21. fejezet

Sziasztok!

Végre meghoztuk a frisst. Reméljük elnyeri a tetszéseteket és több komit kapunk majd mint az előzőnél. Nem is szaporítanánk tovább a szót :D 

Jó olvasást nektek!

Puszi: Netty & Wiky

Robert

„Az igazság olykor fáj - lerombolja az ember illúzióit.”

• Szia édes! Milyen utad volt? - kérdezte Nina és gúnyosan mosolygott rám.

Még is mi a francot keres itt? - ez az egy kérdés zakatolt a fejemben, de mielőtt megszólalhattam volna meghallottam egy ismerős hangot.

• Nina drágám ki jött? - kérdezte anyám és már fel is bukkant az ajtóban. - Rob, kis fiam! Végre haza jöttél és szerencsére egyedül. - nézett rám rosszallóan és nem tudtam mire vélni se ezt, se pedig a előbbi megszólalását. Gyorsan magához ölelt és bevezetett a házba. - Komolyan le kéne ülnünk, megbeszélni néhány dolgot. - szólalt meg ismét.

Ninára nézett. Követtem a tekintetét és az említett szeme diadalittasan megvillant. Értetlenül kapkodtam a fejem és vártam, hogy végre valaki megmagyarázza, hogy mi ez az őrültség. Mi volt anyának ez a megjegyzése? Egyáltalán, mi történt itt? – kérdeztem magamtól folyamatosan és már nem sok kellett, hogy dühösen kitörjek.

• Miről? – érdeklődtem magamra erőltetve egy nyugodtam hangszínt, de szívem mélyén már sejtettem a választ.
• Rólad, Kristenről és Nináról. – mondta anya.
• Rendben, ugyan is én is szeretnék beszélni veled és apával! – válaszoltam.
• Apád a nappaliban vár. Lizzyt hol hagytad?
• Elment Vicky munkahelyre.
• Értem. Akkor gyerünk beljebb. - javasolta majd beléptünk a nappaliba. Köszöntem apának és leültem a fotelba, hogy Nina még csak véletlenül se tudjon mellém ülni. - Kezdheted anya. - néztem rá, mert kíváncsi voltam, hogy Nina mivel tömte tele a fejüket. Egyre idegesebb lettem, ahogy az arcukat néztem.
• Nos, nem tetszik nekünk, hogy együtt vagy Kristennel. - mondta és mérgesen nézett rám. Szó szerint köpni, nyelni nem tudtam. Egyik szeme sírt, a másik nevetett a kialakult helyzet miatt. Éreztem, hogy Nina szerelmem ellen fordítja a szüleim, de azért bíztam benne, hogy ilyenre nem képes…tévedtem.
• De miért is? Eddig örültetek neki. - kérdeztem ridegen.
• Nina felnyitotta a szemünket – kezdte.
• Igazán? – emeltem fel a hangom. – És megtudhatnám mégis milyen okosságokat mondott nektek?
• Nem kell kiabálni fiam! – szólt rám anya. - Tudjuk, hogy Kris alkoholista és, hogy egy ideig prostituáltként dolgozott. Ráadásul mesélt még egy két dolgot arról, hogy is szokott viselkedni egy bulin. Mindenkivel összefekszik. Gondolj bele fiam, egy ilyen milyen fényt vetne ránk. Ezeket mások is bármikor megtudhatják! - fejezte be anyám Kris ócsárlását. Amint abbahagyta kitört belőlem a nevetés.
• Ez kész vicc! - mondtam még mindig nevetve. Ilyen csak a mesékben, a rossz mesékben létezik.
• Tudjuk, hogy szereted, de fel kell, hogy nyíljon a szemed. Ő nem az, akinek megismerted. Nem való hozzád! - folytatta anya.
• Inkább ti nem ismeritek őt! - szóltam dühösen. - Elég volt abból, hogy inkább ennek a jött mentnek hisztek, mint a saját fiatoknak. Nina minden szava hazugság. - fakadtam ki.
• Na, de Rob! Azonnal kérj bocsánatot. - szólalt meg most már apám is.
• Nem kérek! Eszem ágában sincs! Csak az igazat mondom.
• De Rob, hogy hiheted azt, hogy hazudok? - kérdezte Nina, akinek állkönnyek hullottak a szeméből. – Láttad a képeit? Tudod pontosan, hogy mit csinált az elmúlt években? Nem! Én viszont tudom! – folytatta a hülyeségét.

