15. fejezet

Köszönjük az előző fejezethez érkezett kommenteket dorityika, Nóci, Szancsu, Orsy, SaDorka89 és Sz. nevű olvasóinknak. A pipákért is nagyon hálásak vagyunk. Szeretnénk, ha ide is sokan írnátok, mert mi is ebből tudjuk, hogy tetszik-e nektek a történet :D. Még nincs kijavítva ez a rész, így az esetleges hibákért elnézést kérünk. A fejezetnek a vége picit gonosz lesz xd...
Jó olvasást kívánunk hozzá!
Puszi: Wiky & Netty

Kristen

,,Két csinos nő közül az egyik mindig ideges a másiktól, de az talán még gyakoribb, hogy kölcsönösen utálják egymást."

Robert hamarosan követte a tekintetemet és éreztem, hogy ő is lefagy. A szemem gyorsan elkaptam Nináékról és Robhoz fordultam. Az arca fájdalmas grimaszba torzult. A többiek nem nagyon figyelték az eseményeket, mert nagyon lekötötte őket az imént történtek megtárgyalása.

-         Gyere menjünk ki! Most jobb, ha elmegyünk innen. – Kezdtem el kifelé húzni. Most rajtam volt a sor, hogy lenyugtassam.

Nem szólt semmit csak hagyta, hogy magam után húzzam. Nem igazán tudtam, hogy hova is akarom vinni, de azt semmi képpen se akartam, hogy most Nina miatt összevesszünk, így muszáj megbeszélni a dolgokat. Nikki azért amikor mentünk kifele felfigyelt ránk és megkérdezte, hogy hova megyünk, de én csak annyit mondtam, hogy haza. Végül is kint a kocsiknál kötöttünk ki, de ott megtorpant ezzel engem is visszarántva.

-         Nem muszáj miattam hazamennünk, csak picit…meglepett, hogy láttam egy régi ismerőst…- mondta, de én pontosan tudtam, hogy kiről van szó.

-         De nyugodtan elmehetünk, megértem ha zavar Nina, engem is John.

-         Nina? Honnan…? – kérdezte értetlenül.

-         Ismerem őt, azaz csak dolgoztunk régen együtt. – vallottam be az igazat, de ő nem reagált, így folytattam – Nem akartam eltitkolni, csak nem tartottam annyira lényeges dolognak, hogy ezen összevesszünk. – ferdítettem el egy kicsit az igazságot, ugyanis pontosan tudtam, hogy ez lényeges dolog.

-         Azt is tudtad, hogy itt lesz? – kérdezte semleges, szinte síri hangon.

-         Biztosra nem, mert ide nem kötelező eljönni, de igen, tudtam, hogy itt van és, hogy elég nagy eséllyel ide is eljön. – vallottam be, majd lehajtottam a fejem.

Vártam és csak vártam a reakciójára. Arra, hogy leszidjon, hogy elmondja, hogy csalódott benne, vagy hogy semmi baj és megbocsájt. Ő ehelyett egy kérdést tett fel.

-         Miért nem mondtad el?

-         Egyrészt nem akartam felszakítani a régi sebeidet, másrészt viszont önző módon nem akartam, hogy Nina bekavarjon, bezavarjon…a … kapcsolatunkban. – mondtam még mindig lehajtott fejjel.

Elgondolkozott, majd ismét megszólalt.

-         Csak még egy kérdésem lenne. Tőlem hallottál először a történtekről?

-         Persze! – kaptam rá a tekintetem – Az, hogy együtt dolgoztunk nem azt jelenti, hogy ilyenekbe be is avat és mielőtt felmerül benned a gyanú, amit nekem bizalmasan elmeséltél természetesen nem mondtam el senkinek.

-         Ezt nem is feltételeztem.

-         Nagyon haragszol? – bújtam oda hozzá és a szívemről hatalmas kő esett le, hogy ő is magához húzott.

-         Nem…igazad van, én se akarom, hogy akár csak egyszer is összevesszünk Nina miatt, csak máskor kérlek, mondd el rögtön az ilyeneket, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket.

-         Rendben, ezt megígérhetem!

Szorosan magához húzott és egy vérpezsdítő csókban részesített. Ha nem tartott volna jó szorosan, biztos, hogy nem tudok megállni a saját lábaimon. Karjaimat nyaka köré fonva viszonoztam hevesen a csókját. Egy idő után azonban kénytelenek voltunk elszakadni egymástól, de nagy örömre egy percre sem volt hajlandó távolabb engedni magától.

