32.fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezet. Nagyon szépen köszönjük az előzőhöz érkezett komikat és pipákat valamint az új rendszeres olvasókat. Reméljük tetszeni fog ez a fejezet is és megajándékoztok minket a véleményetekkel.

Jó olvasást! :D

Puszi: Netty & Wiky

Kristen

„Az igazi szerelem nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.”

Volt már úgy veletek, hogy egyszerre voltatok boldogok és szomorúak? Bennem jelem pillanatban mindkét érzelem jelen van. Boldog vagyok, mert itt van velem életem szerelme és bár váratlanul ért minket a baba jövetele, mi mégis a kezdeti félelem után nagy örömmel várjuk. Azonban van ami a beárnyékolja a boldogságunkat. Annyira szeretném, ha Clare újra elfogadna és nem tekintene rám ellenségként. A tegnap esti vacsora is borzalmasra sikeredett és egyszerűen már nem tudom mit csináljak azért, hogy újra megkedveljen. Reméltem, hogy legalább az unokájának örülni fog, de tévedtem. Iszonyatosan érzem magam amiatt, hogy Rob miattam nem beszél a saját édesanyjával, de szerelmem próbál nyugtatgatni több kevesebb sikerrel. Miután távoztak Rob szülei annyira kiborultam, hogy egész éjszaka rémálmok gyötörtek és mindig sírva bújtam oda szerelmemhez, aki vigasztalóan magához ölelt és őrizte az álmom.

Másnap reggel, igazodva a hangulatomhoz, az eső kopogására ébredtem hasogató fejfájással. Mikor kinyitottam a szemem Rob csodálatos szürkés szemeivel találtam szembe magam. Ahogy meglátta, hogy felébredtem megajándékozott a kedvenc féloldalas mosolyával és egy puha csókot nyomott ajkaimra.

• Jó reggelt kicsim! - suttogta és egy puszit nyomott a nyakamra mire megborzongtam.
• Neked is! - válaszoltam és nyújtóztam egyet.
• Hogy aludtál? - kérdezte aggódva, mert akárhányszor felriadtam a rémálomból ő is mindig felkelt és látta, hogy megviselnek a dolgok.
• Maradjunk annyiban, hogy aludtam már jobbat is. - feleltem és már szálltam volna ki az ágyból, mikor visszanyomott és felém gördült.
• Hova-hova? - tudakolta kaján vigyorral az arcán.
• Letusolni és felöltözni - válaszoltam, de még mindig nem hagyott felkelni.
• Én arra gondoltam, hogy te maradsz szépen az ágyban pihenni, mert elég sápadt vagy és fáradt. - mondta és végig simította a karikákat a szemem alatt. - Pihenj édesem. Majd én gondoskodok ma rólatok. - mondta lágyan és egy szédítőcsókkal ajándékozott meg. Csókunk lágy volt és szerelemmel teli, melynek következtében azt hittem elolvadok. Miután elváltunk ismét megszólalt. - Beszélek a srácokkal és a hétvégére elmehetnénk Tomék nyaralójába. Elég nagy, hogy mindnyájan elférjünk benne. Megbeszélem velük, mindent elrendezek és ha ők is ráérnek akkor már az estét ott tölthetjük és csak vasárnap jövünk haza. Na mit szólsz? És meg tennénk a nagy bejelentést is.
• Nagyszerű lenne - mosolyogtam rá.
• Akkor megyek telefonálok egyet utána tálalom a reggelit hölgyem. - mondta miközben meghajolt, mint egy igazi úriember.
• Rendben uram. Itt várom. - mentem bele a játékba és elnevettem magam.

A telefont valóban nagyon gyorsan elintézte és már hozta is a reggelit, amit ketten fogyasztottunk el az ágyban. Időközben Tom is visszajelzett, hogy estére készen lesz a nyaraló és akár délután indulhatunk is. Végre egy kis kikapcsolódás a sok feszültség után. - gondoltam magamban és Robra fordítottam minden figyelmem. Egy ideig még pihentünk az ágyban, hol csókokat váltottunk, hol pedig beszélgettünk. Szinte áhítattal néztem és hallgattam ahogy Rob elkezdte a jövőnket tervezni, hogy hol kéne házat keresnünk, mi lesz majd ha megszületik a picit, közben pedig átszellemülten simogatta a még lapos hasamat.

