Táncra kelt szenvedély: 10.fejezet

Sziasztok!

Végre valahára megszületett ez a fejezet is és igaz hogy késtem egy órát de remélem megérte rá várnotok. Ez lenne a Táncra kelt szenvedély első kötetének a befejezése, de nem tartok szünetet hanem amint megírtam a következőt hozom is a második kötet első fejezetét.

Kicsit lehet értetlenül fogalmaztam, de remélem így is érthető.

Nem is húzom tovább az időt! 

Jó olvasást!

Puszi: Wiky

/Robert szemszög/

„Az a boldogság, amely egy adott okból fakad, a nyomorúság egyik formája csupán, hiszen az adott okot bármely pillanatban elvehetik tőlünk.”

Másnap reggel az ébresztőórám visító hangjára ébredtem. Gyorsan mielőtt Kris felébredhetett volna kinyomtam és visszahanyatlottam a párnámra. Még most is alig akartam elhinni, hogy tegnap ténylegesen is egymáséi lettünk. Szinte szárnyaltam a boldogságtól. Pár percig csöndben kémleltem a plafont, majd eszembe jutott, hogy ma már órákra kell mennünk és egy óra múlva kezdődnek is. Pedig jó lett volna még így feküdni egy kicsit. Miután kiszakítottam magam a gondolataim fogságából Kristen felé fordultam és apró puszikkal borítottam be bársonyos arcát. Pillanatok múlva pedig rám emelte csillogó barna szemeit.

• Jó reggelt szépségem! – mondtam neki és egy csókot nyomtam ajkaira.
• Hmm... – nyújtózkodott egyet, majd megszólalt. – Neked is jó reggelt. El tudnék viselni mindennap egy ilyen ébresztőt. – mosolygott rám.
• Hidd el, hogy én is viszont ma már óráink vannak szóval ha nem akarunk elkésni akkor most kell felkelnünk.
• Tudom, de olyan jó így. – mondta és hozzám bújt.
• Tudom kicsim, de ha nem akarunk lebukni, hogy nem a szobánkban aludtunk akkor most kellene kiosonni.
• Igazad van. – majd egy csók után magára tekerte a lepedőt és bevonult a fürdőbe, hogy felöltözzön. Én is magamra kaptam a ruháimat, majd együtt, óvatosan, elosontunk a saját szobánkig.
• Milyen óráid lesznek ma? – kérdeztem meg gyorsan.
• Azt hiszem két óra tánc elmélet és utána egy balett óra, egy latin tánc és hipp-hopp. Neked?
• Nekem is csak nem ilyen sorrendben szóval nem igen találkozunk ma. – jegyeztem meg kicsit csalódottan.
• De este találkozunk ugye? – kérdezte.
• Persze. Együtt megyünk vacsorázni is. Jó legyél. – mondtam és egy csók után elindultam a szobánkba.

Odaérve a srácok még húzták a lóbőrt, ezért a lehető legnagyobb csendben lezuhanyoztam és felöltöztem. Épp elkészültem, mikor a srácok elkezdtek ébredezni, de amint észre vettek azonnal várakozóan tekintettek rám, hogy kezdjek el mesélni.

