24. fejezet

Sziasztok!

Meghoztuk a következő fejezetet! Ebben a részben nem sok lényeges dolog történik, egy picit hagy legyen körülöttük boldogság :D

Nagyon köszönjük az előző fejezethez érkezett 5 kommentet és a pipákat is. Örülünk, hogy ennyien írtatok.

Már biztos sokan hallottatok a napokban kirobbant botrányról, miszerint Kristen megcsalta Robot. Nem tudjuk ki mit gondol erről az egészről, és szinte minden percben újabb és újabb hír, kép vagy nyilatkozat bukkan fel, ami hol igazolja, hol pedig segít nekünk bízni abba, hogy az egész csak kamu. Akár hogy is lesz, minket nem befolyásol a történetben. Mi is ahogy sokan mások nem igaz történetet írunk, így nem fogjuk abbahagyni, ha tényleg szakításra kerülne a sor. De reméljük a legjobbakat, és bízzunk benne, hogy újra egymásra találnak a szerelmesek :)

Jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

"A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon."

Éreztétek már úgy, hogy a boldogság szétfeszít belülről? Én ezt érzem amióta újra Robbal vagyok. Istenem, hogy hiányoltam már ezt az érzést. Az egész hétvégét együtt töltöttük, nem is mozdultunk ki az ágyból. Mégis úgy érzem, hogy még nem sikerült bepótolnunk az elmúlt két hetet. Megbeszéltük az utazás részleteit és megállapodtunk, hogy majd csak egy hét múlva megyünk, és addig foglalkozunk a többiekkel is egy kicsit. Épp emiatt készülődök, hogy találkozunk a lányokkal egy csajos ebédnél. Rob persze így is percenként visszarángatott az ágyba pedig neki is jelenése van a fiúknál. Annyira várom már a közös nyaralásunkat. Meg is mondtam drága manageremnek, hogy ne merészeljen zavarni, mert megbánja. Egy hónap szabadság Robbal. Kell ennél több? Gondolat menetemet félbeszakítva beléptem a zuhanyzóba most Rob nélkül, mert tudtam, hogy vele, sokkal tovább tartana. Miután végeztem, akkor jöttem rá, hogy a ruhámat bent hagytam a szobába. Remek! Ha Rob meglát így, akkor nem szabadulok egyhamar. Na jó, essünk túl rajta! – vettem egy mély levegőt és kiléptem a szobába. Szerencsére egyedül voltam bent, így gyorsan a bőröndhöz léptem és előkotortam egy ruha szettet. Mielőtt azonban megfordultam volna két kar fonódott a derekamra és jó erősen magához szorított.

-         Megőrjítesz! – suttogta a fülembe és belecsókolt a nyakamba mire jólesően megborzongtam.

-         Rob, erre most nincs id…! – motyogtam volna, de nem hagyta, hogy befejezzem és lecsapott az ajkaimra. Szenvedélyesen csókolt, nyelveink forró táncot jártak egymással. Szerencsére nem csábított el teljesen így még időben észrevettem, hogy a törölközőmet próbálja leszedni rólam.

-         Nem-nem! – suttogtam az ajkainak, mikor elszakadtam tőle, szorosan megfogtam a törölközőt és elléptem mellőle.

-         Kris, drágám ne csináld! – nézett rám kiskutya szemekkel, de most ez sem hatott meg.

-         Nem! Már várnak minket szóval most nem lehet! – mondtam majd egy gyors csók után bevonultam a fürdőbe, immár a ruháimmal. Egy farmer rövidnadrágra egy krémszínű virágos felsőre és blézerre valamint egy magas sarkúra esett a választásom.

Gyorsan magamra kaptam a ruhákat és már indulásra készen álltam. Rob már az ajtóban várt rám, mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Caroline neve villogott.

-         Ki az? – kérdezte Rob.

-         Caroline. – válaszoltam és felvettem. – Szia!

-         Szia Kris! Zavarlak? – kérdezte és hallottam a hangján, hogy sír.

-         Nem dehogy is. Történt valami?

-         Nem, vagyis nem tudom. – hebegett össze-vissza. – Robnál vagy még?