Még ha el is hinném azt, amit mondd, akkor sincs semmi joga, hogy egy rossz szót is mondjon Kristenre, pont ő neki nincs!

• Jaj, kérlek, ne játszd itt a drámát! - szólaltam meg gúnyosan.
• Rob fejezd ezt be! - pirított rám anya is.
• Nem fejezem. Elég volt a színjátszásból. Itt az ideje, hogy ti is megtudjatok valamit. - néztem Nina szemébe ahol pár másodpercig felvillant a félelem, de ezután ismét magabiztosan nézett rám.
• Még is miről beszélsz? - érdeklődött anya.
• Itt az ideje, hogy megtudjátok miért is szakítottunk. - válaszoltam a kérdésre. - Azon a napon meg akartam kérni a kezét. Sürgős elfoglaltságra hivatkozva azonban lemondta az esti programunkat. Azt állította, hogy egy fotózás jött közbe. Akkor elterveztem, hogy mivel volt kulcsom a lakásához meglepem. Mire odaértem meglepő dolog tárult a szemem elé. A kanapén hentergett egy másik férfival és közben, azt mondogatta, hogy engem milyen könnyű átverni és csak a pénzemért van velem. Ekkor törtem rájuk az ajtót és akkor már nem is tagadta és a fejemhez vágta, hogy soha nem is szeretett csak a pénzem és a származásom vonzotta. - fejeztem be végül és anyáékra néztem. A szemükben megdöbbenést láttam Nináéban meg csak félelmet.
• Ez lehetetlen. Nina nem lenne képes ilyesmire! - suttogta anya.
• Nem? De persze Kristenről elhiszitek azokat a dolgokat? – kérdeztem. - Csak kitalálta azokat a dolgokat róla!
• Rob, hogy állíthatsz be ilyennek? - kérdezte tetetett szomorúsággal Nina.
• Én csak az igazat mondom.
• Rob, én ezt nem tudom elhinni. - mondta nekem anya.
• Akkor idehívhatom a srácokat is mivel ők is hallották! - mondtam.

Igaz, hogy ez csak félig igaz, mert csak Tom hallotta. Ő is azért, mert épp vele telefonáltam és utólag derült ki a dolog. Sértett, nagyon sértett a dolog, hogy nem hisznek nekem, de kénytelen voltam ezt most félretenni, mert a legfontosabb dolog, hogy meggyőzzem őket.

• Ez nem igaz, mert csak te voltál ott és más nem hall.... - akadt el a szava amint rájött, hogy saját magát árulta el. Most megfogtam. Riadtan nézett a szüleimre, akiknek szintén leesett a dolog.

Egy pillanat erejéig mindenki lefagyott. A szüleim próbálták feldolgozni a hallottakat, Nina pedig teljesen elsápadt. Hirtelen meghallottam, hogy rezeg a mobilom a zsebembe, de meg sem nézve, hogy ki az nyomtam ki. A csendet anya hangja törte meg.

• Nina... - kezdte anyám. - Hogy tehettél ilyet? Hogy voltál képes ilyenre? Mi szerettünk, mindent megtettünk érted! – fakadt ki.
• Most már kár tagadni! - mondtam neki. – Könnyítsd meg a lelked! – mondtam gúnyosan.