Hamarosan kénytelen voltam elengedni magam mellől, mivel engem még mindig nem engedett felkelni. Nemsokára már egy bőrönddel állt az ágy mellett az utasításaimra várva, hogy miket pakoljon el az útra. Rengeteget nevettem ahogy próbálta összehajtani a ruhákat és szaladgált össze-vissza, hogy minden meglegyen. Szerettem volna meggyőzni hagy segítsek, de hajthatatlan volt. Állítása szerint inkább pihenjek. Még azt se árulta hol is van az a nyaraló, hogy leginkább nyári ruhákat pakolt be holott szakad az eső odakint. Már elérkezett az ebédidő mire végzett. Egyáltalán nem voltam éhes, de addig erőszakoskodott mire megettem egy általa készített palacsintát. Végre sikerült elfeledtetnie velem azt a sok bonyodalmat ami mostanában ért minket és ennek nagyon örültem. Hosszú idő után most éreztem magam igazán felszabadultnak. A maradék pár órát az ágyban töltöttük egymást kényeztetve és folytattuk is volna estig, ha nem látom meg az órát ami időközben elütötte a délután négy órát. Egy óra múlva jönnek értünk a többiek és még sehol nem tartunk. Még jó, hogy a délelőtt folyamán elintézte szerelmem a pakolást. Gyorsan kipattantam az ágyól és a fürdő fele indultam. Rob már követett volna, ha meg nem állítom.

• De miért nem mehetek veled? - nézett rám boci szemekkel.
• Mert abból nem fürdés lenne drágám és gondolom nem akarod, hogy Kellan megint ránk nyisson, mert egészen biztos, hogy megtenné - válaszoltam az ajkaira hajolva, de mielőtt megcsókolhatott volna beléptem a fürdőbe és gyorsan becsuktam az orra előtt az ajtót és kulcsra zártam.
• Ezt még megbánod. - kiabálta nekem, de hallottam, hogy mosolyog.
• Alig várom. - vágtam vissza nevetve.

A kis közjáték után gyorsan beálltam a zuhanykabinba és megnyitottam a vizet. Hihetetlenül jó érzés volt ahogy meleg víz átjárta testem minden négyzetcentiméterét. Szinte teljesen ellazultam, de emlékeztettem magam, hogy sietnem kell, így egy tíz perc után már a szekrény előtt álltam tanakodva azon, hogy mit vegyek fel. Persze előtte Robot bezavartam a fürdőbe zuhanyozni, mielőtt még az ágyban kötnénk ki. Ha nyári ruhákat pakolt be ez azt jelenti, hogy meleg helyre megyünk tehát akkor annyira nem kell beöltöznöm. - tanakodtam magamban. A választásom egy kissé elegánsabb szettre esett. Egy zöldes ruhát szemeltem ki melynek a derekán egy barna öv kapott helyet, hozzá egy barna zöld köves magassarkú szandált, barna selyem sálat, ugyanolyan színű táskát és zöld karkötőt választottam ki. Mivel itt rossz idő van majd felkapom hozzá a fehér hosszított kabátomat és kész is.

Mire végeztem a készülődéssel már szerelmem is kivánszorgott frissen borotválkozva a fürdőből és gyorsan felöltözött. Ő fele annyi időt sem töltött ezzel mint én, de mire végzett már hallottuk is a dudálást. Azonnal megindultam az ajtó felé, de mielőtt kinyitottam volna visszarántott és szó nélkül egy szenvedélyes, szerelmes lágy de még is vad csókkal ajándékozott meg. Még a lábam is beleremegett. Gyorsan rendeztem a vonásaim, hogy Kellan azért nem kezdjen el poénkodni habár tudtam, hogy úgysem úszom meg. Rob felkapta a bőröndöket és már mentünk is a kocsikhoz. Szerencsétlenségemre Kellan kocsijába kerültünk mivel a másikba Ash, Tom, Jack, Ian és Caroline foglalt helyet. Nikki jött még velünk aminek örültem, mert már nagyon rég beszéltem vele.