-         Igen, pont most akartunk indulni.

-         Nem baj, ha odamegyek? És együtt mehetnénk a lányokhoz az étterembe.

-         Nem, persze, hogy nem baj. Akkor várlak. Hol vagy?

-         Két perc és ott leszek a ház előtt.

-         Rendben, akkor kimegyek. Szia!

-         Szia! – köszönt el és letette a telefont, majd Rob felé fordultam.

-         Ugye nem baj ha Carolinenal megyek? – kérdeztem. – Olyan furcsa volt a hangja – merengtem el. – Majd kifaggatom. Jacknek ne említsd, nehogy megijedjen – kértem szerelmem.

-         Persze, hogy nem baj és nyugi nem szólok neki. Akkor este találkozunk legközelebb? – kérdezte szomorúan.

-         Igen, de kárpótollak, ne félj. – mondtam neki kacéran és egy gyors csók után indultunk is. A ház előtt már ott is állt Caroline.

-         Szia édes! – mondta nekem.

-         Szia! – köszöntem én is és egy gyors puszi után már szállt is be a kocsiba.

Amint elhajtott teljes figyelmemet barátnőmnek szenteltem.

-         Szia Caroline!

-         Szia! – suttogta és ekkor láttam, hogy a szeme vörös a sírástól.

-         Mi történt? – kérdeztem aggódva.

-         Nem vagyok biztos benne, de… - kezdte.

-         De mi? – faggattam tovább.

-         Lehet, hogy terhes vagyok. – mondta ki végül. ami eléggé megdöbbentett, majd elmosolyodtam.

-         Gratulálok! De akkor miért sírsz? Ez jó nem? – értetlenkedtem, mert nem tudtam elképzelni, hogy mi ebben a rossz. Egy kisbaba csodálatos ajándék.

-         Nem tudom! Jackkel még nem terveztük és megbeszéltük, hogy még várunk. És ha nem örül neki? – mondta félve.

-         Jaj, ne butáskodj! Biztos örülni fog. És akkor ez biztos?

-         Még nem. Most beszéltem az orvosommal és mondta, hogy ha most bemegyek, akkor megvizsgál. Elkísérnél?

-         Hát persze.

-         Ne haragudj, hogy csak így beállítottam, de valakivel, muszáj volt erről beszélnem.

-         Ne butáskodj! Nem haragszom, de akkor induljunk. A többiek tudják, hogy késünk?

-         Igen már szóltam nekik, ha nem gond.

-         Nem, persze. Akkor indulás. – mondtam és indultunk is. Az utat csendben tettük meg. Láttam rajta, hogy teljesen a gondolataiba merül és én is ezt tettem. Egy baba. Olyan csodálatosan hangzik habár én még nem érezném késznek magam egy kisbabához. Az a karrierem végét jelentené és imádom a munkámat. Pár év múlva már jöhetne a baba, de most még nem. Látszik Carolineon, hogy örülne, ha tényleg állapotos lenne, de a bizonytalanság ott tükröződik az arcán. Jacket nem úgy ismertem meg, hogy képes lenne a saját gyermekét elutasítani. Merengésemből a hangja rántott ki.

-         Megérkeztünk! – mondta és kiszálltunk egy magánklinika előtt.

-         Jól van, akkor gyerünk be. – javasoltam. Bent az épületben azonnal eligazítottak minket és az orvos rögtön be is hívta barátnőmet. Én addig kint várakoztam és baba magazinokat lapozgattam. Bő fél óra múlva Caroline már ki is jött a vizsgálóból.

-         Na mit mondott? – érdeklődtem.

-         Hát először is vért vett majd kérdéseket tett fel és végül ultrahangot is elvégzett. Azt mondta, hogy még negyed óra és kész lesznek az eredmények. Utána mehetünk.

-         Nyugi minden rendben lesz. – mondtam neki miközben megfogtam a kezét. – Jack is örülni fog emiatt ne aggódj.

-         Rendben. – mosolygott rám immár kicsit megkönnyebbülten, de izgatottan. Pontosan 15 perc múlva kilépett az orvos is és behívatta Carolinet. Ezúttal azonban barátnőm öt perc után már ki is lépett a rendelőből mire azonnal felpattantam a helyemről.