Szinte leírhatatlan, hogy milyen érzéseket láttam az arcán. Először félelmet, de ez hamar átváltott dühbe, majd végül gúnyos mosoly terült szét az arcán. Gondoltam, hogy most próbálja menteni a menthetőt, de a reakciója még engem is meglepett.

• Pont azért mert szerettetek, volt könnyű becsapni titeket. - nevetett fel. – Elég volt egy két szép szó, és mindent elhitettek.
• Kifelé a házamból! Kifelé! - mondta apa neki és hangjából ítélve alig bírta visszafogni magát. Ritkán hallottam kiabálni, de most látszott rajta, hogy fortyog a dühtől.
• De...
• Semmi de! Tűnés.
• Ezt még nagyon megbánjátok! Engem nem lehet csak úgy kidobni! - szólt még vissza az ajtóból fenyegetően.

Amint elhagyta a házat a szüleim megsemmisülten ültek a helyükön. Még emésztették a dolgokat, nekem meg egy mázsás kő hullott le a szívemről. Végre ezen is túl vagyok. Amint lehet fel is hívom Krist és beszámolok neki mindenről. Őszintén szólva, sokkal jobb hogy így alakult, és nem jött el. Csak emésztette volna emiatt magát. Gondolat menetemet anya szakította félbe

• Miért nem mondtad eddig?
• Annyira szerettétek, hogy nem akartam nektek szenvedést okozni miatta. – vallottam be őszintén.
• Jaj Rob! Sajnálom, hogy így beszéltem Krisről veled. - nézett rám bűnbánóan!
• Semmi baj. Sajnos Nina jól ért a manipulációhoz.
• Ki tud még erről? – kérdezte apa, már valamivel nyugodtabban.
• A srácok meg Kris és a barátnői. Vickynek és Lizzynek sem mondtam semmit. - ahogy ezt kimondtam az említettek jelentek meg az ajtóban.
• Mit nem mondtál nekünk öcsi? – érdeklődtek, mivel hallották az utolsó mondatomat.

Gondolom anya láthatta rajtam, hogy nem akarok megint erről beszélni így belekezdett a mesélésbe helyettem. Mindent elmesélt a lányoknak kezdve attól, hogy reggel megjelent nála Nina egészen a távozásig. A lányok döbbenten hallgatták és mikor anya a végére ért azonnal indulni akartak, hogy jól helyben hagyják, de nem engedtük nekik. Nem kell a botrány. Sokáig nem tértek ők sem magukhoz, de egy idő után kértem, hogy ne beszéljünk többet róla. Semmi mást nem akartam csak minél hamarabb elfelejteni.

Végig beszélhettük az egész napot majd egy idő után elindultam haza. Mikor beértem a lakásba vettem egy forró fürdőt és megvacsoráztam. Már ágyban voltam, mikor elővettem a telefont, hogy felhívjam Kristent.

Egy csörgés után azonnal fel is vette.

• Rob! Szia!- hallottam meg a hangját, amitől megszállt a nyugodtság.
• Szia kicsim! - köszöntem én is neki és izgatott hangjától mosolyognom kellett. - Milyen napod volt? - kérdeztem.

• Fárasztó. Nehéz volt ismét belelendülni a munkába. Minden rendben volt az úton? Miért nyomtad ki előbb? Soká hívtál…- kérdezte.
• Sajnálom, nem tudtam beszélni! De nehogy túlhajszold magad! Még nem vagy elég erős! - mondtam neki komolyan.

