig egy éve ismerlek és csak egy hónapja vagyunk egy pár, de nem tudnám nélküled elképzelni az életem.

Értetlenül néztem rá. Fogalmam sem volt róla, hogy mégis mire célozgat, de azt hiszem a következő kérdése minden képzeletemet felülmúlta.

-         Hozzám jönnél feleségül? El tudnál viselni egy életen át? - fejezte be a monológját. A szívem a torkomban dobogott, ahogy a kezében tartott gyémántgyűrűre néztem.

Egy percig még levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen gondolatok milliói rohamoztak meg. Először őrültségnek tartottam…majd még nagyon őrültségnek. De akkor mégis miért érzek akkor késztetést arra, hogy igen mondjak? De hát megbolondultam? Épp délután még azon aggódtam, hogy túlságosan kötődni fogok hozzá, most meg igent akarok mondani? Hát normális vagyok én? Hát nem…de…de ő így szeret. Szeretem őt és ő is engem! Lehet, hogy korai, de engem nem érdekel. Peter esetéből is láthattam, hogy nem érdemes várni. Egyszer élünk! – mondják sokan. Emellett ha igent is mondok, nem kell azonnal a paphoz rohanni. Ismét Tomra kaptam a tekintetem. Láttam az arcán a félelmet, hogy visszautasítom. Így inkább nem várakoztatom meg tovább.

-         Igen hozzád megyek és el foglak viselni egy életen át! - mondtam nevetve és a nyakába ugrottam miután felhúzta az ujjamra a gyűrűt.

Szorosan magához húzott és egy varázslatos csókot váltottunk. Miután lecsillapodtunk, egymást ölelve néztük a tenger hullámait, mikor hirtelen megszólaltam. Azonban tudtam, hogy itt az alkalom tisztázni néhány dolgot…

-         Tudod, két évvel ezelőtt volt egy komoly kapcsolatom. - kezdtem el mesélni - Peternek hívták és nagyon szerettem valamint ő is engem. Sokáig voltunk együtt. Egyik este szakadó esőbe indult el egy divatbemutatómra. Hatalmas vihar tombolt és egy kamion lesodorta az útról. Balesetezett és azonnal meghalt. Akkor megfogadtam, hogy többé nem lesek szerelmes. Azonban jöttél te és minden elhatározásomat romba döntötted. - néztem mélyen a szemébe, amiben csak szerelemet láttam.

-         Sajnálom Ash! - mondta és láttam, hogy komolyan is gondolta.

-         Én is, de jöttél te és a seb begyógyult. - mosolyogtam rá, mire lehajolt és egy észveszejtő csókot kaptam válaszul.

-         Szeretlek Ashley! Nem gondoltam volna, hogy igent mondasz. Mások még vártak volna vele.

-         Én nem tartozok azok közé. Meg így már nem tudsz elszökni! – feleltem mosolyogva.

-         Ennek örülök és eszem ágában sincs!

-         Kíváncsi vagyok, hogy a többiek mit fognak szólni ha megtudják. - kezdtem el nevetni, és ő is csatlakozott.

-         Hát arra én is. Meg fognak lepődni, hogy a banda második legnagyobb nőcsábásza beköti a fejét. - szólalt meg ő is nevetve.

-         Ki az első?

-         Hát Kellan! - mondta és ismét kitört belőlünk a nevetés.

-         Senkinek nem mondtad el, hogy mire készülsz? - fordultam felé kíváncsian.

-         Nem! Ma délután tudatosult bennem, hogy mit szeretnék és előtte veled akartam megosztani. - mosolygott rám és ismét megcsókolt.