• Srácok, ígérem később mindent elmesélek, de most sietnünk órára. 10 percetek van elkészülni. – mondtam nekik majd vártam amíg két perc alatt elkészültek.
• Jól van akkor vessük bele magunkat a tanulásba. – mondta Kellan kevés lelkesedéssel.
• Jaj, ugyan már. Nem azért jelentkeztünk, hogy megtanuljunk mindent a táncról, amit eddig nem tudtunk? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Jackson.
• De akkor még nem sejtettem, hogy ilyen csajokkal leszünk körül véve. – bökött a nagy melák Ashleyék felé.
• Kris merre van? – kérdeztem, mikor odajöttek hozzánk.
• Valaki engem emlegetett? – hallottam meg csilingelő hangját a hátam mögött. Megfordultam és gyönyörű mosolyával találtam szembe magam.
• Merre jártál? – kérdeztem miközben átöleltem.
• Hát...ööö... én csak lassabban öltöztem, mint a lányok. - mondta ezt az elég gyengére sikerült magyarázatot. Itt valami nem stimmel. - állapítottam meg és kicsit furán is nézhettem rá mire hirtelen megcsókolt és azonnal kirepült a fejemből minden ésszerű gondolat. Csak ő járt a fejemben, miközben mámorító csókját éreztem az ajkamon. A levegőhiány miatt elkellet szakadnunk egymástól és már nem is emlékszem mit akartam neki mondani. Ez a csaj aztán tudja, hogy kell egy pasi fejét teljesen elcsavarni. – gondoltam miközben a szám mosolyra húzódott, de az a furcsa érzés még mindig ott motoszkált bennem.
• Tényleg ti már leadtátok a jelentkezést a záróbuli versenyére? – fordult felénk Bella.
• Egyedül azt amire Krissel neveztem, de terveztük, hogy a fiúkkal csapatként is indulunk. Ti? – kérdeztem vissza.
• Mi is ezt beszéltük meg. Szóval ma el kellene már intézni a jelentkezést, mert lecsúszunk róla. – figyelmeztetett minket Nikki.
• Majd én elintézem. Jössz velem? - fordult Jack Nikki felé, aki mosolyogva bólintott és elindultak. Magamban jót mosolyogtam rajtuk. A nyakamat rá, hogy összejönnek még a nyár vége előtt. Ahogy láttam a többieknek is hasonló gondolatok keringhettek a fejükben, mert mindannyian mosolyogva nézték távolodó alakjukat.
• Na mi meg gyerünk órára. – mondta lehangoltan Bella, majd vetette egy alig észrevehető pillantást Tom barátomra. Na ne már? Ők is? – hitetlenkedtem magamban, de örültem, hogy nekik is jól alakulnak a dolgaik.
• Igazad van menjünk. – mondta Kris majd felém fordult és egy búcsúcsókot nyomott ajkaimra. – Este találkozunk. – suttogta az ajkaimra hajolva, majd elhúzódott és elindultak.

A srácokkal mi az ellenkező irányba indultunk, a táncterembe. Odaérve már a tanár is bent volt de késésünkre csak egy rosszalló pillantással reagált és mondta, hogy keressünk magunknak helyet. Próbáltam odafigyelni a mondanivalójára, de csak is Kris járt a fejemben. Olyan furcsán viselkedett, mintha el akarna valamit titkolni. Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat több-kevesebb sikerrel. Tom többször is rám szólt, hogy figyeljek, mert elrontom a tánclépéseket így végül minden erőmmel csak az órára koncentráltam.

Bő két óra múlva fáradtan és izzadtan estünk be a hotel szobánkba, hogy lezuhanyozzunk ebéd előtt. Mire mindannyian kész lettünk elindultunk az ebédlőbe, hogy végre találkozhassak Krissel. Szenvedés volt ez a délelőtt nélküle ráadásul ismét rá akartam kérdezni fura viselkedésére. Azonban mikor odaértünk a lányoknak se híre se hamva nem volt.