• Ne aggódj szívem! A csajok amúgy sem engedik. - nevetett fel. - És te beszéltél a szüleiddel? - kérdezte félve.
• Igen beszéltem. Hát…ért egy- két meglepetés. – sóhajtott fel.
• Meglepetés? Ajaj, rosszul kezdődik. – mondta.
• El sem hiszed ki nyitott ajtót! – kezdtem.
• Ki? – kérdezett rá és éreztem a hangjában a kíváncsiságot.
• Nina. – mondtam egy sóhaj kíséretében.
• Nina? – döbbent meg. – Volt képe?
• Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor megláttam – feleltem és beszámoltam neki mindenről. Mikor a végére értem alig bírt megszólalni. Persze azt a részt nem említettem neki, hogy Nina miket mondott róla. Nem akartam, hogy egy percig is rosszul érezze magát miatta, pedig ahogy ismerem, biztos, hogy ezen rágná magát.
• Akkor most már minden rendben lesz? – kérdezte bizakodva.
• Igen, minden! - mosolyogtam. - Hiányzol nagyon!
• Te is nekem szerelmem. Amint letelik a három hét, kiveszem az éves szabadságom és hosszabb időre Londonba megyek hozzád. Már ha nem zavarok.
• Te sose zavarsz!
• Akkor holnap majd beszélünk. Sajnálom, de most mennem kell! Nagyon szeretlek Rob!
• Én is téged! Szia édes!
• Szia!

Letettem a telefont és próbáltam elaludni, de a gondolataim nem hagytak nyugodni. Folyton azok a dolgok jártak a fejemben, amiket Nina mondott Krisről. Abban biztos vagyok, hogy soha nem volt prostituált és nem is alkoholista, de a láttam, hogy viselkedett azon a partyn mikor sokat ivott. És ebben a három hétben is egészen biztos részt fog venni estélyeken. Ki tudja mit fog csinálni ha iszik? Nem Rob állj le!- utasítottam magam. Bíznom kell benne, nem rendítheti meg a bizalmam egy olyan nő, mint Nina. De akkor is... Ááá képtelenség, hogy megcsalna. Ezekkel a gondolatokkal merültem álomtalan álomba.

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Ránéztem és láttam, hogy csak az ébresztő órám kezdett csörögni. A fenébe, indulnom kell az irodába! – mérgelődtem magamban. Gyorsan kipattantam az ágyból, lezuhanyoztam és indultam is. Szerencsére apa mindent kézben tartott a távollétemben, így nem kellett szenvednem az elmaradt papírmunkával. Az cégnél mindenki lelkesen üdvözölt. Az egész napom arra ment rá, hogy átnézegettem a dolgokat és kilátogattam egy építkezésre is ahol szerencsére minden a tervek szerint alakult. A nap folyamán többször is beszéltem telefonon Krissel amitől csak jobb kedvem lett, és meg is nyugtatott, hogy ő is jól van. Úgy látszik, most minden rendbe jött, már csak ezt a 3 hetet kell kibírnunk, és ismét együtt lehetünk. Már épp indultam volna haza, mikor Tom és Caroline jelentek meg az irodámban.

• Sziasztok! Minek köszönhetem a látogatásotokat,
• Szia! Csak el akarunk hívni hozzánk vacsorára. Anya szervezkedett és a szüleid is jönnek, meg persze a srácok is. - mondta Caroline.
• Rendben akkor indulhatunk is, mert pont most fejeztem be mindent.
• Oké! Indulás! - szólalt meg Tom is.

Egész úton jókat nevettünk Tommal és kérdeztem, hogy a szüleit beavatta-e már az eljegyzésébe. Mondta, hogy megvárja míg Ashley, aki majd Londonba jön és együtt jelentik be.

Hamar oda értünk ahol már mindenki csak ránk várt. Köszöntünk mindenkinek és asztalhoz ültünk.

• Rob lehetne egy kérésünk? - szólalt meg Jack.
• Hát persze.
• Szóval, megtaláltuk a megfelelő házat magunknak csak kis újítások ráférnének. Esetleg elvállalnád? - bökte ki végül.
• Persze, nagyon szívesen! - feleltem. - Holnap megmutathatnátok, mert most minden jól halad és lenne idő megcsinálni. Mikorra terveztétek a beköltözést?
• Hát, mondjuk két hét múlva. – felelték kissé bizonytalanul.
• Addigra simán meg lesz. Holnap megnézem és kirendelek egy csapatot. - mondtam mosolyogva, Caroline izgatott arcára nézve.
• Köszönjük! – ölelt meg az említett.
• Igazán nincs mit!