Csókja egyre szenvedélyesebb lett miközben úgy ölelt, mintha az élete függne tőle. Éreztem, hogy keze felfedező útra indul a hátamon és megáll a ruhám cipzárjánál. Egy pillanatra abbahagyta a mozdulatot és mélyen a szemembe nézett. A beleegyezésemre vár. - jöttem rá. A beleegyezésemre, hogy itt a szabad ég alatt egymáséi legyünk. Beleegyezésként lehúztam magamhoz és egy forró csókban egyesültünk. Keze folytatta az előbb félbehagyott cselekvést és lassan elkezdte lehámozni rólam a ruhát. Én sem tétlenkedtem. Elkezdtem kigombolni az ingét és kezeimmel végig simítottam kidolgozott izmait. Érintésemre megborzongott, ami elégedettséggel töltött el. Hamarosan már csak fehérneműben álltam előtte. Megállás nélkül csókoltuk egymást miközben megszabadítottuk egymást feleslegessé vált ruhadarabjainktól. Egyszer csak a karjaiba kapott és néhány méterrel odébb sétált és lerakott egy selyem lepedőre, amit apró gyertyák vettek körül. Eddig észre se vettem, de most is inkább szerelmem felé fordítottam minden figyelmem. Gyorsan körbe néztem és ismét egymásnak estünk immár elfelejtve a korábbi lassúságot. Ott csókoltuk egymást ahol értük. Kezeink sem tétlenkedtek. Tetőtől-talpig bebarangoltuk egymás testét és mikor már nem bírtuk tovább, mikor már majd felrobbantunk az elfojtott vágytól testünk eggyé vált. Mintha először szeretkeznénk olyan érzés kerített hatalmába. Korábbi elhatározásunk miszerint kiélvezzük az egész estét semmivé lett. Egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra váltottunk, hajszoltuk egymást a beteljesülés felé, ami hamarosan mindkettőnket utolért. Pár pillanat múlva miután lecsillapodtunk egymás karjaiban feküdve néztük meg a napfelkeltét, amely aranylóan beragyogta a tenger lágy hullámait.

-         Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem a szüleimhez jövő héten. Akkor lesz a házassági évfordulójuk és még úgy se mutattalak be nekik. - szólaltam meg - Csak épp New Yorkba kéne utazni, ha nincs ellene kifogásod. - néztem rá.

-         Dehogy van! A leendő feleségem szüleit mindenképp meg kell ismernem. - mosolygott rám.

-         Akkor majd szólok nekik, hogy nem egyedül megyek. - mondtam egy nagy ásítás kíséretében.

-         Aludjunk egy kicsit, erre úgy se jár senki. - javasolta, de addigra már elnehezültek a szempilláim és átadtam magam az álmaimnak. Még éreztem, hogy egy jó éjt puszit nyom a számra, de utána magába fogadott a teljes sötétség.

Kristen

Másnap reggel lágy simogatásokra ébredtem. Szorosan Robhoz bújva feküdtem, miközben ő egyik kezével hogy a vállamat, hol az oldalamat cirógatta. Nem nyitottam ki a szemem, élvezni akartam a pillanatot, de lebuktam.

-         Jó reggelt kicsim! – adott egy puszit a nyakamra.

Megfordultam a karjaiban és egy reggeli csókkal köszöntöttem. Szorosan hozzá bújtam és mélyeket szippantottam utánozhatatlan illatából. Rob adott egy puszit a hajamra és én még a lehetetlennél is szorosabban bújtam hozzá. Egész délelőttöt az ágyban töltöttük. Hol beszélgettünk, hol pedig csak egymást ölelve élveztük a helyzetet. Délben azonban a gyomrom hangos korgással jelezte, hogy ideje valami étel után néznünk. Rob alig tudta elrejteni a vigyorát, én pedig belebokszoltam játékosan a vállába, hogy leplezzem a zavaromat. A felöltözés nagyon lassan ment, ugyanis szerelmem elég gyakran elterelte a figyelmemet. Persze a kis mocsok jókat mosolygott rajtam, pontosabban azon, hogy milyen hatással van rám. Na de ezt még visszakapja…