-         Visszamenjünk?

-         Szerintem menjünk haza. A többiek meglesznek nélkülünk. – mondtam.

Összekulcsolta az ujjainkat, majd elindultunk a kocsija felé. Udvariasan kinyitotta nekem a kocsiajtót, majd ő is elfoglalta a helyét. Az úton kellemesen elbeszélgettünk, ám észrevettem, hogy sem az ő háza, sem a hotel felé sem erre kell menni.

-         Hova megyünk? – adtam hangot az értetlenségemnek.

-         Elviszlek egy számomra kedves helyre. – mondta, majd rám mosolygott.

-         Hova pontosan? – kérdeztem izgatottan.

-         Majd meglátod! – mosolygott rám csibészesen, mivel tudja, hogy milyen kíváncsi természet vagyok.

Hiába faggattam nem mondta el, hogy hova is megyünk, viszont nagyon jót mulatott a kíváncsiságomon. Vigasztalás képpen összekulcsolta ismét az ujjainkat és az út további részét csendben tettük meg. Lassan viszont elhagytuk London határát és nemsokára Rob egy kis mellékútra kanyarodott le.

-         Ide jöttünk? – kérdeztem, amikor már a kocsit is leállította.

-         Nem egészen. Még egy kicsit sétálni kell, de nincs messze. – felelte.

Amikor kiszálltunk megfogta a kezem és elkezdett gyengéden húzni valamerre. Egy kis ösvényen haladtunk, majd tényleg nem olyan soká egy kis tisztásra értünk ki. Ősz lévén már a tisztás eléggé kihalt volt, viszont a látvány gyönyörű volt. Messziről lehetett látni a város fényeit és szerencsénkre a csillagos ég is tisztán látszott. Annyira megnyugtató volt az egész hely. Egyszerű, de mégis káprázatos. Teljes mértékben Robhoz illő.

-         Ez tényleg nagyon szép! – adtam hangot a gondolataimnak.

-         Tudom, hogy most ez a hely nem olyan nagy dolog, főleg, hogy már virágok sincsenek , de a kilátás gyönyörű. Mindig ide jövök, ha csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni és gondolkozni. Még akkor találtam rá, amikor… mind egy hagyjuk. – hagyta félbe a mondatot.

-         Amikor? – kérdeztem rá.

-         Amikor még … Nina miatt voltam kiborulva.  – Mondta ki nagy nehezen.

Rámosolyogtam, amivel azt is akartam neki sugallni, hogy nekem nyugodtan mesélhet azokról az időkről is. Persze nem mondom, hogy szívesen hallom Nina nevét, de az is az élete része volt, így természetesen érdekel. Rob mögém sétált majd hátulról átkarolt, én pedig a fejemet a mellkasának döntöttem. Gyönyörű volt a csillagos ég. Egy ideig csak csendben gyönyörködtünk a látványban és a gondolatainkba mélyedtünk, amikor egy dolog eszembe jutott.

-         Miért hoztál most el engem ide? – kérdeztem halkan, de így is meghallotta.

-         Szerettelek volna egy olyan helyre elvinni itt Londonban, amit te sem ismersz és egy hét múlva, ha rövid időre is, de el kell válnunk. Ha újra Párizsba leszel és ha hiányzok, feltéve ha hiányozni fogok…

-         Bolond! – nevettem fel – Persze hogy hiányozni fogsz!

-         Szóval, ha hiányzok – folytatta, de hallottam a hangján hogy mosolyog – akkor tudj egy helyre gondolni, ami csak a miénk.

Azt hiszem még levegőt is elfelejtettem venni. Egyszerűen annyira hihetetlen, hogy ennyi minden megváltozott az életemben. Eddig még sokszor magányosnak éreztem magam, most viszont itt vagyok valakivel, aki melegséggel tölti el a szívem, főleg amikor ilyeneket mondd. Megfordultam a karjai között, hogy a szemébe nézhessek. Gyönyörű tekintete ismét rabul ejtett, akárcsak a féloldalas mosolya, amit szintén annyira imádok.

-         Köszönöm. – suttogtam, majd gyengéd csókot leheltem ajkaira.