Ezután csendben fogyasztottuk el a vacsorát majd átvonultunk a nappaliba beszélgetni. Furcsa volt, hogy Kellan egész idő alatt nem poénkodott, és egy idő után ezt szóvá is tettem.

• Mi az Kellan? Kifogytál a viccekből? – kérdeztem, mire Tom felnevetett.
• Kérdezd inkább Tom barátunkat. - felelte durcásan.
• Nos? - fordultam az említett felé.
• Fogadtunk, hogy megint nem sikerül ágyba csábítania egy francia nőt. A tét az volt, hogy ha én nyerek nem poénkodhat egy hétig, ha ő nyer, akkor megkapja a motoromat. És mint láthatjátok én nyertem. - vigyorgott, mint a tejbe tök.
• Majd legközelebb... - morogta Kellan.
• Mindig ezt mondja. - magyarázta Tom a többieknek, akik erre elnevették magukat. Kellan szája szegletébe is megjelent egy halvány mosoly, de hamar rendezte vonásait és újra felvette a durcás álarcot. Ez engem is mosolygásra késztetett.

Még sokáig beszélgettünk, de tíz óra fele fáradságra hivatkozva haza indultam. Este Kristen felhívott, én pedig olyan gyorsan nyúltam a telefonhoz, hogy majdnem levertem. Nem sokáig beszélgettünk, mert ismét mennie kellett. Megértettem, de picit rossz érzés volt. Hogy bírom én ki így ezt a három hetet?

Megbeszéltem Jackkel és Carolineal, hogy reggel első utam hozzájuk vezet és megyünk megnézni a leendő otthonukat. Mikor haza értem épp, hogy megfürödtem és már el is nyomott az álom.

Reggel amint elkészültem indultam is Jackért és Carolineért. Bő egy óra múlva mára leendő házuk előtt álltunk. Meg kell hagyni remekül választottak. Nyugodt környék volt, de mégis közel a belvároshoz. Emeletes ház volt, melyhez tartozott egy nagyobb udvar is, ahol egy medence is helyet kapott. Már láttam is magam előtt, hogy milyen lesz az egész, közben ők is hevesen magyarázták, hogy mit milyennek képzeltek el. És annyira nem is volt rossz állapotban szóval két hét biztosan elég lesz.

• Na akkor Caroline kezdheted a bútorokat megvenni, mert egészen biztos, hogy két hét múlva készen lesz és lehet berendezni. Még csak annyit, hogy írjátok le nekem, hogy milyen színű falakat akartok.
• Rendben. Akkor még ma el is küldöm neked. - mondta Caroline.
• Oké. Na nekem vissza kell mennem az irodába. A kulcsokat elkérhetném? Még ma kirendelek ide egy csapatot és megcsinálom a vázlatot. Már el is képzeltem az egészet!
• Nagyon szépen köszönjük! - mondták.
• Szívesen, de most már tényleg megyek. Sziasztok!
• Szia! - köszöntek el ők is.

Az irodába érve neki láttam a tervek kidolgozásának és a legjobb embereimet hívtam össze, hogy vállalják el a ház felújítását. Ezzel ment el szinte az egész napom, de nem nem bántam. Este mikor már hulla fáradtan feküdtem az ágyban kezembe, vettem a telefont, hogy tárcsázzam Kris számát. Máskor mindig az első csörgés után felvette. Most azonban csak a hangposta kapcsolt be. Tehát ki van kapcsolva. Az agyam ebben a percben mindenféle képet vetített le nekem. Kris kórházban, Kris más karjaiban, Kris egy buliban és még sorolhatnám. Nem! Biztos van rá magyarázata. Nem kell azonnal rosszra gondolni! – mondtam magamnak. Azzal a gondolattal tettem a fejem a párnára, hogy nem történt semmi rossz. Azonban akármennyire akartam nem sikerült elaludnom. Végül is a hosszas töprengés után elnyomott az álom. Ekkor még nem is sejtettem, hogy Kris miért nem vette fel a telefont és hogy mit terveznek ellenem.