Egy percig némát állt, miközben a kezébe szorongatta gondolom az eredményeket. Már azt hittem, fel kell rázni a kábulatból, mikor hírtelen megszólalt.

-         Minden teszt pozitív lett! Gyermeket várok! – kiáltott fel boldogan és a nyakamba ugrott mire majdnem elestünk, de ezen csak nevettünk mindketten.

-         Gratulálok! – mondtam. – Jack is biztos boldog lesz a hírtől.

-         Hát remélem... – bizonytalanodott el megint.

-         Ne reméld, hanem tudd!

-         Oké, akkor most már induljunk a csajokhoz, de nekik egyenlőre ne mondjunk semmit. Először a férjemnek akarom elmondani.

-         Ez csak természetes! Akkor induljunk. – válaszoltam és már sétáltunk is az autóhoz.

Gyorsan bepattantunk és már száguldottunk is. Caroline izgatottan tett még egy kis kitérőt egy baba boltba. Nekem meg addig megmutatta az ultrahang képet. Olyan pici volt, hogy még szinte nem is látszott csak egy kis folt, amit az orvos bekarikázott, hogy észre lehessen venni. Csodálatos volt! Hamarosan már az étteremben voltunk ahol Ashley, Nikki és Rob testvérei vártak minket.

-         Sziasztok! – köszöntünk nekik.

-         Halló csajok! – köszöntek ők is.

-         És merre jártatok? – kérdezte Nikki, mire Caroline azonnal megszólalt.

-         Csak el kellett mennem az orvoshoz gyógyszert felíratni. – mondta. Ügyes! – gondoltam magamban. Nem árulta el az igazat, de nem is hazudott mindenben.

-         Értem. Mi már rendeltünk most rajtatok a sor.

-         Oké! Farkaséhes vagyok! – válaszolta Caroline, majd gyorsan átfutottuk az étlapot és rendeltünk.

-         Amúgy Ian merre van? – kérdeztem a többieket, mert egy szállodában szállt meg Nikkivel.

-         Azt mondta, hogy meglátogatja az egyik közelben élő barátját, de délután csatlakozik hozzánk a parkban. – válaszolt barátnőm majd elkezdtük az ebédet.

Remekül telt az egész nap, sokat nevettünk és beszélgettünk. Programokat terveztünk a hétre mivel közöltem velük, hogy csak egy hét múlva utazunk. Ian tényleg csatlakozott hozzánk délután és jól elszórakoztatott minket a történeteivel. Persze rólam is mesélt néhány bulis dolgot meg, hogy a pályám kezdetén milyen bakikat követtem el. Azért még a többiek sem maradhattak ki a mesélésből és a végén már mindenkiről tudtunk egy-egy cikis történetet. Például Nikkire és az egyik barátjára rányitott a srác anyukája szex közben. Ashley a gimiben az egész suli szemeláttára sztriptízelt egy elbukott fogadás miatt és emiatt még egy igazgatóit is bezsebelt. Vicky és Lizzy pedig az egyik sulibálon tönkre tette a zenei berendezést, mert véletlenül felborítottak egy puncsos tálat. Úgy látszik, hogy a gimiben mindenkivel történtek cikis dolgok. Fantasztikus volt az egész nap, és ahogy megtudtuk a fiúk napja is jól sikerült, mert Ashley nem bírta ki, hogy ne hívja fel Tomot. Végül este hétkor elbúcsúztam a többiektől és Caroline haza vitt Robhoz. A lakás előtt még beszéltünk pár szót.

-         Ma mondod el neki? – érdeklődtem.

-         Igen! Már írtam neki egy smst, hogy ma este feltétlen beszélnünk kell. – mondta izgatottan.

-         Drukkolok! – mosolyogtam rá. – Habár nem lesz rá szükség, mert biztos odáig lesz a ténytől, hogy apa lesz. Na akkor további jó estét! Aztán holnap hívj!– köszöntem el tőle két puszival és kiszálltam az autóból.