Mivel a tegnapi vacsorából nem maradt semmi, de étterembe se volt kedvünk menni, Rob felajánlotta, hogy gyorsan elmegy venni valamit. Először én is menni akartam vele, de mondta, hogy maradjak nyugodtan, mert gyorsan megjárja.  Amíg oda volt, kimentem a kis kunyhó elé, leültem a fűre és csak néztem a folyót. Felidéztem magamban a tegnap estét, amitől hatalmas mosoly kúszott az arcomra, de még most is alig hiszem el, hogy Robék ezt így meg szervezték. Amint találkozok Vickyvel neki is feltétlenül meg kell hálálnom. Most volt időm picit gondolkozni és tervezni előre is. Igazából még egyáltalán nem foglalkoztam olyanokkal, mint például a munka. Gondolom már a managerem a haját tépi, mert nem hiszem, hogy valakinek eszébe jutott volna szólni neki az utóbbi nap eseményeiről. A mobilomat pedig hiába hívja, ugyanis a kocsival együtt az is darabokra tört. Mit kapok én ezért… ma majd mindenképpen fel kell hívnom és közölnöm vele, hogy egy ideig, legalábbis amíg a gipsz a kezemen van, jobb, ha lemondja a munkáimat. Mondanám, hogy sajnálom, de ez egyáltalán nem igaz. Legalább így minden időmet Robbal tölthetem…ha mást nem ennyit megér ez a ronda gipsz. Másrészt viszont akárhogy is küzdöttem ellene bekúszott a gondolataim közé, hogy mi lesz, ha eltelik ez a hét? Persze megígértem Robnak hogy elmegyek vele Londonba, na de meddig?!

Gondolataim közül az rángatott vissza, hogy hallottam Rob autójának a hangját. Gyorsan feltápászkodtam a földről és visszamentem a kunyhóhoz. Ő épp ekkor vette ki a szerzeményeit a kocsiból és mikor meglátott egy édes mosolyt küldött felém. Amint megláttam a finomságokat, még a nyál is összefutott a számban. Elpakoltuk a tegnap esti dolgokat az asztalról és szépen újra megterítve elfogyasztottuk az ebédünket.

-         Meddig maradunk itt?  - kérdeztem.

-         Ameddig csak szeretnél! – felelte – De sokáig nem rabolhatlak el. Biztos már a szüleid is látni akarnak.

-         Igazad lehet. – mondtam egy nagy sóhaj kíséretében – De nem akarok visszamenni. – tettem hozzá.

Rob felállt és megkerülve az asztalt oda jött hozzám és egy mindennél édesebb csókot adott. Lágyan becézgettük egymás ajkait, mígnem kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. Ezt követően kiültünk oda, ahol korábban elmélkedtem és az egész délutánt hasonlóan töltöttük. Már sötétedett, mikor összepakoltuk a dolgainkat és visszaindultunk a városba. Rob ugyan kivett egy szállodai szobát, de én ezt teljesen feleslegesnek tartottam, így rávettem, hogy vigye át hozzám a cuccait és aludjon nállam. Nem szándékoztam még csak este sem elengedni, főleg nem úgy, hogy egy városban vagyunk. Így elsőként a szállodánál álltunk meg. Rob gyorsan elment összepakolni, addig én Vicky keresésére indultam.

-         Szia Kris! – köszöntött mosolyogva, mikor ajtót nyitott. – Gyere beljebb!

-         Ugye nem zavarok? – kérdeztem udvariasan, mikor már a szobájában ültünk le.

-         Ugyan ne butáskodj! Na mesélj, hogy sikerült az este! – kérdezte izgatottan.

-         Épp ezért jövök. Egyszerűen fantasztikus volt és neked is nagyon szépen köszönöm!

-         Nagyon szívesen! Úgy örülök, hogy tetszett! Láttad a dekorációt? A kandallón is? – érdeklődött miközben jó szorosan megölelt.

-         Mindent láttam és egyszerűen hihetetlen milyen hangulatos hely lett abból a kis viskóból. Minden elismerésem a tiéd.

-         A bolond bátyám jól teljesített? – kérdezte azzal a tipikus perverz mosollyal, mire én hangosan felnevettem.

-         Még annál is jobban… - haraptam be az alsó ajkam, mire belőle is kitört a nevetés.

-         Helyes, helyes! – tette hozzá, mikor már csillapodott a nevetésünk.

Mintha Rob megérezte volna, hogy most kell jönnie. Már a bőröndjeivel a kezében jött be Vicky szobájába.

-         Mi ez a jó kedv? – kérdezett minket.

-         Semmi! – feleltem, miközben mellé álltam.

-         Hidd el jobb, ha nem tudod! – reagált Vicky is.

Rob szerintem tudta, hogy Vicknek igaza van és jobb ha nem tudja, mert nem kérdezősködött tovább. Még ők is váltottak pár szót, majd úgy döntöttünk, hogy ideje haza menni.  Már az ajtóban álltunk, mikor eszembe jutott egy fontos dolog.

