14. fejezet (első rész)

Sziasztok! Itt is a következő fejezet első része. Holnap érkezik is a második fele, mert azt még mára nem sikerült befejezni és nem akarjuk összecsapni. Az esetleges hibákért most is elnézést kérünk. Nagyon szépen köszönjük az előző fejezethez érkezett komikat és pipákat. Wiky-nek is szép születésnapi ajándék volt a 6 komment! Reméljük ehhez is hasonlóan sokat kapunk :D

A fejezethez jó olvasást kívánunk!

Puszi: Wiky & Netty

Kristen

Miután a lányok magamra hagytak, egyedül maradtam a gondolataimmal. Hirtelen belém hasított a gondolat, hogy már csak 2 hetem van. Ebből egy hét szinte teljesen eltelik a munkával, úgyhogy vészesen fogy az időm. Igazuk van a lányoknak, minél hamarabb rendet kell végre tennem magam körül. Rendeznem kell a dolgokat Robbal... Este nagyon fura érzés kerített hatalmába, ahogy befeküdtem az ágyba, ahol még a tegnap estét Robbal töltöttem. Az emlékek ismét megrohamozta, amitől ismét hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Ilyet már rég éreztem, de alig várom már a holnap reggelt és ez még a miatta érzett izgalmamat is elnyomja. Másnap reggel olyan kipihentem ébredtem, mint az elmúlt hetekben még sose. Nikki is szép lassan ébredezni kezdett, de ahogy láttam őt megviselte a tegnapi utazás. Igazság szerint fogalmam sincs mikor jöhetett be este, de biztos nagyon jól csinálta, mert a zajokra fel szoktam ébredni. Szép lassan, nyugodtan elkészültem, majd Nikkivel karöltve átmentünk Ashleyhez, hogy lemenjünk ebédelni. Mint mindig most is várnunk kellett rá, de nagy nehezen sikeresen lejutottunk az étteremben. A reggeli is nyugodtan telt el, egészen addig míg Ashley fel nem vetette egy új ötletét.

-       Tegnap már Nikkivel beszéltünk róla, de most mondjuk neked is, hogy ma este a többiekkel elmegyünk közösen valahova vacsorázni. Lényegében ez egy ilyen köszöntő Nikkinek, úgyhogy este tedd magad szabaddá. - mondta ellentmondást nem tűrően.

-       Gondolom hiába is ellenkeznék.

-       Pontosan! - mondta Nikki is.

-       Rendben. És hova megyünk?

-       A fiúk intézik, a mi dolgunk csak elkészülni este. Viszont van még egy feladatod. Mivel tegnap este eléggé....hát...lefoglaltad Robot - Mondta mire csúnyán néztem rá. Ezt egész életembe hallgatni fogom.

-       Ő se tud még róla és ha ma reggel úgyis találkoztok akkor itt a remek alkalom, hogy őt is beavasd.

-       Pont nekem? Úgy tűnik, mintha én hívnám el.

-       Ugyan dehogy! Na szóval ma este 8-kor! A fiúk majd megmondják neki, hogy hova.

Nem akartam, de ha akartam volna se tudtam volna ellenkezni. A reggeli befejezése után gyorsan elköszöntem a lányoktól, mivel már indulnom kellett Rob munkahelyére. Egyszer elmagyarázta nekem, hogy hol dolgozik, így bízok benne, hogy könnyedén oda fogok találni, azonban előtte tettem még egy kis kitérőt. Ha már rám pazarolja a reggelét, az a minimum, hogy viszek neki egy kis reggelit. Vettem két péksüteményt meg két kávét, majd mentem a munkahelyére. Mivel nem beszéltünk meg részleteket gondoltam, hogy nem az épület előtt fog rám várni, így miután a portás eligazított az irodája felé vettem az irányt. Az ajtó előtt még tétováztam egy kicsit, de végül bekopogtam. Hallottam egy halk szabadot, majd egy nagy levegő után beléptem.

-       Jó reggelt! Remélem nem zavarok, csak délután már nem érek rá azért akartam ilyen korán találkozni.

-       Ugyan nem zavarsz. Gyere nyugodtan. Foglalj helyet. – mondta, majd az irodájában lévő kanapé felé mutatott.

-       Hoztam egy kis reggelit, ha már elveszem itt az idődet. – emeltem fel a kezemben lévő finomságokat.

-       Életmentő vagy. – mondta mosolyogva.

Kényelmesen helyet foglaltunk, majd átadtam a neki szánt kávét és péksüteményt.

-         Miről szerettél volna beszélni? – tért rá rögtön a lényegre.