• Merre lehetnek? – tette fel a ki nem mondott kérdésemet Tom.
• Lehet még nem végeztek?
• Végezniük kellett, mert már az összes tanár itt van. – böktem a tanári asztal felé.
• Akkor kaja után megkeressük őket, mert én személy szerint éhen halok. - mondta Kellan a hasát simogatva és elindult mi pedig követtük. Az ebédet csendben fogyasztottuk el, mindenki teljesen a gondolataiban volt elmerülve. Úgy látszik nem csak minket fárasztottak ki a tanárok, mert most szokatlanul nagy volt a csend a teremben. Miután megebédeltünk felálltunk és a lányok keresésére indultunk. Végigjártuk szinte az egész szállodát, mikor az egyik teremből zene hallatszott ki. Jack óvatosan bekukkantott, majd intett, hogy menjünk oda. A szánk is tátva maradt a csodálkozástól. Ott voltak a lányok úgy ahogy még nem láttuk őket. Mindannyian egy szexi farmer rövidnadrágot viseltek fekete magassarkúval és különböző színű toppal. Ráadásul láttuk már őket együtt táncolni, de amit most produkáltak az valami fenomenális volt. Megrökönyödve néztük végig a táncukat és elámultunk rajtuk. Azok a lépések, meg a mozgásuk is mutatta, hogy profik ráadásul csodálatos az összhang közöttük. Egy egyszerű hip-hop koreográfia, de ők mégis feltűnővé tették. A zene is jó volt. Meg kell hagyni ők aztán tényleg értik a dolgukat. Ahogy vége lett a táncuknak már intettem volna a többieknek, hogy észrevétlenül menjünk el, de hirtelen Kellan berontott a terembe és elkezdett kiabálni.
• Te atya úr isten!!! – kezdte. – Ti istennők vagytok, esküszöm nem láttam még nálatok, jobb, szexibb tánccsapatot. – mondta és térdre vetette magát majd hajlongani kezdett. Erre már se a lányok, se mi nem tudtuk visszafogni magunkat és hangosan nevetni kezdtünk. A lányok lesétáltak a színpadról és oda jöttek hozzánk.
• Végig néztétek a próbánkat? – érdeklődött Kristen miközben odajött és átölelt.
• Igen, ne haragudj, de nem találtunk titeket az ebédlőben és meg akartunk titeket keresni. – mondtam bűnbánóan.
• Jaj, ugyan már nem haragszom és szerintem a csajok sem. – válaszolt és egy puszit nyomott az arcomra.
• Akkor mára végeztetek? – érdeklődött Jack.
• Igen, szóval esetleg visszajöhetnétek velünk ebédelni. – mondta ki mindannyiunk kérését Nikki és Jackre nézett.
• Persze, hogy megyünk. Veled szeretnék lenni. – karoltam át kedvesemet és elindultunk vissza az ebédlőbe én pedig teljesen megfeledkeztem a délelőtti incidensről. – Mi mikor kezdjük a próbákat? – kérdeztem szerelmem felé fordulva.
• Mit szólnál ha megebédeltem és utána keresnénk egy üres termet? Úgy tudom nektek is csak kettőkor kezdődik a következő óra.
• Benne vagyok. – mosolyogtam rá és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira.
• Jaj de édesek vagytok együtt. -jegyezte meg Ashley mire mi egy mosollyal válaszoltunk.
• Ohh, tényleg nagyon édesek vagytok. – szólalt meg mögöttünk egy gúnyos hang.
• Alice! – fordult meg sziszegve Úristen. – Mit akarsz?
• Tőled az ég világon semmit. Csupán közölni akartam, hogy ne álmodozz úgy sem nyered meg a záróbulit. A győzelem az enyém lesz. Sőt még lehet több is. – mondta Krisnek majd az utolsó mondatánál rám kacsintott.
• Soha nem kapod meg Robot. – állt fel kedvesem fenyegetően.
• Miért? Mi lesz? Már nincs itt a te Kevined, hogy megvédjen. – mondta mire Kris szemeb könnybe lábadt, de a bánat mellett megjelent a düh is és egy hatalmas pofont kevert le Alicnek akinek a döbbenettől tátva maradt a szája.
• Hogy merészelted? Ezt még nagyon megfogod bánni. Fogsz te még szenvedni Stewart. Akkor mikor nem is számítasz rá. – sziszegte és a talpnyalóival elsietett.
• Kris minden oké? – karoltam át miközben a vállamba fúrta az arcát.
• Azt hiszem. – suttogta nem túl meggyőzően.
• Ezt még nagyon megbánja azaz idióta. – mondta dühösen Nikki.
• Szerintem inkább hagyjuk. - emelte fel a fejét Kris. - Rob megyünk próbálni? - kérdezte felém fordulva.
• De hát még nem is ettél.
• Elment az étvágyam.
• Akkor menjünk. - egyeztem bele, de az asztalról elraktam egy almát ha mégis megéhezne.

Az utat csendben tettük meg a táncteremig, majd odaérve egyszerűen csak magamhoz öleltem, hogy tudja rám számíthat. Ő pedig hálásan simult bele az ölelésembe.