• Sziasztok! - köszöntek ahogy beültünk. Én hátra Nikki mellé míg Rob előre ült.
• Sziasztok! - üdvözöltük mi is őket.
• Na mi van fiatalok? Titeket egymás társaságában lehet úgy is látni, hogy fel vagytok öltözve? - kezdte Kellan. Hogy tudtam, hogy ez lesz! - gondoltam magamban és felsóhajtottam.
• Igen Kellan, lehet. - válaszoltam édesen mosolyogva. Nem fog felhúzni, nem fog felhúzni… - ismételgettem gondolatban amitől tiszta hülyének éreztem magam.
• Azóta is rémálmaim vannak. - mondta tetetett ártatlansággal mire felnevettünk.

Egész úton csak az ő hülyeségeit hallgattuk és azt hogy csipkelődik Nikkivel. Olyan aranyosak együtt. Nagyon remélem összejönnek, és ahogy Ashley ismerem már rég elkezdte a összeboronálni őket. Eddig úgy látszik sikerrel. Nagyon jól szórakoztunk egész idő alatt. Két és fél óra múlva egy tengerparti házhoz kanyarodtunk be. Ez lenne a nyaraló? Nem semmi. Egyszerűen káprázatos volt.

A háznagyon hatalmas volt. Fél kör alakú és a tenger felőli rész pálmafákkal volt díszítve. Rengeteg ablak és erkély nyílt a part felé és a kilátás is meseszép volt.

Már sötétedett mire odaértünk így mindenki elment, hogy berendezkedhessen egy szobába, hogy utána nyugodtan ki tudjunk ülni a partra szórakozni. A nappali csodálatosan volt kialakítva. Középen volt egy kör alakú mélyedés amiben a kanapé kapott helyet egy asztallal és ennek az egyik oldalán volt a lépcső amivel az emeltre tudtunk felmenni. Az egész helységben a barna és a krém szín dominált, ezzel meleg, meghitt hangulatot kölcsönözve a nappalinak.

Tom felkísért mindenkit a szobákhoz, hogy döntsük el kinek melyik kell. Mi Robbal egy egyszerű szobát választottunk, ahol volt két kávé barna szekrény egy ággyal, amin kék és barna ágytakaró volt és a falak már nem is igazán fehérek voltak hanem kicsit krémesebb színűek. Az összhatás csodálatos volt.

Mindenki kiválasztotta a szobákat és neki kezdtünk a kipakolásnak. Mikor ezzel végeztünk a konyhába igyekeztünk, ahol meglepő dolog fogadott minket. Ashley a konyhapulton ült miközben Tom előtte állt és szinte beleestek egymás szájába. Meglepett minket ez a heves kirohanásuk, mert társaságában nem igen szoktak, így viselkedni. Mondjuk először csak ketten voltak a konyhába na de akkor is. Még szerencséjük van, hogy nem Kellan jött be mert akkor hallgathatták volna a megjegyzéseit

• Khmm... - köszörülte meg a torkát szerelmem, mire a páros szétrebben úgy hogy Ash kis híján leesett a pultról, de Tom idejében megfogta.
• Mi...izé...öö – kezdett el dadogni barátnőm. Még soha nem láttam ennyire zavarban. Jót mosolyogtam rajta.
• Nem láttunk semmit. - mondta szerelmem nekik, ezzel arra utalva, hogy felejtsük el az egészet, mintha mi se történt volna.
• Oké - vigyorgott Tom. - Na skacok mit csináljunk?
• Üljünk ki teraszra. - javasolta Rob. - Krissel szeretnénk bejelenteni valamit.
• Bejelenteni? Hú ez komolynak hangzik! – viccelődött. Akkor szólok Kellannéknak és Jackéknek. - mondta Tom és kiment a konyhából.
• Akkor mi meg vigyünk ki piát és egy kis rágcsálni valót. - mosolygott Ashley majd összeszedtük a dolgokat és elindultunk ki. Persze magamnak és Carolinenak vittem ki üdítőt mivel nem egészsége az alkohol ilyenkor. Pár perc múlva a többiek is kiértek és körbe ültük az asztalt. Már jó ideje beszélgethettünk,mikor felállt Rob és egy kis figyelmet kért.
• Nos, azt közületek csak ketten tudják, hogy volt valami oka is annak, hogy idejöttünk. Krissel szeretnénk bejelenteni nektek valamit. - kezdte mire én is felálltam és átölte a derekam. - Az a helyzet, hogy...
• Gyermekünk lesz. - fejeztem be Rob helyett és elmosolyodtam. Körbe néztem és két szempár kivételével mindenki megdöbbenve és hitetlenkedve nézett ránk. Hosszú este lesz van egy olyan érzésem. - gondoltam magamban, de a tegnapival ellentétben ez jó estének ígérkezik.