Azaz csak egy gyengéd csóknak indult, de ahogy én ős sem tervezett elengedni. Gyengéden szívogattuk egymás ajkait, majd nyelve végignyalta alsó majd felső ajkamat, miután már nyelvünk is bekapcsolódott és érzéki táncba kezdtek. Vadul téptük egymás ajkát, ám sajnos ennek a pillanatnak is vége szakadt, ugyan is kénytelenek voltunk elszakadni egymástól. Elég késő lehetett már, amikor elindultunk hazafelé. Rob visszavitt a szállodába, de nagyon nehezen búcsúztunk el egymástól, de végül a sokadik búcsúcsók után sikerült elszakadnunk. A szobámban boldog mosollyal az arcomon merültem el az álmok tengerében.

Reggel arra ébredtem, hogy valaki éppen rázogatva próbál felkelteni. Morgolódva fordultam a másik oldalamra, de az a bizonyos személy nem adta fel ilyen könnyen és egy rántással lehúzta rólam a takarót.

-         Kristen! Kelj már fel! Már így is átaludtad a fél napot! – hallottam meg Nikki sopánkodását –Meg már a telefonod is pittyegett!

Ez az utolsó mondat hatott és szinte őrült módjára ugrottam ki az ágyból és indultam a telefonom keresésére.

-         Na tessék! Rögtön ezzel kellett volna kezdenem! De előre szólok, ma csajos napot tartunk. Mondd meg a hercegednek is, hogy estig foglalt vagy! – folytatta Nikki.

Nagy nehezen megtaláltam a telefonomat is, és majd kiugrottam a bőrömből, amikor megláttam, hogy sms jött Robtól. Visszahuppantam az ágyba miközben olvastam.

,, Jó reggelt szépségem! Remélem jól aludtál és ma tudunk találkozni.

Csók Rob. ”

Hatalmas mosoly terült szét az arcomon ettől a rövid üzenettől is. Nem is értem magam. Sosem voltam az a gyorsan szerelembe eső típus, de most hiába tagadom magam előtt, hogy úgy néz ki, fülig szerelmes vagyok. Még szélesebb lett a mosolyom e gondolat hatására.

-         Na jól tippeltem? – kérdezte Nikki mosolyogva – Bocsi Kris, de délelőtt akkor is csajos program lesz! – mondta ellentmondást nem tűrően.

Tudomásul véve, hogy ezelől úgyse menekülhetek, írtam vissza Robnak. Megírtam neki, hogy délután a lányok programot szerveztek, de megígértem, hogy mikor végeztünk rögtön hívom és találkozunk. Csak tartanánk már ott…

-         És mit is akarunk csinálni? – kérdeztem Nikkit.

-         Elmegyünk vásárolni, beülünk egy kávézóba, mondjunk nekem is megmutattok pár dolgot.

-         Tényleg, te még szinte sehol sem voltál Londonban! – Esett le. Olyan természetes lett már, hogy Londonban vagyunk, hogy nem is jutott eszembe, hogy azért Nikkinek is illene megmutatni a várost.

-         Látom még tényleg fáradt vagy. – mondta nevetve – Na szóval készülődj, mert reggeli után indulunk. Robhoz meg mehetsz estefelé is. Amit akartok csinálni, azt akkor is lehet! – folytatta perverz vigyorral, mire hozzávágtam egy párnát.

-         Hiába tagadod! – alig tudta kimondani a nevetéstől.

-         Ki tagadja? - feleltem.

A nevetésünktől zengett az egész szoba, de Nikki egy idő után a fürdőbe parancsolt készülődni. Nem vittem túlzásba. Gyorsan megmosdottam, a hajamat gyorsan befontam és felkentem némi sminket. Ruhának egy egyszerű lenge szoknyát és egy hozzá illő felsőt választottam, és a szetthez egy-két kiegészítőt is feltettem. Mire végeztem, Nikki már az ajtóban toporgott, az idő közben megérkező Ashley-vel.

-         Na induljunk! Már így is elvesztegettük a délelőtt nagy részét! – mondta panaszosan Ash.