-         Szia Kristen és még egyszer köszönök mindent. – mondta és elhajtott.

Mikor benyitottam a lakásba Robot kerestem, de nem találtam sehol. Azonban a konyha felöl furcsa hangok szűrődtek ki. Odasétáltam az ajtóig. és amit a konyhában láttam nevetésre késztetett. Rob a gáztűzhelynél állt egy kiskötényben nyakig lisztesen és a rádióból szóló zenére táncikált, miközben kavargatott valamit az egyik serpenyőben.

-         Remekül festesz drágám – szólaltam meg hirtelen mire ijedten fordult felém. Eddig bírtam és kitört belőlem a nevetés.

-         Szóval vicces vagyok? – kérdezte és elindult felém.

-         De még mennyire. – nevettem tovább ám a torkomra akadt, mikor lisztes kézzel kezdett közeledni felém. – Meg ne próbáld. – fenyegettem meg, de ez sem tartotta vissza, mert lisztes kézzel összetapogatott és szorosan magához ölelt, hogy meg tudjon csókolni. Ezután, már el is felejtettem, hogy tiszta koszos és készségesen viszonoztam a csókját. Ismét remek estének nézek elébe. – állapítottam meg magamban és újra elmélyítettem a csókunkat.

Nikki

Az ebéd a lányokkal nagyon jó hangulatban telt, bár Caroline kicsit szótlan volt, de mikor megkérdeztem, hogy van-e valami baj, azt mondta minden rendben van. Olyan fél kettő fele búcsúzhattunk el, de Ashley még elkísért engem a szállodába. Tom úgyis dolgozik, így bejött beszélgetni. Hamar, szinte észrevétlenül elszaladt a délután, és 4 óra fele Ash már indulni készült. Ekkor azonban eszembe jutott valami.

-         Nincs kedved este elmenni valamerre táncolni? – kérdeztem reménykedve.

Olyan szép idő van egész nap, jó lenne este elnézni valamerre. Számtalan szórakozóhely van, de akár beülhetnénk egy moziba is vagy akárhova. Csak menjünk el valamerre! Semmi kedvem nem volt a szobámba kuksolni, ha már itt vagyok Londonban. Kérlelően néztem barátnőmre, de sajnos elkeserített a válasszal.

-         Bocsi, de már elígérkeztem Tomnak – mondta bűnbánó arccal. – Nem tudom, mivel készül, de reggel azt mondta, meglepetéssel vár.

-         Persze, semmi baj– mondtam neki és próbáltam egy őszinte mosolyt összehozni. Több- kevesebb sikerrel. - Jó szórakozást!

-         Biztos nem baj?

-         Ugyan dehogy! Majd megkérdezem a többieket. – nyugtattam meg.

Gondolom látta rajtam, hogy nem őszinte a mosolyom, mert megölelt engesztelésképpen. Tényleg nem haragudtam, de ő volt az utolsó mentsváram. Kristen Robbal tölti az estéjét, Lizzynek is randija van, Vicky pedig dolgozik.  Már épp az ajtóhoz mentünk, hogy kiengedjm, amikor Ashley megtorpant és egy széles mosollyal az arcán felém fordult. Ajaj…ismerem ezt a mosolyt. Kitalált valamit.

-         Miért nem hívod el Kellant? – mondta mire döbbenten néztem rá.

-         Kellant? – kérdeztem vissza, remélve hogy viccel. – Ezt te se gondoltad komolyan.

-         Dehogy nem! Nem azt mondtam, hogy randevúzzatok, csak hogy menjetek el valamerre!

-         Felejtsd el Ash! Nem boronálsz minket össze! Majd elmegyünk máskor együtt… ezt az egy estét én is kibírom. – mondtam neki.

-         Na jó, hát te tudod… - felelte, majd most már tényleg elköszönt.

Mikor elment, visszasétáltam a szobába. Megálltam a közepén, majd körbenéztem. Na mit csináljunk? – tettem fel magamnak a kérdést. Végül úgy döntöttem, hogy akkor kikapcsolódok a szobámban. Átvettem egy kényelmes melegítőt, majd elterülve a kanapén, minden figyelmemet a tv-nek szenteltem.