Robert

Boldogság. Olyan egyszerű szó, mégis olyan bonyolult. Normális dolog, hogy jelenleg szó szerint az egyik szeme sír, a másik nevet? Ha mégis választanom kéne, egyértelműen az öröm az erősebb érzés. Mi többre is vágyhat egy férfi? Megtalálta azt a nőt, aki minden hibájával együtt képes szeretni, ráadásul még meg is ajándékozza az élet egyik legnagyobb ajándékával. De ugyan akkor képtelen vagyok magamban elnyomni a szomorúságot és a dühöt. Szomorú vagyok, mert anya így viselkedik, és nem képes velünk együtt örülni, más részről viszont ott van bennem a düh is, amiért így viselkedik szerelmemmel. Mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz, de most egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta. Nem tudom mi lenne a helyes megoldás. Van olyan egyáltalán ilyenkor? Akár hányszor próbálom jobb belátásra bírni, vagy családi programokkal elűzni ezt a feszültséget, mindig rosszul sül el és csak mélységesen megbántja Kristent és vele együtt engem is. De az se jó megoldás, amit most csinálok, hogy békén hagyom és várom, hogy egyszer még belátja, mekkora hibát követ el. Félek, hogy nagyon sokáig fog tartani! Ismerem őt, tudom milyen. Pontosan tudom, hogy most se Kristennel van baja, őt eddig is szerette, hanem azzal, hogy ezekkel a fotókkal most szerinte csorba esett a család ,,hírnevén”. Mama szokása volt ez és ez anyára is ráragadt. Mama mondogatta ilyenkor mindig, hogy ,,Mit fognak ehhez szólni a szomszédok?”. Egyszerűen ő is így nevelkedett, fontos neki mások véleménye. Gyermekkorunkban is kifelé mindig úgy mutattuk, hogy minden rendben van a családban. Igaz nagyobb veszekedések nem is voltak, de anyának egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, hogy más is észre vegye, hogy éppen valami baj van a családi idillben. De én egyáltalán nem értek velük egyet. Nincs olyan ember, aki soha ne hibázott volna az életben. Aki ezt állítja, annak meg nem vagyunk kíváncsiak a véleményére. Az ismerőseink közül, akik ezek után máshogy viselkednek velünk, jobb, hogy így legalább békén hagynak minket. Ahogy a mondás is tartja, jobb egy ellenség, mint egy hamis barát. Amúgy is egy ember véleménye sem tudja most elrontani a boldogságomat. Mert akármennyire is kavarognak bennem az érzések, igen is boldog vagyok!