A vásárlásunkat úgy tudnám jellemezni, hogy berobbantunk a boltokba. Nem tudom, hány üzletet jártunk végig, de a végén már alig éreztem a lábamat. Nem sajnáltuk most a pénzt, mondván, hogy ha már itt vagyunk, használjuk ki. Nagy szatyrokkal végül egy kávézóban ültünk le és pihentünk egy kicsit. Viccesen meg is jegyeztem Nikkinek, hogy szép kis városnézés volt mondhatom, de ő csak letudta annyival, hogy majd Ash körbevezeti, amikor én már elmentem Robhoz. Na erre kíváncsi leszek…

Már esteledett, amikor elköszöntem a lányoktól, hogy mehessek Robhoz. Előtte azonban még visszamentem a szállodába, hogy gyorsan felfrissítsem magam. Írtam egy üzenetet Robnak, hogy megyek és nem soká már az ajtaja előtt vártam, hogy beengedjen.

Robert

Egész nap alig bírtam magammal. Szinte 10 percenként néztem délután a mobilomat, hogy jött-e üzenet tőle, de csak a fiúk zaklattak egy esti sörözéssel. Este viszont majd kiugrottam a bőrömből, mikor végre megérkezett a várva várt sms. Gyorsan még rendbe szedtem magam, és végszóra meg is hallottam a csengőszót. Az ajtóhoz siettem, ahol vettem egy nagy levegőt, hogy kissé lenyugodjak. Komolyan mondom, nem ismerek magamra, tényleg, mint egy szerelmes tini. Amint kinyílt az ajtó, Kris varázslatos mosolyával találtam szemben magam.

-         Szia!

-         Szia szépségem! – viszonoztam a köszönését hasonlóan széles mosollyal.

Meg sem várva a válaszát húztam magamhoz közel és tapasztottam ajkaimat az övére. Édesen becézgettük egymás ajkait.

-         Szépségem? Szóval szép vagyok? – kérdezte incselkedve miután elválltunk egymástól.

-         A legszebb! – válaszoltam őszintén.

-         Na persze… - megforgatta a szemét - …de azért köszönöm.

Félreálltam az útból, hogy bejöhessen. Udvariasan lesegítettem a kabátját, majd míg felakasztottam ő bement a nappaliba. Miután megbizonyosodtam, hogy nem kér se inni, se enni én is mellé telepedtem a kanapén. Azonban én még ezt a távolságot is sokalltam, így az ölembe húztam, amit ő nevetve tűrt és karjait a nyakam köré tekerte.

-         Hogy telt a napod? – kérdeztem érdeklődve.

-         Nagyon jól telt, de a végére már elfáradtam. A lányokkal elmentünk vásárolni, meg beültünk egy helyre kávézni és jól elbeszélgettük az időt. Persze úgy volt, hogy városnézésre indulunk, de a lányokból kiindulva sejthettem volna, hogy a város melyik részére kíváncsiak. – mesélte, amit én is mosolyogva hallgattam – És neked?

-         Nekem is jól telt, már alig vártam, hogy gyere. – vallottam be, amiért a számra adott egy rövid csókot – A fiúk hívogattak délután,mert el akartak menni valamerre, de mondtam, hogy nekem most jobb programom van.

-         Miattam nem kellett volna lemondanod! Ha lett volna kedved hozzá nem sértődtem volna meg, te is megértetted a mai programom a lányokkal. – Láttam rajta, hogy tényleg sajnálja, hogy miatta nem mehettem. Pedig erről szó sincs!

-         Ugyan már! Alig vártam, hogy találkozzunk, egy egyszerű sörözést bármikor be lehet pótolni! – nyugtattam meg.

-         Biztos?

-         Biztos! – mondtam határozottan, hogy minden kétségét elűzzem.

-         Szóval akkor egész este az enyém vagy! És mit terveztél mára? – a szeme szinte felragyogott, miközben ezt kérdezte és egyik lábát átvetette a derekam másik oldalára, és teljesen hozzám bújt – Nézzünk tv-t? Hallgassunk zenét? Nézegessünk képeket? – kínzott miközben arca egyre jobban közeledett az enyém felé – Vagy te mire gondoltál? – suttogta már egészen közel.