Az első kettő, három csatornát még próbáltam érdeklődéssel figyelni, de amikor már a negyedik hülye műsort találtam meg, gyorsan végigpörgettem az adókon.

Egyiken unalmasabb műsor ment, mint a másikon, így a végén csalódottan vágtam le magam mellé a távkapcsolót. Próbáltam figyelni az aktuális adót, de ha kínoznának, se tudnám megmondani, hogy mi ment benne. Egy beletörődő sóhaj kíséretében vettem tudomásul, hogy nincs mit tenni, unatkozok.

 Kit tudnék még esetleg elhívni? – gondolkoztam el újra rajta. Csak van valaki, aki ráér, és van kedve elmenni valamerre. Ott van Kellan! – jutott eszembe, de rögtön el is hessegettem ezt a gondolatot. Kellan? Áh nem, nem is értem hogy juthatott ez eszébe Ashleynek.

Nincs mit tenni, ma este itthon maradok. – törődtem bele. Mivel a tv egyáltalán nem kötött le, rendeltem magamnak vacsorát. Nem kellett sokat várnom rá, hamarosan fel is hozták a szobámba. Kértem hozzá egy kis bort is, így a vacsorámmal és egy pohár borral a kezemben telepedtem le ismét a kanapéra. Isteni volt az étel, akárcsak a bor.

Éppen a kezemben lévő poharat néztem, mikor újra elkalandoztak a gondolataim.  Végülis ha elmegyünk iszogatni, az nem minősül randinak... –megráztam a fejem, hogy elfelejtsem ezt a hülyeséget. Nem hívom fel! – döntöttem el.

Mivel nem volt jobb ötletem, elővettem egy magazint. Bíztam benne, hogy legalább az eltereli a figyelmem. Tévedtem. Egyik cikk sem érdekelt, így szinte pár perc alatt átfutottam az egész újságot. Lehet meg kéne próbálnom…. Nem! Biztos nem érne rá! – tűnődtem el megint. Nem igaz hogy nem tudok túljutni ezen! Nem is értem miért foglalkoztat ennyire. Eddig se mentünk sehova kettesbe, sőt még nem is nagyon beszélgettünk, ha nem voltak ott a többiek.

Még vagy fél óráig ténferegtem a szobába, mikor azon kaptam magam, hogy már a telefonom szorongatom a kezembe.

Két felem harcolt egymás ellen. Egyik igen is el akarta hívni, míg a másik hevesen tiltakozott ellene. Nem egyszer játszottam el, hogy beütöttem a számát, de az utolsó pillanatba kinyomtam, vagy kitöröltem. Nincs abba semmi, ha elhívom. Maximum nemet mond. – tűnődtem ismét. Persze, ha meg felhívnám, biztos félreértené – bizonytalanodtam el rögtön.

El tudom én egyedül is foglalni magam! – gondoltam. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, majd gyorsan magamra kaptam egy egyszerű farmert, egy pólót és egy kabátot – mivel már hűvös volt az idő – hogy elmehessek sétálni. Nem akartam messzire menni csak ide a környékre, hogy mégis menjek valamerre. Egyszerűen nem akartam a szobában ülni.

Amint kiértem a friss levegőre, azonnal jobb kedvem lett. Londonhoz híven hűvös volt, de így kabátban nem fáztam. Sokan lézengtek az utcán és gyönyörű volt a város az esi fényekben. Mintha két teljesen különböző város lenne. Nappal teli van emberekkel, mindenki siet valahova, teljes a káosz. Este viszont már nyugodtan sétálnak haza az emberek, vagy éppen sétáltatják a kutyájukat, mennek futni vagy a szerelmesek romantikáznak.

Én a háztömb körül tettem egy kört. Lassan sétálgattam, élveztem a friss levegőt. Néha megálltam egy-egy bolt kirakatát megnézni. Találtam egy üres padot, ahova leültem. Ahogy ott nézelődtem, a lányok felé terelődtek a gondolataim.