• Hát még most sem hiszem el! – ámuldozott Tom, mikor a lányok Iannal karöltve már be mentek beszélgetni, és mi fiúk kint maradtunk még egy picit iszogatni.
• Hidd el még nekem is teljesen hihetetlen! – mondtam. Amint felocsúdtak a kezdeti döbbenetből, boldogan gratuláltak nekünk a picihez és rögtön kérdezgetni kezdtek: mióta tudjuk, anyáék mit szóltak és még hasonlók.
• És azt is hidd el, hogy még később se fogod teljesen – mondta Jack nevetve. – Legalábbis nekem még most se nagyon sikerült.
• Hát ha nekem ezt valaki egy éve mondja, hogy ti ketten nemsoká szülők lesztek, biztos hogy képen röhögöm. – szólalt meg Kellan. Meg kell hagyni igaza van! Teljesen megváltozott az életem! Természetesen jó értelembe. – Majd megtanítom őket egy csomó klassz dologra! – folytatta.
• Hát biztos hogy nem! – reagáltam rögtön. – Az kéne még, hogy eltanulják tőled a hülyeségeket!
• Nézd a jó oldalát – a vigyora majd szétszakította az arcát. – legalább nem neked kell majd felvilágosítani őt!
• Megfontolandó ajánlat! – röhögött Tom . – Biztos széles körű tájékoztatást kapnának.
• Ti betegek vagytok! – nevettünk fel Jacksonnal.
• Őrülteké a jövő! – kontrázott rá Tom.

Nem sokat beszélgethettünk, mikor megjelent kint ismét Ashley, Nikki és Ian. Hiába tudom már az igazat, még mindig elég távolságtartó vagyok vele, de tényleg próbálkozok minél jobb viszonyt ápolni vele. Kénytelen leszek, hisz nem tilthatom el Kristentől. Visszatérve az előbbi gondolathoz, az hogy kijöttek, azt jelenti, hogy én mehetek fel szerelmemhez. Jack is ugyan erre gondolhatott, ugyan is szinte egyszerre álltunk fel és indultunk el befele.

• Aztán halkan, vannak akik aludni szeretnének! – szólt utánunk nevetve Tom.
• Csak nem magadra gondoltál? Kár…nekem más terveim voltak. De ha nem hát nem! – ült bele az ölébe Ash, majd ránk kacsintott. Na Tom emberére akadt! Innentől kezdve barátom figyelmét, az kötötte le, hogy visszatérítse kedvesét az eredeti tervéhez.

Én nevetve hagytam ott őket, majd egyenesen a szobánk felé vettem az irányt. Amint benyitottam, azonban csalódottan tapasztaltam, hogy Kris már át is vette a hálóingjét. Mikor észre vette, hogy bejöttem, megajándékozott egy káprázatos mosollyal, mire én rögtön oda mentem hozzá és karjaimba vontam.

• Meg kellett volna várnod az átöltözéssel! Segítettem volna, nem akarom, hogy megerőltesd magad. – suttogtam a fülébe incselkedve, majd egy puszit nyomtam szépen ívelt nyakára.
• Óh, milyen figyelmes vagy – nevetett fel. – Legközelebb akkor rád hagyom ezt a rendkívül bonyolult műveletet, ha már ilyen segítőkész vagy.
• Helyes – vigyorogtam rá, majd egy csókra húztam magamhoz.

Mikor elváltunk egymástól még egy rövid csókot váltottunk, majd én is elmentem, hogy lezuhanyozzak. Mire végeztem Kris már az ágyban feküdt. Először azt hittem, hogy elaludt, így próbáltam úgy odaosonni mellé, hogy még véletlenül se keltsem fel, hisz tegnap este alig aludt valamit, de mikor befeküdtem mellé, mosolyogva bújt közelebb.