Válasz helyett ajkaink ismét egymásra tapadtak. Kezével a hajamba túrt, mikor nyelvein is bekapcsolódtak és szenvedélyes táncba kezdtek. Kezeimmel végig simítottam gerince vonalán, amitől éreztem, hogy megborzongott. Nem bírtam megállni és belemosolyogtam a csókunkba, de a mosoly hamar eltűnt az arcomról, amikor egyik keze besiklott a pólóm alá. Fenekénél fogva kissé megemeltem és hanyatt döntöttem a kanapén, majd felé másztam vigyázva, hogy ne nehezedjek rá. Az este további részét csak egymásnak szenteltük és ki tudja hányszor sikerült örömet okoznunk egymásnak…

Nina

Újra itt vagyok! Újra Londonban. Utoljára egy éve voltam itt és láss csodát csak visszasodort ide az élet. Nem mondom régen nem épp kellemes dolog miatt mentem el, de hát ez van. Az élet ilyen, és aki nem meri élni az nem is él igazán. De most itt a lehetőség, hogy mindent újra kezdjek. Hiába alakultak jól a dolgaim, tudom mi kell nekem és bármit bevetek azért, hogy meg is szerezzem. Nem mondom, hogy megbántam, amit tettem, de ez maradjon az én titkom. Elég lesz eljátszanom a lelkiismeretes kislányt és újra mindenki tárt karokkal fogad. Egy hete vagyok itt, de eddig lekötött a munka, most viszont már semmi sem akadályoz meg abban, hogy neki is lássak a tervemnek.

-         Szia drága! – szakított ki gondolataim közül John, az ügynököm – Örülök, hogy itt vagy.

-         Szia John! Ilyen bulit ki se hagynék, hisz ismersz. – mondtam, miközben két puszival köszöntünk.

-         Helyes! Mindjárt be is mutatlak pár fontos embernek, csak előtte még picit lenyugodok. – mondta és tényleg látszott rajta, hogy kicsit ideges.

-         Mert mi történt? – Kérdeztem értetlenül, miközben beleittam a pezsgőmbe. Persze ez csak udvarias kérdés volt. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy az ő bajait hallgassam, de mivel ajánlatos jóba lenni bizonyos személyekkel, magamra erőltettem egy aggódó tekintetet.

-         Csak felmérgeltek. Találkoztam az egyik régi ügyfelemmel, és ő minden féle hülyeséggel megvádolt. – húzta le egyszerre az összes pezsgőjét.

-         A volt ügyfeled? Ki az? – kérdeztem kíváncsian.

-         Kristen…Kristen Stewart. – hallottam meg a jól ismert nevet

-         Kristen? Ő is itt van? – Kérdeztem kissé sürgetve. Legalább vannak itt ismerősök, hátha tud nekem segíteni szerezni egy két megbízást. Azt hiszem már meg is van, kivel kell jóba lennem. Ő már jó ideje van a szakmában, ismert a neve. Nála jobb kapaszkodót keresve se találnék.

-         Persze, ott vannak! – bökött a kezével balra a tömegbe – Azzal a bájgúnárral meg a kis pereputtyal. –tette hozzá John idegesen.

A szeme viszont megakadt egy személyen…Tomon. De ha Tom itt van, akkor ő is itt van. Rob! Ez az Nina! Látod a kisujjadat sem kell mozdítanod és minden az öledbe hullik! – nevettem fel magamban. Minden tökéletesen alakul.

-         Bájgúnár? Kire gondolsz? – kezdtem el faggatni újra.

-         Egy ilyen magas, sötétszőkés hajú gyerek. A pasija vagy ki.

Nem figyeltem John további bosszankodására. Ez biztos Rob! De várjunk csak...Kristen pasija?! Hmm…ez picit megbonyolítja a helyzetet. Hát úgy néz ki, le kell mondanom Kristen segítségéről, de ennyit megér. Muszáj most már elkezdeni a dolgokat, már így is rossz irányba haladnak a történések. A kezembe kell vennem az irányítást. Sajnálom Kristen…de visszajöttem! Jobb lesz ha szépen visszamész Párizsba, mert Rob az enyém! – gondoltam, miközben a kis társaságot néztem és arcomra hatalmas mosoly kúszott.