-         Öhm… nem is tudom hol kezdjem. – mondtam, miközben leraktam a kezemből a dolgokat – Igazából a tegnap estéről szeretnék beszélni. – folytattam mire láttam, hogy minden figyelmét nekem szenteli – Azt hiszem reggel picit félreértettük egymást. Legalábbis bízok benne. – csak legyen igaza a lányoknak könyörgök különben nagyon beégetem magam.

-         Nézd nem kell magyarázkodnod. Megértettem reggel és elfogadom…

-         Nem! Épp ez az, hogy félreértetted vagy én fogalmaztam félreérthetően, de mind egy is.

-         Akkor már tényleg nem értek semmit. Reggel azt mondtad, hogy nem akarsz többet, akkor?

-         Mert te nem akarsz? – kérdeztem félve.

-         Az most lényegtelen. Én egyedül kevés vagyok hozzá. Az a lényeg, hogy te mit akarsz.

-         De fontos! Nekem fontos. Te mit szeretnél? – Kérdeztem rá újból. Csak mondja ki. Elfogadom bármelyiket, de igaza van, ketten kellünk hozzá. Azt hiszem, lassan én tudom mit akarok, de most már az kéne tudnom, hogy ő mit akar.

-         Hogy én mit akarok? – húzta az időt, miközben megszakítva a szemkontaktust oldalra fordította a fejét és erősen gondolkozott – Nem tudom… - én szerintem még levegőt is elfelejtettem venni - …azaz pontosan tudom, hogy mit akarok, csak azt nem tudom, hogy lehetséges-e. Nézd nekem a tegnap este többet jelentett holmi kalandnál, viszont van bennem egy csomó kérdőjel.

-         Hát tedd fel a kérdéseidet. Hátha tudok legalább egy részére válaszolni. – bíztattam, ugyanis mélységesen egyet értettem vele.

-         Akkor holnapig is itt lennénk. De a legfontosabb, hogy te hogy érzel? Csak én érzek többet? Egyáltalán mit érzünk? És ha még netalántán több is lenne belőle, akkor működne? Hogy? Te ott én itt? 1 hónapban egyszer összefutnánk vagy hogy?  - szinte ugyan azok a kérdések amelyek bennem is felmerülnek, de azt ezekből megtudtam amit megakartam.

Miközben ezeket kérdezte idegesen felállt és elkezdett járkálni. Tudtam, éreztem, hogy meg kell tennem. Nem érdekel, ki mit gondol rólam, lehet túl gyors, lehet túl sokat szenvedünk. Egyszerűen nem érdekel. Ez az én életem és egyszer élünk. Ha nem teszem, meg örökre bánni fogom. Az arcomon egy hatalmas mosollyal felálltam majd szépen elé sétáltam. Értetlenül nézett rám, de nem hagytam neki sok időt agyalni. Gyengéden kezeim közé fogtam az arcát, majd ajkaimat az övéhez érintettem. Próbáltam minél gyengédebb lenni, de mézédes ajkai csak úgy vonzottak. A derekamnál fogva húzott minél közelebb magához, miközben ajkaink egy percre sem szakadtak el egymástól. A levegőhiány miatt viszont kénytelenek voltunk elengedni egymást és én próbáltam egy épkézláb mondatot összehozni.

-         Ezzel azt hiszem válaszoltam a kérdéseid egy részére, viszont a jövőre vonatkozóakra nem tudom én se a választ. Viszont egyet tudok, hogy bármi is ez köztünk én nem akarom veszni hagyni. – mondtam, miközben ő a homlokát az enyémnek döntötte – Azt hiszem mindkettőnknek van mit átgondolnia, és erre most van is időnk. Egy hétig ki se látszok majd a munkából, ez idő alatt neked is van időd mérlegelni. Az egész hetet egy elegáns összejövetellel zárja. Ha úgy gondolod, hogy akár mi is ez köztünk, de kialakulhat belőle valami igazán jó, akkor várlak azon a rendezvényen.

-         Rendben! De te nem fogsz megszökni? – kérdezte csibészes mosollyal.

-         Eszemben sincs. – feleltem miközben a szemébe néztem. Elvesztem ismét gyönyörű szürkés szemeiben.

-         És akkor nem is találkozunk a héten? – kérdezte kissé letörten.

-         Nem tudok semmit ígérni – válaszoltam én is szomorúan – de ha lesz egy kis szabadidőd szívesen várlak a programokon. – mondtam már lelkesebben.

-         Minimum egyszer feltétlenül megnézlek. – húzott ismét közel magához.

-         Helyes válasz! – nyomtan egy puszit az arcára – Na de gyere együk meg a reggelit, mert még a végén kihűl, aztán nem venném a lelkemre, ha miattam éhen halnál. – fogtam meg a kezét, majd húztam vissza a kanapé felé, amit ő csak nevetve tűrt.

-         Igenis kisasszony!  - felelte nevetve, ami az én arcomra is mosolyt csalt.