• Azt hittem már alszol.
• Nem jött még álom a szememre. – válaszolta, miközben fejét a mellkasomra hajtotta. Én egy csókot nyomtam a feje búbjára, majd elkezdtem a hátát simogatni. – Annyira örülök, hogy a többiek ilyen jól fogadták a hírt. – szólalt meg egy idő után.
• Én is – értettem egyet. – Bár ettől nem féltem, eddig is mindenben számíthattunk rájuk.
• Igazad van – suttogta és ő is elkezdett mindenféle mintát rajzolgatni a mellkasomra. – Már csak a szüleimnek kell elmondani. – tette hozzá egy nagy sóhaj kíséretében.
• Nyugodj meg!– emeltem fel a fejét, kényszerítve, hogy a szembe nézzen. - Minden rendben lesz! – adtam egy csókot kívánatos ajkaira.
• Nem tudom…nincs szerencsénk a szülőknek történő nagy bejelentésekkel.
• Ez nem igaz, nem kell félned, örülni fognak! – biztattam. – Mikor mondjuk meg nekik? – kérdeztem.
• Nem hiszem, hogy ezt telefonon kéne velük közölni – nekem is ez a véleményem. – de most nem is akarok visszautazni Párizsba. Örülök, hogy itt már nyugalom van, ha visszamennék, ott kezdődne minden az elejéről.
• Nem is engedném, hogy most oda utazz. – mondtam ki hangosan az első gondolatomat. Nem hagyom, hogy még egyszer annyit idegeskedjen. Ráérünk azzal még foglalkozni később, azért dolgozik annyi ember az ügynökségénél, hogy elintézzék az ilyen ügyeket. Nem fogom hagyni, hogy Kris foglalkozzon vele. – És mi lenne ha ők jönnének Londonba?
• Ez jó ötlet – fordította felém a fejét. – De milyen indokkal hívjuk őket ide, hogy még véletlenül se gyanakodjanak? Szeretném ha csak itt tudnák meg.
• Beszéltél mostanában anyukáddal? Tudja, hogy mi van most anyával? – kérdeztem rá bizonytalanul, remélve, hogy nem rontom el a kérdéssel a mostani jókedvét.
• Valamelyik nap beszéltem vele, de annyira részletesen nem avattam be. Csak annyit tud, hogy nincs minden rendben.
• Talán ha elmesélnéd neki a történeteket, persze csak ha szeretnéd, akkor elhívhatnád, hogy jöjjön el és segítsen neked, nekünk. – gondolkoztam hangosan. – Egyrészről bejelenthetnénk nekik a jó hírt és biztosra veszem, hogy anyukád el fog jönni, ha a segítségét kéred. Másrészt hátha tényleg tud hatni anyára. Nekünk nem sikerült, de tudod, hátha rá hallgat. Régen is nagyon jól megértették egymást.
• Nem tudom…az már nagyon rég volt. Mi lesz ha csak ront a helyzeten? Ha anyukád azt hiszi, hogy még az anyámat is ráküldöm.
• Majd beszélek vele előtte, elmondom, hogy a szüleid miért jöttek ide. Ezután szerintem, nem szabadna ennek a gondolatnak megfordulnia a fejében. - válaszoltam. Láttam, hogy nem nagyon sikerült meggyőznöm, így egy nagy sóhaj után folytattam. – Nézd, nem sok veszteni valónk van. Legfeljebb minden változatlan marad. De ha meg mégis beválik, akkor meg végre rendeződik ez a helyzet.
• De szerinted tényleg sikerülhet? – nézett mélyen a szemembe, de nem láthatott mást mint őszinteséget, mert tényleg bíztam benne.
• Igen, szerintem segíteni fog.

Még egy kis ideig csak nézett, szinte látszott rajta, hogy ezer és egy gondolat kavarog a fejében. Tudom, hogy most mérlegeli a dolgokat.

• Rendben holnap felhívom anyáékat! - mondta végül.

Kezem közé fogtam az arcát, majd egy csókra húztam magamhoz. Próbáltam mindent beleadni ebbe az egy csókba. Azt akartam, hogy érezze, rám mindenben számíthat, hogy én mindig itt leszek neki, és hogy mi együtt minden gondot leküzdünk!

Másnap reggel egyedül ébredtem. Álmosan tapogattam magam mellett a helyet, mikor rájöttem, hogy Kris már felkelt. Még picit nyújtózkodtam az ágyba, majd gyorsan felöltözve indultam szerelmem keresésére. Az emeleten még nagy csönd volt, amiből arra következtettem hogy a többiek még javában alszanak. Mint később kiderült, ez csak a fiúk egy részére igaz. Amin leértem a földszintre, meghallottam a lányok nevetését a konyhából, így én is arra vettem az irányt. A látványt örökre az emlékezetembe véstem. Kristenék a konyhában csinálták a reggelit. Az ajtófélfának dőlve, figyeltem őket, miközben arcomon hatalmas mosoly terült szét. A lányoknál szólt a zene, amihez hol éneklésük, hol hangos nevetésük társult. Mindannyian ügyködtek valamin. Kávét főztek, pirítóst csináltak, tojást sütöttek, terítettek. Kész terülj, terülj asztalkámat varázsoltak ide. Ash egy idő után észrevett, majd mosolyogva bökte meg Krist, aki rögtön követte barátnője tekintetét. Arcán széles mosoly virított és sütött szeméből a boldogság, ami az én szívemet is azzal töltötte el. Gyorsan megtörölte a kezét, majd oda jött hozzám, hogy végre megkapjam a reggeli csókomat. Szorosan fontam köré a karjaimat, és mikor elszakadtunk egymástól, akkor se nagyon akartam messzebb engedni magamtól.