Kristen

Elment. Talán ez volt az eddigi legnehezebb búcsúnk, mivel már én is annyira megszoktam, hogy itt van velem. Ahogy elváltunk, még integettem utána, de mikor beszállt a repülőgépbe, én és Ash is elindultunk. Csendben tettük meg a haza utat. Ash és én is a gondolatainkba mélyedtünk. Ashnek is van min gondolkoznia. Alig, hogy eljegyezték egymást, Tomnak máris vissza kell mennie. Van mit átgondolnia, ahogy nekem is. 3 hét…jó esetben, az rengeteg. Napi 1-2 telefon pedig semmi. Nagyon nehéz lesz, de megoldjuk. Legalábbis bízok benne. Miután Ash kirakott otthon, nem találtam a helyem. Csak tébláboltam a házba. Bekapcsoltam a tv-t, közben végig a telefont szorongattam, mert vártam Rob üzenetét, hogy megérkeztek, de ha megkérdezték volna, mit néztem, nem tudnám megmondani. Hiába vártam, se egy üzenet, se egy telefon, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni. Végüli meguntam a várakozást, és én hívtam fel, de kinyomta. Dühösen vágtam le a telefont magam mellé a kanapéra, de az tovább gurulva a padlón kötött ki. Lefeküdtem és a párnába fúrtam az arcom. Hogy fogom én ezt így kibírni?! Nem próbáltam még egyszer felhívni Robot, vártam, hogy visszahívjon. Nem tudom mennyi idő után, már majdnem elaludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Annyira megijedtem, hogy majd nem lefordultam a kanapéról. Gyorsan kaptam fel a telefonom és meg sem nézve, hogy ki hív szóltam bele. Legnagyobb örömömre szerelmem hangját hallottam meg a vonal túlsó végén.

• Rob! Szia!- szóltam bele izgatottan.
• Szia kicsim! Milyen napod volt? - kérdezte.
• Fárasztó. Nehéz volt ismét belelendülni a munkába. Minden rendben volt az úton? Miért nyomtad ki előbb? Soká hívtál…- rohamoztam meg egyből.
• Minden rendben volt az úton? Miért nyomtad ki előbb? Soká hívtál…- rohamoztam meg egyből.
• Sajnálom nem tudtam beszélni! De nehogy túlhajszold magad! Még nem vagy elég erős! - mondta.

• Ne aggódj szívem! A csajok amúgy sem engedik. – nyugtattam meg nevetve, de nagyon jól esett, hogy aggódik értem. - És te beszéltél a szüleiddel? - kérdezte félve.

• Igen beszéltem. Hát…ért egy- két meglepetés. – sóhajtott fel.
• Meglepetés? Ajaj, rosszul kezdődik. – mondtam és kikapcsoltam a tv-t is, hogy ne zúgjon a háttérben.
• El sem hiszed ki nyitott ajtót! – kezdte.
• Ki? – kérdeztem rá, már egyre kíváncsibban.
• Nina. – mondta egy sóhaj kíséretében.
• Nina? – döbbentem meg. – Volt képe? – nem tudtam elérni, hogy a hangomon ne érződjön a düh.
• Nekem is ez volt az első gondolatom, amikor megláttam – felelte.
  
  
  Elmesélt nekem mindent, én pedig döbbentem hallgattam. Néhány helyen komolyan vissza kellett fognom magam, hogy ne uralkodjon el rajtam a düh. Mikor befejezte szükségem volt néhány pillanatra, hogy lenyugodjak, majd ismét beleszóltam a telefonba.
• Akkor most már minden rendben lesz? – kérdeztem bizakodva. Elég volt már Ninából, most már ránk fér a nyugalom.