Lényegében nem jutottunk végső döntésre, de tudtam, hogy nem csak én agyalok kettőnkön annyit.  És ez most elég is. A jövőt hagyjuk későbbre, most csak élvezzük a jelent. A reggelit jó hangulatba fogyasztottuk el, miközben végig faggatott, de én minden kérdésére örömmel válaszoltam. Hamarosan azonban mennem kellett ugyanis, neki és nekem is dolgom van még, de az utolsó pillanatban még eszembe jutott valami.

-         Majd el felejtettem, ma este a lányok meg tudtommal a fiúk is szerveznek egy közös vacsorát. Tegnap ugye megérkezett Nikki és ez egy olyan köszöntő lesz neki. Részleteket még én sem tudok, de azt mondták majd a fiúk felvilágosítanak.

-         Na arra várhatok. Majd inkább keresem én őket, mert ha rajtuk múlik , utolsó pillanatban tudom meg, de persze ezer örömmel ott leszek. De Kristen akkor jövő hét végéig mi legyen? Viselkedjünk úgy, mint eddig?

-         A mai este szerintem igen, mondjuk ott lesznek a többiek is, úgyhogy már lehetőség amúgy sincs, de szerintem most kell ez az idő, hogy átgondoljuk a dolgokat.

-         Egyet értek. Hát akkor még egyszer köszönöm a reggelit és a meghívást. További szép napot! – mondta majd adott egy puszit az arcomra.

-         Neked is! – feleltem, majd elhagytam az irodáját.

Ahogy kiértem az épületből ugrálni lett volna kedvem, de kénytelen voltam visszafogni magam. Nem volt kedvem most kocsikázni, így hiába szemerkélt kissé az eső inkább gyalog tettem meg az utat vissza a szállodába. Picit hosszú volt, de kifejezetten jól esett, főleg hogy mióta itt vagyok picit elhanyagoltam a testmozgást.  Az este még kellemesen eltelik, de holnaptól végre elkezdődik, amiért ide jöttünk. A divathét.

Hát az este nem épp úgy alakult, ahogy elterveztük, ugyanis Tom és Ash szépen kivonták magukat alóla. Arra hivatkozva, hogy elleszünk mi nélkülük is lemondták a ma estét. Így végülis nélkülük indulunk neki, de Nikki is külön jön oda, mert előtte még ,,valami dolga ” akadt. Egyedül indultam el az időközben megbeszélt étteremhez. Szép, kis hangulatos hely volt, de ahogy láttam nem annyira felkapott hely, de biztos finoman főznek, ha ide hoztak minket. Amikor oda értem nagy döbbenetemre csak Robot találtam ott.

-         Szia! Csak így egyedül? – köszönt mikor odaértem.

-         Szia! Ezt én is kérdezhetném. Kellan? – kérdeztem értetlenül.

-         Őszintén már itt kellene lennie, de Nikki meg Tomék?

-         Tomék? Ők nem jönnek? Nem is tudtad? – kérdeztem egyre értetlenebbül miközben én is helyet foglaltam az asztalnál.

-         Nekem azt mondták, hogy veled jönnek… - nem fejezte be a mondatot, mert láttam az arcán, hogy hírtelen mindent megértett – Szóval szervezkedtek.

-         Úgy tűnik. – Állapítottam meg én is. A drága barátnőim jobb ha menekülnek!

-         Azért meg kell hagyni ügyesen csinálták. – tette hozzá Rob – De ha már így alakult, akkor szerintem rendeljünk. A számlát meg majd elküldjük nekik, ha már ő szervezték ezt a randit.

-         Oh szóval ez egy randi? – Kérdeztem csibészesen. Nem tudod Robert, hogy kivel kezdtél még!

-         Megfogtál. Erre jelen állapotunkban van helyes válasz?

-         Nincs! De szeretem látni, ha legalább egy kicsit is zavarba tudlak hozni. – a válaszom hallatán nevetés tört ki belőle, ami engem is megnevetetett.

-         Te kis boszorka. – felelte – Na ezt még visszakapod.

-         Alig várom. – feleltem ismét csibészesen – Na de rendeljünk, mert farkas éhes vagyok!

Az biztos, hogy hálával tartozok a többieknek, mert remekül telt a vacsora. De ez akkor se volt szép tőlük, mert annyiban talán egy kicsit fura volt a helyzet, hogy épp megbeszéltük, hogy most mindketten gondolkozunk a dolgokon. Jó mentségükre legyen, hogy ők erről nem tudtak, mert nem akartam szétkürtölni, de akkor is még ezért számolunk. Rob a vacsora után visszakísért a szállodába, majd ő is hazafelé vette az irányt. Ezen a héten sok minden eldől, de azt hiszem ez a mai este segített a döntés meghozatalába….