• Minden rendben van? Most nem émelyegsz? – kérdeztem.
• Teljesen jól vagyok! – nyugtatott meg. – Már Tom is ébren van, kint cigizik, ha gondolod te is menj ki hozzá. Mindjárt végzünk, aztán fentről is kitereljük a többieket. – mondta mosolyogva.

Még egy utolsó puszit nyomtam az arcára, ahogy mondta Tom után mentem. A teraszon volt, kezében az elmaradhatatlan cigivel, de nem úgy nézett ki mint aki tényleg ébren van.

• Jó reggelt! Már nem azért, hogy dicsérjelek, de elég nyúzott vagy! – ültem le mellé nevetve.
• Ki lehet nevetni. Nem téged költöttek fel. – morogta.
• Ash nem hagyott aludni. De sajnállak! – nevettem tovább.
• Sajnos nem úgy ahogy te gondolod. Reggel kirángatott az ágyból, hogy menjek el nekik a közeli boltba, mert reggelit akarnak csinálni és nincs a hűtőbe semmi. - ahogy láttam a fintort az arcán, ismét felnevettem.
• És miért te lettél a szerencsés áldozat?
• Mert én felejtettem el bevásárolni, mielőtt jöttünk – felelte felháborodottan.
• Hát haver akkor megszívtad.
• Köszönöm az együttérzést! – zsörtölődött.

Ash jött ki, hogy szóljon készen lettek és ezzel egy időben hatalmas ordítás rázta meg a házat majd egy dühös Kellan szaladt ki a házból csurom vizesen.

• Remélem Tom nem panaszkodsz! Egy kis koránkelésbe te sem halsz bele! – mondta neki Ash komoly arccal, de látszott rajta, hogy alig bírja elrejteni a vigyorát.
• Veled meg mi történt? - vette észre Tom Kellant és mindannyian próbáltuk visszafojtani a nevetésünket.
• Azok a kis boszorkák nyakon öntöttek egy pohár jéghideg vízzel. - nyafogta mire kitört belőlünk a nevetés.

Kellan még motyogott valamit az orra alatt, de nem értettem. Felkelt, majd elindult befelé. Ash egy csókot adott Tomnak, majd elindultunk a házba, nevetve megráztam a fejem és követtem őket..

• Ugye tudod, hogy egész nap ilyen félholt lesz? - kérdeztem Asht Tomra utalva.
• Azt próbálja meg! – nevetett fel Ashley. – Majd én felélesztem. – mondta, majd lökött barátom után ment. Én is követtem őket és mire beértem már mindenki bent volt.

Gyorsan helyet foglaltam Kristen mellett, majd neki kezdtünk elfogyasztani a reggelit. Isteni volt! A végére már Kellan is megbocsájtotta a reggeli ébresztőt a lányoknak. Szinte az utolsó szemig elpusztítottunk mindent. Nem győztünk hálálkodni a lányoknak, de Nikki erre viccesen – legalábbis remélem – annyit mondott, hogy holnap mi jövünk. Remélem nem gondolta komolyan, mert ha mi próbálkoznánk meg ezzel még a házat is leégetnénk. Rajtam mondjuk egy tükör tojás nem fog ki, de tudom, hogy Tom még soha életében nem főzött semmit. Ha Ashley rá hagyja akkor jobb ha előre is rendel valami ehetőt. Még beszélgettünk úgy egy fél órát, majd miután mi fiúk elpakoltunk magunk után és a lányok elmentek átöltözni, megbeszéltük, hogy bemegyünk a városba és picit szétnézünk.