Nagyon örültem a barátnőim boldogságának. Megtalálták a szerelmet, ráadásul Tomék már el is jegyezték egymást. Még mindig hihetetlen. Ha valaki ezt fél éve mondta volna nekünk, valószínűleg képen nevettük volna. Kriséken látszik, hogy teljesen kivirultak. Süt róluk a boldogság. Igazán szerencsések. Talán a szívem mélyén picit irigy is vagyok rájuk. De egyszer mindenki megtalálja a párját.

Nagyon jót tett nekem ez a kis séta. Picit lenyugtatott és végre döntöttem. Elhívom ma Kellant, és igen is jól érezzük magunkat, mint két barát. Nincs ebbe semmi!

Sietős léptekkel mentem vissza a szállodába. Mikor felértem a szobámba, gyorsan ledobtam magamról a kabátot és előkotortam a telefonom. Egy utolsó nagy levegő után tárcsáztam a számát. Csörgött egyet, kettőt, hármat. Már majdnem ott tartottam, hogy kinyomom, mikor beleszólt.

-         Hallo?

-         Szia Kellan…Nikki vagyok. – szóltam bele bizonytalanul. Nem is igazán gondoltam át, hogy mit fogok neki mondani. Ajj! Gratulálok magamnak!

-         Áh, Nikki. Miben lehetek a szolgálatodra? – kérdezte, de hallatszott a hangján, hogy vigyorog.

-         Arra gondoltam, hogy esetleg lenne kedved, persze nem haragszok meg, ha nem érsz rá, vagy nincs kedved, de jó lenne ha…- dadogtam össze vissza. Magamra se ismerek!

-         Nikki – nevetett fel. – kérlek úgy mondd, hogy én is értem.

-         Szóval – vettem egy nagy levegőt. – van kedved velem elmenni most valamerre? Beülhetnénk egy pubba vagy valami. Persze csak barátilag. – tettem hozzá gyorsan, mielőtt félre érti. De égő!

-         Persze szívesen! Csak barátilag mi? – szinte láttam magam előtt, ahogy vonogatja a szemöldökét. – Valld be nyugodtan, hogy ellenállhatatlan vagyok.– nevetett fel ismét. Nem is ő lenne…- mosolyodtam el én is.

-         Bolond! Persze Kellan, neked senki nem tud ellenállni. – ismét felnevetett. – Na akkor hol találkozzunk?

-         10-re érted megyek. Csípd ki magad cicám. – mondta, mire csak a szemem forgattam. Sose változik.

Elköszöntünk egymástól, én pedig elkezdtem készülődni. Még volt másfél órám, így kényelmesen jut idő mindenre. Kis fejtörést okozott, hogy mit is vegyek fel. Nem akarok azért annyira kiöltözni, de azért csinos akartam lenni. Végül mégis egy kissé kihívó szettet választottam. Ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen.

Nem tudja Kellan még kivel kezdett – mosolyodtam el, amikor megnéztem magam a tükörben. Még halványan kisminkeltem magam, a hajamat pedig egyszerűen kiengedve hagytam. Tökéletes! – állapítottam meg. Kellan pontosan érkezett, ami meg is lepett. Amikor kiléptem a szálloda ajtón, Kellan hanyagul a taxinak dőlve várt rám. Mikor meglátott állítom, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Bingó! Szinte már elpirultam, ahogy tetőtől talpig végigmért. Alig tudtam elrejteni a mosolyomat. Kellan még akkor is bámult, mikor odaértem hozzá, megrázta a fejét és újra elvigyorodott.

-         Ejha csajszi! Kitettél magadért. – bókolt azzal a jól ismert perverz vigyorával.

-         Tudom! – nevettem fel. – Te sem panaszkodhatsz. – néztem én is végig rajta.

Egy egyszerű farmert viselt egy fekete inggel, aminek a felső gombjai nem voltak begombolva. Meg kell hagyni, tényleg nagyon jól nézett ki. Kellan megköszörülve a torkát, kinyitotta nekem a kocsiajtót. Megköszöntem neki, majd mikor megkerülve a kocsit ő is beült, elindultunk. De hova is?

-         Hova is megyünk? – adtam hangot a gondolatomnak.