-         És Nina? Vele mi van?

-         El is felejtettem mesélni! Azt látni kellett volna. Még az nap összedobálta a gönceit és szinte kiviharzott a szállodából. Csoda, hogy nem szakadt ki a szobájának az ajtaja, mert úgy becsapta.

-         Istenem! – adtam hangot a döbbenetemnek – Nem tud viselkedni?

-         Ezek szerint. – kapcsolódott be Rob is – Indulhatunk?

Egy bólintással feleltem. Láttam rajta, hogy nem szívesen beszél Nináról, meg is értettem, de így jobbnak láttam, ha indulunk. A házamhoz vezető utat csendben tettük meg, de vezetés közbe végig fogtuk egymás kezét. Mikor megérkeztünk hozzánk Rob felment kipakolni én pedig valami vacsora után néztem. Mivel a kezem miatt inkább nem próbálkozom meg a főzéssel, Robnak meg nem hagyom, hogy a meglepetés után még nálam is ő főzzön, kénytelen voltam rendelni valamit. Ha végre leveszik ezt a gipszet a kezemről, főzők majd egy isteni vacsorát Robnak, de addig sajnos ezekkel az ételekkel kell beérnünk. Amíg Rob pakolászott végre felhívtam a managerem is. Hát először kénytelen voltam eltartani a fülemtől a telefont olyan hangosan beszélt…hát inkább ordibált velem, de mikor közöltem vele, hogy mi történt azonnal visszavett. Na mondjuk nem lettem megdicsérve, főleg nem, mert szerinte most le kell mondani a ,,a nagy lehetőségeket”. Mintha direkt csináltam volna…meg ő havonta talál egy ilyen ,,nagy” lehetőséget. Majd kiheveri…

Anyáékkal is beszéltem és megnyugtattam őket, hogy teljesen jól vagyok és még Robbal a hét folyamán mindenképpen átmegyünk hozzájuk. Már épp az elköszönésnél tartottunk, mikor hirtelen két kar ölelt át hátulról. Mint egy kis cica úgy simultam hozzá. Miután letettem a telefont megfordultam a karjaiban és az épp kezemmel megsimítottam az arcát. Már borostás volt, ami még ellenállhatatlanabbá tette. Ismét egy csókot váltottunk, majd letelepedtünk a kanapén. Választottunk valami filmet, és én mellkasára hajtottam a fejem és így kezdtük el nézni. A film végére már nem emlékszem, ugyanis engem elnyomott az álom, de annyit még éreztem, hogy Rob felemel és elindul valamerre velem, de utána mély álomba merültem.

Reggel kellemetlen dolog ébresztett. A csengőt valaki előszeretettel nyomkodta, aminek a fülsüketítő hangja nem csak engem, de Robot is felébresztettem. Morgolódva másztam ki az ágyból – ahová gondolom Rob hozott fel tegnap este – és mentem az ajtóhoz, hogy leszedjem a fejét annak, aki ennyire unatkozik. Az ajtóban nem más állt, mint az én drága barátnőm…Nikki. 

-         Nikki mi a fenéért ültél rá a csengőre hajnalok hajnalán!?

-         Felébresztettelek? – kérdezte egy bocsánatkérő mosollyal.

-         Áh dehogy! Egész nap ilyen nyúzott fejem van. – mondtam ironikusan.

-         Ne haragudj! De muszáj volt jönnöm!

-         Muszáj? – értetlenkedtem.

-         Muszáj! Ash most reggel írt egy sms-t, hogy 10-re vár minket a szokásos helyünkön. Azt mondta fontos!

-         Ma? Kizárt! Ez az egy hetem van Robbal! Nem terveztem vásárolni vagy hasonlók. – mondtam határozottan.

-         Ugyan Kris! Biztos nem azért hív! – felelte, mire hitetlenkedve néztem rá, mire hozzátette – Legalábbis szerintem.

-         Nem úszom meg ugye?

-         Nem! – mondta határozottan.

-         Kristen ki jö… - talált le Rob is álmosan, de mikor meglátta Nikkit félbehagyta a kérdését – Jó reggelt!

-         Neked is! Bocsánat, hogy ilyen korán jöttem, de Krissel beszélnem kellett. – mondta neki barátnőm.