• Köszönöm, hogy vagy nekem. - suttogta és nem is sejtette, hogy mennyire boldoggá tett ezzel a kijelentésével.
• Na, gyere kezdjünk táncolni. - mondtam egy gyors csók után és beraktam azt a zenét amit választottunk majd a kezénél fogva óvatosan magamhoz rántottam. - Felkészült hölgyem? - suttogtam egészen közel hajolva hozzá.
• Igen uram! - válaszolta, majd átadtuk magunkat a zenének.

Még pár napja megbeszéltük, hogy rumbát fogunk táncolni szóval annak a lépéseivel kezdtünk. Lágyan mozogtunk a zene dallamára. Hamarosan már felvettük egymás ritmusát és végig táncoltunk az egész termen és teljesen kizártuk a külvilágot. Így azt sem vettük észre, hogy valaki az árnyékban megbújva figyel minket.

A táncunk végeztével lihegtünk egymást átölelve és hatalmas vigyorral néztünk egymásra, majd elszakadtunk egymástól, hogy leállítsuk a magnót.

• Egész jól ment. Már csak a koreográfiát kell kitalálnunk, de meg lesz az. - mondta Kris mikor a cipőjét cserélte át.
• Meg bizony. Gyere van még egy fél óránk. Sétáljunk egyet. - húztam magam után az udvarra ahol leültünk a szökőkút mellé.

Végig beszélgettük azt a maradék fél órát, hogy még jobban megismerjük egymást, majd sajnos elérkezett az idő és vissza kellett mennünk az órákra. Vonakodva váltunk el és siettünk a saját óránkra.

Így teltek a napjaink. Egész nap óráink voltak ha meg nem akkor meg próbáltunk a srácokkal vagy Krissel. Sajnos alig volt időnk egymásra, sőt 10 percnél tovább nem is tudtunk kettesben maradni. Volt, hogy ők még éjszakába nyúlóan is próbáltak a lányokkal és nem egyszer fekete karikák jelentek meg a szemei alatt. Ennek ellenére jól alakult minden és a koreográfiánk is végre testet öltött. Szerencsére Aliceék se próbáltak keresztbe tenni nekünk mint ahogy fenyegetőztek sőt nagyon is nyugton voltak ami kicsit zavart, de betudtam annak, hogy készülnek a záróbulira ők is. Azonban volt egy dolog ami nagyon aggasztatott. Annak ellenére, hogy milyen jól meg voltunk Krissel, elég furcsán viselkedett mostanában. Először még próbált kitalálni nem túl hihető kifogásokat, hogy hova tűnt, de mostanában már meg sem próbálja inkább eltereli róla a figyelmem. Ráadásul feltűnően sokat susmog Tommal. Ami talán zavarna ha nem tudnám, hogy Tom Belláért van oda. Próbáltam a lányokból kiszedni mi folyik itt, de mindegyik kitérő választ adott én meg próbáltam nem odafigyelni az apróbb jelekre amik arra utaltak, hogy vagy nem akar már velem lenni vagy ami a legrosszabb, hogy megcsal. Így hát inkább a táncra figyeltem és kiélveztem minden vele töltött időt. Azonban akármennyire is próbáltam ezeket az apróságokat elfelejteni, egyik délután viszont egy borítékot találtam az ágyamon nekem címezve, de a tartalma láttán megfordult velem a világ és csak egy dolog visszhangzott a fejemben. Nem... Ez nem lehet igaz.

/Kristen szemszög/

„Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések.”

Boldogság. Egy szó, de mégis annyi minden okozhatja. Barátok, család, karrier és a szerelem. Igen a szerelem. Jelen pillanatban ettől az érzéstől éreztem magam nagyon boldognak. Úgy éreztem, hogy végre minden jól alakul. Itt voltam a tánctáborban a legjobb barátnőimmel ahová mindig is elakartunk jutni ráadásul meg találtam azt az embert aki mellett le tudnám élni az életem. Tudom nagy szavak egy 17 éves lánytól, de az érzéseim soha nem csaptak be. Beleszerettem Robertbe, talán már akkor mikor rám borította a salátámat és belenéztem azokba a csillogó szemeibe. Azóta sok minden történt kevés idő alatt és Kevin is azt akarná, hogy boldog legyek. Ezek a gondolatok keringtek a fejemben, mikor kinyílt a szoba ajtó és Rob lépett be rajta.