-         Egy olyan helyre viszlek, ahol még nem jártál. Verhetetlenek a koktéljai és annyira sokan se szoktak lenni. Imádni fogod!

A mondat vége felé rám mosolygott, amit nem tudtam megállni viszonzás nélkül. Az út további részét csendben tettük meg, de nem egyszer kellett magam figyelmeztetni, hogy ne nézzem őt. Fura, de szinte vonzotta a tekintetem. Teljesen megbolondultam!

A hely ahova mentünk tényleg nagyon tetszett. Szerencsére nem voltak sokan, így még hangulatosabb volt a hely. Kétszintes volt. Alul szólt a zene és itt lehetett táncolni is, míg a felső szinten boxok voltak kialakítva ahol jól lehet beszélgetni, vagy épp a kivetítőn nézni a focimeccset. Kellannal a bárpult felé vettük az irányt, hogy igyunk valamit. Nem ismertem az itteni koktélokat, de Kellan vállalta, hogy majd választ nekem. Fogadjunk, hogy a legerősebbet kérte ki nekem. A koktélokkal a kezünkben felmentünk a felső szinte, és beültünk egy boxba. Az italom csodásan nézett ki, ha már az íze ezt megközelíti, akkor nagy baj nem lehet.

-         Ezt isteni! – mondtam, mikor megkóstoltam.

-         Akkor jót választottam?

-         Jót bizony! De miért pont ezt kérted nekem? – kíváncsiskodtam.

-         Nem is tudom…- gondolkozott el.

Néztem és vártam, hátha mégis mondd rá valamit. Már majdnem elkönyveltem magamban, hogy tényleg nem tudja, amikor ismét megszólalt.

-         Talán mert…tequila is van benne, ami erős ital, de a gyümölcsös íz miatt sokkal lágyabb így együtt. Te is picit ilyen vagy. Nőies és határozott, erős személyiség. – mondta.

Én elképedve, hatalmas mosollyal az arcomon néztem rá. Nem tudtam az előbb elmondottakat, összeegyeztetni az ismert Kellannal. Mintha két oldala lenne. Szerintem ő is utána fogta fel hogy mit mondott, mert összevonta a szemöldökét, majd felnevetett. Mintha kissé zavarba lett volna.

-         Ezt el ne mondd a fiúknak. Oda a jó hírem, ha ezt meghallják. – mondta széles mosollyal.

Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam és ismét beleittam az italomba.

-         Hol rejtegetted eddig az érzelmes oldaladat? – kérdeztem rá egy kisidő után.

Valami furcsát láttam a tekintetébe. Magam se tudom mit, de úgy éreztem mintha minden titkomat kiolvasná a szememből. Zavartan elkaptam a pillantásomat és beharaptam az alsó ajkamat.

-         A romantikát meghagyom a három jómadárnak. Én inkább szórakoztatlak titeket. – mondta egy hatalmas, azzal az igazi Kellanos vigyorra.

Már majdnem megittam az össze italom, mikor láttam, hogy Kellan nagy érdeklődéssel figyeli a kivetítőt. Mivel háttal ültem neki, megfordultam, hogy én is lássam. Foci ment. Mosolyogva fordultam vissza hozzá.

-     Látom odáig vagy a fociért?

-     Még szép! A legjobb sport a világon! – na hát erről tudnánk vitatkozni.

Apa is nagy focirajongó volt, így óhatatlanul ragadt rám gyerekkoromból valami. Megszeretni ugyan nem tudtam, de a szabályokkal legalább tisztában vagyok.

-         Úgyse az angolok nyernek! – mondtam neki, mire döbbenten nézett rám. – A másik csapat sokkal több meccset nyert már meg. – érveltem.

Gondolom látta rajtam, hogy tényleg konyítok hozzá valamit, ugyanis a döbbenetet egy széles mosoly váltotta fel.

-         Esélytelen! Az angolok mindenkit legyőznek! – ellenkezett rögtön.