Kristen

A napok szinte csak úgy repültek. A másnap reggel fantasztikusan indult, főleg mert Rob mellett ébredhettem fel. A reggeli csók picit hosszúra sikeredett, de utána hatalmas mosoly terült szép az arcomon. Az egész délelőttöt együtt töltöttük. Közösen megreggeliztünk, majd elmentünk sétálni a városba, végül pedig beültünk egy étterembe ebédelni. Bátran állítom, hogy életem legjobb délelőttje volt. Délután csak nem hagyták békén a fiúk Robot, így leegyeztettük, hogy a lányokkal kiegészülve este elnézünk valamerre. Persze Nikkiéket se kellett kétszer hívni. Az este szintén remekül sikerült, de mi Robbal csak nagyon keveset ittunk. Nem állt szándékunkban lerészegedni, de Kellannék helyettünk is ittak. Már majdnem reggel volt, mikor úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni, de Kellant már alig állt a lábán, így Tomék vállalták, hogy hazaviszik. Rob pedig engem és Nikkiéket vitt vissza a szállodához. Amikor viszont mentem volna fel a szobámba a lányok után, Rob még visszahúzott egy pillanatra. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem holnap elmenni a szüleihez vacsorázni, mivel ez az utolsó hetem itt és még szeretnének velem találkozni. Ez a gesztus nagyon jól esett több okból is. Örültem, hogy ismét Robbal lehetek, meg Lizzyéket is láthatom, de ugyan akkor szintén jó érzés volt, hogy a családja is ilyen kedvesen fogad ennyi év után is. Persze igennel válaszoltam, de egy kérdés azért felmerült bennem. Rob szülei még nem is tudják, hogy mi együtt vagyunk és ezt Robnak is felvetettem. Ő mosolyogva csak annyit válaszolt, hogy itt a remek alkalom, hogy megtudják. Ezt követően és egy édes búcsúcsók után én is felmentem a szobámba, de nagyon sokáig nem sikerült elaludnom. Az egész napon gondolkoztam illetve a holnapi vacsorán. Valahogy rossz előérzetem támadt, de nem tudtam megmagyarázni, így végül ráfogtam az izgalomra. Ekkor még nem is sejtettem, hogy igen is oka volt a megérzésnek.

Másnap este Rob jött értem és vitt el a szüleihez. Egész utat végig beszélgettük és végig fogta a kezem, ami különösen jól érzéssel töltött el. Amikor megérkeztünk Clare kedvesen fogadott minket.

-         Jaj drágáim! De örülök, hogy megjöttetek! Gyertek beljebb. – állt félre az ajtóból.

Beérve engem és Robot is egy nagy öleléssel köszöntött, majd őt Richard és Lizzyék váltották. A lakásban már a vacsora isteni illata érződött, de először Clare még a nappaliba irányított minket, ahol mind helyet foglaltunk.

-         Örülök, hogy ismét eljöttél hozzánk Kristen! – mondta mosollyal az arcán Richard.

-         Én köszönöm a meghívást! – köszöntem meg a kedvességüket.

-         És hogy vagy? Milyen volt a divathét? – kérdezte lelkesen Vick, de Lizzy is hevesen bólogatott jelezve, hogy ő is hallani akarja.

-         Nagyon jól vagyok és remekül telt. Kissé fárasztó volt, de minden remekül alakult… - Folytattam volna tovább is, de éreztem, hogy Rob összekulcsolta a kezeinket. Abbahagyva a mesélést rá kaptam a tekintetemet, majd a családjára. Clare tekintete a kezünkre siklott, majd a kezdeti döbbenet után hatalmas mosoly terül szét az arcán.

-         Ez az, amire gondolok? – kérdezte izgatottan.

-         Igen anya! – válaszolt Rob – Kristen és én egy….

Mielőtt kimondhatta volna a házat a csengő hangja töltötte be. Értetlenül nézett Rob a szüleire, akár csak én őrá. Nem tudtam, hogy várunk még valakit, de ahogy körbe néztem mást is meglepett a hírtelen látogató.

-         Egy pillanat! Csak megnézem, hogy ki az. – állt fel Clare, hogy ajtót nyisson.

Hamarosan hangok szűrődtek be nappaliból, mi pedig érdeklődve a vártuk a vendéget.

-         Remélem nem zavarok. Bocsánat a késői látogatásért, de nem rég érkeztem meg a városba és szerettem volna köszönni Önöknek. – hallottam meg egy túlságosan is ismerős hangot.

-         Ugyan drágám dehogy zavarsz! Örülük, hogy itt vagy! Remélem vacsorára is itt maradsz velünk. – hallottam meg Clare hangját is.

-         Persze ezer örömmel, de csak ha nem okozok gondot.

Rob keze ökölbe szorult, végszóra pedig megjelent az ajtóban is a kellemetlen látogató. Rá nem jellemző egyszerű öltözetben, bájvigyorral az arcán, ártatlan, bűnbánó szemekkel nem más jelent meg, mint Nina. Lehet, hogy magára erőltette a bájos kislány szerepet, de én láttam a gúnyos mosolyát, ami semmi jót sem tartogat…