• Szia szépségem! Hiányoltalak az ebédről. Merre jártál? - érdeklődött és nehezemre esett a szemébe hazudnom, de muszáj volt ha meglepetést akarok neki szerezni.
• Csak nem voltam éhes és gondoltam pihenek egy kicsit a délutáni órák előtt.
• Biztos minden oké? - kérdezte. Tudja, hogy titkolok valamit. - jöttem rá.
• Minden oké. Nyugi. Szeretlek. - hajoltam közelebb, hogy megcsókoljam, de ő kitért előle.
• Kristen én is szeretlek és tudnod kell ha valami baj van akkor számíthatsz rám. - mondta és nekem egyre nagyobb bűntudatom lett, de ha elmondtam volna neki mindent oda a meglepi ha meg nem jön össze akkor meg mindketten el fogunk keseredni. Egy biztos: megvárom vele a záróbuli végét az pedig holnap este lesz. Már csak addig kell kibírnom.
• Tudom, hogy számíthatok rád, de nyugodj meg. Nincs semmi baj. - nyugtattam és szenvedélyesen megcsókoltam. Hihetetlen érzések kerítettek hatalmukba ilyenkor. Szinte elolvadtam a karjai között. Sajnos ezt a meghitt pillanatot Tom szakította meg, aki berontott a szobába, mint egy félőrült és ezzel újra felkeltette Rob gyanúját.
• Kris! Képzeld... hupsz, bocsi nem tudtam, hogy itt van Rob. Már itt sem vagyok. - mondta és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.
• Hát ez meg mi volt?
• Semmi érdekes, csak segítek neki meghódítani Bellát. - találtam ki hirtelen valamit amit látszólag el is hitt.
• Csak ennyi? - vonta fel az egyik szemöldökét.
• Igen.Gyere menjünk. Keressük meg a többieket. Részt kell vennünk az utolsó órán. - azzal kirángattam a szobából.

A többieket a hallban találtuk meg, majd miután csatlakoztak hozzánk elindultunk az utolsó közös óránkra. Ez lényegében már csak egyfajta búcsúztató volt, hiszen holnap után már itt is hagyjuk a tábort. Az egész nem tartott tovább, mint egy óra, majd mindenki szétszéledt, hogy felkészüljenek a holnapi versenyre. Ahogy a többiek kivonultak észrevétlenül intettem Tomnak, hogy az udvaron találkozunk. Ő vette a célzást és mondta a többieknek, hogy sétál egyet. Már nekem is a nyelvemen lett volna egy kifogás, hogy miért tűnök el, mikor hirtelen megszédültem és iszonyatosan rosszul lettem. Szerencsére senki nem vette észre, így nem kellett aggódniuk miattam.

• Mindjárt megyek utánatok csak felhívom Cameront. - mondtam Robnak.
• Rendben, siess vissza. - majd gyanútlanul elsétált a többiekkel. Úgy látszik nem sejt semmit. Gyorsan kiszaladtam Tom után és azt sajnos nem vettem észre, hogy valaki követ, így a következő egy nap eseményeit sem tudtam megakadályozni. Ahogy kiértem megláttam Tomot és futva közelítettem meg, hogy hamarabb visszamehessek Robhoz.
• Na mit sikerült intézned? - érdeklődtem lihegve azonban a rosszullét ismét legyűrt.
• Minden a legjobban... Kris minden oké? Kris! - kapott utánam ugyanis összecsuklottak a lábaim és Tom karjaiba estem. - Kristen! Nézz rám. Mi történt? - kérdezte aggódva.
• Nem tudom, egyszer csak rosszul lettem. - válaszoltam erőtlenül.
• Gyere felkísérlek az orvosiba.
• Nem, nem szükséges. Biztos csak kimerült vagyok.
• Ha te mondod. - nézett rám furcsán amit nem tudtam mire vélni, de nem is foglalkoztam vele.

A rosszullét amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is múlt és most már rátérhettünk a találkozásunk okára.