Már délután négy óra is volt, mikor újra visszaértünk. Délelőtt sétáltunk a városba, Krissel volt amikor külön is elmentünk valamerre, hogy egy picit kettesben is lehessünk, majd délben beültünk egy hangulatos étterembe a többiekkel ebédelni. Az biztos, hogy nagyon rég nevettünk ennyit. Délutánra viszont már Caroline is eléggé elfáradt, és Kristen is jót tett egy kis pihenés, így visszajöttünk a nyaralóhoz. Caroline elment lepihenni és én is rávettem Krist, hogy feküdjön le. Persze hevesen ellenkezett, hogy nem beteg és amúgy se fáradt, de meg vannak az eszközeim, amivel rá bírtam venni. Megvártam míg elalszik, majd ismét lementem a többiekhez. Igaz nem aludt sokat, de legalább valamennyit pihent és ennek örültem. Amikor felébredt még várt rá egy feladat: fel kellett hívnia a szüleit. Felvonult telefonálni a szobába, de most kivételesen nem mentem vele. Hagytam, hogy nyugodtan, ha lehet így mondani négyszemközt beszéljék meg a dolgot az anyjával. Tudtam hogy nagyon jó a kapcsolat köztük, és talán segít is neki, ha őszintén elmondja a gondjait egy olyan személynek, aki nem annyira érintett a dologban, mint én. Pontosan tudom, hogy nem mondja el minden érzését ezzel a helyzettel kapcsolatban, mert tudja, hogy nekem akár mi is történt az édesanyám, és nekem is nagyon rosszul esik ez az egész. Ezért is örülök, hogy ha nem is telefonon, de ha ide jön az anyja, akkor vele végre kibeszéli azt, ami a szívét nyomja.

Egy fél óra telhetett el, mikor Kris is csatlakozott hozzánk. Rögtön oda jött mellém, mire én az ölembe vontam. Halkan, hogy a többiek ne hallják, bár most nem is nagyon figyeltek ránk, kérdeztem rá, hogy mit mondtak.

• Eljönnek! – felelte mosolyogva, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. – Nem is kellett nagyon győzködni őket. Jövő héten tudnak jönni, azt mondta anya, majd még felhív, hogy pontosan melyik nap jönnek.

Szívből örültem a hírnek! Kris egy csókért nyújtózott felém, én pedig azonnal összeérintettem ajkainkat. Rövid csók volt, de annál édesebb. Hittem benne, hogy talán végre újra minden rendbe jön és végre tényleg csak a boldogság vár ránk!

John

A fene vinné el azt a kis ribancot meg azt a bájgúnár Pattinsont. Nina azt mondta figyeljem őket erre nem eltűntek. Most meg hallgathatom annak a kis fruskának a hisztijét.

• Te idióta! Arra kértelek, hogy figyeld őket. Ez olyan nehezedre esik? - kiabált velem. - Ha még sem sikerül a tervünk neked véged. Remélem érthető voltam. - sziszegte az arcomba hajolva.
• Nagyon is, de ne rajtam vezesd le a feszültséged légy szíves. Másnap tartogasd - mondtam neki dühösen.
• Jól van na, ne haragudj. - bújt hozzám, de egy cseppnyi bűntudat se látszódott rajta. - Csak feszült vagyok, hogy azok ketten valahol együtt vannak és boldogok. Ez annyira dühít. Pedig próbáltam Robert fejét teletömni és Kris ellen fordítani, de még sem sikerült.
• Nem haragszom, de ahhoz, hogy a tervünk működjön még nem kell mindenhova követni őket. A megfelelő pillanatban lecsapunk és a boldogságuknak annyi - mondtam és mindketten felnevettünk. Várj csak Kristen Stewart. Megbánjátok, hogy annyiszor keresztbe tettetek nekünk. Visszaadok mindent kamatostul! Már nem kell sokat várnom a bosszúra. - gondoltam és hangosan felnevettem.