EGY HÉT MÚLVA

Ez a hét villámgyorsan elszaladt, de bőven elég is volt ennyi. Már alig állok a lábamon. Ha nem épp a kifutón kellett lennem, akkor is mindig volt valami dolgom. Az egész alatt többször is felléptem, de a többi eseményen is meg kellett jelennem. Igazság szerint ezek a bemutatók nem a kedvenceim, mert itt annyira merevnek kell lenni, hogy még csak véletlenül se vonhatjuk el a figyelmet a ruháról. Lényegében komoly tekintettel és merev testtartással kell végig vonulni a kifutón és ezt nem szeretem, de hát ezt kell csinálni. A különféle bemutatókon csak úgy nyüzsögtek az emberek, persze főleg a híresebb körökből. Divattervezők, nagy divatcégek emberei, hírességek mind sorba látogattak el ide. Ez a hét a londoni divattervezőké, ahol félévente megmutathatják a munkáikat. Meg kell hagyni minden tisztelet az övék, mert fél év alatt ennyi ruhát megtervezni, kivitelezni nem semmi. Most is nagyon kitettek magukért. Még amikor először szerveztek ilyen divatheteket, eléggé kétkedve fogadták a sokszor extrém illetve vad frizurákat, ruhákat. Ma viszont már az egyik legjelentősebb eseménnyé nőtte ki magát Londonban. Több mint 60 bemutató és 40 prezentáció fut le egy hét alatt. Azt be kell vallani, itt tényleg nem fogják vissza magukat a színeket és a formákat, de a hajakat illetően se, de ezek már a bemutató részévé váltak. Nekem is olyan szinte már elvont kinézetet varázsoltak, hogy álmomba se hittem volna, de természetesen ezek nem is utcai viseletnek lettek tervezve. Azért szerencsére úgy néz ki elégedettek voltak velem, így tényleg sikerült javítanom a hónap eleji teljesítményemen. De emiatt a hetem nagyon kimerítő volt. Minden nap mire hazaértem alig jutott időm valamire. Robbal szinte alig beszéltünk, és még Nikkiékre se lett volna időm, ha nem egy szállodába laknánk. De most már ezen is túl vagyok, ami azt jelenti, hogy már csak egy hetet vagyunk itt. Ez a gondolat mindi elszomorított. Nem csak amiatt, mert újra el kell hagynunk Londont, de most Robot is itt kell hagynom. Meg természetesen a többiek is hiányozni fognak, hiszen ők is már nagyon a szívemhez nőttek. Egy picit azért aggódok Tomékért is. Nem tudom, hogy oldják meg, de ismerem a barátnőmet. Látszik rajta, hogy egyre jobban kötődik Tomhoz és ha esetleg nem sikerül nekik megoldani a távolság kérdését, akkor nagyon össze fog törni. De én teljes szívemből drukkolok nekik. Visszatérve Robhoz, amikor csak volt egy kis időm folyton ő járt az eszembe. Az eddigi, ha lehet úgy mondani végleges döntésem nem változott csak egyre jobban erősödött bennem és ma van a záró buli estéje. Nagyon félek, hogy esetleg nem lesz ott, pedig meg van arra is az esély. Nem is tudom mit csinálok akkor, de az hatalmas csalódás lenne. Azért próbálom magam erre a lehetőségre is felkészíteni lelkiekben.

Sajnos az előbb említett dolgok mellett mégis történt valami a múlt hét folyamán. Még sem volt olyan zökkenőmentes minden ugyanis olyat tudtam meg, ami elég nagy gondokat okozhat a jövőben. Én személyesen nem találkoztam vele, de ez nem meglepő, hiszen rengetegen voltunk, viszont másoktól hallottam, hogy ő is itt van…Nina. Már a hét kezdetén el kezdem kérdezősködni ezután, mert nem bírtam a kíváncsiságommal.  Komolyan…ha még nem lenne elég bajom. Még Robnak nem szóltam, sőt még senkinek. Nem akartam, hogy Robbal véletlenül összefussanak, így Robot lebeszéltem arról, hogy eljöjjön megnézni akár egy bemutatót is. Nem egészen értette miért kérek ilyet, de végül sikerült annyival meggyőznöm, hogy majd később elmagyarázom. Ezzel sikerült egy kis időt nyernem. Most már tudom, hogy mindenképpen szólnom kell neki, hogy ismerem és ezt a mai estén tervezem. Ma Nina szerintem biztos ott lesz, szóval előtte mindenképp tisztáznom kell ezt Robbal. Nem tudom, hogy fogadja, de élet döntött helyettem a kérdésben, mert most már el kell mondanom. Csak könyörgök, sikerüljön vele hamarabb beszélnem, minthogy találkozzanak. Imádkozom érte. Ha egyáltalán eljön persze…