Röviden megbeszéltük a dolgokat és külön-külön visszaindultunk a többiekhez.

Másnap reggel vidáman pattantam ki az ágyból. Nyoma sem volt a tegnapi rosszullétemnek. Egészen biztos, hogy csak kimerült vagyok. - állapítottam meg, majd kikászálódtam az ágyból és felkaptam magamra egy könnyű ruhát. Utánam a csajok is szép lassan felébredtek és kezdetét vette egy hosszú nap.

Mást sem csináltunk egész nap, mint szépségszalonban voltunk, jogáztunk és vásároltunk. Legnagyobb sajnálatomra a fiúkkal nem futottunk össze. Megbeszéltük, hogy csak este találkozunk velük.

Az idő lassan vánszorgott,de lassan elérkezett este hét óra, az indulás ideje. Persze ezt több órás készülődés előzte meg. De megérte.

Én egy hosszú halvány rózsaszínű estélyit vettem fel egy magassarkúval és hozzá passzoló kiegészítőkkel. Nikki egy fekete krém színű összeállítást választott míg Bella a kék-arany mellett döntött Ashley pedig egy fekete rózsaszínű kombinációt választott. 

Kristen ruhája

Nikki ruhája

Bella ruhája

Ashley ruhája

Miután kész lettünk az összepakolt bőröndjeink tetejéről lekaptunk egy kisebb táskát amiben a fellépő ruháink voltak, majd a ránk várakozó taxihoz mentünk, hogy vigyen el minket a záróbuli helyszínére.

Odaérve rengeteg embert pillantottunk meg, a látvány pedig lenyűgöző volt. A Colosseum kivilágítva valami fantasztikus látványt nyújtott. Belépve azonnal az öltözőkhöz vezettek minket, ahol már át is kellett öltöznünk mert mi voltunk a lányokkal az elsők és hát kicsit elkéstünk. A fiúkat sajnos nem láttam, de nem volt időnk bámulni. Öt percünk volt és már szólítottak is fel minket. Mindannyian egy fekete sztreccs nadrágot vettünk fel, rózsaszínű toppal és egy szürke tornacipővel. A színpadra érve a kezdő pozícióba álltunk és izgulni se volt időnk, mert kezdődött is a táncunk. Csodálatos érzés volt, ezen a színpadon ennyi ember előtt táncolni. Nem tartott tovább három percnél, de mégis azt hittem órák teltek el. A produkciónk végén meghajoltunk és tapssal kísérve, boldogan sétáltunk le a színpadról. Tekintettem Robot kerestem, de nem láttam. Biztos az öltözőjében van. Majd egyet gondolva berontottam az öltözőbe, de amit ott láttam attól földbe gyökerezett a lábam és könnybe lábadt a szemem.

A szobában nem más volt Robbal, mint Alice és éppen egymáson feküdtek.