Miután rájöttem, hogy nekik drukkol, azért is a másik csapatnak szurkoltam. Addig-addig mondogattam még fogadni akart velem abban, hogy aki veszít, az fizeti a következő kört. Persze rögtön elfogadtam. Én is minden figyelmemet a képernyőre szegeztem és – a többiekkel a teremben – éljenezve ugrottam fel amikor én nyertem. Kellan persze bevágta a durcát, már csak azért is, mert a fogadást is elvesztette. Morgolódva kérte ki a következő kört, miközben azt mondogatta, hogy csak rossz napjuk volt…

Mikor megittuk a kikért italokat, meguntam az üldögélést. Táncolni akartam.

-         Na gyere nagyfiú, táncoljunk! – nyúltam a keze után.

-         Oh, úgy érzed bírni fogod a tempót? A parkett ördögével kezdtél ki! – pattant fel a helyéről.

Nevetve húztam magam után egészen a táncparkett széléig. Ő azonban nem így gondolta és behúzott egésze a közepéig. Hirtelen megfogta rendesen a kezem és megpörgetett, majd közelebb húzott magához. Szóval így játszunk? – gondoltam magamban. Tényleg nem viccel, amikor azt mondta, hogy ő a táncparkett ördöge. Teljesen lefárasztott. Szinte már folyt a könnyem a nevetéstől néha, ahogy produkálta magát. Még megkóstoltunk pár koktélt, majd valamikor hajnalban indultunk haza. A taxi először engem rakott ki a szállodánál.

-         Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél velem! Jól éreztem magam. – mondtam neki.

-         Én köszönöm, hogy elhívtál. Legközelebb meccsre megyünk csajszi.

-         Alig várom! – nevettem fel, majd elindultam a szálloda bejáratához.

Még egyszer visszafordultam és intettem neki egyet. Amint felértem a szobámban éreztem, hogy nagyon elfáradtam. Gyorsan letudtam a teendőimet, majd már szinte félálomban zuhantam be az ágyba. Nagyon jó kis este volt!

Caroline

Egész úton görcsösen szorítottam a kormányt és teljesen kétségbe voltam esve. Annyira féltem, hogy Jack elutasítja a közös gyermekünket. Tudom, hogy korai, de egy baba az valami csoda. Kris próbált nyugtatni, de hát nem nagyon sikerült neki. Egyszer már csak azon kaptam magam, hogy a házunk előtt állok. Vettem egy nagy levegőt és kiszálltam. Csigalassúsággal indultam el a bejárati ajtóig, ami hirtelen kinyílt és Jack jelent meg.

-         Azt hittem már, hogy nekem kell kiszednem a kocsiból. - jött oda hozzám mosolyogva és üdvözlésképp megcsókolt.

-         Csak elgondolkodtam. - válaszoltam halkan.

-         Mi a baj? - kérdezte aggódva.

-         Inkább gyerünk beljebb és üljünk le a nappaliba. - javasoltam.

-         Rendben. - mondta és beljebb sétáltunk. Leültünk a kanapéra, de egyszerűn alig tudtam megszólalni.

-         Elmondod, hogy mi történt? - kérdezte.

-         Igen csak nem tudom, hogy kezdjek neki.

-         Mondjuk az elején.

-         Oké! - mondtam és egy nagy levegőt véve ismét megszólaltam. - Szóval tudod, hogy pár napja eléggé rosszul voltam és te javasoltad, hogy menjek el dokihoz. Ma el is mentem, de előtte már sejtettem, hogy mi lehet a baj. Kristen kértem meg, hogy kísérjen el. A doki meg is erősítette a sejtésem.

-         De mi az? - kérdezte kétségbeesetten mire elővettem egy ajándéktasakot, ami a babacipőt és az ultrahang képet tartalmazta.

-         Tessék, nézz bele! - mondtam. Lassan elvette tőlem és kivette a tartalmát.

-         Ez...?

-         Igen Jackson. Állapotos vagyok. Kisbabánk lesz. - mondtam ki nagy nehezen és vártam a reakcióját, de egyenlőre a döbbeneten kívül mást nem láttam az arcán, ami eléggé megijesztett.

     Reméljük tetszett :) kérünk titeket most is osszátok meg velünk a véleményeteket.