• Igen, minden! - felelte. - Hiányzol nagyon!
• Te is nekem szerelmem. Amint letelik a három hét, kiveszem az éves szabadságom és hosszabb időre Londonba megyek hozzád. Már ha nem zavarok.
• Te sose zavarsz! – mondta határozottan.
• Akkor holnap majd beszélünk. Sajnálom, de most mennem kell! Nagyon szeretlek Rob! – köszöntem el gyorsan, ugyanis hívtak vissza dolgozni.
• Én is téged! Szia édes!
• Szia!

Sajnáltam, hogy csak ilyen keveset tudtunk beszélni, de mennem kellett. A karom miatt komoly átszervezésekre volt szükség. Előrevettük azokat a munkákat, ahol csak az arcomat fotózzák, így viszont sikerül annyit kiegyezkednem, hogy ha minden feltorlódott munkát befejezünk, akkor hamarabb elmehetek. Nem akartam erről szólni Robnak, hagy legyen meglepetés, viszont addig, a neki mondottakkal ellentétben, nem sokat pihenhetek, de ennyi áldozatot megér.

Ez így ment napokig. A harmadik napon már éreztem Rob hangján, hogy picit neheztel rám, hogy mindig én köszönök el, de én továbbra is ragaszkodtam a meglepetéshez. Egyik este végre hamarabb hazaértem és írtam egy üzenetet szerelmemnek, hogy beszéljünk az interneten. Ott legalább láthatom is.

Türelmetlenül vártam, hogy végre megjelenjen előttem az arca, és mikor ez megtörtént, majd kiugrottam a bőrömből.

• Szia! – köszöntem, és próbáltam picit visszafogni magam.
• Szia szépségem! De jó újra látni! Hogy vagy?
• Most, hogy látlak remekül! – feleltem. – Te? – érdeklődtem én is.
• Szintén! Kissé fáradt vagyok, de annyira örülök, hogy látlak!
• Nemrég értem én is haza. – basszus, elszóltam magam.
• Most? Nincs már késő ahhoz? Mennyit dolgozol te? – kérdezte döbbenten.
• Nyugodj meg, nem sokat! Ez egy kivételes nap volt. – füllentettem.
• Biztos? – kérdezte kétkedve.
• Teljesen! – próbáltam határozottan mondani.
• Komolyan kérlek, hogy vigyázz magadra – mondta ismét. – Nem szeretném, ha bármi bajod lenne!
• Vigyázok magamra! De te is! Tényleg látszik rajtad a fáradtság, nálad meg még veszélyes is lehet a kimerültség, a figyelmetlenség. Próbálj meg többet pihenni! – fejtettem ki az aggodalmam.
• Megígérem! – felelte. – Képzeld Carolinék vettek egy gyönyörű házat, velünk újítatták fel. – újságolta.
• Tényleg? Biztos gyönyörű! Főleg ha ti dolgoztatok rajta. A külvárosban van?
• Igen, de még viszonylag közel a belvároshoz, minden szempontból tökéletes. – mesélte lelkesen.

Egy fél órát beszélgettünk még, mikor valaki csengetett. Rob is meghallotta és rögtön szóvá is tette.

• Csengettek? Ki az ilyenkor? – faggatott.
• Igen, el is kell köszönnöm. Megnézem ki az. –mondtam sietősen, mert az illető újra csengetett. – Holnap beszélünk! Imádlak! Vigyázz magadra!

Még megvártam, hogy ő is elköszönjön, majd siettem ajtót nyitni. Láttam rajta, sőt a hangján is hallottam, hogy nem örül neki, hogy megint félbeszakítottak minket, de remélem nem haragudott meg miatta. Fogalmam sincs ki lehet ilyenkor, és legszívesebben el is küldtem volna melegebb éghajlatra, de mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban, minden dühöm elszállt….