• Rob! - suttogtam elhalva és éreztem, hogy valaki megáll mögöttem. Az említett elhúzódott Alicetől és hideg tekintettel nézett rám.
• Mit keresel itt? - kérdezte fagyosan.
• Mi ez az egész? - kérdeztem vissza remegő hangon. - Miért tetted? Végig csak játszottál velem? - kérdeztem, de rettegtem a választól.
• Hogy én játszottam veled? Na ne nevettess. - sose hallottam még így beszélni. Egy pillanatig megijedtem tőle. - Te beszélsz itt játszadozásról, mikor a hátam mögött kavartál az egyik legjobb barátommal?
• Rob... - hallottam meg Tom hangját. Tehát ő áll mögöttem. - Nem értesz semmit. - próbált magyarázkodni, de Rob nem hagyta.
• Nem vagyok kíváncsi a magyarázatotokra. Hátba szúrtatok. Mindketten. Csalódtam bennetek. Tom azt hittem barátok vagyunk, de tévedtem. Sosem változol, csak egy hülye nőcsábász maradsz. Kris. - fordult felém. - Te meg aztán. Bíztam benned, de elvégre te is ugyan olyan vagy, mint a többi nyafogó csitri. Egy hülye ribanc. - köpte oda a szavakat, amik tőrként fúródtak amúgy is összetört szívembe.
• Hagyd abba Robert. - figyelmeztette Tom, de Rob nem hagyta abba.
• Na mi az csak nem fáj az igazság? És csak hogy tudd ma este Alice-el lépek fel helyetted. - nézett az elégedetten vigyorgó Alicere akinek a tekintete csak azt üzente, hogy győztem. Ekkor már nem bírtam tovább és elfutottam. Még hallottam, hogy Tom a nevemet kiáltja ahogy a lányok is, mikor elfutottam mellettük, de nem érdekelt. Úgy éreztem meghalt bennem valami. Soha nem bántottak és aláztak meg ennyire. Hogy hihette azt hogy megcsalom? Ráadásul a legjobb barátjával. Nem bízott bennem pedig számtalanszor elsismételtem neki, hogy nekem csak ő kell. Gondolataimból egy erős kar rángatott ki
• Kris! Kérlek figyelj rám! - hallottam Tom hangját, amint átölelt. - Menjünk vissza és magyarázzuk el a dolgot neki. Mondjuk el, hogy milyen meglepetést akartál neki okozni és hogy csak félrevezették és...
• Nem! Hagyd abba. Nem megyek vissza. Soha többet nem akarom látni. Iszonyatosan megbántott azzal, hogy megcsalt Alice-el, de ami a legrosszabb, hogy nem bízott bennem. - suttogtam és ismét eleredtek a könnyeim. - Még ma este haza repülök és remélem többet nem látom őt.
• Akkor veled megyek. - jelentette ki határozottan.
• De ezt nem teheted. Mi lesz a srácokkal?
• Rob engem is megbántott és ezután nem hiszem, hogy szóba tudnék állni vele hiába tudná az igazságot és kérne bocsánatot. Meg amúgy is szeretnék Bella közelében lenni ráadásul a kis összeesküvésünk alatt úgy megkedveltelek, mintha a húgom lennél. - mosolyodtunk el halványan, de a tekintete nem volt boldog, úgy ahogy az enyém se. - A lányokkal váltottunk pár szót és mondták, hogy ők mindent elintéznek. A taxiból felhívom Bellát és mondom, hogy mi még ma elutazunk. - közölte azzal leintett egy taxit és beszálltunk.

Ő közben telefonon mindent elintézett, míg én csak az ablakon bámultam ki és azon gondolkodtam, hogy romolhatott így el minden. Tényleg azt hittem, hogy Rob életem szerelme, de tévedtem. A könnyeim megállíthatatlanul folytak még akkor is amikor a hotel szobánkban öltöztem át, mivel még mindig a fellépő ruhámban voltam. Mivel már besötétedett felvettem egy világos színű farmert, egy rózsaszínű kapucnis pulcsival és tornacipővel.

Tom miután összeszedte magát segített lecipelni a bőröndjeimet és a taxival hamarosan már a reptéren ültünk. Távoli hangként fogtam fel, mikor Tom közölte, hogy beszélt Bellával aki megértett minden és külön kifejezte háláját, hogy Tom velem jön. Alig fogtam fel a mondanivalóját, csak arra koncentráltam, hogy minél előbb, minél messzebbre jussak Rómától.

Mikor felszállt a repülő még egyszer utoljára végig néztem Rómán és lepörgettem magamban a jó és a rossz emlékeket. Hirtelen megértettem nagymamám régi mondását: „A szerelem hazugság, förtelmes hazugság, amely legázol, mint a bozóttűz, mindent fölemészt és kiéget.” Igaza volt. Ez a szerelem engem is felemésztett, romba döntött és teljesen összetörte a szívem. Csak remélhetem, hogy a fájdalom idővel enyhül, de ekkor még nem is sejtettem, hogy nem lesz olyan könnyű felejtenem, mint hittem. Mert a sors ismét közbe szólt és az életem is megváltoztatta hiába nem tudtam még akkor róla.

--------------------------------------------

én így képzelem el:

a lányok közös táncát: https://www.youtube.com/watch?v=oIsjG8-ovrY
Rob és Kris rumbáját: https://www.youtube.com/watch?v=W2PNJRshJbU