-         Semmi baj! Kértek kávét? – Kérdezte, miközben elbotorkált a konyha felé. Ő is olyan mint én: kávé nélkül magunkról se tudunk.

-         Persze! – feleltem én is Nikkivel egyetemben – Ha valamit nem találsz, szólj! – tettem hozzá, majd ismét Nikki felé fordultam.

-         Hány óra?

-         Már 9, úgyhogy jobb ha készülődsz!

Egy beletörődő sóhaj után indultam el az emeletre, hogy felvegyek valamit. Nikki addig felajánlotta, hogy segít Robnak, mert kizárt, hogy bármit is megtaláljon a konyhámban. Nem vacilláltam sokat. Felkaptam egy kényelmes farmert illetve egy egyszerű felsőt illetve hozzá egy kiskabátot és már kész is voltam. Lent már a konyhában a frissen lefőzött kávé illata terjengett és alig vártam, hogy megigyam. Robnak Nikki már mondta, hogy most elrabol egy kis időre, de nem leszünk oda sokáig. Rob egyetlen rossz szót sem szólt, pedig megígértem neki, hogy nem megyek sehova, amíg itt lesz. Meg se érdemlem…

Rob is mondta, hogy addig ő is megkeresi a fiúkat, mert azt se tudja, hogy hol vettek ki szobát. A kávé után Nikki szinte már elrángatott, mert már mennünk kellett. Szerelmemmel még egy búcsúcsókot váltottunk, majd hagytam, hogy Nikki kiráncigáljon a saját házamból. Már mikorra oda értünk Ash már ott ült és mikor meglátott minket felpattant és gyorsan megszorongatott minket. Rá se ismertem, és ahogy láttam Nikki is meglepődött. Szinte majd ki csattant az örömtől.

-         Na mesélj! Mit szerettél volna mondani? – kérdezte Nikki, mikor helyet foglaltunk.

-         Inkább mutatom! – mondta szinte pattogva, mire mi még értetlenebb arcot vágtunk.

Ash csak kinyújtatta az asztal fölött a kezét és a szemem rögtön megakadt valamin. A döbbenet miatt az állam szinte a padlón koppant.

-         Ez…ez az amire gondolok? – kérdeztem, mire Ash hevesen bólogatott.

-         Az bizony! Menyasszony vagyok! – mondta hangosan, mire páran felénk kapták a fejüket.

-         Menyasszony? – hitetlenkedett Nikki – Komolyan?

-         Komolyan! Tom tegnap megkérte a kezem! – nevetett fel.

Nekünk Nikkivel kellett néhány pillanat, hogy felfogjuk a hallottakat. Amikor nekem is sikerült felálltam és boldogan megöleltem barátnőmet.

-         Gratulálok! – súgtam a fülébe, majd Nikki vette át a helyem.

-         De nem korai ez még? – kérdezett rá az én aggályomra is barátnőm.

-         De! De nem érdekel. Tudjátok ti is, hogy Peterrel mennyit vártunk. És mi lett a vége?! Nem fogunk mi se rögtön a paphoz rohanni, de nincs értelme semmire várni.

-         De nem hiszem el! Pont Tom?! Belőle néztem volna ki utoljára, hogy beadja a derekát. Na jó Kellanal egyetemben, de akkor is! – mondtam.

-         Ne is mondd! Amikor megmutatta a gyűrűt megszólalni se tudtam, de nem bántam meg! Ha őrültségnek is fogják sokan tartani én akkor is boldog vagyok és bízom benne, hogy Tom is, és csak ez számít!

-         Igazatok van! – mondta Nikki – De részleteket kérünk!

Ashley minden elmesélt egészen onnan, hogy elindultak a kórházból Nikkivel másnap reggelig. Megértem teljesen Tomot. Ismerem Ash-t és azt is láttam, hogy mennyire megviselte, ami Peterrel történt. Tom talán tényleg ezzel az egy tettével bírta bebizonyítani, hogy ő igenis szereti és nem csak rövidtávra tervez vele. Ráadásul az a levakarhatatlan mosoly, ami barátnőm arcán virít, szerintem mindent elárul. Persze én sem úsztam meg a mesélést, de örömmel újságoltam el a lányoknak a varázslatos tegnap estét.